Javi Gracia: Győztes mentalitással megyünk ki a pályára a Real Madrid ellen

A Valencia trénere a vasárnap esti bajnoki mérkőzés előtt.

Fontos meccs: „Ha nem nyersz meccseket, akkor a következő mindig egy lehetőség a változtatásra. Az ellenfél kiléte teljesen mindegy. Ez is egy esély. Tisztában vagyunk a mérkőzéssel kapcsolatos elvárásokkal, de szerintem mi most úgy érkezünk ide, hogy néhány meccsen rosszabb eredményt értünk el, mint amit érdemeltünk volna. Mindenki részéről kiváló hozzáállást látok, és szeretném megköszönni a nagyköveteknek is, hogy ezen a héten a játékosok közelében voltak. Nagyra értékeljük ezt, szeretnénk pozitív hangulatot és egységet teremteni, és megpróbáljuk ezt fenntartani, és ha lehet, jó eredményekkel fűszerezni.”

Egy új Valencia: „Ezen a héten már rendelkezésünkre álltak azok a játékosok, akikkel biztosan számolhatunk. Az elmúlt hetekben volt némi bizonytalanság. Ez egy megfelelő alap, amire lehet építeni. Számomra az idény az első napon kezdődött, rengeteget dolgoztunk az előszezon óta, sok mindent kipróbáltunk, voltak persze nehézségek. Megpróbáltunk a munkánkkal alkalmazkodni a helyzethez. Koronavírus-problémákkal, stábtag-cserékkel küzdöttünk. Voltak olyan körülmények, amelyek miatt nem volt meg az a stabilitás, ami most már megvan, ez persze nem lehet kifogás, ezt szeretném kiemelni. Most arra kell törekednünk, hogy a stabilitással a hátunk mögött megpróbáljunk még jobban dolgozni, hogy aztán a csapat még jobban játsszon és még jobb eredményeket érjen el.”

Játék a Real Madrid ellen: „A Real Madrid sok meccset játszik. Szerintem nem könnyű az európai meccsekkel a naptárban, emiatt fontos a rotáció. Nagyon nehéz minden meccsen ugyanazt a szintet hozni. Veszítettek pontokat, megpróbáljuk kielemezni, hogy hogyan és miért történt ez velük. Rendezett védelemmel és remek támadásokkal képesek lehetünk ártani nekik, de fontos lesz a labdatartás, illetve a rögzített helyzetek és a kontrák kihasználása is. Mindenképp úgy megyünk ki a pályára, hogy megpróbálunk nyerni a Real Madrid ellen.”

A Getafe ellen nagyon jól ment a kontra, most is ezt alkalmazzák majd? „Szeretnénk kihasználni ezeket a képességeinket, hiszen az ellenfél egyik erőssége a labdatartás, így ez az egyik legjobb lehetőségünk. Meg kell próbálnunk kihasználni az adódó területeket, és gyorsan kell átfordulnunk. A rögzített szituációk is fontosak lehetnek, de remek támadásokat tudunk építeni. A Getafe ellen jól játszottunk, amíg ugyanannyian voltunk a pályán, aztán rákényszerültünk a kontrázásra. Kedvelem a kontrajátékot, de a mérkőzés bizonyos szakaszaiban más fronton is dominálnunk kell.”

Casemiro és Hazard hiánya: „Az, hogy ők nem lesznek, arra sarkallja azokat, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, hogy pótolják a hiányukat. Mindannyian nagyszerű, válogatott szintű játékosok, és lehet, hogy nem lesz ott Casemiro a pályán, hogy elvégezze az egyensúlyteremtéssel kapcsolatos feladatokat, de majd más át fogja venni ezt a szerepet. Bárki is vegye át a helyét, nagyon magas szintű játékos lesz, és benne lesz a ritmusban. Lehet, hogy más lesz a csapat egyensúlya, de más dolgokban előnyt élveznek majd. Az biztos, hogy nagyon erősek lesznek, és a legjobbunkat kell hoznunk ellenük.”

Védekezés javítása: „Védekezésben javulnunk kell, de dolgozunk ezen, és a támadásainkon is. Ezen a héten is folytattuk a megkezdett munkát, kifejezetten erre a mérkőzésre készülve, amelyet egy sok gólt szerző csapat ellen fogunk játszani. A Real Madrid erősségeit ismerjük, felkészítettük a játékosokat.”

Yunus Musah: „Stabilitást és állandóságot ad, remek teljesítményt nyújt, ez pedig a kemény munkájának eredménye. De az állandóság nem csak rajta múlik, vagy a vele kapcsolatos elképzeléseimen, hanem a többieken is. Sok fiatal van a keretünkben, ezt látni kel. Yunus múlt héten betalált, és ezt kell várnunk tőle, de azt is látnunk kell, hogy sok fiatal játékosunk van, a fiatalságot pedig az állandóság hiányával azonosítják.”

Cillessen: „A tegnapi edzésen problémái adódtak, és ma nem tudott velünk dolgozni. Nem tudok többet mondani egyelőre, vizsgálják az orvosok. Később tudjuk majd meg, hogy mennyire komoly dologról van szó. Most várnunk kell.”

Miért nem játszott eddig Cillessen? „Semmi más nem számít a kiválasztáskor, mint a sportszakmai okok. Azt nézem, hogy mi a legjobb a csapatnak, nem a rekordokat vagy egyebeket. Én mindig megpróbálom az adott mérkőzéshez igazodva a legjobb döntéseket meghozni, igyekszem objektív és igazságos lenni mindenkivel szemben.”

Guedes és Kang In nem játszanak együtt: „Tudnak játszani. A szezon elején Guedes több lehetőséget kapott a bal szélen mint elől, hiszen oda több opciónk van, és ő az egyik. Tudnak egyszerre játszani, viszont nekünk meg kell találnunk a csapat egyensúlyát. Amikor Guedes második csatár volt, akkor Kang In nem játszott, pedig ez számára az ideális poszt. Képesek együtt játszani, de a csapategyensúly a legfontosabb a védekezés és támadás tekintetében.”

>>>Zidane nyilatkozatát ide kattintva elolvashatod!<<<

Thierry Correia hiánya: „Nincs túl sok opciónk a védelem jobb oldalára, ha azt nézzük, hogy ez a poszt milyen tulajdonságokkal rendelkező játékost kíván meg. És bár vannak lehetőségeink, gondolom megértitek, hogy az utolsó pillanatig szeretném ezzel bizonytalanságban tartani az ellenfelet.”

Kondogbia távozása, téli átigazolási piac: „Értem, hogy ez érdekes téma, de nem akarok ismét erről beszélni. Nem gondolom, hogy jó lenne nekem vagy a csapatnak, ha olyan játékosról beszélnék, aki már nincs itt. Nem akarok egyetlen másodpercet sem áldozni arra, hogy olyan játékosról beszéljek, aki nem az én játékosom, inkább beszélnék azokról, akik a következő meccsen bevehetők. A téli átigazolásokra jelenleg nem gondolunk, hiszen az én munkám az, hogy kihozzam a lehető legtöbbet abból, amim van. A lehető legkevesebb zavaró tényezőt szeretném. A csapatra kell koncentrálnom, és jó teljesítményt kell kihoznom belőlük.”

Forrás: valenciacf.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Real Madrid a LaLiga bajnoka
Tovább

Íme a 2024/2025-ös bajnoki menetrend

Hivatalossá vált a Real Madrid bajnoki menetrendje, már ami a hétvégéket és a hétközi fordulókat, illetve az ellenfeleket…