Beszámoló: Sevilla – Real Madrid (0-1): Nehéz mérkőzésen, de megvan a három pont

A Real Madrid bajnoki győzelemmel melegít a Mönchengladbach elleni sorsdöntő BL-meccsre.

A Real Madrid harcos mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a Sánchez-Pizjuánban a Sevilla ellen. Egy Vinícius Jr. által kierőszakolt Bono-öngól ezúttal elegendő volt a három pont megszerzéséhez Zidane csapatának. Az első félidő gól nélküli döntetlennel zárult, bár ha valamelyik csapat megérdemelte volna a vezetést ebben a játékrészben, az egyértelműen a Real Madrid. A vendégek nem sokáig húzták az időt az első veszélyes helyzet kidolgozásáig, lényegében az első percben megszületett az első lövés, amikor is Rodrygo hozta helyzetbe az elfutó Vinícius Jr.-t, akinek lövése centikkel tévesztett célt.

Real Madrid

Nem sokkal később ismét Vinícius állt közel a gólszerzéshez. Letámadta a tisztázni készülő Bonót, és csak a gólvonalon tartózkodó Diego Carlosnak volt köszönhető, hogy a hazaiak nem kerültek hátrányba. Ahogy haladtunk előre az időben, a Madrid újabb helyzeteket dolgozott ki. Vinícius Jr. csinált területet a tizenhatosnál, majd Kroos elé tálalt, aki aztán remek lövést eresztett meg, amely súrolta a felsőlécet. A félidő utolsó emlékezetes pillanata is a madridistákhoz fűződik. Lucas Vázquez játszotta be a labdát Vinícius Jr. elé, a brazil kicselezte védőjét, majd a kapura lövő Benzema gyönyörű csavarását bravúros mozdulattal tolta ki Bono a 38. percben.

A Sevilla a második félidőre egyértelműen más szellemben jött ki, keresték a támadás lehetőségét, dominálni akarták a játékot, és az 52 percben meg is volt a lehetőségük a gólszerzésre. Navas küldte középre a labdát, De Jong próbálkozott akrobatikus mozdulattal, de Courtois remekül helyezkedett és ki tudta tolni a labdát. A vendégek jól reagáltak, és négy perccel később megszerezték a vezetést. Egy Vinícius és Benzema közötti remek összjátékot követően Mendy futott el a szélen, aki a franciától támadótól kapott nagyszerű labdát, majd pontosan tálalt Vinícius elé, aki csak pont annyira ért bele a labdába, hogy ezzel megzavarja Bonót, így végül a kapus lábáról került a kapuba a játékszer.

A Real Madridnak keményen kellett dolgoznia az előny megőrzéséért. A Sevilla nem találta a rést a vendégek védelmén, és lényegében csak távoli lövésekkel próbálkozott. Az első ezek közül Gudelj szabadrúgása volt a 75. percben, amely az oldalhálóban kötött ki, majd öt perccel később Suso lőtt kapu fölé. A 85. percben Óliver Torres keresztezett a jobb oldalról, Ocampos próbálta befejezni az akciót akrobatikus mozdulattal, ám Courtois ezúttal is résen volt. A Real Madrid innentől kezdve a Borussia Mönchengladbach elleni sorsdöntő BL-meccsre koncentrál.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Jude Bellingham és Fede Valverde (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Az Osasuna elleni kezdőcsapat

Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára az Osasuna elleni bajnokin. Kezdőcsapat 1. Courtois​8. Valverde14. Tchouaméni35. R. Asencio20. Fran García6.…
Tovább

Az Osasuna elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a soron következő bajnoki mérkőzésre. A keret Kapusok: Courtois, Lunin és Sergio Mestre.Védők: Vallejo,…