Beharangozó: Real Madrid – Betis: Meglehet sorozatban a hatodik győzelem a Di Stéfanóban

A bajnoki címért folytatott harc az utolsó fázisába ért, a Real Madrid pedig mindent megtesz a torna megnyeréséért. Hat mérkőzés van még hátra a sorozatból, Zidane csapata ma este az Európa-liga-szereplést jelentő helyen tanyázó Betist fogadja a Di Stéfanóban.

A mérkőzés 14 nap után az első bajnoki lesz a Di Stéfanóban. A blancók utoljára a Barcelonát fogadták hazai környezetben, és egy ötmeccses hazai győzelmi sorozatot tudhatnak maguk mögött úgy, hogy nyolc mérkőzés óta nem kaptak ki (ezek közül hét győzelem volt), és a legutóbbi 18 hazai találkozójuk mindegyikén betaláltak. Egy rendkívül kemény április van a csapat háta mögött, a mai lesz a hetedik meccsük a hónapban, amit majd a Chelsea elleni BL-elődöntővel zárnak.

Real Madrid - Betis beharangozó

"Készen állunk arra, hogy nagy meccset játsszunk egy kiváló Betis ellen" – mondta Zidane a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. A ma esti összecsapást megelőzően 16 találkozón nem talált legyőzőre a francia mester csapata, legutóbbi három mérkőzésén pedig gólt sem kapott. A francia keretébe hosszú idő után visszakerült Eden Hazard, de ott van Luka Modrić is. Ahogy az a Karim Benzema is, aki a Carranzában duplázott és gólpasszt is adott, a legutóbbi hét hazai meccséből hatszor be is talált, összesen hét gólt szerezve.

Az andalúz csapat kiváló formában várja a 32. fordulót. A csapat öt mérkőzés óta nem kapott ki (egy győzelem, négy döntetlen), idegenben pedig legutóbbi nyolc meccsükből mindössze egyet veszítettel el, öt győzelem mellett. Sergio Canales a Pellegrini-csapat legeredményesebb játékosa 10 góllal. A Betis jelenleg a hatodik helyen áll a bajnokságban, és harcban áll az Európa-ligában való szereplésért.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Vinícius Jr. (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Példátlan ítélet Vinícius ügyében

Gyűlölet-bűncselekménynek minősítették a brazil játékost célzó rasszista magatartást. Valladolid tartományi bírósága kedden precedensértékű ítéletet hozott: ez az első…