Hivatalos közlemény: Szuperliga

Az FC Barcelona, a Juventus és a Real Madrid C.F. közleménye.

Az FC Barcelona, a Juventus és a Real Madrid C.F. üdvözli a mai bírósági döntést, amely azonnali hatállyal arra kötelezi az UEFA-t, hogy minden intézkedését tegye semmissé, amelyet az Európai Szuperliga alapító klubjai ellen alkalmazott, beleértve ebbe a három fent említett klub elleni fegyelmi eljárást, illetve a másik kilenc klub ellen kiszabott büntetéseket, korlátozásokat, amelyeknek elfogadásával ezek a klubok az UEFA fegyelmi eljárását kerülték el.

A bíróság továbbra is támogatja az Európai Szuperliga alapítóinak kérését, elutasítja az UEFA fellebbezését, és megerősíti az UEFA irányába tett figyelmeztetését, mely szerint a fentiek megsértése pénzbüntetést és esetlegesen büntetőjogi következményeket von maga után. Az ügyet a Luxemburgi székhelyű Európai Bíróság kezeli, amely a későbbiekben felülvizsgálja az UEFA európai futballban tapasztalható monopol helyzetét.

Kötelességünk felhívni a figyelmet azokra a nagyon komoly problémákra, amelyekkel a futballnak szembe kell néznie: Az UEFA az európai futball egyedüli szabályozójává, kizárólagos működtetőjévé nőtte ki magát, továbbá az európai futballsorozatok egyedüli jogtulajdonosa lett. Ez a monopol helyzet károsítja a futballt és annak versenyegyensúlyát. Amint azt számos dolog bizonyítja, a pénzügyi felügyelet nem megfelelő, és nem megfelelően kerül végrehajtásra. A kluboknak, amelyek európai versenysorozatokban szerepelnek, joguk van a saját sorozataik irányítására.

Örömünkre szolgál, hogy a jövőben nem leszünk kitéve további UEFA-fenyegetéseknek. A célunk továbbra is az, hogy konstruktív és együttműködő módon fejlesszük a Szuperliga projektet, számítva a futball érdekelt feleire: szurkolókra, játékosokra, edzőkre, klubokra, ligákra, nemzeti és nemzetközi szervezetekre. Tisztában vagyunk azzal, hogy vannak olyan elemei az előterjesztésünknek, amelyeket újra kell gondolni, és ezeket természetesen párbeszéd és konszenzus útján meg is lehet tenni. Továbbra is biztosak vagyunk a projekt sikerében, amely minden szempontból megfelel az Európai Unió törvényeinek.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Thibaut Courtois
Tovább

Orvosi jelentés: Thibaut Courtois

A Real Madrid hivatalos közleménye a játékos műtétje kapcsán. Játékosunk, Thibaut Courtois a Real Madrid orvosi csapatának felügyelete…
Real Madrid hivatalos közlemény
Tovább

Hivatalos közlemény

A tegnapi napon a klub ismét hivatalos úton reagált az El Sadarban elhangzott, Vinícius-t célzó szurkolói inzultusokra. Az…