Beszámoló: Real Madrid – Villarreal (0-0): Gól nélkül a Bernabéuban

A blancók mindössze egy pontot tudtak szerezni a Villarreal ellen. Nézzük, mi történt a mérkőzésen.

A találkozó előtt már kiderült, hogy nem a szokásosnak mondható felállásában lép pályára a Real Madrid, hiszen jobb oldali védő nélkül, Valverdével ezen a poszton kezdte meg ezt a találkozót a hazai együttes. A kezdőcsapatban Courtois, Valverde, Militão, Alaba, Nacho, Asensio, Modrić, Casemiro, Benzema, Vinícius és Rodrygo kapott helyet.

Az első percekben inkább a Madrid próbálkozott, két perc sem telt el, de Vinícius már kétszer is leshelyzetben kapta meg a labdát. Ez a meccs most nem a tapogatózással kezdődött, mindkét csapat próbált támadásokat indítani, mélységi beindulásokkal, kiugratásokkal kísérleteztek a játékosok.

Vini

Az első komolyabb helyzetre a 7. percig kellett várni, ekkor Modrić próbálkozott lövéssel a tizenhatos vonaláról egy tőle indult akció végén, azonban Pau Torres blokkolni tudta az életerős löketet.

A 12. percben Valverde indult meg a jobb szélen, Benzemához játszott, a francia befelé cselezett, lőtt, ám a védők szögletre mentettek. A pontrúgásból veszély nem alakult ki, Militão középre fejelt labdáját gond nélkül húzta le Rulli.

A találkozó eddigi legnagyobb helyzete a 13. percben következett. Valverde és Asensio mellet indult meg Danjuma, majd Courtois-val került szembe, a belga óriás azonban hatalmas bravúrral védeni tudott.

A 20. percben Alcácer próbálkozott lövéssel, ám nem találta el a kaput, egy perccel később a túloldalon Vinícius játszott össze Benzemával, azonban a francia néhány centivel célt tévesztett. A 23. percben aztán Rodrygo vette észre, hogy Rulli túlságosan balra helyezkedik, így a tizenhatos sarkától jobbra állva megpróbálta betekerni a rövidbe a labdát, ám a kapus védeni tudott.

A 31. percben tetszetős akciót vezetett végig a Villarreal, melynek végén kétszer is kapura lőttek, az első lövést Courtois hárította, a másodikat pedig blokkolták a védők. Ebben a pillanatban azonban beintette a lest a partjelző, hiszen már az akció elején leshelyzetben tartózkodott Alcácer.

Asensio

A 35. percben Nacho került a földre a tizenhatoson belül, azonban Albiol belépőjét a játékvezető és a VAR is szabályosnak ítélte, a hazai játékosok heves reklamálása és a közönség tüntetése ellenére is.

A 38. percben aztán Danjuma került ismét lövőhelyzetbe, Valverde mellett lőtt kapura, ám kissé lecsúszott a lövése, és a kapu felett hagyta el a játékteret a labda.

A 41. percben Vinícius követett el butaságot, mivel véletlenül megpöccintette Parejo talpát, amiért a vendégek játékosa elesett, a brazil hevesen reklamált a bírói ítélet láttán, Gil Manzano pedig sárga lappal jutalmazta a reakciót.

A 43. perc elején Asensio próbálkozott a tizenhatoson kívülről egy kontratámadás végén, ám blokkolták a lövését. A szögletből veszély nem alakult ki, csak egy újabb szöglet, amely után Valverde lőtt a kapu fölé távolról. A félidő végéig további érdemi történés nem volt.

A félidőben Carlo Ancelotti cserére szánta el magát, Rodrygo már nem jött ki a második játékrészre, helyette Camavinga lépett pályára.

A 49. percben Viníciust buktatták a tizenhatos sarkához közel, Asensio végzett el szabadrúgást, a bevetődő Militão azonban nem találta el a kaput, pedig a védelem és a kapus már verve volt. A játékos panaszkodott, hogy megzavarták, szabálytalanság azonban nem történt. Egy perccel később Casemiro rajzolta a labdát Benzema fejére, és bár a francia nem talált kaput, az esetet les miatt le is fújták.

Courtois

Az 55. perc elején a Villarreal kontrázott, Danjuma pedig könnyedén megszerezhette volna a vezetést, ám Courtois ismét résen volt, ráadásul a lövés sem volt túl jó. Coquelin Asensiót húzta vissza két kézzel, ezért az 56. percben meg is kapta a jól megérdemelt sárga lapját.

Az 57. percben egy szabadrúgás után a középre ívelt labdát Alcácer tolta át a túloldalra, azonban az érkező Pau Torres lemaradt róla, így a Madrid ezt is megúszta. A következő percekben komoly helyzetek egyik oldalon sem alakultak ki (leginkább a Villarreal időhúzó taktikája okán). A 70. percben Moi Gómez is besárgult, teljesen feleslegesen belerúgott Militãóba. A 73. percben Luka Modrić helyére Eden Hazard állt be.

A 74. percben Alaba indította Viníciust, aki megpróbálta átemelni a labdát a kapus felett, azonban nem talált kaput. A 81. percben Asensiót Isco váltotta.

A 83. percben Rulli védett nagyot Isco fejesét követően, még úgy is, hogy a labda iránya Vinícius mellkasán irányt változtatott. Ezt követően Camavinga ollózott, de előtte Benzema már szabálytalan volt, így hiába a szép mozdulat. A 84. percben Trigueros állt be Danjuma helyére, Foyth-ot Gaspar váltotta, Pino helyén pedig Ruben Pena folytatta.

A hosszabbítás perceiben a Real Madrid próbálkozott támadással, a Villarrealnak esze ágában nem volt támadni, de ez a második félidőről teljes egészében elmondható, hiszen olyan látványos időhúzást láthattunk a részükről folyamatosan, amire ritkán látunk példát. A 93. percben még Vinícius lövése hagyta el a kapu felett a pályát. A hátralévő időben már nem történt említésre méltó esemény, így gólnélküli döntetlennel zártak a csapatok.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK