Rodrygo: Ez egy nagy győzelem a csapat számára

Rodrygo, Vini Jr. és Benzema nyilatkozata a Sahtar Doneck ellen aratott 0-5 arányú győzelmet követően.

Rodrygo:

„Ez egy nagy győzelem a csapat számára és külön öröm számomra, hogy ehhez én is hozzájárultam egy góllal. Nagyon jól játszottunk. Ezen az úton igyekszünk tovább haladni és megpróbálunk napról-napra fejlődni. A három pont a legfontosabb.”

Rodrygo-Sahtar-Doneck-Real-Madrid

„Szeretek Vini Jr-al együtt játszani. Sokat gyakoroljuk ezt a kombinációt. Most ez bevált, és a gólom lett az eredménye. Remélhetőleg a jövőben erre még több lehetőségünk lesz. Egyre otthonosabban érzi magát. Az edző és a stábja nagyon profi és sokat segítenek nekünk. Így akarom folytatni, hogy a lehetőségeimből a maximumot kihozva segíthessem a csapatot.”

„A Clásico mindig egy kemény meccs. A mai győzelem önbizalmat adhat, de még sokat kell dolgoznunk. Reméljük, jól fogunk teljesíteni.”

Vini Jr.:
„Örülök, hogy erősen tudtam kezdeni az idényt. Szeretném így folytatni, sok gólt szerezni, hogy segítsem a csapatot. Mindig próbálkozom ezekkel a mozdulatokkal edzésen, mindig bejönnek, így örülök, hogy ma is sikerült, és be tudtam találni.”

Vini Jr.

„21 éves vagyok, keményen dolgozom, sok időm van még fejlődni, nagyszerű játékossá válni. A hibák is a fejlődéshez tartoznak, tovább fogok próbálkozni. Mindig jól teljesítek nyomás alatt, szeretem ezeket a szituációkat, a legjobb csapatban játszva, ezek előtt a szurkolók előtt. Az edzői stáb és a játékosok is önbizalmat adnak nekem.”

„A Clásico egy olyan mérkőzés, amelyen mindenki szeret játszani. Nagyon jó teljesítményt szeretnénk nyújtani, erre koncentrálunk, de előtte ki kell pihennünk magunkat.”

Benzema:
„Nagyon fontos volt ez a meccs. Megérdemeltük a három pontot, sok találatot szereztünk, nem kaptunk egyet sem, nagyszerű eredmény született. Remélem, hogy fenn tudom tartani ezt a formát, hogy segítsem a csapatot a pályán. Ez számomra a legfontosabb. Győzni, de még jobb, ha gólt is szerzek, gólpasszokat adok.”

Benzema

„A Sahtar egy jó csapat, nagyon erősek hazai pályán, komoly nyomás alá helyeztek minket. Az első 15 percben jól kezeltük a meccset, és sikerült öt gólt szerezve nyernünk. Ez mindenkinek önbizalmat ad. Megünnepeljük ezt az eredményt, majd a figyelmünket a hétvégi El Clásicóra irányítjuk.”

„Vini még mindig fiatal, de megérdemli az elismerést, amit kap. Gólokkal, gólpasszokkal járul hozzá a győzelemhez, sok gondot okoz az ellenfeleknek, a korát figyelembe véve egy sztár, remélem, hogy így fogja folytatni az idény végéig.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK