Ancelotti: Ez egy nagyon fontos meccs, sokat jelenthet a győzelem

A Real Madrid a Sahtar Doneck együttesét fogadja a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. A találkozó előtt Carlo Ancelotti többek között Hazard-ról és a szélsővédők helyzetéről is szót ejtett.

A mérkőzés

„A csapat jó formában van. Elégedettek vagyunk a pillanatnyi helyzettel és jól teljesítünk. Mindenki pontosan tudja, mit jelent a holnapi találkozó. Nemrég már találkoztunk velük, mindent tudunk róluk. Jó stratégiával szeretnénk előrukkolni és meg akarjuk nyerni a találkozót. Ez most egy fontos pillanat és egy fontos mérkőzés a csoportban, a győzelem igazán nagy jelentőséggel bírna.”

„Ez egy nagyon fontos találkozó, egy esetleges győzelem vagy vereség is sok dolgot befolyásolna. Utóbbi esetben nyernünk kellene az utolsó két mérkőzésen és sokkal nehezebb dolgunk lenne. Ellenben egy esetleges győzelemmel karnyújtásnyira lenne a továbbjutás, ami a szezon első felére az egyik célkitűzésünk volt. A csapat minden belead majd mentálisan is, ahogy mindig az ilyen mérkőzéseken.”

Hazard

„Jó munkát végez az edzéseken és mentálisan is rendben van. Bízom azokban a játékosokban is, akik kevesebb lehetőséget kapnak. Az ő idejük is eljön majd. Ki gondolta volna, hogy Marianóra is most lesz szükség? Egy percet sem játszott az idény során, de most lehetőséget kapott és élvezte is. Profin állt hozzá, ahogy Hazard is és mindenki más, aki nem játszik most.”

Roberto de Zerbi

„Egy olyan edzőről beszélünk, aki pontosan tudja, hogy ezzel a Sahtarral hogyan kell játszani. A Sassuolónál is remek munkát végzett és most is jól teljesít Ukrajnában. A csapatának tiszta, egyértelmű stílusa van. Nagyszerű sikerek állnak előtte, mert a futballról alkotott filozófiája kiemelkedő.”

Szélsőhátvédek

„Fontos játékosok, ahogy mindenki más is. Mindenkinek megvan a maga karaktere, nekünk pedig csak élvezni kell ezt. Arra is gondolni kell, hogy milyen stílusú játékosok szerepelnek előttük. Viníciusnak olyan védőre van szüksége, aki arra készteti, hogy minél előrébb törjön, mert szeret elfutni a szélen, azonban Asensio mellé olyan pár kell, aki többször besegít a támadásokba, megadva a kellő szélességet. A szélsővédőket illetően minden találkozón változik a stratégia, ez attól is függ, milyen taktikával áll elő az ellenfél. Ezek a játékosok komplett futballisták, mind támadásban, mind védekezésben kiemelkednek.”

Carlo Ancelotti

Bale

„Elkötelezett játékos, a helyzete pedig egyértelmű. Komoly sérülése volt és idő kellett a felépülésre. Még nem edzett a csapattal, de közel áll a visszatéréshez. Múlt héten azt mondtam, hogy talán edzhet velünk a Rayo elleni mérkőzés előtt. Ezt követően azonban a nemzeti csapat küldött neki meghívót, mert szükségük van rá. Ők eldöntik, hogy készen áll-e a játékra vagy sem. Wales színeiben talán már pályára léphet. Felépült és örülünk, hogy a válogatottban már játszhat, mert ott is játékpercekhez juthat, hozzánk pedig már jobb formában térhet vissza.”

Sérülések

„Rodrygo az Elche ellen érzett kisebb fájdalmat és nem léphet pályára holnap. Nagyon apró dologról beszélünk, a válogatott szünet után már visszatérhet. Sérülések mindig vannak a futballban. Minden meccsen össze lehet szedni egy izomsérülést köszönhetően a szigorú menetrendnek. Ezt is kezelnünk kell, de idáig nem volt sok gondunk ilyen téren Valverde térdsérülését leszámítva. A csapat jó formában van.”

Gólrekord a Bernabéuban

„Nagyon erősen kezdtünk, sok gólt szereztünk és csak egyetlen találatot jegyeztünk büntetővel. Ezt meg kell becsülnünk, de emellett továbbra is sok gólhelyzetet kell kialakítanunk. Folytatnunk kell a gyors játékot, támadófocit kell játszanunk, megmutatva a képességeinket. Ez egy olyan helyzet, amin rövidesen túllendülünk.”

Asensio

„Annyit kértem tőle, hogy élvezze azt, amit a pályán tud nyújtani nekünk, mert nem ugyanazok az erősségei, mint Rodrygónak, aki egy nagyon technikás szélső. Asensiónak remek bal lába van és remekül passzol. Egy olyan játékos, aki továbbra is fontos láncszeme a csapatnak annak ellenére, hogy most kevesebb lehetőséget kapott.”

Jović

„Jović boldog itt. Igyekszem annyit foglalkozni vele, amennyit csak lehetséges, szeretem őt, mint csatárt. Ezt ő is tudja, de azzal is tisztában van, hogy Benzema személyében a világ legjobb támadója játszik előtte. Az Elche ellen lehetőséget kaphatott volna, de fájdalmat érzett a térdében. Szeretném, hogy felépüljön, mert akkor játéklehetőséget fog kapni. Már több meccsen is lehetőséget kapott és jól teljesített.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK