Mykhailo Mudryk: Legalább döntetlennek kellett volna lennie

A Sahtar játékosa a Real Madrid elleni vereség után.

Milyen benyomásaid vannak a meccsről ebben az óriási stadionban? Hogy tudtad meg, hogy a kezdőben leszel?
Egyik szemem sír, a másik nevet. Igen, egy nagy csapat ellen játszottunk egy legendás stadionban, de nem az lett a végeredmény, amit szerettünk volna. A meccsnap délutánján az edző elmondta, hogy elképzelhető, hogy játszani fogok, és megkérdezte, hogy készen állok-e. Mentálisan felkészített, és megkérdezte, hogy lesz-e bennem félelem. Elmondtam neki, hogy nem fogok félni, és ha úgy gondolja, hogy szükséges, hogy pályára lépjek, akkor készen állok.

Mudryk
a kép forrása: FK Shakhtar Donetsk YouTube (screenshot)

Mérges vagy, amiért megvolt a lehetőségetek a pontszerzésre egy olyan csapat ellen, mint a Real Madrid?
Úgy gondolom, hogy a Real Madrid a világ egyik legerősebb csapata, ha nem a legerősebb. Amikor jól játszanak, akkor az olyan top klubok is megizzadnak, mint a Barcelona vagy a Bayern. Úgy gondolom, hogy ma jobban játszottunk, és legalább döntetlennek kellett volna lennie a végeredménynek. De Fortuna és a bírói döntések sem álltak mellettünk ezen az estén.

Mesélj nekünk az Ismaily-val való együttműködésedről, hiszen gyakran találta magát a középcsatár posztján. Ezt erre a meccsre találtátok ki?
Igen, ez az edző ötlete volt. Edzésen kidolgoztuk, minden ezért működött. Sokszor játszottunk össze a középcsatárral, a szélső védőkkel és a szélsőkkel az edzéseken.

Mi volt a lényege ennek?
Valaki folyamatosan a védők mögé kerül, elhúzza a játékosokat, ennyi. Vagy megkapja a labdát, vagy helyet csinál egy szélsőnek vagy egy védőnek. Keletkezik egy üres terület, így megindíthatsz egy támadást vagy kijátszhatsz egy 2 az 1 elleni szituációt, esetleg egyedül megpróbálhatsz betörni.

Ma Carvajal és Casemiro volt veled szemben. Milyen érzés volt ilyen nagy nevű játékosok ellen játszani?
Top játékosok. Megértem, hogy miért ők a világ legjobbjai.

Forrás: shakhtar.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Asencio
Tovább

Asencio nyílt levele

A mai felmentését követően a spanyol védő az alábbi közleményt tette közzé. Ma, hosszú hallgatás után, és miután…
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…