„Büszkének kell lennünk erre a csapatra. Igazi csapat vagyunk, a szó minden értelmében. A munkánk alapja is ez, csapatként akarjuk megmutatni a bennünk rejlő potenciált.”
„Az, hogy ez a klub, egy különleges filozófiával ebben a globalizált futballvilágban versenyképes tud lenni a sportág legnagyszerűbb kereteivel szemben, elismerést érdemel.”
„A klubunknak ki kell élveznie ezt a nagyszerű pillanatot.”
„Itt vagyunk a döntőben és csak a győzelemre gondolunk. Elszántan és ambiciózusan fogunk játszani. Pozitív, optimista és ambiciózus vagyok, hiszen a játékosaim miatt így érzem magam. A játékosok szellemisége és morálja lehetővé teszi majd számukra, hogy túllendüljenek a fáradtságon és apróbb fájdalmakon.”
„Nehéz minket megverni. A korábbi tapasztalataink azt mutatják, hogy van esélyünk a győzelemre.”
„Erős csapatuk van. A legjobbunkat kell nyújtanunk, biztosítanunk kell, hogy elkerüljük a bekapott gólt.”
„Itt vagyunk a döntőben, nem számítanak a múlt eseményei. Mindent bele fogunk adni, győzni akarunk, annak ellenére is, hogy tudjuk, mennyire nehéz dolgunk lesz.”
„A Barca más stílusban futballozik mint mi. A mi kontráink veszélyes fegyverek. A San Mamésben a Madrid nem okozott sok veszélyt a kapunk előtt. Megpróbálunk hatékonyak lenni és megismételni azt a teljesítményt. A futballt az apró részletek határozzák meg, remélhetőleg most ezek a mi oldalunkra döntik a mérleg nyelvét.”
„Ebben az idényben a Real Madrid többet használja a kontrákat. Nehezebb ellenük kontrázni is.”
„A Madrid jól kezdte az előző meccset. Hat perc alatt megbüntettek minket a San Mamésben. El kell kerülnünk ezeket a helyzeteket. Magas szinten kell teljesítenünk, hogy ne kapjunk gólt.”
„Az Atlético elleni meccset nagy energiák befektetésével fordítottuk meg. A legmagasabb szinten kell játszanunk a győzelemhez.”