Beszámoló: Villarreal – Real Madrid (0-0): Újabb döntetlen a Cerámicában

A Real Madrid nem tudta megtartani 6 pontos előnyét a bajnokságban, miután döntetlent játszott a Villarreal vendégeként, a sárga tengeralattjáró stadionjában immár sorozatban ötödik alkalommal.

A kapufát háromszor is eltalálták ezen a mérkőzésen, először Danjuma, majd Gareth Bale és Luka Jović, de végül egyik csapat sem tudta megszerezni a maga gólját. A próbálkozásokból mindenesetre nem volt hiány ezen az estén, a Real Madrid jó néhányszor megdolgoztatta Geronimo Rullit.

A Villarreal lenyűgözően kezdte a mérkőzést, Samu Chukwueze tört be a büntetőterületen belülre, ám nem tudta megfelelően befejezni az akciót, Danjuma pedig kicsit több mint negyedórányi játék után a kapufát is eltalálta. A holland egy remek támadás végén lőtt kapura, ezt még blokkolták, az ismétlés pedig a kapufán csattant.

Vini

Nem sokkal a Danjuma-helyzetet megelőzően a Real Madrid büntetőt szeretett volna elvégezni. Vinícius Júnior futott a bal szélen, próbálta nyomás alá helyezni Rullit, akinél ott volt a labda, ám Raúl Albiol nemes egyszerűséggel lekönyökölte a brazilt, azonban a játékvezető nem látta szabálytalannak az esetet. (Hozzá kell tennem, hogy teljesen érthetetlen módon, ugyanis tisztán látszott, hogy Albiol előbb megnézte, hogy hova fog ütni, majd szándékosan be is vitte a könyököst.)

A Real Madrid aztán a szünet előtt eljutott a félidőben a maga legnagyobb helyzetéig. Casemiro adott nagy passzt Bale-nek, aki remekül vette le a labdát a levegőben, kapura is küldte azt, ám Rulli kirobbant a kapujából és nagyot védett.

A második félidő 11. percében aztán a walesi a kapufát is eltalálta. A 32 éves szélső egyre inkább bejátszotta a jobb oldalt, itt kapott remek labdát Viníciustól, befelé húzott az előtte álló védő mellett, majd kapura küldte a labdát. A lövésbe Rulli még bele tudott piszkálni, ez pedig pontosan elég volt arra, hogy a labda ne a kapuban kössön ki, hanem a kapufát találja telibe.

A mérkőzés hátralévő részében nem láthattunk túl sok óriási helyzetet, de Viníciusnak volt egy nagy lehetősége az előny megszerzésére, két perccel Bale kapufája után. Valverde szerzett labdát Parejótól a Villarreal térfelén, Viníciusnak passzolt, de a brazil rosszul helyezett lövését Rulli könnyedén védeni tudta.

Amikor már úgy tűnt, hogy a mérkőzés gól nélküli döntetlenre végződik majd, a blancók három cserejátékosa majdnem összehozott egy találatot. Eden Hazard passzolt tökéletesen Jović elé, a szerb szép mozdulattal emelte át a labdát Rulli felett, ám a játékszer ezúttal is a kapufát választotta, a kipattanót Nacho küldte kapura, az ő lövését pedig a gólvonalon álló Aurier blokkolta.

A Real Madrid csalódott lehet a pontvesztés miatt, de még így is négy pontos előny birtokában térhet vissza Madridba, és bízhat abban, hogy kedden este pontosabb lesz a befejezéseknél a PSG elleni BL-mérkőzésen.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

Az RCD Mallorca elleni kezdőcsapat

Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára a Mallorca elleni bajnokin. Kezdőcsapat 1. Courtois8. Valverde31. Jacobo35. Asencio20. Fran García15.…
Mbappé, Arda, Bellingham
Tovább

Veszélyben a Mallorca elleni meccs

A Real Madrid olyan sok hiányzóval érkezik a Mallorca elleni mérkőzésre, hogy még egy olyan helyzet is előállhat,…