Alaba: Nagy tervekkel, nagy álmokkal érkeztem Madridba

David Alaba lassan másfél éve a madridi klub játékosa. Az osztrák válogatott labdarúgó beilleszkedése gyorsan ment, amit mindenekelőtt csapattársainak és Carlo Ancelottinak köszönhet. A GQ magazin december 1-én, Berlinben adja át az „Év sportolója” díjat a harminc esztendős játékosnak, akit a Real Madridban nyújtott szolgálatai elismeréseként jutalmaznak. Ennek apropóján készítettek vele interjút.

„Nagy tervekkel, nagy álmokkal érkeztem Madridba. A Real Madrid a világ egyik legnagyobb klubja. Nyilván arra nem számítottam, hogy ilyen gyors és eredményes lesz a beilleszkedésem. Ha visszatekintek az első madridi idényemre, azt kell, mondjam, hogy minden remekül alakult. Nagyon boldog vagyok, jól érzem magam és büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen sikeres szezon tevékeny részese lehettem” – mondja a harminc esztendős játékos, majd hozzáteszi: „Pontosan tudjuk, kik vagyunk, mire vagyunk képesek, és hogy mik az erősségeink. A Real Madrid egyenlő a sikerrel. Persze a Bajnokok Ligájában nem épp a legegyszerűbb utat választottuk, de soha nem kételkedtünk abban, hogy esélyesek vagyunk a végső győzelemre és képesek vagyunk megnyerni a sorozatot.”

A Real Madriddal elért sikerek elsősorban az átigazolásról való döntésen múltak. „Münchent elhagyni életem egyik legnehezebb döntése volt. Bőven szántam arra időt, hogy alaposan átgondoljak minden eshetőséget, sokat beszélgettem a családommal és a hozzám közel állókkal.” Tekintettel arra, hogy végül nem hosszabbította meg lejáró szerződését, 2021-ben ingyen érkezett a spanyol fővárosba.

A Real Madridnál számtalan ismerős arccal hozta újra össze a sors. „Toni Kroost még a müncheni időszakomból ismertem. Az első hetekben, hónapokban nagy segítségemre volt. A feleségével közösen tárt karokkal fogadtak mind engem, mind a családomat, rengeteg támogatást kaptunk tőlük” – emlékszik vissza, majd folytatja: „Az sem elhanyagolható körülmény, hogy már Carlo Ancelottit is ismertem. De köszönetet kell mondanom az egész csapatnak, hiszen az első naptól kezdve nagyszerű fogadtatásban részesítettek. Nagyon jól érzem magam Madridban.”

A körülmények mindent könnyebbé tettek Alaba számára. „Mindig is jó kapcsolatom volt Ancelottival. Hálás vagyok a sorsnak, hogy lehetőségem nyílt együtt dolgozni egy ilyen remek szakemberrel, aki nem mellesleg kivételes jellem is.” A madridi és müncheni munkamódszer összevetése kapcsán elmondja, hogy „a Realnál és a Bayernnél nagyon hasonló mind a hozzáállás, mind a metodika. Mindkét klub a lehető legmagasabb célokért küzd, s ezeket igyekszik is elérni.”

Madridi uzlet
Kattints ide és nézd meg a kínálatot!

A nyelv fontos tényező, ha az ember meg akarja találni a helyét egy új országban. Az osztrák védő hangsúlyozza: „A legfontosabb a nyelvtanulás volt, mégpedig azért, hogy kommunikálni tudjak a csapattársaimmal, illetőleg, hogy mielőbb sikerüljön a letelepedés és a beilleszkedés.” Körülbelül másfél év után állítja: „A nyelvtudásom elég jó ahhoz, hogy megértessem magam másokkal, egy interjúhoz azonban már kevés lenne. De legalább már mindent megértek.” Ugyanakkor elismeri, „elsőként a sziesztát kellett megszoknom, hogy nyáron délután kettőkor a boltok, éttermek bezárnak. Madridban mindent egy kicsit lazábban vesznek. Kevésbé ügyelnek a pontosságra, így fordulhat elő, hogy a mesterember mondjuk két nappal a megbeszélt időpont után érkezik. Az étkezési idők is különböznek. Eleinte korábban vacsoráztam, este nyolckor egyedül ültem az étteremben, kíváncsian vártam, mi fog történni. Az emberek csak tíz óra környékén kezdtek el szállingózni.”

Összességében minden passzol. „Jó a kapcsolatom mindenkivel, különösen Toni Kroosszal és Antonio Rüdigerrel, őket ugyanis ismerem korábbról, de Eden Hazard és Karim Benzema is olyan egyéniségek, akikkel a pályán kívül is szívesen töltök időt. Modrić meg olyan, mintha a bátyám lenne” – árulja el.
A város utcáit járni sztárfutballistaként is más Madridban, mint Münchenben. Azt meséli, hogy „vannak éttermek, ahova szívesen járok, napról napra egyre jobban megismerem a várost. Természetesen a rajongók azonnal felismernek egy kávézó teraszán. Itt minden ember a labdarúgásnak és a Real Madridnak él. Az itt élők sokkal élénkebbek, lelkesebbek, hihetetlen, mennyire eufórikusak tudnak lenni.”

A Real Madriddal bezsebelhetett már olyan trófeákat, mint a Bajnokok Ligája vagy a spanyol bajnokság, de ennél többre vágyik. „Mindig újabb és újabb célokat tűzök ki magam elé, legyen szó futballról vagy magánéletről. Fiatal korom óta így működök. Miután megvan a cél, onnantól fogva annak elérésén dolgozom. Számomra a család a legfontosabb. A szüleim és a húgom rendszeresen meglátogatnak Madridban, sőt, a szüleim minden hazai mérkőzésemen kint vannak. A legjobb barátom először Bécsből Münchenbe, majd onnan Madridba költözött, hogy a közelemben legyen.”

Forrás: GQ
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Kylian Mbappé
Tovább

A Villarreal elleni kezdőcsapat

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára a Villarreal elleni bajnokin. Kezdőcsapat 13. Lunin​2. Carvajal14. Tchouaméni22. Rüdiger23. F.…