Florentino Pérez: Együtt minden nehézséget képesek vagyunk legyőzni

A Real Madrid elnöke tartott beszédet a klub pártolóinak tiszteletére megszervezett eseményen, ahol a 25, 50 és 60 éves pártoló tagságot ünneplő tagok kapták meg a Real Madrid ezüst, arany és briliáns-arany jelvényeit.

„Mindenkit üdvözlök klubunk egyik legérzelmesebb és legbecsesebb ünnepi eseményén. A pandémia miatt három év után jöttünk össze ismét, hiszen a járvány nem tette lehetővé, hogy személyesen élvezzünk ki egy ilyen különleges pillanatot.”

„A mai napon a Real Madrid mérhetetlen háláját szeretnék kifejezni önök felé a szenvedélyükért, elkötelezettségükért és hűségükért. Önök töretlenül bizonyították ezen tulajdonságaikat életük során mint a Real Madrid pártoló tagjai az elmúlt 25, 50 vagy 60 évben. Én pedig a Real Madrid elnökeként megtisztelve érzem magam, amiért ezen a hosszú és izgalmas utazáson, amelyet együtt tapasztalhattunk meg magam mellett tudhattam önöket.”

Pérez

„Ezek a jelvények, amelyeket ma megkapnak, azokat az értékeket reprezentálják, amelyek mindig velünk voltak, amelyek életet leheltek abba az érzésbe, amelyet úgy hívunk, madridizmus. Olyan értékek, mint az áldozatkészség, az erőfeszítés, a kemény munka, az győzelemre való képesség, az alázat, a tisztelet és a szolidaritás.”

„Ez az, ami meghatározza a Real Madridot, és ez az, ami lehetővé tette számunkra, hogy olyan dolgokat érjünk el, amelyek sokak számára lehetetlennek tűnnek. De mi tudjuk, hogy a legnagyobb erőnk az egységünk. Együtt minden nehézséget legyőztünk, és szinte utánozhatatlan eredményeket értünk el.”

„A Real Madrid már 120 éve létezik. Ez a klub a 24 legrangosabb európai kupa klubja. 14 labdarúgásban, 10 kosárlabdában. Ma azokra a nagyszerű egyénekre is emlékezünk, akik a futball és a kosárlabda világának legkitüntetettebb színeit védték.”

„Néhány ilyen legenda ma is itt van velünk. Ők a klubunk különböző korszakainak képviselői, de mindig volt bennük egy megkérdőjelezhetetlen, közös elem. A Real Madrid soha nem adja fel. Ezt az előző idényben is láthattuk. Valami igazán különlegeset élhettünk át, amely a Real Madrid és a futball történelemkönyvébe is örökre beírta magát. A tizennegyedik BL-cím annak a szimbóluma, akik sportintézményként vagyunk.”

„Amikor a legnehezebb körülmények között is összetartunk, az értékeink akkor ragyognak a legfényesebben. Így tettük a Real Madridot a világ legnagyobb presztízsű sportintézményévé. Nagyjából 120 év után is az élvonalban vagyunk sportban, gazdaságilag és szolidáris szempontból. A Real Madrid City egy minden olyan ember által csodált komplexum, aki valaha is betette oda a lábát, és a világ legjobb nagy sportkomplexumai számára referenciának számít.”

„Így, együtt szereztük meg az elmúlt 9 idénybő az 5. BL-címünket. A labdarúgásban életünk egyik legcsodálatosabb győzelmi sorozatát élhettük át: 23 cím az elmúlt 12 idényben.”

„Most épp azt éljük át, ahogy az egyik legnagyobb álmunk megvalósul. A Santiago Bernabéu Stadion átalakítása klubunk történetének egyik legnagyobb bravúrja. És ahogy már sokszor elmondtam, ez a Real Madrid és Madrid városa számára is óriási dolog lesz.”

Pérez

„A Bernabéu Európa egyik legnagyobb szórakoztató és szabadidős központjává válik, és városunk egyik legnagyobb turisztikai látványossága lesz. Egy úttörő építészeti ikon, amely egész évben nyitva áll, mindenkit arra ösztönöz majd, hogy jöjjön és látogassa meg. Egy biztonságosabb, kényelmesebb Bernabéu a pártoló tagok és szurkolók számára, és a fejlődés motorja egy olyan városi környezet számára, amely a jövőre elkészülő stadion nagy erejének köszönhetően átalakul majd.”

„A madridizmus igényes, folyamatosan a tökéletességre törekszik. Ezért van az, hogy mindig többet akarunk. 14 európai trófeánk van, most a 15. a cél. Így viszonyulunk az élethez és a sporthoz. A legnagyobb alakjaink, Santiago Bernabéu, Alfredo Di Stéfano, Paco Gento és tiszteletbeli elnökünk, Amancio Amaro mutatták számunkra az utat, amelyen folytatnunk kell, hogy tovább emeljünk ezen a legendás státuszon, és a madridizmuson.”

„Büszkék vagyunk, hogy tovább folytathatjuk ezen az úton, és hogy ott vagyunk emberek milliónak szívében a világ minden táján, függetlenül nemzetiségtől, kultúrától, nyelvtől vagy vallástól.”
 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK