Zico: Ancelotti remek munkát végezne a brazil válogatott élén

Interjú 2023

A brazil legenda, Zico is Marokkóban tartózkodik a klubvilágbajnokság ideje alatt, a FIFA meghívására részt vesz a legendák közötti mérkőzésen. A korábbi támadó középpályás három világbajnokságon is játszott a brazil válogatott színeiben, egy interjú során pedig Viníciusról, Endrickről és Carlo Ancelottiról is beszélt.

Vinícius Jr.

„Már most egy nagyszerű játékos Spanyolországban azok után, amit elért. Nem hiszem, hogy fair, amit vele csinálnak. Tisztelnünk kell a személyét, mielőtt a futballistáról beszélnénk. Szerintem a médiának is megvan a maga felelőssége az ügyben.”

„Kampányt kellene indítaniuk mindazon események ellen, amik Vinivel történnek Spanyolországban. Tiszteletlenek vele, mint emberrel és első körben a médiának nem lenne szabad hagynia ezt, sem Spanyolországban, sem máshol a világon.”

Endrick megszerzése

„A Real Madridnak ugyanúgy kell viselkednie vele, mint Viníciusszal: türelemmel, várva a megfelelő pillanatra, mert ő egy nagyszerű játékos, nagyon gyors, de nem szabad siettetnie a dolgokat csak azért, hogy Spanyolországban a második csapat színeiben játsszon. Edzenie kell, hogy a megfelelő pillanatban léphessen pályára.”

Ancelotti, mint brazil szövetségi kapitány

„Ahhoz, hogy valaki itt szövetségi kapitány legyen, a személyének is vitathatatlannak kell lennie, hogy senki se mondhasson rosszat az illetőről. Carletto minden szükséges tulajdonsággal rendelkezik: imádja a brazil futballt, ismeri a kvalitásainkat, ezt a Madridnál is bizonyítja.”

„Játékosként és edzőként is sok brazillal dolgozott. Ő az egyik legsikeresebb edző a világon. Csak örülni tudnék, ha valóban ez lenne a döntés, mert szerintem nagyszerű munkát végezne a válogatott élén. Nem vagyok ellenzője annak, hogy egy külföldi szakember irányítsa a csapatot, habár vannak brazilok is, akik képesek erre. ”

„Ez nem a név kérdése, hanem a presztízsé, a tudásé és tekintélyé. Nem vagyok sem Guardiola, sem Ancelotti vagy Klopp ellen. Az én első jelöltem Ancelotti lenne. Minden megvan benne… emellett pedig fantasztikus ember. Bárcsak a nemzeti csapat élén is megismételné a sikereit.”

Forrás: Managing Madrid
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Endrick
Tovább

Endrick: Levél az öcsémnek

A brazil tehetség a Players Tribune hasábjain tett közzé egy levelet, amelyet jelenleg 4 éves öccsének írt, és…
Rodrygo Goes
Tovább

Rodrygo: Soha nem elégszem meg a vereséggel

A Real Madrid brazil kiválósága egy angol lapnak adott interjút, amelyben beszélt a válogatottról, rasszizmusról, félelmekről… Válogatott „Sokkal…