A Real Madrid női szekciójának skót játékosa beszélgetett a BBC munkatársával a madridi életről, a csapatról.
Harc a bajnoki címért
„Jelenleg a Barcelona a legjobb csapat, de úgy gondolom, hogy folyamatosan közelebb kerülünk hozzájuk. Ezt láthattuk a legutóbb is a szuperkupa-meccsen, én pedig azért vagyok itt, hogy segítsek a csapatnak harcolni a bajnoki címért.”
A rendszer
„Úgy érzem, hogy ebben a játékrendszerben szabadabban játszhatok. Eléggé szabad szerepkörben vagyok a pályán, ami nagyban különbözik attól, amit a Manchester City-nél tapasztaltam, ahol egy fix struktúra volt, amelyhez alkalmazkodnod kellett, és egy egészen pontosan meghatározott módon kellett játszani. Eddig jól alakulnak a dolgok számomra, sikerült gólokkal kivennem a részem a csapat játékából.”
Mérkőzések
„Az Atlético legyőzése az első derbimen nagyon jó volt, és igazán élveztem az El Clásicókat is, kettőn már játszottam is, egy gólt sikerült szereznem. A hangulat, és minden, ami ezekhez a meccsekhez kapcsolódik, olyasmi, amit korábban sosem tapasztaltam. A szurkolók is nagyon szenvedélyesek és hangosak, más a hangulat ezeken a meccseken. Nagyon izgalmas az ilyen alkalmak részesének lenni.”
Madridi élet
„A párommal élek itt Madridban, esténként kijárunk, sétálgatunk a városban. Egy csodás park mellett lakunk, jól érezzük magunkat itt, megismerjük a várost, megéljük a spanyol életstílust. A családtagjaink és barátaink megőrülnek, hogy jöhessenek Madridba. Sok barátom jött már el, megnézik a meccseket, a várost. Ez egy jó alkalom, hogy eltöltsenek itt egy hétvégét, egy kis foci, egy kis tapas.”
A nyelv
„A nyelv a legnagyobb kihívás, ez egyértelmű. Amíg nem a mindennapjaid része, addig nem látod át, hogy milyen nehéz, ha nem érted, hogy épp mi történik. Ez olyasmi, amire nem számítottam: az elszigeteltség érzése. Mostanra már sokkal jobb, de nagyon nehéz tud lenni, amikor azt érzed, hogy nem érted őket és ők sem értenek téged.”