Kyle Walker: Itthon sokkal magabiztosabbak vagyunk a BL-ben

Kyle Walker
Kyle Walker (forrás: youtube screenshot)

A Manchester City játékosai közül az angol válogatott védő kísérte el Pep Guardiolát a Real Madrid elleni BL-elődöntő visszavágóját megelőző sajtótájékoztatóra.

„Ez egy nagy esemény az öltöző minden tagjának, tudjuk, hogy mi a célunk. Ez egy masszív hét a klub számára, jó helyzetben vagyunk az angol bajnokságban ahhoz képest, ahogy két hónappal ezelőtt álltunk. 1-1 az állás, az Etihadban játszhatunk, ahol sokkal magabiztosabbak vagyunk a BL-ben. Remélhetőleg most is ez lesz a helyzet.”

„Jó lett volna a 2021-es döntőben is nyerni, de az még egy tanulási szakasz volt. Ez a csapat már néhány éve együtt van, megtanult túllendülni bizonyos szituációkon, győztes vagy vesztes helyzetekben. Emlékszem, hogy 2019-ben a Tottenham ellen azt hittük, hogy betaláltunk a meccs végén és megvan a továbbjutás. Átmentünk kemény és jó pillanatokon is, de remélhetőleg ez most a hab a tortán, és beírhatjuk magunkat a klub történelemkönyvébe, elhelyezhetjük ezt a csapatot a BL-térképen.”

„Az, hogy bejutottunk a döntőbe a Chelsea ellen 2021-ben, de nem teljesítettünk jól, megköveteli, hogy visszavágjunk, mivel akkor nem a szintünknek megfelelően játszottunk. De egy kemény ellenfél ellen kell játszanunk holnap. Az elmúlt hetekben minden meccsünk egy döntő volt, bármi megtörténhet. Az AC Milan és az Inter kemény klubok. Nézni fogjuk a mai elődöntőt, tanulmányozzuk a meccset, de először a Madridon kell túljutnunk. Ami a bajnokságot illeti, hat év alatt az ötödik bajnoki címünket szerezhetnénk, ha sikerül befutnunk a végén, de még nincs vége a küzdelemnek. A Chelsea, a Brighton és a Brentford is nehéz ellenfél, de a klubnak most a BL hiányzik nagyon.”

„Az első meccs után azért mentem oda megölelni Viníciust, mert megpróbált a meccsen esernyőzni ellenem, úgyhogy inkább olyasmi volt a dolog, hogy ’kérlek, ne próbáld meg újra’, mert nem akarok mém lenni. De szerintem a bokszolóknál is úgy van, hogy harcolnak, jót küzdenek, majd kezet ráznak a meccs után. Én is ennyire tisztelem őt. Ugyanez volt a helyzet más játékosokkal is, ha úgy érzem, hogy jó meccset játszottunk, akkor mész, és megadod neki a tiszteletet, amit megérdemel.”

„Jót harcoltunk, nagyon tisztelem őt, ha jó volt a meccs, egy jó küzdelem volt, akkor a végén megtiszteled a másikat. Amikor holnap szól a kezdősípszó, ez megy is ki az ablakon, egymásnak esünk. Ez nem olyan, hogy odamész és mondod neki, hogy ’gyerünk, menj csak és lődd be’. A Manchester City-t képviselem, egy hatalmas futballklubot, amelynek komoly ambíciói vannak. Ha nem tudnám felvenni a versenyt a Real Madrid ezen top játékosaival, vagy a PSG játékosaival, vagy bárkivel, akkor nem kellene itt lennem. Biztosnak kell lennem abban, hogy képes vagyok a legjobbakkal is megmérkőzni.”

„Nem mondanám, hogy Vini provokatív. Nagyon jó játékos, mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a csapatát. Megpróbálok nem belemenni olyan játékosokkal a szócsatába, akik fel akarnak húzni. Ha könnyen földre kerül és sárga lapot reklamál, az a játék része. Ne vegyük el tőle a tudását. Ő egy top játékos.”

„Láttam néhány Twitter üzenetet és viccelődtem Gundóval, hogy az elmúlt néhány hónapban a legjobb Zidane vált belőle. Néha csillognod kell, ő pedig pontosan ezt teszi az idény végén.”

„32 éves vagyok, de nem vagyok öreg. Nagyszerűen érzem magam, úgy érzem, hogy fit vagyok, a világbajnokságon elszenvedett sérülésem ellenére is. Biztos vagyok benne, hogy az edzőteremben végzett munkának köszönhetően az izmaim bírják a terhelést, amivel megdolgoztatom őket. Néhány játékos ilyenkor elkezd lassulni, de néhány sporttudós azt mondja, hogy a 37,5 km/h-t is elérem, úgyhogy nem úgy tűnik, hogy lassulnék.”

Forrás: mancity.com, Mirros, Mail, Soccernet
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK