VIDEO – Vinícius ilyen körülmények között érkezett meg a Mestallához

Valencia
Valencia szurkolók (forrás: ASTV, screenshot)

Már a csapatbusz érkezésekor zúgott az „eres un mono”.

A Real Madrid brazil támadója a tegnap esti, Valencia elleni spanyol bajnoki mérkőzésen folyamatos rasszista inzultálásoknak volt kitéve. Az eset után a blancók edzője, Carlo Ancelotti és a találkozó után nyilatkozó játékosok is felháborodásuknak adtak hangot. Bár a Valencia hivatalos narratívája szerint csupán elszigetelt eseményekről, néhány túlpörgött szurkoló meggondolatlan és elítélendő cselekedetéről van szó, illetve elképzelhető, hogy csupán félrehallották az érintettek a bekiabálásokat, a közösségi médiában olyan felvételek látnak napvilágot, amelyek ezzel a megközelítéssel nem egyeztethetők össze.

Itt van például az a felvétel, amelyen jól látható és hallható, ahogy a Valencia szurkolói már a mérkőzés előtt, a csapat stadionhoz érkezésekor a következőt skandálják: „Vinícius, eres un mono!”, vagyis „Vinícius, te egy majom vagy!”. Mindeközben a Valencia állítása szerint „eres un tonto”, vagyis „hülye vagy” hangozhatott el, ezt érthették félre a Real Madrid oldaláról. A videó alapján is egyértelműen látszik, hogy ez nem így történt.

Íme az esetet tartalmazó két felvétel, amelyek nem igényelnek további magyarázatot:

Egy “elszigetelt eset”.
Vinícius szidalmazása.

Forrás: AS, Twitter
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK