A játékosok közül a két gólszerző, Joselu és Valverde, továbbá a két gólpasszt jegyző Fran García nyilatkozott a Real Sociedad legyőzése után.
Joselu:
A meccs
„Kemény és harcos meccs volt. A Real Sociedad mindig megpróbál dominálni, bárhol is lépjen pályára, remek játékosaik vannak. Össze kellett tartanunk, meg kellett próbálnunk beállni, mivel a bajnokságban bármely csapat képes lehet gondot okozni neked.”
„Dolgoznunk kell néhány dolgon, mivel nagyon korán kaptunk egy gólt, de ez a Bernabéu, a szurkolók támogatásával meg tudtuk fordítani a meccset a második félidőben. Sikerült megszereznünk a három pontot a válogatott szünet utáni első meccsen.”
Fordítás
„Konzisztensek vagyunk, hiszünk magunkban. Meglesznek a lehetőségeink akkor is, ha az első félidőt hátrányban zárjuk. Ez a keret komoly kvalitásokkal bír, ismét hátrányból álltunk fel, sok tiszta helyzetet dolgoztunk ki, megérdemelten nyertünk.”
Második gól
„Nagyon örülök, hogy gólokat szerzek, mivel ezek segítenek a csapatnak a pontok gyűjtésében, a meccsek megnyerésében. Örömmel teszem hozzá a részemet, amikor az edző erre kér.”
Szerepek
„Az ellenfélről függően kér arra az edző, hogy legyek a tizenhatoson belül. Itt szeretek játszani. Megpróbálok sokat harcolni az ellenfél védőivel, megragadni a lehetőségeket, ahogyan ezt ma is tettem.”
Munka
„Keményen dolgozunk minden egyes nap annak érdekében, hogy ki tudjuk dolgozni ezeket a helyzeteket. Az első félidőben mindig sokat fárasztjuk az ellenfelet, de ezt 90 percen át nem lehet bírni. Minden meccsen sok helyzetünk van. A gól az gól. Erős a kispadunk is, mindenki beszáll, mindenki fontos.”
Valverde
„Ő egy szörnyeteg, egy vadállat. Amikor látod, ahogy fut, olyan, mintha kifutna a világból is. Minden egyes napon tanulok itt valamit.”
Fede Valverde
A mérkőzés
„Sok helyzetünk volt az első félidőben, de nem tudtuk áttörni őket. Nekik is sok helyzetük volt, az elsőből be is találtak. Ez fájdalmas volt, de harcoltunk tovább, ahogy mindig. A második félidő elején szerzett gól megadta a lökést, amire szükségünk volt ahhoz, hogy a saját szurkolóink előtt megfordítsuk a meccset.”
„Jól játszottunk. Vannak meccsek, amelyeken nem jön össze semmi, amikor nem megfelelően játszol össze a társakkal, de ma egyetlen dolog hiányzott, a gól. Elegendő helyzetet dolgoztunk ki a győzelemhez, akik pedig később beálltak, a legjobbjukat adták, hogy biztosítsák, jól alakul majd a meccs.”
A gól
„Nem is hiszem el ezt a bombát. Nagyon örülök, hogy segíthettem a csapatot. Bármit is teszek a csapatárt, akár gólt szerzek, akár gólpasszt adok, az boldoggá tesz.”
Összjáték
„Remekül játszom össze Carvajallal. Egyre jobban érezzük magunkat egymás mellett. Amikor feljebb megy, megpróbálok fedezni mögötte. Másrészt Joselu, Rodrygo és Bellingham is sokat segít azzal, hogy beljebb jönnek.”
Joselu
„Mindig ott van. Keményebben dolgozott az első félidőben, mint bárki. Akkor még nem tudott betalálni, de keményen dolgozott, végül pedig az övé lett a győztes gól.”
Fran García:
A mérkőzés
„Erősnek kell lennünk hazai pályán, a támogatás, amit kapunk, hihetetlen. Nem csináltunk semmit másképp a meccsen, mint szoktunk, megszereztük a góljainkat, a legfontosabb pedig az, hogy a győzelmet is.”
„Örülök, hogy visszatérhettem a Bernabéuba, hogy gólpasszok formájában adhattam a szurkolóknak szeretetet. Sokkal több ez mint egyéni munka, a csapattársaké is az érdem, akik felkerültek a gólszerzők listájára. Most a következő meccsre kell gondolnunk, nincs sok idő hátra.”
Ancelotti mit kért tőled?
„Ebben a rendszerben azt kérte, hogy mi, szélső védők adjunk mélységet a játéknak, szélességet a pályának, és tegyünk meg mindent a csapatért.”
A Bernabéu
„Csodálatos helyszín, nagyon élvezetes itt játszani, különösen olyan emberek előtt, akik hozzám hasonlóan az egész életem során itt voltak.”
Indul a BL
„Szeretjük a sorozatot, megpróbáljuk meghálálni a szurkolóknak a támogatást, amit minden meccsen kapunk tőlük.”