Javier Portillo neve egykor a Real Madrid szurkolóinak ajkán csengett: a fiú, aki több száz gólt szerzett az utánpótlásban, és akiben sokan a „következő Raúlt” látták. De a története nem a megváltásról, hanem sokkal inkább a futball egyik örök leckéjéről szól: a tehetség és a hírnév nem mindig jár kéz a kézben a sikerrel.
Portillo felemelkedése és bukása
Javier García Portillo 1982. március 30-án született Aranjuez városában, mintegy 40 km-re Madridtól. Már 12 évesen bekerült a Real Madrid ifjúsági akadémiájára, a La Fábricába. Ifjúsági évei alatt elképesztő mennyiségű gólt szerzett: több mint 370 találatot jegyeztek fel róla, amivel felülmúlta a legendás Raúlt is. Ő volt a madridi alakulat gyémántja.
A 2000/01-es idényben már a Real Madrid C csapatát erősítette, és elképesztő mutatót produkált: 18 mérkőzésen 29 gólt szerzett. Nem volt kérdés, hogy a következő idénytől a Real Madrid Castilla játékosa lesz. A 2001/02-es szezonban is tovább tündökölt: 23 mérkőzésen 15 gólt és 2 gólpasszt jegyzett. A kapu előtti magabiztos befejezései miatt mindenki biztosra vette, hogy hamarosan a Bernabéu közönségét fogja szórakoztatni.
2002. március 20-án az Apostolos Nikolaidis Stadionban a Real Madrid a Panathinaikosz ellen lépett pályára a Bajnokok Ligájában. A mérkőzés tét nélküli volt, hiszen mindkét csapat továbbjutott. A madridiak egyik támadója, Pedro Munitis ekkor sérült volt, így Vicente del Bosque mester a Castillából felhívta Portillót. A legtöbben azt gondolták, fiatal jutalomjátékosként csak szokja a hangulatot. Aztán az 59. percben pályára lépett – és a futballvilág egy életre megjegyezte a nevét.
A fiatal spanyol nagy pillanata a 79. percben érkezett el: Geremi labdát szerzett, továbbadta Portillónak, aki tolt rajta egyet, majd 35 méterről óriási bal lábas bombát ragasztott a kapuba. Ez lett a forduló gólja!
A mérkőzés döntetlennel zárult, a világ pedig megismerte Javier Portillo nevét. Bár a szezon során több mérkőzésen nem lépett pályára a nagycsapatban, ezzel a születésnapi góllal ő is részese lett a Real Madrid 2002-es BL-sikerének.
Portillo remek teljesítménye után 2002 nyarán aláírhatta első profi szerződését a Real Madriddal, így a 2002/03-as idénytől az első csapat kerettagja lett. A felkészülési időszakban 7 meccsen szerepelt, és 5 gólt szerzett olyan ellenfelek ellen, mint a Liverpool, a Benfica vagy a Steaua Bucuresti.
Augusztusban pályára lépett a Feyenoord elleni 3–1-es UEFA-szuperkupa-győzelem során is, majd a Király-kupában mesterhármassal debütált. Álomszerű berobbanás volt ez, de a dolgát nehezítette, hogy a Real ekkoriban olyan klasszisokat tudhatott soraiban, mint Raúl, Morientes vagy Ronaldo.
Del Bosque mégis próbált neki minél több lehetőséget adni: 10 bajnokin 5 gólt lőtt, a Király-kupában 6 meccsen 8 találattal gólkirály lett. A szezonban UEFA-szuperkupát, bajnoki címet és klubvilágbajnoki trófeát is nyert a csapattal. Egyénileg 30 meccsen 19 gól és 1 gólpassz fűződött a nevéhez. Csakhogy a reflektorfény árnyékot is vetett. Egyre több pletyka keringett arról, hogy különböző hölgyeket vitt a VIP-páholyba, gyakran hangoztatta BL-győzelmét, sőt egyszer olyan nyilatkozatot is tett, hogy ő jobb, mint Zidane.
A hirtelen jött hírnév és dicsőség elkezdett a fejébe szállni. Ilyenkor különösen fontos egy olyan edző, aki mentor is, és képes visszarántani a földre. Del Bosque ilyen volt számára, ám a 2003/04-es szezonban Carlos Queiroz vette át a csapatot. Portillo megkapta a patinás 11-es mezszámot, Morientes távozása után pedig több játéklehetőséghez juthatott. A fejébe szállt siker azonban az edzésmunkáján is meglátszott. Bár hasonló számú meccsen játszott, hatékonysága drasztikusan visszaesett: 18 bajnokin 1 gól, 7 kupameccsen szintén 1 gól. Összesen 33 meccsen mindössze 4 találatig jutott – az előző idényhez képest több mint 50%-os visszaesés volt ez. Egy olyan klubnál, mint a Real Madrid, ilyen teljesítmény-hanyatlás nem fér bele.
A 2004/05-ös idényben José Antonio Camacho lett az új tréner. Az első öt meccsen még számított Portillóra, de a támadó csak árnyéka volt önmagának. Ráadásul a keretben ekkor már ott volt Roberto Soldado és a frissen igazolt aranylabdás Michael Owen is. Camacho jelezte a vezetőségnek, hogy nem számít Javierre. A klub azonban nem akarta végleg elengedni, így kölcsönadta a Fiorentinának.
Olaszországban sem sikerült áttörnie: 18 meccsen 4 gólt szerzett, miközben többet foglalkozott a hajával és a divattal, mint a játékkal. A következő idényben a Club Brugge-höz került kölcsönbe, ahol már jobb teljesítményt nyújtott: 32 meccsen 11 gólt szerzett, és úgy tűnt, újra jó úton jár. Ám a Real Madrid új edzője, Fabio Capello sem számított rá a klasszisokkal teletűzdelt támadósorban, így a klub eladta. Bár piaci értéke 4 millió euró volt, mindössze 150 ezerért engedték el a Gimnàstichoz, jól mutatva, mennyire meg akartak szabadulni tőle.
A Gimnàsticban 34 bajnokin 11 gólt lőtt, majd 2007 nyarán az Osasuna 750 ezer euróért szerződtette. A kiugrás azonban elmaradt: két szezon alatt mindössze 3 gólt szerzett, így 2009-ben ingyen távozott a másodosztályú Hérculeshez.
A Hérculesben újra fontos szerepet kapott. A 2009/10-es idényben az utolsó két fordulóban szerzett góljaival feljutáshoz segítette a csapatot. Ám a LaLigában a Juventus-sztár David Trezeguet érkezése után háttérbe szorult, és ismét csak 2 gólt szerzett. Anyagi nehézségek miatt a klubtól is távoznia kellett.
2011-ben a Las Palmas játékosa lett, majd 2012-ben visszatért a Hérculeshez. Első idényében még 17 gólt lőtt, de a következő két szezonban teljesítménye visszaesett. A 2015/16-os szezonban sérülések miatt gólt sem szerzett, és 33 évesen visszavonult a profi futballtól.
Portillo története egy igazi madridi mese lehetett volna: a fiú, aki gyerekként százszámra lőtte a gólokat, majd a Bernabéuban is berobbant. Ám a futball könyörtelen. A túl korán jött hírnév, a fegyelmezetlenség, Del Bosque távozása és a második esély hiánya mind hozzájárultak ahhoz, hogy a „következő Raúl” hamar hullócsillaggá vált.
