Kairat Almaty – Real Madrid: Történelmi első idegenbeli BL-mérkőzés a szezonban

Kairat Almaty – Real Madrid az alapszakasz második játéknapján.

A Real Madrid ma este újra a Bajnokok Ligájában lép pályára, ami egyben történelmi mérkőzés is lesz, hiszen a klub történelme során először szerepel majd Kazahsztánban. A Marseille elleni győzelmet követően a mostani lesz az első idegenbeli fellépés ebben a szezonban.

A másik oldalnak szintén mérföldkőnek számít a meccs, ugyanis a Kairat Almatynak a jelenlegi a bemutatkozó idénye a BL-ben. Xabi Alonso gárdájának természetesen nem lehet más a célja, mint begyűjteni a három pontot az Ortalyq stadionban: “A Kairat Almaty egy jól felkészült csapat, és nem fogják megkönnyíteni a dolgunkat” – mondta az edző a mérkőzés előtti nyilatkozatában.

Öt kulcsjátékos biztosan nem szerepelhet ma, pontosabban öt védővel nem számolhat Xabi Alonso: Militao, Carvajal, Trent, Rüdiger és Mendy alkotják a listát. Mbappé viszont ott van a keretben, aki folytatná parádés sorozatát: eddig nyolc meccsen tíz gól.

Kairat Almaty

Mai ellenfelünk a Sporting elleni vereséggel indította az idényt Portugáliában (4-1). Ha megnézzük a selejtezőket, az Olimpija Ljubljana, a finn Kups, a Slovan Bratislava és Celtic kiütésével jutottak el a főtábláig. Hazai környezetben mind a négy összecsapáson veretlenek maradtak, továbbá egy gólt sem kaptak.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…