A beszámoló a La Galerna hasábjain jelent meg 2020. május 28-án.
A harmadik BEK-döntőt 1958. május 28-án rendezték a brüsszeli Heysel Stadionban, és ez volt az első, amit már a pályán nyertem meg. A második finálé idején – amelyet a Bernabéuban játszottak – már a Real Madrid játékosa voltam, mivel azonban a nevezésem nem érkezett meg időben, a lelátóról kellett végignéznem a mérkőzést.
Remek csapatunk volt, amely az egész szezon során jól futballozott. Nekem ez volt az első évem, gyorsan beilleszkedtem a társak közé. Bíztunk magunkban.
Van egy anekdota, amelyre mindig emlékezni fogok. A Milanban játszott egy uruguayi játékos, Schiaffino, egy rendkívül technikás középpályás, aki egyébként az ő vezető góljukat is szerezte. Korábban a Peñarol játékosa volt – az én uruguayi riválisom –, hiszen jómagam természetesen a Nacional de Montevideo színeiben futballoztam. A mérkőzés végén, a győzelmünk után meg akartam keresni, hogy üdvözöljem, ahogy a többieket is. Hiszen bár Uruguayban ellenfelek voltunk, a válogatottban csapattársak is. De nem találtam sehol. Már elhagyta a pályát. A vereség annyira megviselte, hogy képtelen volt ott maradni, hogy gratuláljon. Így aztán duplán élveztem a győzelmet: egyrészt a siker miatt, másrészt mert ez az apró történet is bizonyítékául szolgált annak, hogy a klubok közötti különbség – ezúttal Európában – ismét egyértelművé vált.
A mérkőzés látványos és kiegyenlített volt, sok fordulattal az eredmény alakulásában. Végül a hosszabbításban kerekedtünk felül, ahogyan az gyakran történt a Real Madridra jellemző, győzelembe vetett rendíthetetlen hitnek köszönhetően.
A rendes játékidő hajrájában gyors egymásutánban estek a gólok: a Milan megszerezte a vezetést, Di Stéfano egyenlített, majd ismét az ellenfél került előnybe, végül Rial egalizált. Rial kivételes játékos volt, és kiváló ember is. Passzai zseniálisak voltak. Ő tudta a legjobban kihasználni Gento sebességét, amely a játékunk egyik kulcseleme volt. A hosszabbításban végül maga Gento szerezte a győztes gólt.
Rial korábban a Nacionalnál is a csapattársam volt. Kolumbiában is játszott, ahol rendkívüli technikai képzettségre tett szert. Mindig felemelt fejjel futballozott.
Paco Gento pedig fantasztikus pályafutást futott be a Real Madridnál. Csendes, visszafogott ember volt, de kivételes képességekkel. Futásai rendre szétzilálták az ellenfél védelmét.
A brüsszeli döntőben a játékrendszer diadalmaskodott: egy világos, jól meghatározott elképzelés. Arra törekedtünk, hogy az ellenfél minél kevesebbszer jusson lövéshez, miközben Gento sebességére, Di Stéfano munkájára és Rial passzaira építve halálos kontrákat vezettünk. A gyorsaság mindig kulcsszerepet játszott a játékunkban. Egyszerűen kifárasztottuk az ellenfelet.
Emellett kiváló közösséget alkottunk. Az öltözői légkör rendkívül fontos. Ha volt is kritika egymás között, az mindig építő jellegű volt. Egy egységet alkottunk. Folyamatosan biztattuk egymást, segítettük a másikat, hogy mindenki elvégezhesse a feladatát, és így valami nagyot alkothassunk a klubért. Így is történt.
Én hátulról sokat beszéltem a társakhoz. Irányítottam, segítettem őket. A középpályán előbb Muñoz, majd Santisteban játszott, különböző stílusban. Elöl Gentóhoz, Di Stéfanóhoz és Rialhoz csatlakozott Kopa és Mateos – utóbbi a klub utánpótlásából érkezett, madridi kötődésű játékos volt, kiváló helyzetkihasználással. Ma talán meglepőnek tűnhet, hogy öt csatárral játszottunk, de fontos kiemelni: mindenki védekezett is, kezdve Di Stéfanóval. Senki sem állt meg egy pillanatra sem, folyamatos mozgásban voltunk, és mindig segítettük egymást.
A harmadik BEK-győzelem ünneplése felejthetetlen volt. Az ünneplésről jut eszembe: az ötödik siker után szerettünk volna kimenni Glasgow-ban ünnepelni, de Bernabéu ezt nem engedte, mert másnap kifogástalan állapotban kellett megjelennünk Madridban, hogy a hagyományos felvonuláson bemutassuk a trófeát a szurkolóknak. Így a szállodában maradtunk – ahogy Canário is elmesélte korábban. És mit tettünk? Két biztonsági őrt kértünk meg, hogy hozzanak valamit. Narancslevet és María-kekszet kaptunk.
Fantasztikus évek voltak. Azok a BEK-győzelmek nemcsak a Real Madrid dicsőségét szolgálták, hanem Spanyolországét is.
