Mutasd, mid van, megmondom ki vagy

Amikor Florentino Pérez sajtótájékoztatója elkezdődött, éppen a barátaimmal készülődtünk a Redman-koncertre. Néhány ital az indulás előtt, beszélgetés, a telefon pedig leginkább az asztalon hevert. A sajtótájékoztatót így nem tudtam élőben követni. Időről időre ugyan rápillantottam a képernyőre, de az első benyomásaimat inkább a szerkesztőtársaim üzenetei, összefoglalói és az eseményről érkező első hazai reakciók alapján alakítottam ki.

Ezek alapján, be kell vallanom, inkább negatív, mint pozitív benyomások alakultak ki bennem.

Florentino Pérezt a legtöbben idegesnek írták le, aki időnként kényelmetlenül érezte magát, olyan vitákba bocsátkozott, amelyek nem méltók az ő intézményi súlyához, és olyan megjegyzéseket tett, amelyek számukra inkább egy másik korszakot idéztek, mint a világ legnagyobb futballklubjának elnökét.

Aztán másnap felébredtem, láttam a hatalmas felhajtást, amely az esemény körül kialakult, és rájöttem, hogy valami mégsem stimmel. Ekkor döntöttem úgy, hogy lefordítom és megosztom Antonio Barbarroja kiváló írását, abban a reményben, hogy a gondolatai talán kizökkentenek bennünket abból a reflexből, amely a közösségi média korában mindannyiunkat fenyeget: hogy néhány kiragadott mondat, egy félmondatnyi idézet vagy egy hangulatjelentés alapján végleges ítéletet mondjunk. Bevallom, a reakciók némileg megleptek. Nem azért, mert eltérő vélemények születtek – a madridizmus mindig is a szenvedély és a vita közössége volt –, hanem mert milyen gyorsan váltak egyes értelmezések megfellebbezhetetlen igazsággá, és milyen könnyen lett a kritikai gondolkodás helyett gúny, élc vagy lesajnáló ítélet a válasz.

Antonio védelmében azonban érdemes felidézni valamit. Ő nem egy fizetett véleményformáló, nem egy kommunikációs apparátus része, és nem valamely érdekcsoport szócsöve. Egyszerűen egy madridista, aki a klub iránti szenvedélyéből ír. Ráadásul olyan szellemi igényességgel, műveltséggel és iróniával, amely ritka kincs a mai futballközegben. Sziporkázó és rendkívül intelligens publicisztikái mögött nem megbízás vagy érdek, hanem ugyanaz a rajongás áll, amely miatt mi, a penamadridista.hu szerkesztői is nap mint nap időt szánunk erre a klubra.

Na, de ugorjunk! Amikor az ember megnézi, pontosan kik örültek a legjobban annak, hogy Florentino – szerintük – meggyengült helyzetben van, óhatatlanul elkezd másként tekinteni az egészre. Nem azt akarom megvizsgálni, mit mondott Florentino, hanem azt, kik voltak a leginkább elégedettek annak lehetőségével, hogy a madridizmus elhiggye: az ő korszaka véget ért, és eljött a változás ideje.

A névsor, őszintén szólva, meglehetősen érdekes.

Rufiánnal¹ kezdődik, Ramón Calderónnal folytatódik, és ide tartozik az El Confidencial is – ami gyakorlatilag egyet jelent Enrique Riquelmével, azzal a lehetséges ellenjelölttel, akit egyesek már most úgy próbálnak eladni nekünk, mintha Santiago Bernabéu és Steve Jobs különös keveréke lenne. A sorban ott van Jordi Évole², a szokásos culék, az átlagos Atlético-drukker, aki húsz éve megszállottan figyeli, mit csinál a Madrid, Sarah Santaolalla³, Isaac Fouto⁴ (a Negreira-korszakban működő Játékvezetői Technikai Bizottság rendszeres védelmezője), Juanma Castaño⁵, a Vocento-csoport⁶ (a Relevo létrehozója, és történetesen az egyik olyan médiacsoport, amely a leginkább igazodik a LaLiga érdekeihez, amikor a Real Madridot kell támadni), José Álvarez⁷, Gerard Romero⁸ és az a teljes médiavilág, amely valamiért soha nem háborodik fel különösebben bizonyos dolgokon, ha Barcelonában történnek, viszont azonnal lángra kap, amikor a reflektorfény Madridra vetül.

A média a lényeg

És persze amikor az ember mindezt egy helyen látja, felteszi magának a kérdést: valóban olyan katasztrofális volt ez a sajtótájékoztató a madridizmus számára, vagy csupán egy újabb kísérlet zajlik arra, hogy kívülről felépítsenek egy narratívát, amely gyengíti a klub és különösen Florentino Pérez pozícióját?

Mert amikor bizonyos körök ennyire aggódni kezdenek a Real Madrid jólétéért, én őszintén szólva gyanakodni kezdek.

Nem azért, mert Florentino tökéletes volna – távolról sem –, hanem azért, mert évek óta látom, hogyan működik ez a játék. Itt senki sem lép véletlenül, és különösen nem azok a médiumok és szereplők, akik immár húsz éve arról álmodoznak, hogy kívülről szerezzenek befolyást a klub fölött.

Mivel nem akartam a vita felszínén maradni, úgy döntöttem, hogy utánanézek ennek az Enrique Riquelmének. Ha ugyanis egyes médiumok ma a madridizmus nagy fehér reménységeként próbálják bemutatni, akkor a socióknak és a szurkolóknak a minimum, hogy megértsék, ki áll mögötte, és milyen érdekek kapcsolódnak hozzá.

A probléma ott kezdődik, amikor a médiakampányok, az összefonódó érdekek és a Real Madrid esetleges választásai körüli politikai manőverek darabkái túl jól illeszkednek egymáshoz. Mert ilyenkor már semmi sem tűnik igazán véletlennek.

Gil Marín árnyéka

És itt kezdődnek a különös egybeesések. Tudják, ki bukkan fel Enrique Riquelme környezetében, közeli barátságokon és bizonyos üzleti kapcsolatokon keresztül? Gil Marín.

Igen, Miguel Ángel Gil Marín, az Atlético de Madrid korábbi tulajdonosa, ugyanaz az ember, aki megszerzett és uralma alá vont egy klubot, amelynek jogi története finoman szólva sem a mintaszerű intézményi tisztaság példája.

Már önmagában ennek elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy minden madridista radarja jelezzen. Mert nem akárkiről beszélünk. Hanem a Real Madrid egyik legjelentősebb intézményi ellenfeléről az elmúlt években.

Ráadásul Gil Marín kiváló kapcsolatot ápol a spanyol sportújságírás több meghatározó alakjával. Közös grillezések, ebédek, találkozók és barátságok Juanma Castañóval, Fernando Burgosszal⁹ vagy Juan Ignacio Gallardóval, a Marca igazgatójával.

A közös fotók nyilvánosan elérhetők; nem kell hosszasan nyomozni utánuk.

Természetesen mindez önmagában semmit sem bizonyít. Mielőtt bárki félreértené: mindenki azzal vacsorázik vagy grillezik, akivel akar. A probléma ott kezdődik, amikor a médiakampányok, az érdekek és a politikai műveletek darabkái túlságosan tökéletesen állnak össze egy esetleges Real Madrid-választás körül.

Mijatović rendezvénye és a háttérmozgások

Ahhoz azonban, hogy megértsük, honnan ered ez az egész tűzvész, néhány héttel korábbra kell visszamenni: Predrag Mijatović április 18-i rendezvényére¹⁰.

És mindannyian pontosan tudjuk, milyen ma Mijatović és Florentino Pérez kapcsolata. Nem kell Sherlock Holmesnak lenni hozzá; elég hetente egyszer meghallgatni őt a rádióban, hogy világossá váljon: kölcsönös rajongásról szó sincs.

Nos, ezen a rendezvényen kezdett Enrique Riquelme igazán mozgolódni. Tapogatta a terepet, kérdéseket tett fel, közeledett a klub korábbi vezetőihez és olyan emberekhez, akiknek ma is van befolyásuk a Real Madridban.

Mert igen, ezt is ki kell mondani: Florentinónak vannak ellenfelei a saját struktúráján belül. És ezért részben ő maga is felelős, amiért évekig bizonyos belső működési mintákat hagyott kialakulni. Ebben szerintem az elnök súlyosan tévedett. Túl sokáig próbálta a játékosokat, a korábbi futballistákat és bizonyos alkalmazottakat családtagként kezelni. Ő maga beszélt többször arról, hogy a futballistákra szinte saját gyermekeiként tekint. Őszintén szólva úgy érzem, ez a szemlélet több kárt okozott neki, mint hasznot. A profi futball nem így működik. A Real Madrid pedig még kevésbé.

A véletlenek láncolata

Ez vezetett egy másik gondolathoz is. Egy ideje feltűnt, milyen hirtelen és gyanús ellenszenvvel beszél Florentinóról és a klub bizonyos döntéseiről néhány korábbi játékos, például Iván Helguera, Miguel Torres vagy Iker Casillas.

Szinte naponta jelennek meg nyilatkozataik, célzásaik, kritikáik és olyan viták, amelyek inkább emlékeztetnek egy iskolai udvarra, mint olyan emberek megszólalásaira, akik állítólag a Real Madrid javát akarják.

Aztán kiderül, hogy – micsoda meglepetés – mindhárman jelen voltak Enrique Riquelme januári születésnapi ünnepségén. Persze ez is csupán egy újabb véletlen. Teljesen jelentéktelen egybeesés, gondolom.

Ahogy nyilván az is puszta véletlen, hogy a Negreira-korszakban bizonyos játékvezetői mintázatok léteztek, amelyeket néhányan még ma is tagadni próbálnak, noha a botrány egész Spanyolország szeme láttára robbant ki. De persze a paranoiás őrült mindig a Real Madrid szurkolója, ha kellemetlen kérdéseket mer feltenni.

És ismét hangsúlyozom azok kedvéért, akik leegyszerűsítve akarják értelmezni a mondandómat: Florentino Pérez természetesen bírálható. Nagyon sok mindenben. A sajtótájékoztatón is követett el kommunikációs hibákat, és nem érte el korábbi, sokkal emlékezetesebb szerepléseinek színvonalát.

Mégis: kik alkotják a másik oldalt?

Mivel azonban választások közelednek, fontosnak tartom világossá tenni, kik alkotják a másik tábort. Kik azok, akik ma minden erejükkel azon dolgoznak, hogy elterjesszék az üzenetet: Florentino már nem alkalmas a feladatra, és eljött az ideje annak, hogy a klub más érdekcsoportok kezébe kerüljön.

A következtetéseket mindenki vonja le maga. Gondolja végig otthon nyugodtan, hogy Jordi Évole, Gerard Romero, a barcelonai médiavilág bizonyos körei, a LaLigához közel álló újságírók vagy Gil Marín környezete valóban a Real Madrid jólétéért aggódnak-e. Vagy egyszerűen csak történelmi lehetőséget látnak arra, hogy végre befolyást szerezzenek az egyetlen európai klub felett, amelyet mindeddig senkinek nem sikerült teljesen megszelídíteni.

1. Gabriel Rufián, Spanyolország egyik legismertebb baloldali és katalán függetlenségpárti politikusa. 2016 óta képviselő a madridi Kongresszusban, 2019 óta pedig az Esquerra Republicana de Catalunya (ERC) parlamenti szóvivője. Rufián a Florentino Pérez-sajtótájékoztató után a közösségi médiában és a politikai nyilvánosságban azok közé tartozott, akik kritikusan vagy gúnyosan reagáltak az elnök szereplésére. ↩︎
2. Jordi Évole a spanyol média egyik legismertebb újságírója és televíziós műsorvezetője. A katalán származású újságíró elsősorban a La Sexta televízióhoz kötődik, ahol 2008 és 2019 között a nagy hatású közéleti-oknyomozó műsort, a Salvados-t vezette, jelenleg pedig a Lo de Évole című interjúműsor arca. Emellett rendszeresen publikál véleménycikkeket a La Vanguardia hasábjain is. Rendszeresen kritikus Florentino Pérezzel szemben, a Szuperliga-projekt egyik legismertebb médiabeli ellenzője volt, több alkalommal fogalmazott meg bírálatot a Real Madrid intézményi kommunikációjával és vezetésével kapcsolatban, a madridista médiatér egy része őt a hagyományos spanyol médiarendszer egyik meghatározó véleményformálójaként kezeli, amely rendszerint szemben áll Florentino Pérez álláspontjával. ↩︎
3. Sarah Santaolalla egy fiatal spanyol politikai elemző, televíziós kommentátor és közéleti szereplő, aki az elmúlt két-három évben vált országosan ismertté. Több televíziós csatornán szerepelt (Cuatro, Antena 3, RTVE), jelenleg rendszeresen látható a spanyol közszolgálati televízió politikai vitaműsoraiban. A Florentino Pérez körüli vita kapcsán azért került elő a neve, mert a 2026. május 12-i sajtótájékoztató után az RTVE egyik műsorában rendkívül élesen bírálta a Real Madrid elnökét. Egyebek mellett azt mondta: „Florentino sokkal több, mint futball. Az ország egyik leghatalmasabb embere.” Ugyanebben a megszólalásban azt állította, hogy Florentino Péreznek túlzott befolyása van a spanyol médiára és közéletre, valamint kifogásolta az újságírókkal szembeni fellépését. ↩︎
4. Isaac Fouto a spanyol sportújságírás egyik legismertebb játékvezetői szakértője. Hosszú ideje a Cadena COPE munkatársa, rendszeresen szerepel a Tiempo de Juego és az El Partidazo de COPE műsoraiban, korábban pedig a Punto Pelota állandó szereplője is volt. A Real Madrid körüli vitákban azért vált különösen ismertté, mert az elmúlt években következetesen a játékvezetői testület védelmezőjeként lépett fel. A Negreira-ügy kirobbanása után több interjúban hangsúlyozta, hogy Enriquez Negreira tevékenységét súlyosnak tartja, ugyanakkor szerinte nincs bizonyíték arra, hogy a jelenlegi vagy korábbi első osztályú játékvezetők részt vettek volna a rendszerben, illetve hogy mérkőzéseket manipuláltak volna. ↩︎
5. Juanma Castaño jelenleg Spanyolország egyik legismertebb és legbefolyásosabb sportújságírója. A COPE országos rádióadó esti sportműsorának, az El Partidazo de COPE-nak a vezetője, emellett a Movistar+ sportcsatornáin is rendszeresen szerepel. ↩︎
6. A Vocento Spanyolország egyik legnagyobb médiakonszernje, amely 2001-ben jött létre az ABC napilapot kiadó Prensa Española és a regionális lapokat tömörítő Grupo Correo egyesülésével. A csoport ma országos és regionális sajtótermékek, digitális médiumok, hírügynökségi szolgáltatások és televíziós érdekeltségek tulajdonosa. ↩︎
7. José Álvarez Haya a spanyol futballmédia egyik legismertebb riportere, elsősorban az El Chiringuito de Jugones és a Jugones barcelonai tudósítójaként vált ismertté. Korábban futballista volt, majd újságíróként és televíziós riporterként épített karriert.
   A Real Madrid körüli jelenlegi vitákban azért említik gyakran a nevét, mert a spanyol futballközegben szinte mindenki Barcelona-szimpatizánsként tartja számon. Ő maga sem nagyon titkolta kötődését a katalán klubhoz, és az El Chiringuitóban hagyományosan a Barcelona-ügyek egyik fő tudósítója és megszólalója. ↩︎
8. Gerard Romero jelenleg az egyik legismertebb katalán sportújságíró és streamer. A legtöbben a Jijantes FC Twitch-csatorna alapítójaként ismerik, de hosszú éveken át a katalán RAC1 rádió FC Barcelona-tudósítója volt, és kifejezetten a Barça napi ügyeinek követésével vált országosan ismertté. ↩︎
9. Fernando Burgos a spanyol sportújságírás egyik legismertebb Real Madrid-szakértője és rádiós riportere. Hosszú évek óta az Onda Cero munkatársa, a Radioestadio és az El Transistor című műsorok rendszeres szereplője, emellett a Real Madrid mindennapjait követő tudósítóként ismert. ↩︎
10. Találkozó az alicantei „La Séptima Copa de Europa” madridista szurkolói klub szervezésében, amelynek meghívott vendége Predrag Mijatović volt. ↩︎