Antonio Esteva Valiño madridi születésű spanyol sportriporter, műsorvezető és egyetemi oktató. A Carrusel Deportivo műsorában kezdte, majd a Real Madrid TV kommentátora lett. 2006-ban csatlakozott a La Sextához, ahol sporthíradókat vezetett és élő futballközvetítéseket kommentált. Később az Antena 3, az Onda Cero, a Radio Marca és más országos médiumok munkatársa is volt. Írása a La Galerna hasábjain jelent meg 2019. június 3-án.
MILLENIUM IN AETERNUM
2017 – A legendák éve
Walesben az „A legendák éve” volt. Talán ez is egyfajta előjelnek bizonyult.
Egy földdarab, amely erkélyként nyúlik az Ír-tenger fölé, kitárulva az Atlanti-óceán vad szelei előtt. Egy nép, amelynek vállán évezredes történelem, mitológia és kultúra nyugszik, és amelyet saját szenvedélye hajt előre. Egy ilyen elegyből születik a jövő.
Artúr király legendája – Az új Camelot
A régió több mint hatszáz vára között a Millennium Stadion is úgy emelkedik a Taff folyó partján, mint egy modernkori erőd. Cardiff maga is a folyóról kapta a nevét – jelentése: erőd a Taff fölött –, a Millennium pedig méltó emlékművévé vált ennek a hagyománynak.
Mindannyian kíváncsian találgattuk, milyen érzés lesz egy Bajnokok Ligája-döntőt teljesen fedett stadionban játszani. A mozgatható tető valamivel több mint negyedóra alatt nyílt vagy zárult, és az előző délután szinte megállás nélkül próbálták a működését a nagy estére készülve.
Olyan volt, mint az IKEA-ban azok a kiállított fiókos szekrények, amelyeket újra és újra kihúznak és visszatolnak, miközben a mellettük lévő számláló a megbízhatóságukat hivatott bizonyítani.
A walesi rögbiválogatott otthona – annak a sportnak a szentélye, amelyet Gareth Bale gyermekkorában maga is játszott – lett az a láda, amely örökre megőrzi Wales történetének legnagyobb Európa-kupa-estjét.
És az első alkalom mindig megismételhetetlen.
A hazai öltöző szerencséje
A stadionban addig rendezett tizenegy döntő mindegyikét az a csapat nyerte meg, amely a hazai öltözőt használhatta. A sorsolás ezúttal ezt az előnyt a Juventusnak juttatta. A Real Madridnak egyszerre kellett szembenéznie a hagyománnyal és az átokkal, hiszen addig még senkinek sem sikerült megvédenie a Bajnokok Ligája trófeáját. A statisztikák is a Juventusnak kedveztek.
A torinóiak történetük során minden harmadik BEK- vagy BL-döntőjüket megnyerték. Elveszítették a 2003-as és a 2015-ös finálét. Korábban győztek 1985-ben – miután 1973-ban és 1983-ban alulmaradtak –, majd ismét 1996-ban, amelyet az 1997-es és az 1998-as vereség követett.
Így hát Cardiffban, az Old Trafford és Berlin után, elméletben ismét az ő idejüknek kellett volna elérkeznie.
A sárkány – Egy misztikus jelkép
A csendes Westgate Street fölött egy hatalmas, kitárt szárnyú kék sárkány uralkodott. A stadion főbejáratát újságírók és televíziós stábok százai lepték el. A sorokban mindenki igyekezett minél gyorsabban átjutni a felszereléseket vizsgáló szkennereken és az immár kötelező fémdetektorokon. A korai érkezés nemcsak jobb helyet biztosított a két döntős utolsó edzésének megfigyeléséhez, hanem arra is lehetőséget adott, hogy az ember saját szemével lássa a híres mozgatható tetőt, amely addig a nap legfőbb témájának számított.
Első alkalommal élhette át Európa az amerikai sportesemények világát idéző hangulatot. A reklámokkal átitatott Super Bowl szelleme megérkezett az Öreg Kontinensre. Cardiff azonban megőrizte mindazt, ami a kisebb városokat szerethetővé teszi, még akkor is, ha Wales fővárosa. Nyitott maradt. Közvetlen maradt. Semmi köze nem volt Atlanta belvárosához vagy a ragyogó Mercedes-Benz Stadionhoz, ahol a Patriots megnyerte legutóbbi döntőjét.
A nap végén több mint hetvenezer ember várta személyesen a sorsát a szezon csúcspontján, miközben több mint négyszázmillióan követték ugyanazt a történetet a világ minden tájáról a televízió képernyőjén keresztül. Cardiffba eljutni nem volt egyszerű. Sem a résztvevőknek, sem a szurkolóknak. Wales vendégszeretetére szükség volt, hiszen a város mérete egyszerűen nem tette lehetővé, hogy mindenkit befogadjon.
De a sárkány mindig kitárja a szárnyait.
Egy bajnok anatómiája
A bajnok talán leginkább ahhoz a legendás lényhez hasonlít, amelyet mindannyian magunk elé képzelünk. Zidane és Florentino Real Madridja a döntőkben és a legkritikusabb pillanatokban olyan volt, mint egy sárkány. Azon a cardiffi uralkodói bíborba öltözött.
A szárnyak
A sárkányt a repülés és a villámgyors támadás teszi különlegessé. Marcelo volt a bal szárnya. Szabadon és megállíthatatlanul csapott le újra és újra. Különösen a negyedik gólnál bizonyult döntőnek, amelyet Marco Asensio szerzett. Kitartásával és elszántságával a gólvonal közelében visszaszerezte a labdát, majd megállíthatatlanul tört a Juventus kapuja felé, hogy végül gólpasszt adjon. Mozgása kiszámíthatatlan volt. Éppen ezért tudta újra és újra megbontani az ellenfél szerkezetét.
Carvajal előretörései ezzel szemben könyörtelen pontossággal érkeztek. Így is kellett lennie. Mandžukić, a bianconerók tornya magasabb és erősebb volt nála. A horvát támadó bal oldalról induló rohamait meg kellett állítani. Amikor Mandžukić megindult, Carvajal ott volt mögötte. Amikor pedig a Sárkány támadásba lendült, Carvajal is átszelte a Juventus térfelét. Így született meg az első gól.
Labda Cristiano elé. Gól. A koncentráció és az energia tökéletes megnyilvánulása. Allegrinek nem volt ellenszere rá.
Páncél
A Madridnak azonban volt. És olyan kemény volt, mint a vas. Varane a sebességet és a pontos közbelépéseket testesítette meg. Higuaín, aki egy évvel korábban a Serie A történetének legeredményesebb góllövője lett, tanácstalanul bolyongott a pályán. Ramos közben mellét kidüllesztve állta Mandžukić rohamait. Az állatvilágban az erődemonstráció gyakran a túlélés záloga. A Juventusnak ezt első kézből kellett megtapasztalnia.
Keylor Navas előbb Higuaín, majd Pjanić próbálkozását hárította. Hosszú éjszaka ígérkezett. Különösen Wales fiának, Gareth Bale-nek, aki a kispadon vergődött, mint egy versenyló, amelyet istállóba zártak.
Tűz
Belsejében ott égett a vágy, hogy mindent lángba borítson. Cristianót ezzel szemben már a pályán átjárta ugyanaz az olthatatlan tűz. Már-már a megszállottság határán. A döntő nyitóünnepségének tűzijátékából maradt füst még mindig ott kavargott a stadion levegőjében. Mintha tartozéka volna.
Mindig éber. Mindig éhes. Mindig ragadozó. Ezért ő szerezte meg az első gólt. Mindig ő. Megérkezni és lesújtani. Habozás nélkül. Ösztönből. Előbb Carvajal passzából, később pedig Modrić előkészítéséből, a mérkőzés harmadik találatánál. Első érintésből.
Pályafutása első két Bajnokok Ligája-döntős gólját akcióból, lábbal szerezte. Kíméletlenül. Szinte megszállottan. Látta, ahogy Mandžukić mindössze hat perccel később semlegesíti a munkáját, miután ő elvégezte a döntők legnehezebb dolgát: feltörte a null-nullát. A horvát félollós gólját ugyanazzal a csillapíthatatlan becsvággyal figyelte, amely egész pályafutását végigkísérte. A következő akciónál pedig majdnem túl is szárnyalta azt. A Juventus tábora gúnyos morajjal reagált. Valójában azonban csak a hetes számú játékos főpróbáját látták.
Tíz hónappal később, Torinóban, lángja minden korábbinál fényesebben ragyogott fel. Egy antológiába illő ollózó góllal. Egy mozdulattal, amely végül mindenki jövőjét megváltoztatta.
Tüdő és szív
Toni Kroos kivételes mérkőzést játszott. Testben és lélekben egyaránt. Még önmagához mérten is rendkívüli pontossággal futballozott, miközben mindent olyan természetessé tett, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne. Pedig egy Bajnokok Ligája-döntőről beszélünk. Ráadásul egy olyan ellenféllel szemben, amely minden megosztott labdáért foggal-körömmel harcolt. A német középpályás – aki az este első góljához vezető támadást is elindította – közel kilencvenhárom százalékos passzpontossággal játszott. Átadásainak jelentős részét ráadásul a pálya legveszélyesebb zónáiban, az ellenfél tizenhatosának közelében osztotta ki.
Modrić egészen más karaktert képviselt. Ő volt a dinamika. A játék olaja és mozgatórugója. Ott volt a tizenhatos előterében, és ott volt az alapvonal mellett is, ahonnan Cristiano második gólját, a mérkőzés harmadik találatát készítette elő.
Tüdő és szív. Lélegzet és ritmus. Ezt jelentették ők. Ők adták Zidane csapatának ütemét, térérzékelését és időzítését. A labda gyorsan és pontosan járt a madridi játékosok lábán. Ugyanúgy, ahogyan az Atlético Madrid elleni elődöntőben is.
A varázslat
Nincs sárkánytörténet varázslat nélkül. Szükség van arra a különös tekintetre, amely egyszerre vonz és megbabonáz, ugyanakkor mozdulatlanná dermeszti azt, aki szembekerül vele. Isco és Benzema ilyenek voltak. Könnyedén suhantak át a fekete-fehér mezek között. Szinte nesztelenül. Pontosan. Mindig egy ütemmel a többiek előtt járva.
Amikor valamelyikük már a gól előszobájába ért, az ellenfél számára rendszerint túl késő volt reagálni. Karim a bal oldalon tört be a tizenhatosba. Az utolsó pillanatig kivárt, majd szabaddá tette Kroost, akinek lövése végül Casemiro elé került. A nagy játékosok gyakran nem azt teszik, amit mindenki vár. Hanem azt, amire senki sem számít.
A penge
És ezen az estén Casemiro jelentette a pengét. Az ő lövése volt az, amely némi szerencsével ugyan, de teljes tudatossággal halálos sebet ejtett a Juventuson. Mert nincs döntő nehézségek nélkül. És nincs dicsőség sem.
A fordulópont a csata második hullámában érkezett el. Ott, ahol a legfontosabb őrzők lépnek színre. Azon az estén Casemiro volt a Sárkány karma. A talizmán. A harcos. Az a játékos, aki védekezik, szerel, visszaszerzi a labdát, és közben ellenfelei idegeit is felőrli. Aki ellen a legtöbb szabálytalanságot követik el. Aki a legtöbb labdát szerzi vissza. Aki újra és újra nekiront az ellenfélnek. Kevés futballista képes erre olyan természetességgel, mint ő.
Az újabb előnyt jelentő gól pedig a szakadék szélére sodorta a Juventust. A második félidőben kiteljesedett a fehér vihar. Hullámról hullámra zúdult Allegri erődjére. Nem hagyott időt a lélegzetvételre. Nem hagyott menekülési útvonalat. És végül ledöntötte annak a Bajnokok Ligájának legerősebb védelmi falát.
A vég
Epilógusként szolgáljon ez a tisztelgés a kiváló walesi költő, Dylan Thomas előtt. Ha nem olvasták még apjához írt elégiáját, a Csöndben ne lépj az éjszakába át (Nagy László fordítása – a szerk.) című verset, akkor talán az Interstellar című filmből ismerős lehet:
„Ne szelíden támadd a közelgő éjt
Nap végén haraggal tombol vénséged
Izzó dühvel űzd el a haldokló fényt”
(Tóth Tamás fordítása – a szerk.)
Az ember egyik legnagyobb próbatétele az, miként viszonyul a véghez. Cardiff éjszakáján pedig egy olyan csapatról volt szó, amelynek sportbeli halálát sokan már kész tényként kezelték. Egy közösségről, amely fellázadt az elkerülhetetlennek hitt sors ellen. Egy közösségről, amely megszállottan fürkészte saját határait. A lehetetlen határát.
Addig senki sem jutott el ilyen messzire. Egyetlen úttörő sem. A Bajnokok Ligája története még nem ismert olyan uralkodót, amely képes lett volna megvédeni a trónját, és egymást követő két évben is elhódítani a koronát. Ezért Wales földjén, azon az éjszakán, azon a „jó éjszakán”, ahogy Dylan Thomas mondaná, ismét történelem született. És a történelem lapjain ismét ugyanaz a név jelent meg. Ugyanaz, amely annyiszor már korábban is. Az örök Real Madrid.
