Túl vagyunk a választási kampány ígéretekkel, ködösítéssel, látványos trükkökkel és félreértésekkel teli időszakán, a Real Madrid pedig ismét színpadra lép. A futball ugyanis, akárcsak a tavasz, nem áll meg és nem vár senkire – a Chamartínban pedig különösképp nem. Készüljetek fel, mert olyan hetek következnek, amikor a világbajnokság eseményei és a Concha Espináról érkező hírek osztoznak majd a figyelmen. És valljuk be: Mourinho visszatérése önmagában is elég ok arra, hogy a klubtagok megújítsák bérletüket.
Soha nem szűnik meg lenyűgözni a labdarúgásnak azon képessége, hogy néhány hét leforgása alatt a csalódottság hullámait reménnyé és lelkesedéssé formálja át. Két keserves idény után ismét itt vagyunk, és újra az igazolásokra, az újdonságokra, a nyilatkozatokra és a hírekre figyelünk. Bármennyi pofont is adjon, a szép nő soha nem veszti el a vonzerejét.
A névsor elején – micsoda meglepetés – ott vannak azok az újságírók, akik már azelőtt ellőtték vaktöltényeiket, hogy a portugál edző egyáltalán földet ért volna Madridban.
– Ez a Mourinho a Benficát sem juttatta be a Bajnokok Ligájába; nem érkezhet ugyanazzal az önhittséggel, mint 2010-ben – jelentette ki Segurola.
Elismerve, hogy néhány második felvonás korábban valóban nem sikerült jól – eszembe jut Beenhakker és a tenerifei tragédia 1992-ben, Toshack és a ‘Ferrari-fiúk’ széthullása 1999-ben, vagy akár Don Alfredo, akinek második időszakából mindössze az 1990-es Szuperkupa maradt emlékezetes –, a közelmúlt visszatérései azonban egyértelműen sikeresnek bizonyultak.
Jó reggelt, Madrid!
Fabio Capello egy évtized után tért vissza, hogy megnyerje a bajnokságot. A 2006/07-es idény nagy fordításainak Ligája egyszerűen felejthetetlen emlék. Zidane-t már azelőtt támadták, hogy egyetlen mérkőzésen is leült volna a Real Madrid kispadjára, azzal gúnyolva őt, hogy előtte a La Roda ellen döntetlent játszott. Aztán 2020-ban megnyerte a pandémia bajnokságát. Ancelottiról nem is beszélve, akit egyesek azért néztek le, mert az Evertontól érkezett, majd végül mindenki rajongott érte, miután két Bajnokok Ligáját, két bajnoki címet és egy Király-kupát nyert.
Mourinho önmagában nem lesz elég
Mourinhóra nem vár könnyű feladat. Első küldetése – és talán minden további ezen múlik majd – az lesz, hogy felmérje a károkat abban az iskolai játszótérré változott öltözőben, amivé a csapat az utóbbi időben vált. Ezt követően pedig a keret valódi szükségleteire kell választ adnia. Végre érkezik-e egy olyan középpályás, akinek fény gyúl az elméjében, amikor labdát kap? Megszűnnek-e a Real Madrid védelmi problémái? Tartogat-e valamilyen meglepetést a támadósor?
Ezek a kérdések töltik majd meg a nyári hónapokban az újságok oldalait és a rádióműsorok adásidejét. Egyes médiumok – nem mindegyik, tegyük hozzá – már most versenyt futnak azért, hogy ki tudja hamarabb kioktatni a portugál szakembert, miközben elégedetten dörzsölik a tenyerüket, amiért a visszatérése újabb témákat szolgáltat számukra. A cinikusoknak is megvan a helyük ebben a szakmában. Vagy legalábbis sokan vannak.
Néhány hónappal Freddie Mercury halála előtt a Queen gitárosa, Brian May dalt írt és komponált barátja példamutató helytállásáról:
“I’ll soon be turning round the corner now
Outside the dawn is breaking
But inside in the dark I’m aching to be free”
Így volt akkor, és így van most is.