A Barcelona végre megelégelte. Ideje volt.
Mert egy dolog hosszú éveken át milliókat fizetni Negreirának, a spanyol játékvezetés második emberének, és egészen más dolog nyilvánosan beszélni róla. Ez utóbbi elfogadhatatlan. Tűrhetetlen, hogy Florentino Péreznek van képe szó szerint idézni annak a bírónak a megállapításait, aki a Barça–Negreira-ügy nyomozása során „rendszerszintű korrupcióról” beszélt. Meg kellett volna hamisítania a valóságot, ahogy azt oly sokan teszik. Vagy talán különbnek képzeli magát?
Szintén elfogadhatatlan, hogy a Real Madrid elnöke végigvegye a tényeket, majd arra a következtetésre jusson, hogy a futball történetében kevés ehhez hasonló botrányt találni. A helyes hozzáállás az lett volna, ha bagatellizálja az ügyet, a tizenhét éven át tartó kifizetéseket egyszeri kisiklásként értékeli, vagy egyszerűen arra buzdít mindenkit, hogy felejtsék el a múltat, és tekintsenek a jövőbe. Pontosan úgy, ahogyan azt Spanyolország számos intézményének és szervezetének vezetői tették.
Florentino azonban úgy viselkedik, mintha valóban szembe akarna nézni a problémákkal. Mintha meg akarná oldani őket. Mintha tisztább, becsületesebb és hitelesebb futballt szeretne. Vajon tisztában van azzal, hány ember megélhetése függ a jelenlegi status quótól? Csak nem azt akarja, hogy ezek az emberek egyszer majd tisztességesen dolgozzanak? Mert egy dolog éveken át milliókat fizetni Negreirának, a játékvezetők második emberének. De nyilvánosan beszélni róla? Arcátlanság.
A Barcelona meglehetősen sokáig várt azzal, hogy közleményben jelentse be: rágalmazás miatt jogi lépéseket tesz Florentino Pérez ellen. A Real Madrid elnöke ugyanis makacsul nem hajlandó követni azt az utat, amelyet a spanyolok vezetői hosszú évtizedek alatt kijelöltek, és vakmerően megpróbálja összekapcsolni a tényeket az igazsággal. Pedig a bevett gyakorlat mindig ugyanaz volt: utólag történetet gyártani az igazolhatatlan igazolására. Az intézmények – sőt, szükség esetén az állam – teljes apparátusát mozgósítani azért, hogy egy esetleges jogsértés következményei elsimuljanak. Vajon Florentino tudja, milyen nehéz a szabályok betartásával nyerni? Mutathatna némi empátiát azok iránt, akik más eszközökkel szoktak boldogulni.
A Barcelona közleménye szerint a kereset célja, hogy “Pérez úr vonja vissza azokat a kijelentéseit, amelyeket azok valótlanságának tudatában tett, és amelyek rágalmazóak, valamint sértik a klub jó hírnevét és megítélését.” Senki sem tudja, mi járhatott Florentino fejében, amikor valósnak fogadta el azt – az adóhatóság által is megerősített – tényt, hogy a Barcelona éveken keresztül jelentős összegeket fizetett a Játékvezetői Technikai Bizottság alelnökének. Az, hogy a számlák léteznek és ki is fizették őket, természetesen még nem jogosítja fel Florentinót arra, hogy szóvá tegye őket. És végképp nem arra, hogy problémát lásson abban, ha egy klub pénzt utal azok egyikének, akik a saját mérkőzéseit vezető bírók főnökei közé tartoznak.
Ahogy a Barcelona közleménye helyesen rámutat, Florentino május 12-i kijelentései sértik a klub hírnevét. Azt a kifogástalan hírnevet, amelyet két adócsalási ítélet, a Barçagate-botrány, Benaiges újbóli alkalmazása, a többi klubra nem vonatkozó kivételek, a pályára ki nem állások, a szabályok szelektív értelmezése, a pályára dobált disznófejek és üvegpalackok, a pénzügyi fair play megsértése és még számos egyéb eset alapozott meg. A követendő magatartás inkább az, amit a Spanyol Labdarúgó-szövetség tanúsított. A The Objective szerint ugyanis a szövetségnek már 2021 októberében tudomása volt arról, hogy az adóhatóság vizsgálja a Barcelona és a játékvezetők egyik vezetője közötti pénzügyi kapcsolatokat. És mit tett? Amit ilyenkor kell. Hallgatott. És azon dolgozott, hogy ez a legalább tizenhét évig tartó apró figyelmetlenség lehetőleg semmilyen következménnyel ne járjon.
Ahogy annak lennie kell. A szövetség már 2021-ben tudott az ügyről, és volt olyan előzékeny, hogy egyetlen szót sem szólt róla. Micsoda gesztus. A jövőbeni félreértések elkerülése érdekében talán egyszerűbb lenne betiltani magát a „Negreira” szót. Fárasztó újra és újra emlékeztetni arra, hogy a Barcelona történetének legsikeresebb korszaka egybeesett azokkal az évekkel, amikor millió eurókat fizetett Negrei… bocsánat, annak az úrnak, aki órát visel, dohányzik, és parkour-mozdulatokkal érkezik a bíróság épületéhez. Barátaim, mindez hová vezetne?
Talán azt is megengedjük majd, hogy a „km” rövidítésről kilométerre következtessenek az emberek? Vagy hogy a „J. F. K.” monogram John Fitzgerald Kennedyt jelentse? Ugyan kérem. Eljött az ideje a damnatio memoriae-nak. Ideje végleg száműzni a közéletből annak az embernek a nevét, akiről beszélünk. Ideje, hogy a Kimondhatatlant többé ne nevezzük nevén. Mert még a végén valaki azt hihetné, hogy az igazság kimondható.
