A ‘klasszikus’ kifejezésnek 1929. február 17-én még semmi köze nem volt a futballhoz. Aznap a Las Corts stadionban egy nagyszerű mérkőzést rendeztek. Csak ennyi, sem több, sem kevesebb. A Real Madrid a bajnokságban először látogatott el a Barcelona otthonába. A két csapat, illetve az ország két legfontosabb városa közötti rivalizálás ekkor még csak kibontakozóban volt.
Aznap délután két rangadót rendeztek a Las Cortsban. Először ugyanis egy másik élvonalbeli mérkőzésre került sor: Cros négy góljával az Europa 5–2-re legyőzte az Arenas de Getxót. A találkozó után a Barcelona és a Madrid játékosai is pályára léptek. A két csapatot Samitier, illetve Quesada vezette csapatkapitányként, a guipúzcoai Steinborn játékvezető irányította a mérkőzést, a közönség pedig mindkét együttest lelkesen megtapsolta. A spanyol bajnokság történetében ekkor még csak a második fordulónál jártak.
Az első kanári-szigeteki játékosok
A két ősi rivális első bajnoki összecsapásának volt egy kiemelkedő szereplője. Az évek múlásával azonban a neve szinte elveszett az idő homályában. Rafael Morera két góljával a Madrid győzelmet aratott, és a királyi gárda az első öt bajnokiját egyaránt megnyerte abban az idényben, amelynek végén a Barcelona szerezte meg a spanyol bajnokság történetének első aranyérmét.
Ahhoz, hogy megismerjük az első olyan játékos történetét, aki két gólt szerzett egy Clásicón, először Lanzarotéra kell utaznunk, ahol született, majd Santa Cruz de Tenerife egyik negyedébe, El Toscalba, ahol felnőtt. Az 1903. november 12-én született fiatalember itt játszott balszélsőként. A Recreativóban futballozott, egy szerény kiscsapatban, amely egy azóta már nem létező parkról kapta a nevét.
Innen a Luz y Vidához, majd a kanári-szigeteki labdarúgás fejlődésében meghatározó szerepet játszó Iberiához vezetett az útja. 1922 szeptemberében a Toscal negyed Luz y Vida Szabadidős, Oktatási és Fejlesztési Egyesületének néhány tagja kezdeményezésére megalakult az a klub, amelyből a Real Madrid történetének első két kanári-szigeteki labdarúgója érkezett a fővárosba: Paco López és Rafael Morera. Mindketten 1928-ban költöztek Madridba, néhány hónappal a spanyol bajnokság első kiírásának kezdete előtt.
Sokoldalú játékos
A Madrid olyan futballistát szerződtetett, aki a támadósor bal oldalán érezte magát igazán otthonosan, de akár támadó középpályásként, akár szélsőként is számolhattak vele. Hamar kiderült azonban, hogy olyan játékosra találtak benne, aki a pálya szinte bármely pontján megállta a helyét.
„A Madridnál rekordot állítottam fel. A kapusposzt kivételével a csapat minden pozíciójában játszottam. Leggyakrabban támadó középpályásként vagy balszélsőként szerepeltem, de amikor szükség volt rám, bármelyik poszton készen álltam a bevetésre” – mesélte évekkel azután, hogy elhagyta a királyi klubot.
Sokoldalúsága miatt a korabeli köznyelvben a híres Ungüento amarillo, vagyis a ‘Sárga kenőcs’ nevet is ráragasztották. Ezt a készítményt akkoriban szinte mindenféle sérülés kezelésére használták, állatoknál és embereknél egyaránt. „Ez a fiú olyan, mint a sárga kenőcs: ugyanúgy fest, megjavítja a tetőt, főz, mos…” – mondogatták róla annak idején. A kifejezésnek azonban volt egy ironikus változata is: „Olyan vagy, mint a sárga kenőcs: mindenre jó vagy, de valójában semmire sem használható.” Morerára ez utóbbi természetesen nem volt igaz.
A Real Madridnál töltött időszakából – amelyre mindig szeretettel emlékezett vissza – három megnyert regionális bajnoki cím és egy történelmi jelentőségű kupadöntő maradt meg számára.
Az emlékezetes mérkőzésre 1929. február 3-án került sor a Mestallában, egy olyan pályán, amelyet szinte teljesen elborított a víz. Az Espanyol 2–1-re legyőzte a Madridot, de a katalánok akár nagyobb különbséggel is nyerhettek volna, ha nincs valami, amire Morera mindig emlékezett: „Zamora látványos védései.”
Mindez mindössze két héttel azelőtt történt, hogy a Madrid Morera két góljával győzni tudott a Las Cortsban. Az első találat egy Rafael Vidal beadását követő, parádés, a felső sarokba tartó lövésből született; a másodiknál pedig a kanári-szigeteki játékos kihasználta a Barcelona kapusának bizonytalan kezű közbeavatkozását.
Morera így az első két fordulóban három gólt szerzett. A Madrid bajnoki bemutatkozásán, az Europa elleni 5–1-es győzelem alkalmával is eredményes volt, a találata pedig Lazcano négy góljához társult.
A közel négy év alatt, amelyet a Real Madrid játékosaként töltött, remekül érezte magát a fővárosban. A spanyol válogatottba azonban sosem kapott meghívót, bár a madridi katonai válogatott tagjaként májusban Lisszabonba is elutazott. Mivel a keretben több madridi játékos is szerepelt, el kellett halasztani a Madrid és a Barcelona bajnoki összecsapását. A később megrendezett mérkőzésen a katalánok 1–0-ra nyertek, ami döntőnek bizonyult a bajnoki cím sorsát illetően.
Visszatérés Tenerifére
1932 tavaszán Morera hazatért. Megállapodott a Tenerifével, és pályára lépett a Betis ellen, a kupa nyolcaddöntőjébe jutásért rendezett mérkőzéseken. A kanári-szigeteki csapat kiesett – az első találkozó 1–1-re, a visszavágó 4–1-re végződött –, Morera azonban több mint egy évtizeden át a Tenerife játékosa maradt.
Már elmúlt 40 éves, amikor végül felhagyott a futballal. Pályafutásának egyik fontos dátuma 1934. március 18. Ekkor a Tenerife a kupasorozat előző körében 3–2-re győzött a Hércules otthonában. A siker azonban nem volt elegendő a továbbjutáshoz, hiszen a hazai pályán rendezett első mérkőzésen 4–1-es vereséget szenvedtek. A Tenerife történetébe mégis bekerült ez a találkozó: ez volt a klub első győzelme országos versenysorozatban.
Morera 1981. április 29-én hunyt el Tenerifén.
