Trent Alexander-Arnold debütált a Real Madridban az Al Hilal elleni klubvilágbajnoki mérkőzésen (1-1). Az angol bekk 65 percet töltött a pályán.
“Hihetetlen érzés volt debütálni a csapat színeiben. A Real Madridban szerepelni mindenkinek álomszerű dolog, de az is tény, hogy csalódottak vagyunk, mert nem sikerült győznünk. A Real Madrid mentalitásához hozzátartozik, hogy minden egyes mérkőzést meg kell nyerni. Azonban sok pozitívumot vonhatunk le a mai találkozóból, különösen a második félidőt tekintve.”
“A második játékrészben többet birtokoltuk a labdát, mint az elsőben. Minél többet van nálad a labda, annál jobb, hiszen így ki tudod fárasztani az ellenfeled. A szünetet követően jobban teljesítettünk ebből a szempontból, védekezésre tudtuk kényszeríteni őket, egészen a tizenhatosukig jöttünk előre. Az, hogy büntetőt rontottunk, ugyanúgy hozzátartozik a futballhoz, nem hibáztatunk senkit. Bizonyos részleteken még dolgoznunk kell, és biztos vagyok benne, hogy a következő mérkőzésre javulni fogunk.”
A madridisták támogatása
“Elképesztő! Attól a pillanattól kezdve éreztem a támogatásukat, hogy aláírtam a szerződést. A világon mindenhol vannak Real Madrid-drukkerek. Lehet látni ezt a támogatást a hotelben, az edzésen, a közösségi médiában… Szeretnénk megköszönni. A lelátóról is nagyon szurkoltak nekünk, fantasztikus volt.”
A spanyol tudása
“Pár hónapja tanulom a nyelvet. Amint megtudtam, hogy ide fogok igazolni. meg akartam tanulni spanyolul, ezzel is segítve a beilleszkedésemet. Fontos volt számomra. Új ország, új csapat, új város… Fontos, hogy bizonyítsd, hogy tényleg szeretnél alkalmazkodni a kultúrához, én pedig pontosan ezt teszem.”