A kapusposzt
Egy évtizednyi nyugalom után Mourinho volt az elsõ, aki Casillas bizonytalan õszi teljesítménye után megfosztotta bizalmától a csapatkapitányt. Idõlegesen a fiatal Adánnak szavazott bizalmat, télen pedig Casillas sérülése után az elsõ dolga volt, hogy visszahívja a klubhoz Diego Lópezt, aki az elsõ napjától kezdve kezdõ kapusnak érezhette magát. Mourinho és Casillas kapcsolata ennek köszönhetõen megromlott – mi több, a rossz nyelvek szerint a kapusnak nagy szerepe volt a portugál edzõ távozásában. A nyáron mindenki arra számított, hogy Ancelotti érkezésével Casillas visszanyeri a bizalmat, azonban az olasz trénerrel érkezett Villiam Vecchi, a világ egyik legelismertebb kapusedzõje, aki szintén Diego López mellett tette le a voksát. Casillas a Bajnokok Ligájában és a kupában, míg Diego López a bajnokságban kapott szerepet. Mindkét kapusban többször megingott a szurkolók bizalma (Diego Lópezben a Sevilla és az Atletico elleni bajnoki, míg Casillasban talán éppen a BL-döntõ után).
A BL-döntõt követõen sokan úgy vélekedtek, hogy Casillas azért igyekezett átadni a fõszerepet Sergio Ramosnak, mert már a távozását készítette elõ. Diego Lópezt pedig a Reina távozására készülõ Napoli kecsegtette igen kedvezõ ajánlattal. Az új szezon kezdete elõtt azonban minden jel arra mutat, hogy mindkét kapus marad a Real Madridban. Pérez egy közös vacsorán elérte Casillasnál, hogy maradjon élete klubjában az Arsenal, a PSG és a Monaco komoly ajánlatai ellenére is. Diego López pedig azzal együtt is biztos a maradásában, hogy elõzetes hírek szerint a szezont Casillas kezdi a BL-ben és a bajnokiságban is, neki pedig csak a kupa maradna.
Várhatóan az egyetlen változás a harmadik számú kapus posztján lenne: Jesús Fernández nem kezdi meg a harmadik évét is harmadik számú kapusként, hanem távozók – az eddigi legjobb ajánlatot a Granadától kapta. A helyét az utánpótlásbázis egyik kapusa veheti át – Tomás Mejías távozásával ez várhatóan Pacheco lenne.
A védelem
A sajtóban továbbra is folyamatos téma a védelem teljesítménye, távozói és érkezõi, könnyen lehet viszont, hogy idén egyetlen változás sem lesz a keretben. Carvajal meggyõzte a vezetõséget, rögtön az elsõ éve után fizetésemelést szavaztak meg neki, és hosszútávon számolnak vele. Sergio Ramos szintén új szerzõdést és magasabb fizetést kap, ráadásul az öltözõben is egyre jobban érvényesül a csapatkapitányi szerepe. Nacho fél Európa érdeklõdése ellenére (Porto, Liverpool, Napoli, Leverkusen, Schalke) is marad a csapatban, mert a klub elégedett vele, és szintén hosszú távon számolnak a játékával. A középhátvédek közül Pepét évek óta Pellegrini csábítja a Manchester City-be. A klub utoljára kaszálhatna a 31 éves védõn a 30 millió eurós ajánlattal, a játékos élete utolsó nagy szerzõdését kaphatná, ráadásul a sajtóban felmerült Dedé neve, aki a Cruzeirótól érkezve természetes cseréje lehetne a portugál játékosnak. Pepe ügyében azonban minden érintett fél a maradás mellett van, sõt a játékos néhány évvel meghosszabbítaná a jelenlegi szerzõdését (2016-ban, 33 éves korában jár). Varane szintén a klub egy volt edzõjének, Mourinhónak keltette fel a figyelmét, aki David Luiz helyére igazolná le a francia védõt. Varane azonban az elmúlt szezon sérülései után szeretne folyamatos játéklehetõséghez jutni, és a Real Madridban bizonyítani.
Amennyiben lesz változás, az jó eséllyel a szélsõ hátvédeknél várható. Arbeloa többször elmondta, hogy maradna Madridban, azonban Mourinho távozása óta nem csak a csapatban betöltött szerepe, hanem az öltözõbeli helye is romlott. (Állítólag a végsõkig kiállt a portugál tréner mellett, ami többekben ellenérzéseket váltott ki.) Jelenleg a Napoli ajánlata van az asztalon. Coentrao tavaly nyáron már megállapodott a Manchester Uniteddel, és csak a papírok késõi beérkezése miatt maradt Madridban – ezzel szemben az idei teljesítményével visszaszerezte a vezetõség és a szurkolók bizalmát. Megbízható források szerint már alá is írta az új szerzõdését, ami 2019-ig, 4 millió eurós fizetés ellenében köti a Real Madridhoz. Meglepõ módon Marcelo és Coentrao párharcából jelenleg a brazil áll rosszabbul, amit a Juventus adott esetben szívesen feloldana, azonban Marcelo csapatkapitányként meg sem fontolja a távozást.
Az elmúlt évekhez képest sokkal kevesebb hír látott napvilágot a védõk esetleges távozásáról – amit támogat az is, hogy esetleges alternatíváikról sem lehet olvasni. A vezetõség egyetlen jelöltje az olasz Di Sciglio, aki bármelyik szélsõ hátvéd távozása esetén érkezhetne a Milantól, azonban az õ esetében is legfeljebb érdeklõdésrõl beszélhetünk, tényleges tárgyalásokról semmiképpen.
A középpálya
Az idei átigazolási szezon központjában egészen biztosan a középpálya fog állni. Khedira sérülése, Illarramendi vártnál gyengébb teljesítménye, Casemiro mellõzése és Alonso eltiltása olyan helyzetbe hozta Ancelottit, amit a jövõben mindenképpen el akar kerülni.
A jelenlegi keretbõl Modric helye az idei kirobbanó formáját követõen teljesen biztos, hiába Mourinho egyik fõ célpontja. Alonso és Isco helyzete is teljesen biztos: elõbbi várhatóan lemondja a válogatottságot, így a terhelése csökken, ráadásul a szezon során kiderült, hogy még mindig fontos láncszeme a csapatnak. Isco annak ellenére, hogy gyakran mellõzött játékosa volt Ancelottinak, biztosan nekivág még egy évnek, ráadásul a szezon elején a válogatott játékosok fáradtsága és késõbbi csatlakozása miatt soha vissza nem térõ alkalmat kaphat a bizonyításra. Di María helyzete már bizonytalanabb: a Juventus a játékosnak is elfogadható 6 millió eurós fizetéssel és a klubnak is megfelelõ 45 millió eurós vételárral kopogtat a Bernabeu kapuján, de az Arsenal, a PSG és a Monaco is vinné 40-50 millió euró közötti összegért. Azok után viszont, hogy a BL-döntõ legjobb embere, valamint a BL és a bajnoki sorozat gólpasszkirálya, valamint a keret egyik legfontosabb játékosa lett, Ancelotti egyértelmûen a hosszabbításáért harcol, ami egybeesik a játékos személyes céljaival. A világbajnokság után szinte biztosan aláírja az új szerzõdését, ami fizetésemelést is jelent a számára. Illarramendi esetében szóba került, hogy visszatérne kölcsönbe a Real Sociedadba, esetleg Julien Lopetegui (a Porto új edzõje, korábban Illarra trénere az utánpótlás-válogatottban) hívja, azonban a 20-25 millió eurós ajánlat egy év alatt túl nagy veszteséget jelentene a klubnak. Ancelotti végül Illarra folytatása mellett döntött.
Khedira helyzete még kényesebb: felmerült, hogy Mourinho (aki anno a Real Madridhoz hívta) bevonná Ramires eladásába, a Bayern München Kroos ügyébe, vagy az Arsenal adna érte 18 millió eurót. Ancelotti azonban számol a játékossal, és a vb után vele is megkezdik a hosszabbítási tárgyalásokat, aminek csupán két akadálya lehet: 1) ha valamely együttes 30 millió euró körüli ajánlattal érkezne, vagy 2) Ramires átigazolásába bevonható lenne.
Nagy valószínûséggel tehát csupán egy változás lesz a középpályán: Casemiro távozása. A brazil játékos a szezon elején a Castillától került a nagy csapathoz, és sokakat meglepett magabiztos teljesítményével, Ancelotti azonban érezhetõen nem számol vele. Belsõ információk szerint ígéretes játékosnak tartja, de csak középtávon, 2-3 év múlva számolna vele rendszeresen. Az õ esetében szinte biztosan egy kölcsönszerzõdés lehet a megoldás. Ancelotti a Milant támogatja célállomásként, és Inzaghivel már beszélt is a játékos esetleges szerepérõl az újjáépített Milanban, azonban a játékos az Interrel és a Sevillával is közel áll a megállapodáshoz.
A középpályás posztra az említett Kroos mellett számos jelölt van. A fõ célpont Paul Pogba lenne, érte egy 38 millió eurós ajánlatot is tehetett a Real Madrid. A Juventus azonban alapembernek tartja, 60-70 millió euró alatt biztosan nem engedi el, ráadásul a madridiak az ügynökével, Mino Raiolával sem ápolnak jó viszonyt. Arturo Vidalt is sokan tökéletes megoldásnak látják, és az õ esetében 50 millió eurós vételárról akár már az elnök is hajlandó beszélgetni, azonban a játékos magánéleti fegyelmezetlenségével nem szeretné Ancelotti megtörni a csapat egységét.
A második kalapban merült fel Verratti és Ramires neve. Az olaszt még Ancelotti igazolta a PSG-hez, és már tavaly nyáron is szerzõdtette volna, ha a távozásával nem fogadott volna el egy „meg nem támadási szerzõdést”. Idén nyáron azonban ismét terítékre került az ügy: Florentino Pérez a klub tulajdonosánál érdeklõdött, azonban a PSG-nek kevésbé a pénz (40 millió euró körüli összeg), sokkal inkább a cserealapot jelentõ játékosok lennének fontosak, a madridiak azonban sem Benzemától, sem pedig Di Maríától nem válnának meg. Ugyanakkor a játékos ügynöke a hét közepén már egyeztetett a klub vezetõségével, és további fejlemények várhatók az ügyben.
A másik Ancelotti által tökéletesnek tartott jelölt Ramires, akit még a Chelsea-nél töltött ideje alatt igazoltak a londoniak. A brazil középpályás szívesen csatlakozna a Real Madridhoz, Mourinho azonban ragaszkodik hozzá, és presztízsokok miatt sem engedné el egykori csapatához. A Real Madrid 30 millió eurós ajánlatát és Khedira + 10 milliós csomagját is visszautasította, szívesen látná viszont Modricot – akit ellenben a Real Madrid nem engedne el.
Egyfajta „harmadik kalapos” jelölt Toni Kroos, akinek a szerzõdése jövõre lejár a Bayern Münchennel, így 20 millió euró körül leigazolható lenne, ráadásul a német sajtó szerint a játékossal már létrejött a megállapodás. A Real Madrid azonban kivár, mert kizárólag Casemiro távozása esetén egy sokkal védekezõbb szellemû játékost igazolnának, míg Khedira valamelyik üzletbe való bevonása esetén a honfitárs természetes cseréje lenne. Mindenesetre egyelõre pihenõpályára került az ügy.
A csatársor
Az elmúlt években Pérez elsõsorban a csatársorra összpontosította a nagy igazolásait, ennek megfelelõen nagy hiányosságokat már aligha találni. Cristiano Ronaldo és Bale helye megkérdõjelezhetetlen, sérülés esetén pedig Di María is visszatérhet az eredeti posztjára. Jesé helye a sérülése ellenére is biztos – õt tavaly még Florentino Pérez „fedezte fel”, amikor rendszeresen látogatta a Castilla harmadosztályú mérkõzéseit.
Az egyetlen biztos távozó Morata, aki lényegesen több játéklehetõséget szeretne kapni, mielõtt adott esetben visszatérne Madridba. A játékos ára 30 millió euró – amit jelenleg egyetlen együttes sem adna meg. Ez abban az esetben csökkenthetõ 20 millió euróra, ha a vásárló visszavásárlási opciót is biztosít a Real Madridnak – ami a konfliktus egyik nagy forrása. Morata elõbb az Arsenallal, majd a Juventusszal is megállapodott – jelenlegi preferenciája az olasz bajnok, akik a hírek szerint hajlandóak elfogadni az opciót a 15+5 millió eurós vételár mellett. Moratát egyébként az Inter, a Wolfsburg és a Monaco (Falcaóért cserébe) is hívja. Egy másik elfogadható megoldás lenne a Villarrealban való kölcsönszereplés, a játékos ezt a forgatókönyvet viszont ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a Real Madrid elõbb 5 évre és 3 millió eurós fizetéssel meghosszabbítja a szerzõdését.
A klubon belüli legnagyobb vitát kétségkívül Benzema jelenti. A francia játékos teljesítményét is eltérõen értékelik: egyesek szerint a góljai mellett a mezõnyjátéka, önzetlensége és csendes jelleme mellette szólnak, mások szerint viszont a Real Madrid kezdõcsatárának sokkal többet kell mutatnia. Ami biztosnak tûnik, hogy nincs olyan forgatókönyv, hogy Benzema mellé egy másik sztárcsatár érkezzen a Higuaín-Benzema páros folyamatos rotálásának negatív tapasztalata miatt. Ez elveti annak a lehetõségét, hogy egyszerre teljesüljön az elnök és az edzõ kérése (Pérez sztárigazolása Luis Suárez lenne, Ancelotti viszont csak akkor fogadná el, ha Benzemával hosszabbítanak), és kizárja Falcao érkezését. Falcao esete egyébként érdekes: tavaly elõszerzõdést között a Real Madriddal, és 45-50 millió euróért csatlakozhatott volna idén nyáron a spanyol klubhoz, sérülésével azonban a megállapodás érvényét vesztette. A Monaco új edzõje nem számol a kolumbiai csatárral, a klubja pedig felvette a kapcsolatot a Real Madriddal és a Chelsea-vel, a két eddigi fõ érdeklõdõvel, hogy 35-40 millió euró körüli áron vigyék el a csatárt. A londoniaknál azonban Diego Costa érkezik, a Real Madridnál pedig Suárez a fõ célpont, ráadásul Benzema mögé az imént említett okokból nem veszik meg, Benzema helyére pedig a sérülése miatt nagyon kockázatos alternatíva lenne. Azzal együtt is, hogy Ancelotti, Pérez és Cristiano Ronaldo is nagy támogatói Falcao érkezésének.
Így tehát a következõ kérdés: Benzema hosszabbít-e vagy távozik. Jelen állás szerint az elsõ változat az esélyesebb: Luis Suárez 90 millió eurós ára még Péreznek is magas, a játékos konfliktusos jelleme miatt pedig Ancelotti is vonakodik. Benzemának ajánlata van az Arsenaltól és a PSG-tõl is, de a francia a Real Madridban szeretne maradni egy komolyabb fizetésemelést remélve.
Jó eséllyel tehát egyetlen igazolás lesz a nyáron: Morata utódjának egy szintén fiatal, de gólerõs játékos érkezhet. Az elsõ számú jelölt Griezman, aki tökéletesen illeszkedik az elképzelésekhez, ráadásul 30 millió euró alatt elhozható, és a pályán kívül nagyon jó barátja Benzemának és Varane-nak. Többször felmerült Iturbe neve is, ebben az esetben viszont a játékos maga ajánlkozott fel, a Real Madrid pedig visszautasította.
Összességében érezhetõen kevesebb hír szól a Real Madridról, mint a korábbi években, egy jelentõs részül pedig szerzõdéshosszabbítás, nem pedig új játékosokért tett ajánlat. Természetesen augusztus 31-ig sok minden változhat, jelen állás szerint azonban csupán 3 új név lesz a keretben szeptember 1-jén: az utánpótlásból érkezõ harmadik számú kapus (talán Pacheco), a Morata helyére érkezõ fiatal csatár (jelenleg Griezman a fõ célpont), valamint egy védekezõ szellemû, de jól irányító játékos (Ramires vagy Verratti, esetleg Kroos).
Érdemes nyomon követni a fejleményeket, mert néhány hét elteltével egészen biztos, hogy máshogyan festene az iménti értékelés.