Egy március végi napon egy kopasz férfi ül a Bayern München edzõpályája mellett egy sziklafalon, keresztbe tett lábakkal. Egy leendõ edzõ, aki összeráncolt homlokkal, összekulcsolt kézzel tanulmányozza a bajorok minden mozdulatát.
Az edzés befejeztével a Bayern afro frizurájú brazil bekkje, megragadva az esélyt, készít egy fotót, kikerülve a világbajnok Makélélét és a bajorok egykori védõjét, Willy Sagnolt. Néhány félénk utánpótlás játékos követi példáját. Hamarosan Xabi Alonso is odaoson egy rövid beszélgetés erejéig. Aztán Ribéry.
Még Pep Guardiola, a világ egyik legnagyrabecsültebb edzõje is odamegy, hogy köszöntse õt. Hamarosan egy kisebb filmes stáb is összegyûlik a páros mellett és fényképezõgépek kattogását hallani. Makélélé és Sagnol csak bámulnak.
Mindez egy újonc edzõ miatt, aki egy éven át másodedzõként szerzett tapasztalatot, majd egy idény kétharmadában egy harmadosztályú tartalékcsapatot vezetett? Nos, igen, hiszen nem minden nap esik meg az, hogy Zinedine Zidane látogat el az edzésedre.
A saját generációjának legnagyszerûbb játékosa, aki azért érkezett, hogy az UEFA Pro Licence edzõkurzusának keretein belül figyelhesse Guardiola módszereit. Május elején Zizou büszkén jelenti be az Instagramon, hogy sikeresen levizsgázott. Minden készen áll, hogy Zidane követhesse Pep példáját, elõbb az ifistákat, majd a nagyokat edzve, Ancelotti közelgõ menesztését követõen.
Néhány héttel késõbb azonban Florentino Pérez Rafa Benítezt nevezi ki a csapat edzõjének. Zidane újabb idényt tölthet a Castillánál, a Real Madrid második számú csapatánál.„Ha felajánlják, elfogadtam volna Ancelotti helyettesítésének a lehetõségét” – mondja az 1998-as világbajnokság gyõztese. „A Real Madrid azonban úgy gondolja, hogy még nem jött el az én idõm.”
„Ha felajánlják, elfogadtam volna Ancelotti helyettesítésének a lehetõségét” – mondja az 1998-as világbajnokság gyõztese. „A Real Madrid azonban úgy gondolja, hogy még nem jött el az én idõm.”
Valójában ez soha nem volt egy valós opció. Guardiola, aki Zidane-t inspirálja a szakmában, mindent besöpört a Barcelona B-vel a 2007/08-as idényben, egy nagyszerû csapattal. A Castilla még a rájátszást sem érte el Zidane – gyakran gyötrelmes – elsõ szezonjában. Hemzsegtek a kritikák.
Pedig Pérez a következõ lélegzeténél is jobban szeretne egy Guardiola-modellt a Bernabéuban. Szeretne valakit, aki kapcsolódik a madridizmushoz, aki elfogadja a szurkolók elképzeléseit és már legendás alakja a klubnak. Zinedine Zidane-t akarja.
Azonban tudja-e inspirálni ez a természetes befelé fordulás játékosok egy csoportját? Tudja-e kontrollálni azt a temperamentumot, ami játékosként 14 piros lapot eredményezett? És, ami a legfontosabb, vajon megengedhet-e magának egy újabb olyan idényt, mint az elõzõ volt, ha annyira sikeres akar lenni a padon, mint a pályán volt? Végtére is Florentino Pérez nem a türelmérõl híres.
Zinedine Zidane mindig vonakodott bevallani, de olyan futballista volt, akinek az esetében teljesen egyértelmû volt az istenadta tehetség. Inkább azt hangoztatta, hogy kemény munkával és nem a vele született tehetségével érte el a sikereit. Igen, idõt vett igénybe, míg világbajnokká és Bajnokok Ligája-gyõztessé vált, de nyilvánvaló, hogy a tehetsége már egészen fiatal kora óta adott volt.
Algériai szülõk, Smail és Malika ötödik gyermeke La Castellanban született, Marseille külvárosában, a munkásosztály lakhelyén, ahol igen nagy volt a munkanélküliség, a prostitúció és a drogcsempészet. Elõször testvéreivel kezdett el futballozni a Place Tartane körül, a család sokemeletes háztömbje alatt.
Jean Varraud, a megfigyelõ, aki felfedezte és Cannes-ba vitte Zidane-t, le volt nyûgözve. „Beszélt a labdával” – emlékszik vissza Varraud. „Korábban soha nem láttam ahhoz hasonlót. Yazidban (Zizou középsõ neve) benne volt az elszegényedett közösségének harcos mentalitása. Sikeréhes volt.”
Ami ezután következett, az egy lenyûgözõ karrier. A mûvészethez legközelebbi dolog, amit a futball valaha látott. 2006-os visszavonulásáig mindent megnyert: a világbajnokságot, a 2000-es Európa-bajnokságot, a Bajnokok Ligáját, három bajnoki címet és egy Aranylabdát. Példaképéhez, Guardiolához hasonlóan az utolsó néhány idényében csak sodródott az árral a trófea nélküli szezonokban.
Frusztrálttá vált. Ezt bizonyítja utolsó profi mérkõzésén, a 2006-os világbajnokság döntõjében mutatott tette, amikor lefejelte Marco Materazzit.
„Amikor visszavonultam, nem akartam edzõ lenni” – emlékszik vissza Zizou. „Valami mást szántam magamnak.”
Vándorló lett. Még mindig Madridban élt, látogatta gyökereit Algériában, és sok idõt, valamint nem kevesebb pénzt költött jótékonykodásra. Idõnként a Canal Plus francia csatorna tudósítójaként tûnt fel, volt a Danone, az Adidas és a Lego arca is. 2009 márciusában visszatért a Real Madridhoz, kezdetben Florentino Pérez tanácsadójaként.
Egy éven át sportigazgatóként helyettesítette Jorge Valdanót, biztosítva a kapcsolatot Mourinho csapata és Pérez között.
„Azok után, amit átélt, nem tudott távol maradni” – mondja bátyja, Noureddine. „Valami hiányzott: a nyomás, a mérkõzés elõtti nyugtalanság, amit csak úgy kaphatsz vissza, ha edzõ vagy.”
Zidane egyre inkább bevonta magát a mindennapi edzések életébe, ami ahhoz vezetett, hogy 2012 szeptemberében külön váltak útjaik Mourinhóval. A Special One új szószólót akart, olyasvalakit, aki kritizálja a bírókat és részt vesz a verbális háborúkban, melyeket Mourinho indít. Zidane edzõsködni akart. A 2012/13-as idényt a Real Madrid ifjúsági csapatainál töltötte, hogy bátorítsa, segítse a leendõ sztárokat, Jesét és Moratát az edzéseken.
De az öltözõ hiányzott neki a legjobban. Amikor Carlo Ancelotti megérkezett a Bernabéuba 2013 nyarán, Zidane lett a segédje. „Ez az, amit csinálni akarok” – mondta Zidane, hozzátéve, hogy Ancelotti az egyetlen, akinek segédedzõjeként szerepelne.
„Amikor befejeztem a játékot, sok mindent csináltam, láttam sok embert, sokat tanultam a futballról, de mégis olyasvalamire vágytam, ami energiát, életet ad. Azt kell csinálnod, amit szeretsz, számomra ez a futball.”
Franciaországban kezdte el megszerezni az edzõi képesítést, valamint visszatért az edzésekhez. A háttérben dolgozott, elemezte a leendõ ellenfeleket.
„Bizonyára nem láthattuk ezt, amikor 17 éves volt – nem tûnt ki annyira a többiek közül.” – mondta Guy Lacombe. Zidane elsõ edzõjeként a Cannes akadémiáján, valamint tanítójaként a Pro Licence tanfolyam alatt, a Paris Saint-Gemain korábbi mestere páratlanul képes elemezni Zizou-t, az edzõt.
„Amit Zidane tett, azt tette a csapat is.” – folytatta. „Lehetõvé tette, hogy a többiek jobban játsszanak. A pályán ösztönösen oldotta meg a problémákat, hiszen annyira jó volt, de képes volt kihozni a legtöbbet a kevésbé tehetséges csapattársaiból is.”
„Most az ösztönnél többre van szüksége, de megvan benne az a tehetség, ami lehetõvé teszi, hogy érezze, mit gondol a csapat. Mindig megértette a többi játékost.”
Lacombe véleménye nagyon fontos. A legnagyobb gond az olyan, nagyszerû játékosok esetében, akik edzõnek állnak az, hogy nem értik meg, miért nem ismételhetik meg azt a teljesítményt, amire korábban képesek voltak. Glenn Hoddle a leggyakrabban idézett példa. Eközben, a szerényebb képességgel megáldott játékosok, mint Mourinho, Wenger vagy a Real Madrid jelenlegi edzõje, Rafa Benítez, sokkal könnyebben tudnak azonosulni ezzel az extrém tehetség hiányában.
Maga mögött hagyva a másodedzõ pozícióját, Zidane tavaly nyáron a Castilla edzõje lett. Nos, valahogy. A klub honlapja szerint az utánpótlás vezetõedzõje Santiago Sánchez volt, Zidane pedig technikai igazgatóként tevékenykedett, mivel Zidane-nak még meg kellett szereznie a Pro Licence-et, hiszen amíg ez nincs meg, nem irányíthat csapatot a Segunda B-ben.
De igazából bárki, aki látta, ahogy Zidane bemutatkozott a keretnek az elsõ edzés elõtt 2014 júliusának közepén, majd ahogy vezette a Castillát az elsõ meccseken, iránymutatásokat adott, cserélt, végig együtt élt a játékkal, miközben Sánchez passzív maradt a padon, tisztában lehetett vele, hogy kinek a kezében is van a gyeplõ igazából.
Egyértelmû, hogy jó hajóra szállt, de aztán elkezdtek fodrozódni a hullámok. A Castilla csupán egy meccset nyert az elsõ hat találkozójából úgy, hogy a nyitónapon 2-1-re kapott ki az Atlético B-tõl 1-0-s vezetés után, miközben Zidane egyszerûen nem tudta megtalálni az ideális csapatot és felállást, ami a játékosaihoz illett volna. Talán elõször fordult elõ Zidane futballkarrierjében, hogy valami nem úgy történik a pályán, ahogy õ szeretné.
„Amikor elõször mentem el megnézni õt, bátortalannak láttam és nem tudta megfelelõen átvenni az irányítást.” – mondja Lacombe. „Tizenöt nappal késõbb sokkal magabiztosabb volt, de még mindig nem nyerték a meccseiket.”
Az elismert futball-esztéta („Azt akarom, hogy játsszon a csapatom, járassa a labdát, építkezzen hátulról és tartsa meg a labdát”), Zidane – és Lacombe – nem sokkal késõbb megtalálta a megoldást. Számításba vette a játékosai határait.
„Rájöttünk, hogy meg kell változtatnia a játékstílust.” – mondja Lacombe. „Egy labdatartásra építõ játékról váltania kellett valami sokkal direktebbre, hatékonyabbra.”
A változtatás mûködött. A szezon hátralévõ részére 4-2-3-1-re váltott, a Castilla pedig a nyerhetõ 48 pontból 37-et el is hozott, januárra pedig vezette a tabellát. Guilermo Varela – a Unitedtõl kifejezetten Zidane kérésére kölcsönbe érkezett jobb oldali védõ – csillogott a védelemben, Sergio Aguza nyugalmat sugárzott a középpályán, a megosztottan gólkirály Raúl de Tomás pedig elõl hozta meg az áttörést.
Mindeközben a spanyol edzõi szövetség végre elhelyezte az elefántot a Real Madrid öltözõjében. Miguel Ángel Galán elnök például Zidane eltiltását követelte a szükséges licencek megszerzéséig, függetlenül az „edzõ” hivatalos beosztásától. A spanyol versenybizottság egyetértett és három hónapra eltiltotta a Zidane-t.
A dolgok elfajultak. Zidane „irigységgel” vádolta meg Galánt és elmondta, hogy akár „30 nap alatt” megszerzi az UEFA Pro Licenc-et Spanyolországban, de végül Franciaország mellett döntött. Az elnök késõbb „aggodalomra okot adónak” és „arrogánsnak” nevezte a francia hangnemét.
Zidane-nak mindenesetre valamennyire igaza volt, ugyanis minden országnak megvan a maga rendszere. A spanyoloknál van egy gyorsított eljárás az olyan korábbi világsztárok számára, mint Zidane, de õ inkább a három éves, iskolapados francia módszert választotta. Persze a spanyol szabályok szigorúbbak még az UEFA szabályainál is, illetve hazájában sok támogatást is kapott. „Engedjétek dolgozni!” – szólt másnap a L’Equipe címlapja. Többen viszont támadták.
„Tény, hogy Zidane a rengeteg címmel, amit karrierje során nyert,” – mondta Francois Blaquart, a francia szövetség technikai igazgatója, „megfelelõ a Real Madrid számára, hogy a Bajnokok Ligájában irányítsa a csapatot, de a Castillát a Segunda B-ben nem irányíthatja. Ez a rendszer hibája.” Lacombe egyetért ezzel, Remi Garde-ot példaként említve; Garde a Lyont irányította az Európa-ligában és a francia bajnokságban úgy, hogy ugyanazok a papírok hiányoztak neki, mint Zidane-nak.
„Yazid a saját jó szándékának az áldozata,” – mondja Lacombe. „A hírnevét kihasználva, bármelyik klubnál kaphatott volna munkát, de õ inkább a Madrid utánpótlását választotta. Csodálatos dolog, amit tesz.”
Még a Barcelona szószólója, Johan Cruyff is kifejezte támogatását Zidane felé. Cruyff is volt hasonló helyzetben a Barcelonánál töltött 8 éve alatt, 1988-tól. Nem volt meg a végzettsége, így hivatalosan Charly Rexach volt a menedzser, Cruyff pedig technikai igazgató, hogy megkerüljék a spanyol futballszabályokat. „Nevetséges,”- mondta a holland szakember. „Sokkal jobban örülnék egy jó edzõnek papírok nélkül, mint egy rossznak papírokkal, de hozzáértés nélkül.”
A Real Madrid fellebbezett a döntés ellen a spanyol bíróságon és nyert. Ekkor jött egy másik probléma, de ezúttal a pályán. A Castilla vezette a bajnokságot, Florentino Pérez pedig megvette a sokak által csodagyereknek tartott Martin Odegaardot a Stromsgodsettõl, egy hónappal a fiatal játékos 16. születésnapja után.
A norvég érkezésének ideje egybeesett a Castilla teljesítményének visszaesésével. Pletykák szerint pedig õ ragaszkodott ahhoz, hogy az elsõ csapattal eddzen a héten (Pérez parancsára), míg a hétvégéken a tartalék csapatban játszott. Gyorsan ellenséges légkör alakult ki, azonban Zidane úrrá tudott lenni a helyzeten.
Egy klubnál, ahol a politikai döntések hatással vannak a csapatra, Zidane szilárdan állta a sarat és csak akkor játszatta Odegaardot, amikor kiérdemelte. „Teljesen érthetõ, hogy egy 16 éves játékos érkezése, ilyen fizetés mellett, mint az övé [hivatalosan 80.000 font hetente], hatással lesz a légkörre az öltözõben. Különösen, amikor más játékosok már több mint 10 évet eltöltöttek a klubnál” – mondta el Ruben Jimenez. „Odegaard egy nagyszerû játékos és ennél csak még jobb lesz. A Castillában kellene maradnia, erõsödnie és 40 meccset játszania egy évben, Zidane mellett fejlõdnie.” Egy norvég újságíró, Thore Haugstad, aki Odegaard mind a 11, Castillában lejátszott meccsét látta, szintén egyetért. „Pérez azon elvárásait láthatjuk kicsiben, amiket elvár az elsõ csapat edzõjétõl” – mondta. „A szezon vége felé Zidane középsõ középpályásként játszatta Odegaardot 4-3-3-as felállásban, amikor a Castillánál volt a labda, és támadó középpályásként 4-2-3-1-esben, amikor védekezni kellett. Ez jól mûködött és innen is látszott Zidane éleslátása.”
Sem Zidane nagyszerû taktikai meglátásai, sem politikai helyezkedése nem tudta megakadályozni, hogy a Castilla a 6. helyen zárja a bajnokságot a harmadosztályban, a rájátszás lehetõsége nélkül. Miközben Pep Guardiola Barcelona B csapata szintet lépett, ugyanabból az osztályból még 2008-ban, Zidane Castillája csalódottan ballagott haza. Mire július elején bejelentették Benítez érkezését, már nem volt meglepetés, hogy Zidane még egy szezont eltöltene az utánpótlásnál.
„A Real Madridnál mindig nagy csalódás, ha nem éred el a kitûzött céljaidat, a csapat pedig nyilvánvalóan közel volt a feljutáshoz.” – mondta Jimenez, a Marca riportere. „Nem voltak olyan jók mint akár Jesé vagy Alvaro Morata, de voltak minõségi játékosok, mint például Alvaro Medrán vagy Burgui támadásban, Diego Llorente védekezésben.” Sajnálatos módon Medrán, Burgui and Llorente a 2015-16-os szezont a Getaféban, Espanyolban és a Rayo Vallecanóban fogják tölteni kölcsönben, míg a kapitány és a fõ irányító Sergio Aguza végleg eligazolt az MK Donsba. Ki helyettesíthetné kapitányként? Enzo Fernandez: Zidane fia.
Hogy sikeresen kimásszanak a verembõl, Zidane-nak magának is fejlõdnie kellett lélekben. Természetesen magába fordulóként sosem volt az a frontvonalban álló vezetõ, a félénksége pedig könnyen összetéveszthetõ az arroganciával. „Ha Zidane egy csapatban játszik” – mondta egyszer Jean-Louis Murat, francia énekes-zeneszerzõ – „az olyan, mintha Jimi Hendrixet betennéd egy bandába és megmondanád neki, hogy õ lesz az frontember, de õ inkább valamilyen hangszeren játszana a háttérben.”
Talán túlzásnak tûnhet, de Zidane-nak kétségtelen, hogy ki kellett jönnie a páncéljából. „Ha finoman bánsz a fiúkkal, az nem fog mûködni” – mondta még júniusban a France Footballnak. „Rájöttem, hogy mindenkinek az a legjobb, ha rájössz, hogyan mondj el olyan dolgokat a játékosaidnak, amelyekre még nem állnak készen, hogy hallják.”
„Csak ritkán csinálom, mert az hiszem, így is megvan a tekintélyem. Ha egész idõ alatt csak kiabálnék, akkor nem lennék önmagam. Azt fogod mondani, hogy egy edzõnek sokkal többet kell beszélnie, mint amennyi én szoktam, de ez nem így van.”
Igazából ezeket az érzelmi reakciókat Zidane szigorúan az öltözõre tartogatja. A nyilvános megalázás egy elrontott passz vagy egy elszórakozott helyzet miatt nem az õ kenyere.
„Egyáltalán nem kiabál sokat” – mondja Jimenez. „Néha ideges lesz, de ilyenkor is állandó instrukciókat ad. Komolyan mondom, az egész meccsen. Ha a játékosok felhúzzák, nem mutatja ki. Inkább elmondja nekik, hogy úgy játszanak, ahogy õ szeretné.”
„Tudom, hogy szeret mindent irányítani, ami történik – ismétlem, folyamatos beszéddel – de a sajtó nem lehet ott az edzéseken.”
Az elsõ szezonjában felreppent kritikák közül ez volt a legerõsebb. Mivel nem akart beszélni a hiányzó papírjairól, a meccs elõtt elkövetett hibákat firtató pletykákról, a rossz cserékrõl, inkább vákuumot csinált, ami találgatásokhoz és további szalagcímekhez vezetett.
Igaz, hogy Zidane azt akarja, hogy az eredményei beszéljenek helyette, de az embernek az az érzése támad, hogy ha elmagyarázná a módszereit, ahogy edzi a csapatot, ahogy meghozza a döntéseken a meccseken, erõsebb lenne az üzenete. Mindenesetre a Castilla vezetõedzõjeként egyetlen sajtótájékoztatót sem tartott.
Zidane viselkedése teljesen ellentétes a Peptõl látottakkal. Õ a sajtótájékoztatók helyett inkább bizonyos idõközönként ad exkluzív interjúkat, miközben Guardiola ezt teljesen elutasítja.
Zidane tisztában van vele, hogy engednie kell némi betekintést, ha javítani akar a médiával való kapcsolatán. „Sokat beszéltünk róla, még nyitott edzéseket is tartottunk” – mondja Lacombe. „Tisztában volt vele, hogy többet kell dolgoznia, nem csak a médiával, hanem a kommunikáción a vezetõkkel, játékosokkal, szurkolókkal.”
„Madridban viszont jó pár mesterrel volt körülvéve. Carlo Ancelotti és José Mourinho teljesen különböznek egymástól, de nagyon jól kezelik a médiát. Zidane az Zidane. Nem egy szónok. De meg fogja oldani.”
Zidane-nak tehát egy nagyobb ügy érdekében dolgoznia kell azon, hogy saját magát tudja menedzselni. Játékosként összegyûjtött 14 piros lapja elárulja, hogy csípõs természet, de egy edzõnek bizonyos szintû nyugalmat kell sugároznia. „Néha látható a feszültség a szememben.” – vallotta be Zidane. „A meccseken edzõként rengeteget szenvedek, sokkal többet, mint játékosként tettem. De ha a padon ülsz, a meccs pedig elkezdõdik, nincs mit tenni.”
„Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más, sokszor éreztem már úgy, hogy belül kitör egy vulkán, ezt pedig nem volt könnyû kezelni.”
De sikerült neki. Akik tavaly nézték a Castilla meccseit, lenyûgözhette õket, hogy a vulkán mennyire csendes maradt. „Volt egy Zidane-a-játékos-a-pályán, illetve Zidane-az-ember.” – mondja Lacombe.
1988-ban, Cannes-ban Zidane egy hónapos eltiltást kapott, amiért megütött egy ellenfelet, aki szabálytalankodott vele szemben. Ez is egy olyan pillanat, ami azelõtt történt, hogy az elsõ csapatba került volna.
„Focizni Marseille utcáin tanult meg, ahol komoly helyi ellentétek vannak” – mondja Lacombe. „A saját városrészedet képviseled. Ha nem reagálsz, ha nem mutatod meg, hogy ki a fõnök, akkor nem is létezel.”
„Ilyen a játékos Zidane. Az edzõ Zidane pedig olyan lesz, mint Zidane a férfi.”
Ha a legendás vérmérséklet megfelelõen kordában tartható lesz, akkor biztosan jönni fog a médiaszereplés is.
A kritikák ellenére azonban van egy teljesen evidens erõssége Zidane-nak, az edzõnek. Megrendíthetetlenül edzõ akar lenni, ráadásul sikeres. Pénzre nincs szüksége, ahogy fájdalomra sem.
„Edzõként te vagy a felelõs.” – mondta júniusban. „A vezetõedzõ magányos. Amikor segédedzõ vagy, adhatsz tanácsod, egy másik nézõpontot az edzõnek, de ez nem ugyanolyan, mint vezetõnek lenni. Együtt kell élned ezzel a változással.”
„Egyszer csak minden irányból ez jön feléd. Egyik nap megsérül egy játékos; másnap valaki nem tud edzeni mert személyes problémája van; a következõ nap pedig ott a meccs. Minden nap 15-20 dologgal kell foglalkoznod, miközben a csapattal is dolgozol. Ez nem feltétlenül fájdalmas, ez a munka része.”
Lacombe elsõ kézbõl tapasztalhatta meg ezt a vágyakozást. „Minden edzõ, akit ismerek, hisz benne” – mondja. „A viselkedése a bizonyíték, hogy mennyire komolyan veszi ezt a munkát. Minden reggel 8:30-kor itt van. Késõ délután távozik. Mindig telefonál és beszélget a segítõivel a csapatról, hogy miként lehetne javítani rajta.”
„Ez egy igazi áldás. Egy hatalmas áldás az, hogy egy ilyen bajnok valamit vissza akar adni a játéknak.”
Nem csak Zidane akarata az, ami lenyûgözte Lacome-ot a három együtt töltött év során. Zizou mentora úgy gondolja, hogy a szemében látható természetes érdeklõdés is az egyik legnagyobb erõssége.
„Remek hallgatóság” – mondja Lacombe. „Nyugodtan mondhatom, hogy ez egy nagy ritkaság korábbi játékosok esetében. Sokkal többet hall meg valójában, mint amennyit lát, ezért is tudott minden edzõjétõl tanulni.”
Lacombe nem az egyetlen, aki felfigyelt Zidane elsõdleges edzõi erõsségeire. Zizou castillás debütálása elõtt a Bordeaux elnöke, Jean-Louis Triaud megpróbálta visszacsábítani a klub leghíresebb gyermekét oda, ahol négy évet töltött el.
„Ez egy nagyon komoly lehetõség volt, egészen egy hónapig” – mondja az elnök. „Nem sikerült, mivel nem tudtuk felépíteni azt a csapatot, amit szeretett volna. Nagyon ambiciózus volt. Ha valamire rászánja az idejét, akkor abban a célja a gyõzelem.”
Miért Zidane?
„Megérzés. Ugyanaz volt, mint Blanc esetében 2007-ben. Zidane nagyszerû játékos volt, nem egy sarki fûszeres. Tudtuk, hogy mire képes. Ismertük. Tudtuk, hogy készen áll a feladatra. Tisztában voltunk azzal, hogy mennyire beleássa magát bármibe, amit csinál. És azt is tudtuk, hogy nem a megélhetésért csinálja, hanem azért, mert ezt akarja. Ez elég jó válasz?”
Florentino Péreznek mindenképp. Az egyik oka a Bordeaux-üzlet meghiúsulásának az, hogy a Real Madrid elnöke meggyõzte kedvenc galaktikusát a maradásról. Zidane-ban Pérez egy született gyõztest lát.
„Logikus, hogy Zidane csak vezetõedzõ lehet.” – mondta Pérez tavaly. „Lehetetlen, hogy második számú legyen. Játékosként tudta, hogy milyen utat járjon be, hogy a világ legjobbjává váljon. Most is meg van gyõzõdve róla, hogy idõre van szüksége, hogy ezt edzõként is elérje.”
„Igen, nehéz belõle kihúzni a szavakat, de nagyon határozott és kitartó, hatalmas futballtudással. Ezek azok a tulajdonságok, amelyek minden nagy edzõben megvannak.” Pérezben apafigurát lát Zidane, valakit, aki nélkül az élete teljesen más lenne. „Pérez mindent megváltoztatott.” – mondta 2013-ban. „Õ az oka, hogy itt vagyok. Nélküle nem lõttem volna a Kilencediket jelentõ gólt. Mindent õ adott nekem, én pedig ezt szeretném edzõként meghálálni.”
Ennek eleve meg kellene akadályoznia a korábbi Bordeaux-játékost, hogy váltsa Marcelo Bielsát a Marseille kispadján, annak ellenére, hogy bizonyos pletykák ennek ellentmondtak. Ráadásul a l’OM pénzügyileg is katasztrófa, vagyis meglepetés lett volna, ha egy Bordeaux-hoz hasonló helyzetben lévõ csapathoz ment volna Zidane úgy, hogy korábbi klubját már visszautasította egyszer.
Marseille-be, szülõvárosába való visszatérése még akár elképzelhetõ is lenne, de a Pérez-Zidane kapcsolat erõsségét tekintve nem túl nagy a valószínûsége. Egy trófea nélküli 2014-15 után van mit törleszteni.
Zidane stílusa és részletekre való összpontosítása idõvel csodálókat eredményezett. A francia minden reggel, amikor Audijával megérkezik Valdebebasba, egy minimalista fehér irodába megy, ugyanabba a szobába, amelyet Ancelotti idejében használt, segédedzõként. Bár azóta van egy szófája és két széke a szoba egyik felében, amelyek alig használatk.
Edzõi dresszébe (egyedi, ’ZZ’ felirattal ellátott szerelés) bújik, a meccsen látott elegáns megjelenés helyett, leül az L alakú asztalához és csatlakoztatja a laptopját egy külsõ monitorhoz. Segítõjével, David Bettonival közösen azzal tölti a hetet, hogy a következõ ellenfeleket elemzi, rajzokat, videókat néz, amelyeken a csapata által bekapott gólok láthatók.
A páros azóta elválaszthatatlan, hogy Canne-ban csapattársak voltak. Percekkel azután, hogy 1988-ban találkoztak, már versenyeztek egy Ford Fiestával (Bettoni) és egy Renault Clióval (Zidane) Canne-tól Marseille-ig. Amikor Zidane a Juventushoz igazolt, rábeszélte a Juventust, hogy keressenek Bettoninak egy kisebb klubot a környéken.
Bettoni szintén kopasz, de kicsit alacsonyabb, mint illusztris barátja, az asztal végérõl pedig folyamatosan megosztja a véleményét. ’Davi’ egy mosolygós, beszédes fickó, õ hozza a ’pattanjunk fel és csináljuk’ típusú figurát, ami Zidane-ban alapvetõen nincs meg.
Zidane az edzõpályán sem más. Hagyja, hogy Bettoni – aki maga is rendelkezik UEFA Pro licensszel – vezesse az edzéseket, miközben beavatkozik, ha szükségét érzi. Igazán összeillõ páros.
Tavaly Burgui volt a páros okításának célpontja; 2015-16-ban viszont a 18 éves Borja Mayoral lesz, a Real Madrid következõ nagy reménysége, aki épp most nyerte meg az U19-es Európa-bajnokságot és a torna Aranycipõjét. „Zidane mindig csinál valamit.” – mondta Ancelotti 2014 elején. Az elõzõ idényben Zidane külön kérésére a Castilla charter járatokon utazott az idegenbeli meccsekre.
Csak halkan mondom, de ez Guardiola-szintû részletekbe mélyedés. Idén szüksége is lesz erre a tulajdonságra. A mostani Castilla a történelem legfiatalabbja lesz. Júniusban Pérez megszüntette a Real Madrid C-t (a csapatot, amelyben az utánpótlás csapatokhoz túl idõs, a Castillához pedig nem elég jó játékosok voltak), mert az elnök csak olyan játékosokat akart a klubnál látni, akik alkalmasak arra, hogy az elsõ csapatba kerüljenek.
Ez pozitívnak tûnhet Zidane számára – több bevethetõ játékosa lesz, korábban szenvedett a sérültekkel – de ez sem ennyire egyértelmû. A Castilla mindig úgy élt túl, hogy vegyítette az ígéretes fiatalokat két-három 24 éves, elsõ osztályban is megfordult játékossal. Õk úgy írtak alá, hogy tudták, sosem kerülnek fel az elsõ csapatba, de ott akartak lenni a klub körül és segíteni akarták a következõ generáció fejlõdését. Aguza például pont ilyen volt. Ettõl az idénytõl kezdve Zidane csapata 22 éven aluliakból fog állni (fia, Enzo is 20 éves), Madrán, Burgui, Llorente, Varela és Aguza nélkül.
„Az új Castilla nem lesz egy könnyû eset” – erõsítette meg a Marca újságírója, Jimenez. „Mivel távoztak játékosok, így nagyon fiatal srácok maradtak, sokkal kevesebb a tapasztalat az együttesben, mint a korábbi években, de még mindig megvan bennük a küzdeni akarás a feljebbjutásért. Ezúttal Zidane-nak kell cselekednie.”
„A tavalyi év elején látott Zidane teljesen különbözik az idény végi Zidane-tól.”
Zidane mindenesetre tisztában van vele, hogy a legnagyobb szezonja elõtt áll. „Az emberek tökéletességet várnak, de az még a pályán volt.” – mondta Zidane még a nyáron. „Tudom a szabályokat. Jónak kell lennem; nyernem kell. De nem aggódom emiatt. Ha így tennék, akkor horgászni mentem volna.”
Lacombe egyértelmûen hisz abban, hogy ezek a híres szemek készen állnak a feladatra. A tavalyi hercehurca az edzõi papírokkal csak elõnyére válhatott. „Megtanulta, hogy milyen nehéz lehet ez a munka.” – mondja Lacombe. „Hagynia kellett, hogy megtörténjen. Jobb, ha karrierje elején megy át egy ilyenen. Sokat fejlõdött. Abban az évben erõsebbnek kellett lennie; jobban meg kellett ismernie a játékosait. Ahogy minden edzõnek, neki is szüksége lesz szerencsére és elõrelátásra.”
A 98-as franciaországi torna fejes-duplája, a 2002-es lövése a Bajnokok Ligája döntõben, Marco Materazzi lefejelése – a sors mindig ott volt Zidane mögött. A nevének nagy súlya van, ami hosszú utat járt be az öltözõkben.
„Természetes karizmája van ahogy belép az öltözõbe” – mondta divattervezõ barátja, Jacques Bungert – „Talán azért, mert õ Zidane, de azért is amilyen ember – van ez a belsõ ereje, egyfajta jelenlét. Létrehoz valamit. Ez õ maga.”
Zidane jelenlétének hatása nem korlátozódik azokra a fiatal játékosokra, akik szemtõl szembe találkoznak vele, vagy a barátaira. A franciának hatalmas szerepe volt Benzema leigazolásában. A blancók 9-ese egy felvételen elmondja, hogy hatalmas álma Zidane-nal dolgozni a Bernabéuban.
Zidane nevének azonban nem csak a játékosok között van ereje. Amikor tavaly decemberben meglátogatta a Marseille csapatát, az akkori edzõ, Marcelo Bielsa – az egyik legjobban tisztelt és nagyra tartott edzõ a futball világában – olyan volt, „mint egy kisgyerek” a találkozón.
„Zidane egy élõ futball legenda” – áradozott az argentin stratéga. „Az hogy Monsieur Zidane ott volt mellettem, hogy meghallgasson, egy felejthetetlen élmény volt számomra. Sõt mi több, még õ volt hálás, hogy meghallgathatott. Zidane hatással van a közönséges haladókra. Ez leírhatatlan.”
Azért hogy tiszteljenek az öltözõben, többet kell annál tenned, hogy meglengeted az nyert érmeidet – csak kérdezzék Lothar Matthaust vagy Diego Maradonát – de egy ilyen helyzetbõl elindulni nagyszerû lehetõség egy olyan kezdõ edzõnek, mint Zidane.
Amikor márciusban Zidane meglátogatta a Bayern München edzését, szemtanúja volt három 90 perces edzésszakasznak, amik folyamatos labdatartásból és labdavezetésbõl álltak, amelyek célja a labdabirtoklás hatékonyságának növelése volt. „A Bayern játéka már eddig is gyors és támadó volt” – mondta – „de Pep ezt egy új szintre emelte a zsenialitásával. Szeretem nézni, ahogy dolgozik. Inspirál engem.”
Új ötletekkel, a szükséges papírokkal a zsebében és a megváltás reményével, amit csak az új szezon hozhat el, Zidane, az edzõ megújult és eltökélt szándéka, hogy sikerre vezeti a csapatot. „Létre akarok hozni valamit. Azt akarom hallani az emberektõl: amit edzõként véghezvittél… Az nem rossz. Nem rossz.” – mondta generációjának legnagyobb futballistája.
Érezni lehet, hogy Zinedine Zidane ideje közeledik. Pep, ezt vedd figyelmeztetésnek. Te is, Rafa.
