Kedves Jézuska!
Tavaly azzal a kéréssel fordultam hozzád, hogy a 2015-ös évünk is legalább olyan jó legyen, mint a 2014-es volt. Épp akkor húztuk be a klubvébét, a csapat hosszas győzelmi sorozatot épített a bajnokságban, a szép idők árnyékában valahogy még Péreznek sem volt olyan nagy feje, és nyúlványos teste, mint általában. Majd ugyan a tavasz nem sikerült fényesen, és kevéssel lemaradtunk a nagyobb kupákról, mégis jó volt látni, hogy mennyire egymásra volt hangolódva a csapat és a Mester. A padról áradó nyugalom magában hordozta a szebb jövő esélyét, és a madridi pályafutást döcögősen indító, majd a Tizediket leszállító Ancelotti számára minden adott volt ahhoz, hogy az új idényben is célkeresztbe vegyük azokat a kupákat, amelyekért a nagy elismerés meg a nagy lóvé jár.
Kedves Jézuska!
Te hogy tudsz asszisztálni ahhoz, hogy Florentino a bal kezében szorongatott péklapáttal zúzza szét a klubunk hagyományait, és megalomán, pénzcentrikus döntéseivel agyérgörcsbe kergeti a világ madridistáit, a jobb kezében tartott ásóval, pedig zsákszámra meri a trágyát a labdarúgás leggyönyörűbb szentélyébe? Hogyan? A hőn áhított BL-címet elhódító Carlo hozott egy mértéktelen pesszimizmusra okot nem adó tavalyi szezont, és… voltnincs. A klubunk legendáját a gallérjánál megragadva penderítették ki a hátsó ajtón. Azt a Casillast, aki az utolsó éveiben nem volt mindig a legacélosabb, de a Real Madridért tett szolgálatai vitathatatlanok. A művészbejárón át, hogy az orrával tesztelje a beton tűrőképességét. Navas 2 hónapon keresztül elméletben hatezerszer ingázott Madrid és Manchester között, hogy egy későn leadott dokumentumnak köszönhetően hitesse el ősszel, hogy minden a legnagyobb rendben, és nem esélytelen egy kimondottan jó szezon sem. És persze érkezett Rafa, aki az elmúlt 10 évben a legutóbbi három csapata egyikéből sem hozta ki a maximumot (és akkor még finoman fogalmaztam). És ez csak a nyár.
Kedves Jézuska!
Eljött az év vége, túl vagyunk egy szégyenteljes módon elbukott Clásicón, néhány kiábrándító bajnoki pontvesztésen, egy nevetségesen elkeserítő kupakizáráson. Az edzőt nem tisztelik a játékosai, a játék pedig az igazán fontos meccseken nulla. Eredménynek szép a Malmö elleni 8-0, szép a Rayo elleni 10-2, énekből is szép volt év végén mindig ötöst kapni. De inkább egy Barcelona, egy Atlético, egy kemény BL-ellenfél elleni küzdelmes meccsen, egyenlő partnerként kiharcolt egygólos siker, mint a kiesőjelöltek elleni 4-5 gólos különbségű győzelem. Ha az előbbiek nem sikerülnek, az utóbbiakért önmagában nem jár kupa, csak önmagunk fényesre nyalása, lám ismét 100 lőtt gól felett zártunk (csak nem biztos hogy elsőként, és úgy hetvenet-nyolcvanat kapott az alsóház). Ha a matek érettségi ötös, na az a valami! A mostani helyzet viszont tarthatatlan, mert aki a jelenlegi körülmények (és Benítez esetleges nyárig való maradása) mellett BL-győzelmet és/vagy bajnoki címet vizionál, annak tényleg becsülöm az optimizmusát.
Kedves Jézuska!
Nem akarok megmondóember lenni, nem. Nálam a Real Madrid mindig is a legszebb és legnagyobb klub lesz, és örök életemben madridista leszek és az is maradok. A jelenlegi keret világviszonylatban kiemelkedő, vannak nagy kedvenceim. De nem kérek a futballhoz nem értő, ám mindenbe okvetlenül belepofázó elnökünkből. Nem kérek a kispad mellett sanyarú pofával és jegyzettömbbel csoszogó Al McWhigginből. Nem kérek a rejtélyes izomsérülésekből, alkalmatlan orvosi stábból, nevetséges botrányokból, öltözői ellentétekből, kudarccal teli rangadókból, és a lélektelen játékból!
Viszont.
Szeretnék egy olyan edzőt, akit szeretnek és tisztelnek a játékosai. Kicsit több Van Nistelrooy-t kérek, higgadt és tűpontos befejezésekkel. Kicsit több Gutit kérek, olyan momentumokat, amelyekért érdemes végignézni kilencven percet. Kicsit több Raúlt kérek, a klub felé elkötelezett örök harcosokat, legendákat. Kicsit több Chicharitót kérek, a játékperctől függetlenül összeizzadt mezeket, kifulladásig történő hajtással. Kicsit több Makélélét kérek, egy védekezésben is igazán felvértezett középpályát. Kicsit több Zidane-t és mágiát, kicsit több Beckhamet és precizitást, Santamaría acélosságát, Di Stéfano jobb lábát, Puskás bal lábát. Harcosokat. Egyéniségeket. Becsülettel végigbrusztolt rangadókat. Olyan védelmet, amelytől rettegnek a támadók, olyan támadósort, amely ellen képtelenség hibátlanul védekezni. Érintőképernyőn táncoló hüvelykujjak helyett labdát táncoltató zsonglőröket.
Kedves Jézuska!
Kérem vissza a csapatomat.
