Zidane-nak szabad kezet kell kapnia a nyári átigazolási időszakban

Ha Florentino Pérez még évekig a pozíciójában szeretne maradni, akkor talán itt az ideje, hogy taktikát és felfogást váltson. Az elnöknek mérlegelnie kell, hogy a gazdasági siker iránti vágy továbbra is kárára lehet-e a csapatnak.

„Igazolások?” – kérdezte a francia mester a Las Palmas elleni mérkőzés előtt tartott sajtótájékoztatóján. – „Egyelőre azt sem tudom, itt leszek-e még a következő szezonban.”

A válasz egy igencsak ismerős felelet lehet a madridisták számára, hiszen nem egy edző szájából hallottunk már hasonlókat, akik Florentino Pérez árnyékában voltak kénytelenek bujdosni madridi regnálásuk alatt.

Zidane azóta már tisztában van vele, hogy ezen a meccsen a csapata nem érdemelt három pontot, főleg a csapnivaló második félidő után. De a francia zseni egyelőre az elnök védelmét élvezi, ő a kiválasztott, hogy jóvátegye Benítez kétes örökségét. Bár azt is tudjuk, hogy a vizes lepedő úgyis mindig az edzőre lesz ráhúzva, miközben Pérez ártatlanul mossa kezeit. Kérdés, hogy a Real problémái megszűnnének-e, ha a sérthetetlen Elnök Úr önként mondana le teljhatalmáról, amit oly régen birtokol a klubnál.

Zinedine Zidane

Pérez türelmetlenül követeli a sikert, de az általában hosszú ideig csak készülőfélben volt. A Real háza táján sosem volt túl sok húzása az edzőnek a mindenható spanyol kezei alatt. Bár a pénz mindig rendelkezésre állt, a sikerek sokszor csalókák voltak. A Madrid pedig most minden figyelmét a siker felé koncentrálja, mert az újabb merüléseknél már nem biztos, hogy ott lesz a mentőöv. Ha pedig a pénteki BL-sorsoláson egy nagyhal akad a hálójukba, Zidane sem biztos, hogy a fedélzeten marad. Nem lenne egy kényelmes helyzet.

Habár az sem biztos, hogy célravezető lenne, ha Pérez feláldozná Zidane-t egy esetleges újabb trófea nélküli szezon után. Az elnök talán szeretne a csapat megmentőjének látszani olykor – zseniális varázsereje van hozzá, hogy bevételekhez jusson, és pénzt teremtsen elő -, de ha már nem először sikertelen terv az ész nélküli pénzszórás, akkor talán ideje taktikát váltani.

Igazolások. Ez a kulcsa Zidane és a csapat sikerének. Ha a francia teljesen szabad kezet, és még egy sportigazgatót is kapna, talán az öncélú marketingfogások helyett inkább a minőségre koncentrálva válogatnák meg a kiszemelt focistákat, és mérlegelnék leigazolásukat.

Vágjunk is a mostanában emlegetettek sorai közé. David De Gea: kiváló kapus, de egyáltalán nem prioritás, szükségtelen. Robert Lewandowski: nagyszerű csatár, de nemsokára már huszonnyolc éves lesz, Benzemának pedig inkább a versenytársa lenne, nem pedig a kiegészítője. Eden Hazard: borzalmas szezonja van a Chelsea-nél, a szurkolók pedig meg is vádolták, amiért nem erőlteti meg magát túlzottan idén.

Számtalan védőt is emlegettek még a Reallal kapcsolatban, annak ellenére, hogy nem ez a poszt szorul leginkább nagytakarításra. Pérezt viszont mindez nem érdekli, egyetlen vágya, hogy meglegyen neki az összes matricája a Panini-albumába, teljes figyelmen kívül hagyva azt, hogy szükség van-e rájuk egyáltalán a keretben. A Leverkusen balhátvédje, Wendell mondta azt korábban, hogy „egyenesen megtiszteltetés lenne, ha én lehetnék Marcelo cseréje.”

Bár a PSG-t visszautasította a német csapat, a Bayer hajlandó lenne egy üzletre 35 millió euró fejében. Zidane pedig megadta Alvaro Arbeloának a lehetőséget a Las Palmas ellen először a bajnokságban, nehogy Marcelóval kellemetlenségek történjenek a hétvégi, Sevilla elleni összecsapásig.

Zinedine Zidane_1

A Real igazolási politikája pedig már hajlani látszik a fiatalok igazolásának tendenciája felé. Gondoljunk csak Marco Asensióra, Martin Ödegaardra, vagy éppen Jesus Vallejóra az elmúlt évekből. Asensio az Espanyol egyik legjobbja idén, de vajon a nagycsapatnál is be tud mutatkozni majd hasonlóan?

„Lehet, hogy Borja most a kezdőben találja magát néhányszor, de a következő szezonban valószínűleg érkezik egy újabb csatár Benzema mellé, őt pedig mellőzik majd, és elfelejtik. Hagyni kell, hogy bizonyítson, csakúgy, mint annak idején Raúlnak is hagyták” – mondta egy interjúban a Castilla volt edzője, Alberto Toril.

„Ha elemezzük egy kicsit, hogy a hatalmas sikereket elérő csapatok – mint napjaink Barcája, vagy a Sacchi-féle Milan – játékosai közül kik voltak a létfontosságúak, rá fogunk jönni arra, hogy a siker kulcsai mindig is az akadémiákról kikerült játékosok voltak” – teszi hozzá Toril. Nem a véletlen sodorta őket egymás mellé, nem csak azért játszottak együtt, mert jó üzleti befektetések voltak.

Alex Fergusonnak sem egy nap volt, amíg elkészítette a Manchester United világraszóló hadseregét, és Pep Guardiola sem egy varázspálcát lengetett meg a La Masia felett, hogy egy korszakalkotó csapatot alkosson. A jó munkához idő kell.

A siker olyan, mint a jó bor,hagyni kell, hogy megérjen, és idővel lesz a legjobb.

A Real Madrid feje felett ráadásul ott lengedezik a lecsapni készülő bárd, azaz az eltiltás réme az átigazolásoktól, aminek életbe lépése esetén csak 2017-ben igazolhatna újra a csapat.

Pérez koronájának újabb ékkövét márpedig minden nyáron egy újabb galaktikus névvel kell ékesíteni. Amit pedig a mélyen tisztelt Elnök Úr nem ért meg, az az a tény, hogy a Real-szurkolók nem feltétlen akarnak mindig degeszre tömött zsebű újabb sztárocskákat látni minden nyáron a csapatban. Versenyképes csapatot akarnak, ami a címekért küzd.

Zinedine Zidane_2

A Real sosem ért el igazán jelentős, domináns sikereket Pérez uralkodása alatt, csupán néha-néha megízlelte a siker ízét. A királyi gárda egyetlen bajnoki címe a második Pérez-érában pedig ironikus módon egy igencsak különös, mérgezett hangulatú időszakban, José Mourinho edzősködése alatt esett meg. A csapat ezt követően szét is esett. Carlo Ancelotti lehet, hogy megnyert minden szurkolót, és még a Tizediket is, de a trófea nélküli következő szezon neki is az állásába került. A javításra soha nem ad időt Pérez. Ha pedig Zidane nem kapja meg az időt, hogy a saját képére formálhassa a Madridot, és még az igazolások felől sem intézkedhet kedvére, akkor talán tényleg az a leghelyesebb döntés, hogy otthagyja Madridot, és az Elnök Urat is, hadd gyűjtögesse tovább a matricáit az albumába.

Forrás: espnfc.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Florentino Pérez
Tovább

Egy kampány, amely megbénít

Luis Nieto pályafutását a Diario Ya című lapnál kezdte. Később az El Independiente és a Diario 16 munkatársa…