Sergio Ramos: A Real Madrid sosem adja fel

Zinédine Zidane vezetőedző mellett több madridi játékos is nyilatkozott a PSG legyőzését követően.

Sergio Ramos
A mérkőzés:
„Ez egy nagyon fontos győzelem, de a párharc még korán sem ért véget. Nem vehetjük félvállról a visszavágót. A kapott gól ellenére nem adtuk fel, töretlenül küzdöttünk az egyenlítésért. A Real Madridot sosem szabad leírni. Nagyszerű munkát végeztünk, nem hinném, hogy egyhamar elfelejtjük ezt a napot, ugyanakkor még rengeteg dologban kell fejlődnünk, például a hatékonyabb védekezésben.”

Tizenegyes: „A labda csak érintette a karomat, inkább a vállamat találta el. Nem volt szándékosság a mozdulatban.”

Nacho
Értékelés:
„Nagyon koncentráltan és motiváltan kezdtük a meccset, keményen megnyomtuk az első perceket. A mérkőzés első találatát az ellenfelünknek sikerült megszereznie, de eszünk ágában sem volt feladni. Azt hiszem, valódi győztesek vagyunk. A Real Madrid címeres mezét viselni hatalmas felelősség, de ma minden szurkolónk büszke lehet a csapatra. Nagyon boldog vagyok.”

Neymar: „Nagyszerű játékos, ő volt az egyik legnehezebb ellenfelem a pályafutásom során.”

Visszavágó: „Komoly előnnyel várhatjuk a párizsi meccset, de a továbbjutó kiléte még egyáltalán nem dőlt el. El kell végeznünk a szükséges előkészületeket a megfelelő felkészülés érdekében, ami magában foglalja a hibáink kielemzését is.”

Cristiano Ronaldo
Célok: „Megvalósítottuk az elképzelésünket, hiszen egy számunkra kedvező végeredménnyel zárult a párharc madridi mérkőzése. Tisztában voltunk azzal, hogy a PSG egy rendkívül veszélyes csapat. Nagyon örülök a győzelemnek és a góljaimnak, ám az idegenbeli meccsünk is legalább ugyanilyen kiélezett lesz. Még semmi sem dőlt el.”

Üzenet a szurkolóknak: „A támogatásuk rengeteget jelent számunkra, különösen a kedvenc sorozatunkban, a Bajnokok Ligájában. A szurkolóink fantasztikus munkát végeztek ma.”

Keylor Navas
Győzelem:
„A mai siker rengeteg önbizalmat ad számunkra a folytatáshoz. Nem az volt a célunk a kezdősípszó előtt, hogy erőt demonstráljunk az ellenfelünk földbe döngölésével, egyszerűen csak magabiztosan akartunk futballozni. Ezen az úton kell továbbhaladnunk, és nagyon fontos, hogy ne szálljunk el az eddigi sikereinktől. Kiváltságosnak érzem magam, hogy ilyen kiváló csapattársaim lehetnek. Zidane-nak is nagyon hálás vagyok, hiszen töretlen bizalommal viseltet irántam. Az egész keret kiáll mellette.”

Neymar: „A PSG legfontosabb játékosává nőtte ki magát. Több reflektorfény jut neki ennél a klubnál, mint korábban.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Asencio
Tovább

Asencio nyílt levele

A mai felmentését követően a spanyol védő az alábbi közleményt tette közzé. Ma, hosszú hallgatás után, és miután…
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…