Gergő

Ez nem az a nyár lesz, amikor Xabi Alonsónak bármiért is aggódnia kellene. Ő is tudja, hogy a következő néhány hónap nyugalomban, egyszerűen fog telni. Terveztek egy családi nyaralást az Egyesült Államokba, de aztán hosszú hetek üres napjait kell megöltenie. A naptárját szándékosan hagyta ennyire csábítóan üresen. Ezt az időt utazásra szeretné fordítani. Folytatja az olvasást, amint befejezte a jelenlegi könyvét. De nem kell kapkodnia. "Hova menjünk ma este táncolni?" című gyűjteményben egy barátja rövid történeteit lapozgatja. Az író Javier Aznar.

Elképzelhető, hogy nem fog annyira odafigyelni az erőnlétére, ahogy azt korábban tette. Talán nem fogja minden reggel egy vagy két órán keresztül különböző kondicionáló gyakorlatokkal ébreszteni a testét. Természetesen a felesége, Nagore és három gyermekük, Jon, Ane és Emma társaságában fogja élvezni a mindennapokat. "Tökéletes kor, hogy elkezdjem tanulni az életet." Alig várja, hogy megtapasztalja.

Augusztus, pontosabban augusztus közepe érinti őt leginkább. Amikor a nyár még nem búcsúzott el teljesen, de már nem folytatódik a jól megszokott élete. Ez lesz az a pillanat, amikor Alonso visszavonulása valósággá válik.

"Mérlegeltem magamban a lehetőségeket. Lefutattam a folyamatot és úgy érzem, hogy jól döntöttem" – meséli Xabi Alonso. "A vakáció után, amikor a Bundesliga, a La Liga és a Premier League folytatódik, és én otthon a kanapémon fogok ülni, akkor fogom majd fel, mit is jelent ez. Akkor fogom tudni eldönteni, hogy jól érzem-e így magam, vagy inkább szeretnék ott lenni."

Március 9-én Alonso felkapta az egyik pár jól betört futballcipőjét és feleségével a házukhoz közeli parkba sétáltak. Hirtelen megfordult, kezét búcsúzásra emelte, majd mozdulatlanul megélte a pillanatot, miközben Nagore lefényképezte őt.

Néhány perccel később a fotót Twitterre is feltöltötte, valamint egy rövid, de annál érzelmesebb és sokatmondóbb üzenettel látta el. Generációja egyik legkiemelkedőbb középpályása, egy játékos, aki minden megnyerhető trófeát megszerzett, aki karrierje során olyan ragyogó csapatokban bizonyított, mint a Real Sociedad, a Liverpool, a Real Madrid és a Bayern München. Ez a játékos búcsút intett a legkedvesebb játékának.

"Szerettem. Imádtam. Viszlát, te gyönyörű játék."

Hónapok óta többször is elmondta, hogy nem kételkedik a döntésében. Nem fáradt bele a labdarúgásba, mégcsak nem is szeretett ki a sportból. Most is annyi mérkőzést néz, amennyit csak tud, kritikusan helyezi el magát a többi középpályás között, tudja, ismeri a gyengeségeit. Nem is ez fog igazán hiányozni neki, hanem az adrenalin. Az elvárások, a pillanatnyi döntések meghozatala és a mindennapos edzések öröme.

"Nagyon fog hiányozni" – mondta, miközben a Bayern München Säbener utcai edzőközpontját nézte. "A gyep, a labda hangja és a viccelődések a csapattásakkal. Ezek fognak leginkább hiányozni, hiszen erről szóltak a mindennapjaim."

De közben nagyon jól tudja, hogy a megfelelő időpontban hozta meg döntését. "Olvastam néhány helyen, hogy a távozás olyan, mint az áruk vétele és eladása. Lehet túl korai és lehet túl kései. Ez ugyanígy van a futballban. Nagyon nehéz megtalálni a megfelelő pillanatot. De én nyugodt és békés vagyok. Egy érett gyümölcsnek érzem magam, aki épp most esett le a fáról."

Ez az érés olyan aprólékos, hogy szinte észrevehetetlen. Alonsót mindig is olyan játékosnak tartották, aki tudta, mikor kell továbbadni a labdát, tudta, hogyan kell helyezkedni, a vérében volt az időzítés. Ez igaz karrierje utolsó évére is.

Még viccelődik is, szerinte az évek nem változtattak rajta – "Még mindig ugyanolyan lassú vagyok, mint 20 éves koromban." Ez egy cseppet sem látszódik rajta. Május 27-én, az utolsó mérkőzésén ugyanaz a Xabi Alonso volt a pályán, aki 2005-ben Bajnokok Ligáját nyert a Liverpoollal, aki 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnok, majd 2010-ben világbajnok lett hazája válogatottjával: összeszedett és magabiztos. A pálya szélességében és hosszában járatja a labdát, finoman irányítja a játékot és a csapattársakat.

A játék folyamatosan változott körülötte, de Alonso ugyanolyan maradt. Ez az, ami ennyire utánozhatatlanná és figyelemre méltóvá teszi a pályafutását. Az elmúlt 18 évben, amióta debütált a Real Sociedadban, a csapatban, mellyel édesapja, Periko Alonso spanyol bajnoki címet ünnepelhetett, Xabi testközelből élhette át a futball evolúcióját és revolúcióját. Azt mondja, hogy a futballal való kapcsolata sohasem változott, azonban maga a játék teljesen más lett.

Amikor Liverpoolban játszott, a Premier League a világ legjobb bajnoksága volt. Aztán következett a Real Madrid és a Barcelona közötti mérgező viaskodás. A válogatottal a világ felett álltak a tökéletes tiki-takával. José Mourinho irányítása alatt megtanult labda nélkül élni, majd kulcsjátékosa lett Pep Guardiola Bayern Münchenének.

Látta, hogy a futball eleinte a lassú játéképítést kedvelte és fetisizálta a gyorsaságot. Aztán, amint átvette a labdát, már meg is támadták és nyomás alá helyezték. Néhány héttel ezelőtt Alonso – igaz csak néhány pillanatra – de elveszett a YouTube fekete lyukában, miközben videókat nézett az argentin fazonszabászról, Juan Román Riquelméről.

Riquelmét sokan olyan játékosnak tartották, aki egy fél évszázaddal később született, mint kellett volna. Egy analóg lejátszó, aki kénytelen a digitális világban is működni. Akkoriban kezdte Alonso a karrierjét, de most, az első név, aki eszébe jut, amikor a futball változásáról beszélünk, az Riquelme. "Túlságosan egyéni felfogásban játszott, túlságosan körülményes volt ahhoz, hogy a modern futballban is megéljen. De én imádtam őt." Hirtelen Alonso tekintete megváltozik, amikor megemlítem Juan Carlos Valerón nevét, akit nevezhetünk Riquelme spanyol megfelelőjének.

A labdarúgás nem csak a felszínen, de a belső szerkezetében is megváltozott. Az elmúlt években Xabi erőnléti felkészítése egyre inkább személyre szabottá vált. Az edzők rengeteg információt kapnak a játékosaikról, elemzéseket készítenek, ezáltal maguk a futballisták is jobban tudják fejleszteni magukat és játékukat. "Jobban ismerik az ellenfelet és jobban ismerik saját magukat" – vélekedik Alonso.

A futballpályán kívül pedig a közösségi média hozott nagy változást, és nem feltétlenül jó irányba. "Sok játékos elfelejtette, mi is az igazi munkája, nem koncentrálnak eléggé." Eközben számos edző – Mourinho, Guardiola, Carlo Ancelotti – tanul és azon dolgozik, "hogyan hozhatnak változást a játékba, hogyan tudnak új dolgokat kipróbálni. Nehéz ilyen új dolgokat kitalálni, de láthatjuk, hogy mégis működik." Alonso úgy gondolja, minden eddiginél jobban ismeri a játékot, de ezt a részét nem igazán érti, ettől függetlenül lenyűgőzi őt.

"Nem hiszem, hogy valaha is abbahagyom a futball tanulását. Mindig lesznek olyan területei, amit nem tudunk megérteni. Például, hogy mi játszódik le a játékos agyában, vagy, hogy mitől kezd félni egy csapat. A mentális részével nem igazán fogunk tudni mit kezdeni egy ideig. Jelenleg nekem sincs válaszom." Ha mégis megtalálja a választ, talán az újra vissza fogja húzni őt. A játék sokat fog változni addig, amíg újra vissza nem tér – ha egyáltalán visszatér. Azonban Alonso – intelligens, átgondolt és végtelenül sikeres – ugyanaz az ember és játékos marad.