Gergő
Benzema: A Real Madridból fogok visszavonulni, nincs más opció
Az Aranylabda
"Ez egy olyan dolog, amiről gyermekkorom óta álmodtam, elképesztően büszke vagyok, hogy megnyertem az Aranylabdát. Szeretném megköszönni mindenkinek a Real Madridnál: a játékosoknak, akik nélkül elképzelhetetlen lett volna ezt elérnem, a szurkolóknak, akik mindig támogattak engem, és segítettek, hogy mindent kiadjak magamból a pályán, és természetesen az elnök úrnak. 21 évesen érkeztem Madridba, nagyon kemény és nehéz volt az első néhány hónap, de mindig is ott volt a fejemben az Aranylabda. Boldog vagyok, és büszke arra a munkára, aminek most meglett a gyümölcse."
Fejlődés
"Amikor 30 éves lettem, és átgondoltam a karrieremet, átkapcsoltam az agyam: ez annyit jelentett, hogy keményebben dolgozom és a csapatom vezére leszek. Szerencsés vagyok, hogy a Real Madridban játszhatok, a világ legnagyobb klubjában. 20, 21, 22 évesen nem volt meg bennem az a fajta ambíció, ami manapság. Nagyon boldog vagyok."
![]()
Az álmok
"Annak idején három álmom volt: venni anyukámnak egy házat, a Real Madridban játszani és megnyerni az Aranylabdát. Örülök, hogy ezek közül minden sikerült. Még a világbajnokságot szeretném megnyerni a francia válogatottal, mert az még hiányzik. Remélem, ott leszek a Katarba utazó keretben. Nagyon motivált vagyok, ott akarok lenni a vb-n. Továbbra is élvezni szeretném a futballt a világ legjobb csapatában és sok-sok trófeát akarok még nyerni."
Jövőre címvédés?
"Nem ilyen ember vagyok. Élvezem, amim most van. Ha többé nem kapok Aranylabdát, akkor ez a mostani győzelem is tökéletes nekem. Ha mégis nyernék még, akkor is ugyanígy érezném magam. Először mindig a munkára kell fókuszálni, aztán jönnek ezek a díjak. Gondolok-e arra, hogy jövőre újra itt leszek? Nem. Az álmom beteljesült, úgyhogy most valami mást szeretnék elérni. Sok önbizalmat és motivációt ad ez a díj nekem."
Visszavonulás
"A Real Madridban szeretném befejezni a pályafutásomat. Nincs más opció. Nem tudom, mennyi van még hátra, de ha egyszer majd úgy kelek fel reggel, hogy nehezemre esik elindulni edzésre, akkor fogom azt mondani, hogy vége. Jelenleg mindennél jobban szeretek edzésre elindulni."
![]()
Ez a díj mindenkié
"Úgy hívom, hogy az "Aranylabda az emberekért”, mert nagyrészt nekik köszönhetem. Mindig ott álltak mögöttem és támogattak. Pontosan ezért szeretném ezt a trófeát megosztani velük, megérdemlik. Mindig ott voltak és motiváltak engem."
Elvárások a Real Madridnál
"A Real Madrid a világ legnagyobb klubja, de a pályán kell bizonyítanod, hogy megnyerd ezt a díjat. Florentino Pérez mindig tiszteletet mutatott felém, mögöttem állt a nehéz időkben is. Annak idején személyesen jött el az otthonomba, hogy leigazoljon, és mindig azt mondogatta nekem, hogy egyszer meg fogom nyerni az Aranylabdát. Ez az egész nagyon boldoggá tesz."
"Élvezem, amim van, de a legfontosabb dolog a mindennapos kemény munka, csak ez juttat el ilyen messzire. Most itt az idő kicsit ünnepelni és kiélvezni ezt a pillanatot, aztán továbbra is ezen a szinten folytatni. Most még nem gondolok arra, hogy mi lesz a következő évben. Tudom, hogyha trófeákat nyerek a csapattársaimmal, akkor bármi megtörténhet, de jelenleg csak élvezni szeretném ezt az elismerést. Ez az évek óta tartó kemény munkám eredménye."
Cristiano Ronaldo
"Ahogy mindig is mondtam: óriási megtiszteltetés volt egy csapatban játszani Cristianóval. Egy igazi gólvágó, nagyon sokat tanultam tőle. Azon a napon döntöttem el, hogy többet hozok ki magamból, amikor távozott."
Versengés Lewandowskival
"Nincs közöttünk versengés, csak a saját csapatomra gondolok. Ő is teszi a dolgát és én is. És nagyon jól is megy neki a gólszerzés. De én sohasem rivalizáltam más játékosokkal, mert ez nem segít, nem tesz jobb játékossá."
Kylian Mbappé
"Mbappé gratulált nekem a díjátadó előtt. Nem beszéltünk semmit a Real Madridról. Az ő dolga, hogyan alakítja a saját történetét."
![]()
Tanács a gyerekeknek
"Azt tudom mondani nekik, hogy csak a futballra koncentráljanak, kövessék az álmaikat. Mosolyogjanak focizás közben, játsszák a focit, mert számomra ez a legfontosabb dolog az életben. Azt is üzenném nekik, hogy mindig élvezzék a játékot."
Anyai támogatás
"Rengegszer mondtam az anyukámnak, hogy egyszer meg fogom nyerni az Aranylabdát. Éppen ezért tölt különösen nagy örömmel, hogy vele együtt ünnepelhetek. Ő volt az az ember, aki mindig hitt abban, hogy ezt elérem. Nem tudom szavakba önteni a szeretetet, amit az édesanyám iránt érzek."
Példaképek
"Két példaképnek köszönhető, hogy futballista lettem: Ronaldónak és Zidane-nak. Mindketten megnyerték ezt a díjat, ami még különlegesebbé teszi a győzelmemet. Az pedig, hogy éppen Zidane adta át az Aranylabdát, hihetetlen érzés."
Ancelotti: Tavaly kipróbáltam valami újat, 4-0 lett a vége, most nem tervezek ilyet
A mérkőzés
"Erre a találkozóra is ugyanúgy készülünk, ahogyan minden más meccsre. Természetesen a Real-Barca egy kicsit mégis más, ezért is egy különleges élmény ez játékosoknak és szurkolóknak egyaránt. Mindkét csapat nagyon magas minőséget képvisel. Az El Clásico, derbikhez méltóan, mindig magával hordozza az extra nyomást, az érzelmi kilengéseket, valamint a jó játék és persze a győzelem iránti vágyat."
"Egy olyan ellenféllel nézünk majd farkasszemet, mely elképesztően jól játszik, így ha győzni akarunk, akkor védekezésben és támadásban is a maximumon kell teljesítenünk. Csak nézd meg a két csapat karakterét. A Barca általában jól kezdi a meccseit és nagyon erős az első félidőben, mi pedig inkább a második játékrészben szoktuk a jobb formánkat mutatni. Nem gondolom, hogy csak ezen fog múlni a mérkőzés, de azért fontos ezt is figyelembe venni."
![]()
Thibaut Courtois
"Már jól érzi magát, viszont nagyon keveset edzett, így nem lesz ott a holnapi meccsen. A következő héten tovább folytatja az edzéseket, aztán meglátjuk, hogy pályára léphet-e a jövő hétvégén. Most az a legfontosabb, hogy megfelelő edzésmennyiség legyen a háta mögött, és visszanyerje a formáját."
Antonio Rüdiger
"Ő is jól van, viszont maszkot kell viselnie, hogy ne repedjen fel a seb. Fájdalmai nincsenek, teljesen normálisan tudott edzeni, egy igazi harcos. Nagy erőt tud hozni a csapatba, mivel szinte mindig megnyeri a párharcokat és fejjel is rendkívül erős, méghozzá mindkét kapu előtt. Nem lepett meg a hétközi egyenlítő gólja, mert ő és Militao is rendkívül jól fejelnek. Erős személyisége és remek hozzáállása van, amit a pályára is mindig kivisz. Egy győztes, aki sohasem áll le, még edzésen sem."
Rodrygo
"Rodrygo egy elképesztő tehetség, egy meccseket eldönteni képes játékos. Az idei szezonban több játéklehetőséget kapott, és meg is mutatta, hogy képes a folyamatos jó teljesítményre. Bármilyen pozícióban tud játszani a támadórészlegben, ez pedig hatalmas előny számára."
Eder Militao
"Összeszedett az idei szezonban és nagyon jól teljesít. Ez pedig magas szintú folytonossága utal. A személyisége és a fizikai kvalitásai is megvannak ahhoz, hogy klasszis belső védő váljon belőle."
Karim Benzema
"A héten már sokkal jobb formában láttam őt. Sokat javult az állapota. Biztos vagyok benne, hogy holnap a jól megszokott Karimot fogjuk látni."
A kezdőcsapat
"Nem szeretnék semmit újat feltalálni. Tavaly megpróbáltam, aminek 4-0 lett az eredménye. Olyan csapatot fogok a pályára küldeni, mely tisztában van azzal, mit is kell tennie. Egy nagyon magas szinten futballozó ellenfél a Barcelona, csak úgy tudunk versenyben lenni velük, ha jól védekezünk és jól is támadunk. Ez az egyetlen módja, hogy meccseket és trófeákat nyerj."

Kattints a kínálatért! És ne feledd, a vásárlás után jelöld, hogy a penamadridista.hu-ról jöttél!
Motiváció
"Nem kell semmiféle videót megmutatni a játékosaimnak. Nagyon jól ismerik a Barcelonát. A tavalyi meccs nem lesz hatással a mostanira, mert ez egy másik szezon, másik El Clásico. Az egész világ ezt a találkozót fogja nézni, jól szeretnénk játszani és meg akarjuk nyerni a meccset a szurkolóinkért. Igaz, hogy egy különleges mérkőzés lesz, de a szezon még nagyon hosszú, úgyhogy bármi is lesz az eredmény, nem dönt el semmit."
A Barcelona teljesítménye
"Az első bajnokit leszámítva minden meccsüket megnyerték eddig. Jó formában vannak és egy jó csapatról beszélünk. Igaz, hogy a Bajnokok Ligájában voltak problémáik, de ott ez bárkivel előfordulhat. A bajnokságban viszont remekül teljesítenek."
"Nem tudom megmondani, hogy hatással lesz-e rájuk a szerdai mérkőzés. Nekünk csak magunkra és a saját játékunkra kell koncentrálnunk, és meg kell próbálnunk nyerni. A Barcának mindene megvan ahhoz, hogy egy jó szezont fussanak. Mi másképp játszottunk az Inter ellen, amit a Barcától láttunk, az bátorságra vall. A bekapott gólok után sem álltak le, hanem próbáltak egyenlíteni és megnyerni a meccset. De ez nekem semmit sem segít, mert a holnapi egy teljesen más meccs lesz."
A Barcelona stílusa
"A játékstílusuk hozzákapcsolódott a klub történelméhez. Ezt várják el a szurkolók és ezt szeretik látni a klubnál is. Ezért pedig minden tisztelet kijár nekik. Ez egy olyan futballfelfogás, ami korábban sikereket jelentett nekik. Más kluboknál más stílusban játszanak. Azt gondolom, hogy a sikeresség nem azon múlik, hogy van-e egyfajta stílusa a csapatodnak, mert közben változnak a játékosok és ehhez alkalmazkodni kell. A legfontosabb, hogy olyan játékosaid legyenek, akiknek komfortos az adott játékstílus."
Egytől egyig: Sahtar Donyeck – Real Madrid (1-1)
Csapatok
Sahtar Donyeck – 7,5 (olvasói pontszám: 7,2)
Az utóbbi években többször is borsot törtek a Real Madrid orra alá, és most sem álltak messze attól, hogy legyőzzék a blancókat. Végig nagyon szervezettek voltak, pontosan tudták, hogyan tudják megfojtani a Real támadásait. Jól zárták le a területeket, végig kemények voltak, valamint előrefelé is kreatívan és gyorsan játszottak. Külön kiemelném Zubkovot, aki nagy meccset játszott, gólt szerzett és nehezen tudták őt megfogni. Remekül összerakta ezt a csapatot Jovićević, nagy harcot fognak vívni a Lipcsével a továbbjutásért.
![]()
Real Madrid – 6 (olvasói pontszám: 5)
Az idei szezon eddigi leggyengébb produkciója volt ez. Nagyon rosszul játszott a csapat, sokszor szervezetlenül, egymást meg nem értve, és kicsit “beleszarok” módon hozták le a srácok a 90 percet. Persze nem ez az első Real Madrid meccs, mikor azt éreztem a TV előtt ülve, hogy ők csak túl akarnak lenni ezen. Ami bizonyos szempontból érthető is, hiszen eléggé megterhelő ez a vb előtti 2 hónap – gondoljunk bele, mi lesz itt a vb után… Ettől függetlenül mélyen tudása alatt játszott a legtöbb játékos, és sokszor nem is tudtak mit kezdeni az ukrán csapat szervezett, agresszív védekezésével és a gyors, kombinatív kontráikkal. Azért temetni nem szeretném a csapatot, mert a végén csak sikerült megmenteni egy pontot. Ilyenkor persze gyakran elhangzik, hogy “ez a Barca ellen kevés lesz”, ami igaz, de egyrészt minden meccs más, másrészt meg biztos vagyok benne, hogy összekapják magukat a srácok.
Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Antonio Rüdiger – 9 (olvasói pontszám: 8,1)
A német hátvéd szó szerint vérét adta a csapatért és azért egy pontért, ami végül továbbjutást is érte. Sokat gondolkodtam rajta, hogy ő vagy Kroos legyen-e a meccs legjobbja, aztán a 95. percben szerzett gólja volt a mérleg nyelve. Rüdiger egész meccsen stabilan és kőkeményen játszott, a levegő ura volt, több fontos szerelést is bemutatott, előrefelé is jól építette a támadásokat, sőt, egy korábbi Kroos-beadás utáni fejese sem sokkal ment mellé. Példaértékű a hozzáállása, egy igazi harcos, aki nagyon gyorsan megértette, mit is jelent a Real Madrid mezében futballozni. Volt már Zorro-álarca, most lett egy Zorro-vágása is, de remélhetőleg hamar felépül.
![]()
Andriy Lunin – 6,5 (olvasói pontszám: 6,1)
A bekapott gólról nem tehetett, emellett volt egy nagy védése is a 64. percben, mikor leszedte a labdát Traore lábáról. Volt ugyan egy-két bizonytalan megmozdulása, például Zubkov távoli lövésénél, de összességében teljesen rendben volt a teljesítménye, jól lépett ki a beadásokra és a játékba is be lehetett őt vonni. Ez a néhány meccs biztosan jó tesz a fejlődésének, és mivel Courtois játéka még mindig kérdésés, ezért könnyen lehet, hogy Lunin az El Clásicón is bizonyíthat.
Lucas Vázquez – 6 (olvasói pontszám: 5,9)
Zubkov gólja előtt mellőle érkezett a beadás, ettől függetlenül nem volt rossz meccse Lucasnak. Volt egy nagy szerelése is, mikor Mudrykot állította meg fontos pillanatban, emellett a támadásokban is hasznos tudott lenni, egy gólpasszt is kioszthatott volna, ha Vini pontosabban fejel. Az viszont még mindig az idegeim utolsó húrjait pengeti, mikor a beadásaival az ellenfél első emberét találja telibe.
Nacho – 8 (olvasói pontszám: 7,6)
Remek párost alkottak Rüdigerrel. Nacho is végig stabilan, keményen játszott és jól hatástalanította az éppen arra érkező Sahtar-támadót. Öt labdaszerzést mutatott be, és nagyon magabiztosan irányította a védelmet még úgy is, hogy az egész meccsen magasan játszott a csapat. Mondhatnám úgyis, hogy egy klasszikus Nacho-teljesítmény volt.
![]()
Ferland Mendy – 4,5 (olvasói pontszám: 4,2)
Rüdigernek köszönhetően még mindig jól mutat Mendy statisztikája, miszerint, ha a francia kezdőként kap lehetőséget, akkor nagyon ritkán szenved vereséget a Real Madrid. Pedig Mendy most sokat tett azért, hogy lerontsa ezt a statisztikát. Először majdnem lemaradt a második félidőről, aztán mire észbekapott, elfelejtette, hogy a futballban engedi a szabálykönyv, hogy felugorjon és kifejelje a labdát. Ennek az eredménye egy Zubkov-gól. A hibák pedig ilyenek, ez marad meg az embereknek, ráadásul nem ez az első eset, hogy Mendy rosszul méri fel a beadást. Ettől függetlenül nem volt ez egy botrányos teljesítmény, de messze elmaradt magától, indokoltnak éreztem a cseréjét.
Aurélien Tchouaméni – 5,5 (olvasói pontszám: 5,4)
A korábbi meccsekhez képest még egy kicsit romlott a teljesítménye, nem tudta megadni azt az egyensúlyt a csapatnak, amire szüksége lett volna, sokszor simán átrohant a Sahtar a középpályán. Tchouaméni is sok hibával játszott, egyszerű passzokat rontott és többször a híres, nevezetes tolódással is voltak problémái. A Barca ellen bízom benne, hogy újra biztos pontja lesz a középpályának.
![]()
Toni Kroos – 9 (olvasói pontszám: 7,3)
Egy újabb mestermunka Tonitól. Nézzük a tényeket: 139 labdaérintés (legtöbb), 108 pontos passz (legtöbb), ebben a statisztikai mutatóban egyébként Lucas és Rüdiger követte Kroost, mindkettőjüknek 58 pontos passza volt. De folytatva a sort, Kroos kialakított öt helyzetet, volt három lövése és egy gólpassza is. Kulcsszerepe volt a támadások építésében. De Toni emellett védekezésben is jeleskedett, sőt, ragyogó teljesítményt láthattunk róla. Neki volt a legtöbb (4) sikeres szerelése és Nachóval együtt ők szerezték meg a legtöbb eladott labdát (11). Ja, és azt se felejtsük el, hogy mindeközben Kroos futott 12 km-t. A most futó szezonban nálam ő az egyetlen biztos pont, aki eddig minden meccsen hozta a tőle elvárható teljesítményt.
Fede Valverde – 6 (olvasói pontszám: 5,9)
A letámadásoknál többször is sikerült nyomás alá helyeznie a védőket, de ezenkívül sajnos nem tudott most akkora hatással lenni a csapat támadásaira, mint a korábbi meccseken. A pálya közepén nem igazán volt területe a szervezetten védekező Sahtar játékosok között, de még így is volt egy távoli lövése, amit Trubin tolt szögletre.
Rodrygo – 5,5 (olvasói pontszám: 5,2)
Ismét kezdőként kapott lehetőséget, ezúttal papíron a pálya jobb oldalán. Azért papíron, mert aztán láthattunk, hogy folyamatosan cserélték a pozíciójukat Benzemával és Hazard-ral, aminek viszont egy-két szép összjátékot leszámítva, nem volt eredménye.
![]()
Eden Hazard – 4 (olvasói pontszám: 3,6)
Szeptember 11. óta először kapott kezdőként lehetőséget, 57 percet töltött a pályán. 2021 decembere óta nem játszott végig 90 percet. A tegnapi találkozón mindössze 19 passz került a neve mellé, ezek közül egy történt a támadóharmadban. Sokszor eltűnt, nem tudták őt megjátszani a labdákkal, nem lepett meg, hogy lehozta őt Ancelotti. Az sem igazán növeli Hazard önbizalmát, hogy egyetlen kapura lövése sem volt. Nagyon szurkoltam neki, de egyre kevésbé érzem, hogy látunk még tőle jó meccseket, jó teljesítménnyel.
Karim Benzema – 5,5 (olvasói pontszám: 4,6)
Nem ezért a meccsért fogja néhány nap múlva megkapni az Aranylabdát. Sokat változtatta a helyét, visszajött labdákért, vagy a szélre kimozgott, de Karim sem tudta feltörni a Sahtar védelmét. Rodrygóval és Hazard-ral egy-két kivételtől eltekintve nem igazán értették meg egymást. Hiányzik az igazi Benzema.
Cserejátékosok
Luka Modric – 6 (olvasói pontszám: 5,9)
Ancelotti beküldte őt, hogy stabilizálja a középpályát, viszont Modric sem tudott mit kezdeni az agresszív, betömörülő ellenféllel szemben. Sőt, egyszer-kétszer olyan technikai hibákat láttam tőle, amire szerintem 5 évente van példa.
![]()
Vini Jr. – 5,5 (olvasói pontszám: 5,2)
Annyira hozzászoktam, hogy mindig kezdő, hogy nagyon furcsa volt őt látni csereként beállni. Az elmúlt néhány meccsen nem érzem benne, hogy teljesen ott lenne fejben, rossz döntések, felesleges cselek, rossz passzok. Tegnap bármennyire is lendületet próbált hozni a szélre, ugyanazokat a hibákat láttam tőle, mint az elmúlt meccseken. Ennek ellenére volt egy-két veszélyes beadása, és akár gólt is fejelhetett volna Lucas passza után. Remélem, megfelelően rápihent az El Clásicóra.
Eduardo Camavinga – 6 (olvasói pontszám: 5,7)
A tőle már megszokott lendülettel szállt be a meccsbe, próbálkozott is megindulásokkal, oldalváltásokkal, de mindig odaért egy ukrán játékos. Amit hiányoltam tőle, azok a távoli lövések, talán többször is lett volna rá lehetősége, de tolt még egyet, vagy oldalra passzolta a labdát.
![]()
Marco Asensio – 5 (olvasói pontszám: 5,2)
Az egyetlen játékos, aki még Hazardnál is kevesebb lehetőséget kapott az idei szezonban. Sokszor próbált magának kialakítani lövőhelyzetet, bíztam is benne, hogy egyszer elsül az a balos, de egy láb mindig odaért…
David Alaba – 5,5 (olvasói pontszám: 5,3)
Indokoltnak éreztem a cserét, de aztán ő sem tudta megváltani a balszélen a világot.
Edzői teljesítmény
Carlo Ancelotti – 6 (olvasói pontszám: 5,3)
Örültem, hogy ismét megforgatta kicsit a csapatot, kell is frissítés, hogy ne legyenek majd sérülések és a keret minden tagja, amennyire lehet, formában tudjon maradni. Következetes volt, hiszen többen pihentek, akik a hétvégi meccsen játszottak, és kezdőként kaptak lehetőséget, akik akkor pihentek. Elmondása szerint minden cserét előre elterveztek, de igazából indokoltnak is éreztem mindet. Amit az ő felelősségének tartok, az az, hogy ennyire lötyögősre vették a srácok a mérkőzést. Muszáj lesz őket mentálisan is frissen tartani, mert nagyon sűrű a menetrend a következő hetekben.
Mbappé már januárban távozni akar Párizsból, a Real Madridnál egyelőre nem terveznek semmit
Először az RMC Sport írta meg, hogy Kylian Mbappé és a Paris Saint-Germain közötti kapcsolat nagyon megromlott, melynek hatására a francia támadó már a téli átigazolási időszakban el szeretne igazolni Párizsból. Ezt az értesülést nem sokkal később a MARCA is megerősítette, azóta pedig a Le Parisien, L'Equipe és szinten minden ismert sportlap átvette.
A hírek szerint Mbappé már júliusban kérte a PSG vezetőségét, hogy engedjék el, de akkor végül maradt. A támadó beismerte a családjának is, hogy hibát követett el, becsapva érzi magát és mérges Nasser Al-Khealifire is, mert a PSG vezetősége több ígéretét sem tartotta be. Feszült a helyzet, a klubnál úgy gondolják, hogy Mbappé így akar nyomást gyakorolni rájuk.
Daniel Riolo Kylian Mbappéról: "Annyira rossz hangulatban van, hogy azt mondta, ha lesz lehetősége rá, már januárban távozik, de legkésőbb a szezon végén. Itt a vége. Elege van." pic.twitter.com/cPRhvlNexB
— penamadridista.hu (@penamadridistaH) October 11, 2022
Bár cikkeztek arról, hogy Mbappé nem érzi jól magát Párizsban, ezek a mostani hírek akkor is váratlanul érkeztek. Főleg azok után, hogy négy hónapja mondott nemet a Real Madridnak és hosszabbította meg 2024-ig a szerződését.
Mbappé most viszont minél előbb távozni szeretne és ezt már a párizsi klub vezetőségének is jelezte, de az, hogy januárban bárhova eligazoljon szinte lehetetlen. Pedig a PSG elengedné a támadót, ha megfelelő ajánlat érkezik érte, ám itt jön a csavar a történetben: ugyanis Mbappéért a Real Madrid mellett a Liverpool érdeklődött komolyabban, és miután a PSG vezetősége kizárta, hogy Mbappét elengedjék a Real Madridba (a két klub között eléggé viharos a viszony a Mbappé-üzlet és a Szuperliga miatt is), így az angol csapat jöhet egyelőre szóba, már amennyiben ajánlatot tesznek a játékosért.
Lucas Navarrete, a Managing Madrid munkatársa, a klubhoz közeli forrásra hivatkozva azt írta, hogy miután Mbappé kétszer is nemet mondott a Real Madridnak, ezért a klubnál nem biztosak benne, hogy a játékos mentalitása és hozzáállása nem fog problémát okozni a jövőben. Éppen ezért jelenleg nem is vizsgálják az átigazolása lehetőségét.
De idézzük fel azért Florentino Pérez júniusi nyilatkozatát: “Ez a Mbappé nem az az Mbappé, akit én le akartam igazolni. De ha megváltozik… Az élet hozhat ezernyi fordulatot. Úgy gondolom, hogy összezavarták, befolyásolták őt és még nagyon fiatal. A legjobbakat kívánom neki. Én csak hittem az álomban”.
Valószínűleg a következő órákban, napokban tucatszámra jönnek majd hírek ezzel kapcsolatban, de mivel nekünk is megviselte az idegeinket, ami itt lezajlott az elmúlt évben Mbappéval kapcsolatban, ezért igyekszünk majd csak azokra a hírekre reagálni, melyek egyrészt kapcsolódnak a Real Madridhoz, másrészt több hiteles forrás is megerősített.
Ancelotti: Minél előbb megvan a továbbjutás, annál jobb
A mérkőzés
"Ilyen sűrű menetrend mellett az az igazi kihívás számunkra, hogy minden játékos megfelelő állapotban érkezzen meg a soron következő mérkőzésre. Fontos, hogy azt is megfelelően mérjük fel, ki mennyire fáradt. Az utolsó edzésünk nagyon fontos lesz ilyen szempontból is, utána pedig majd meg tudom mondani a kezdőcsapatot, ami képes megnyerni a meccset. Meg lesz a lehetőségünk, hogy már most bebiztosítsuk a továbbjutásunkat."
"A továbbjutás a szezonunk első célja, minél előbb megvan, annál jobb. Utána több energiánk maradhat a bajnokságra koncentrálni. De közben egy percre sem szabad elfelejteni, hogy ez a Bajnokok Ligája, ahol a Real Madrid nem engedheti meg magának a gyenge teljesítményt. Ha szerencsénk lesz holnap, és továbbjutunk, akkor is ugyanolyan mentalitással megyünk majd neki a hátralévő két meccsnek is."
Mi a terv Vinivel és Benzemával?
"Vini az egyik játékos, akire oda kell figyelnem, mert eddig minden meccsen játszott, és szombaton is pályára lépett. Benzema jól van, és biztosan játszik holnap este, ahogy Kroos és Mendy is. Legutóbb ők pihentek, úgyhogy most frissebbek."
![]()
Rotáció
"Ez egy elég nehéz kérdés. A játékosok olykor dühösek, és kifejezik a saját habitusuk szerint a nemtetszésüket. A csapat összes tagja pozitívan reagál a döntéseimre, ez pedig azt mutatja, hogy mindannyian a csapatra és a közös sikerekre koncentrálnak. Ezidáig senki sem dobta be a törölközőt. Mindenki mindig tiszteletben tartja a döntésemet, és ez a legfontosabb dolog. A játékosoknak joguk van haragudni az edzőre, de az nem jó, ha ez személyeskedésbe megy át."
A Sahtar helyzete és az ukrán háború
"Beszéltem Jovićevićcsel az első meccsen. Sokat szenvednek, hogy megfelelőn fel tudjanak készülni a meccsekre. Minden tiszteletem az övék, amiért ilyen körülmények között is ilyen kemény munkát végeznek. Az ilyen kihívások közepette is futballozni szeretnének, és helytállni, hogy ezzel is adjanak valamit a klubnak és az ukrán embereknek."
Courtois felépülése
"Már sokkal jobb állapotban van, beszéltem vele, mielőtt elindultunk Madridból. Csütörtökön már edzésbe áll, és ott lesz a vasárnapi meccsen."
Lunin
"Vele is beszélgettem. Jól érzi magát, és jól is teljesít. Még nagyon fiatal és elképesztő tehetséggel van megáldva. Ezek a meccsek pedig nagyon hasznosak, mert tudást és tapasztalatot szerezhet. Idáig erre nem volt lehetősége. Minden kvalitása megvan, amire egy kiváló kapusnak szüksége lehet. Egy félénk srác, nem beszél sokat, de teljesen természetes, hogy megviselik ők a hazájában történő dolgok. Mi annyit tehetünk, hogy mellette állunk, és bármire is van szüksége, segítünk neki."
Eden Hazard
"Lehet, hogy kezd holnap, de az is lehet, hogy nem. Még nem vagyok teljesen biztos a kezdőcsapatban. Azok a játékosok, akik mostanában kevesebbet játszottak, pályára fognak lépni holnap, és mindenkit kiértékelünk majd az edzői stábbal és az orvosi csapattal."
Barcelona vs Celta Vigo
"Nem láttam a meccsüket, de néha akkor is győztesen hagyod el a pályát, ha nem adtál ki magadból mindent. A motiváció és a mentális felkészülés a kulcsa mindennek. Akkor tudod megmutatni az igazi karakteredet és versenyképességedet, amikor olyan meccseket is meg tudsz nyerni, amikor 90 percen át szenvedsz. Manapság sokkal kiegyenlítettebbek a mérkőzések. Szinte az összes csapat jól megszervezi a védekezését, és nehéz betalálni a kapujukba."
A kezdő korai kihirdetése előny az ellenfélnek?
"Ahogy eddig, úgy most is két órával a meccs előtt fogok kezdőt hirdetni. A csapatmegbeszélés a meccs előtt két órával kezdődik, ekkor szoktam elmondani a kezdőcsapatot is. Ebben a tekintetben semmi sem változott. Ezt már régóta így csinálom, nincs benne semmi. A modern fociban pedig olyan, hogy titok, nem létezik."
A Sahtar Donyeck elleni keret
Kapusok: Lunin, Luis López és Cañizares.
Védők: Carvajal, Militão, Alaba, Vallejo, Nacho, Odriozola, Rüdiger és F. Mendy.
Középpályások: Kroos, Modrić, Camavinga, Valverde, Lucas Vázquez és Tchouaméni.
Támadók: Hazard, Benzema, Asensio, Vini Jr., Rodrygo és Mariano
Kimaradt: Courtois és Ceballos sérülés miatt.
![]()
Sahtar Donyeck – Real Madrid (Bajnokok Ligája, csoportkör)
Helyszín: Varsó (Stadion Wojska Polskiego); Időpont: 2022.10.11. (kedd), 21:00 óra; TV: Sport 1
Miguel Gutiérrez: Nagyon sokat fejlődtem Raúl irányítása alatt
Elhagyni a Real Madridot
"Nagyon boldog vagyok itt, remek edzőnk van, és nagyszerűek a csapattársaim. Nagyon könnyedén ment a beilleszkedés. A Real Madridnál jelezték nekem, hogy távoznom kell, én pedig igyekeztem megtalálni a legjobb helyet. Szerencsére minden jól halad idáig, továbbra is ebben a felfogásban kell folytatnunk a játékot."
Érkezés Gironába, beszélgetés Michellel
"Michel egy olyan edző, aki szereti, ha a csapata birtokolja a labdát., és irányítja a mérkőzést. Nagyon jól megértjük egymást. Miután hívott és elmagyarázta, hogyan képzeli el a csapat játékát, nem volt kérdés számomra, hogy ide szeretnék jönni. Amikor egy csapat érdeklődik irántad, és megbízik benned, akkor nem sokat kell gondolkodnod egy ilyen döntésen. Nagyon örülök, hogy így döntöttem."
Un aviópic.twitter.com/dk1tvrRWZO
— Girona FC (@GironaFC) September 19, 2022
Folyamatos játék
"Az a célom, hogy folyamatosan fejlődjek és felnőjek az első osztályhoz. Amikor megvan a lehetőségem arra, hogy támadjak, akkor ezt igyekszem kihasználni. Mindig is azt mondtam, hogy támadószellemű hátvédként tekintek magamra, nagyon szeretek támadni. Itt, a Gironánál tudom fejleszteni ezt a kvalitásomat."
Több poszt, több edző a Real Madridnál
"Nagyon jól ismerem Gutit. Két évig ő volt az edzőm a Real Madrid utánpótlásában. Ő volt az első, aki a 10-es poszton játszatott engem. Úgy érezte, hogy ott kell játszanom. Szinte az összes poszton szerepeltem a Real Madrid akadémiáján, egyszer még kapus is voltam."
Távol a Real Madridtól
"Először egy kicsit nehéz volt távol lenni az otthonomtól, hiszen nagyon hosszú ideje Madridban éltem. Először Lopetegui alatt edzettem a Real Madrid első csapatával, és ez is elég hosszú ideje volt. Aztán még több időt töltöttem ott, amikor Zidane irányította a csapatot. Elképesztő ritmusban jár a labda, minden annyira egyszerűnek tűnt. Soha nem kaptam meg a helyemet az első csapatban, de a Castilla tagja voltam. Azért, hogy folyamatosan játékban legyek, sohasem volt probléma, mikor a vissza kellett mennem játszani a Castillába. Nagyon jó a kapcsolatom Raúllal, ez az időszak számomra nagyon pozitívan telt."
Raúl
"Egy olyan edző, aki sokat vár el magától és a játékosoktól is, nagyon sokat fejlődtem az irányítása alatt. Ő volt az edzőm az UEFA Ifjúsági Ligában és a Castillában is, és ahogy már mondtam, sokat fejlődtem neki köszönhetően játékosként és emberként egyaránt."
Lehetőségek az első csapatnál
"Amikor lehetőséget kaptam Ancelottitól, akkor mindig próbáltam a lehető legtöbbet kiadni magamból. A szezon közepén vissza kellett mennem a Castillához, hogy ne essek ki a játékból. A Real Madridnál a világ legjobbjaival kell versenyezned, és bekerülni a csapatba nagyon nehéz. Amikor pedig az utánpótlásban szerepelsz, vagy a Castillában, akkor ezt még közelebbről látod."
Meccs a Real Madrid ellen
"Nagyon különleges találkozó lesz, remélem, egy remekül játszó Gironát fogtok látni."
Rövid kérdések, rövid válaszok:
Gyermekkori példakép: Marcelo. Néha még ma is ír nekem és beszélgetünk, figyelemmel követi a fejlődésemet.
Egy jelenlegi hátvéd, akinek élvezi a játékát: Alphonso Davies
Milyen gyakran nézel meccset: Most többet nézek, mivel jobban meg akarom ismerni az ellenfeleket.
Ha nem hátvéd, akkor milyen poszton szerepelnél: szélső vagy középpályás
Az eddigi legkeményebb ellenfél a La Ligában: Celta Vigo
Egy csapat, ami majdnem leigazolt: A Manchester United élénken érdeklődött irántam, amíg a Real Madrid utánpótlásában szerepeltem.
Ancelotti: Amikor példaképekről beszélünk, akkor Valverde ott van a lista elején
A mérkőzés
"Nagyon-nagyon jól teljesítünk. Teljes mértékben sikerült kiküszöbölnünk Benzema hiányát. Ez a mérkőzés az egész csapatnak egy nagy önbizalomlöket volt, de természetesen várjuk, hogy Karim minél előbb visszatérjen."
"Az első három gólt szeretném eltenni emlékbe a mai mérkőzésről. Mind a három gól a legmagasabb szintet képviseli. Számomra a legszebb és a legfontosabb találat az volt, ami Rodrygo és Vini Jr. összjátékából született. Mégpedig azért, mert az billentette át a csapatot, és utána minden könnyebb lett. Maga a mérkőzés viszont nem volt egyszerű: nagy volt a forróság és hátrányban is voltunk egy pontrúgás után. De a csapat mindvégig hideg fejjel és türelmesen játszott, aminek győzelem lett a vége."
![]()
A csapat állóképessége
"Ebben elég sok tényező szerepet játszik, mindenek felett a játékosok genetikája. Elképesztően sok energia, gyorsaság és erő van ebben a keretben. Emellett a játékosok hozzáállása és elköteleződése szintén fontos eleme ezeknek az eredményeknek. Mindannyian elhivatottak a mindennapos kemény munka mellett. Ezek teszik lehetővé, hogy ilyen állapotban legyenek a játékosok."
Fede Valverde
"Amikor a példaképekről beszélünk, akkor Federico ott van a lista elején. Nagyon fontos játékos számunkra. Remekül teljesít és mindig győzelemre éhes. Olyan kvalitásai és vonásai vannak, melyek lehetővé teszik számára, hogy a jövőben egy igazi vezér váljon belőle. Az emberek a tetteik, és nem csak a szavaik alapján válhatnak vezérré. Ez pedig nagyon fontos."
Vini Jr. gólsorozata
"Egy különleges játékos, főként a játékstílusa miatt, ami időnként azért irritálhatja az ellenfeleket. Mindig készen áll a cselezésre, akár győzelemre, akár vereségre áll a csapat. Amikor valaki vesztésre áll, akkor a megszokottnál dühösebben reagálhat egy-egy cselre. De ez mind a futball része, és minden ilyenből tanulni fog Vini. A játékvezető minden szempontból tiszteletet érdemel. Vini Jr. hihetetlen tehetséggel megáldott játékos, az ellenfelek pedig sokszor keményebben bánnak vele. De nincs miért megváltoznia, hiszen mindig tiszteletet mutat a bírók és az ellenfél játékosai irányába is. Ha ez mégsincs így, akkor viszont így kell tennie."
Mi változott a félidőben?
"Az volt a terv, hogy Hazard-t más pozícióba rakom, és Valverde, Rodrygo vagy Vini fog a középcsatár helyén játszani, majd onnan elmozogni. Ha nem jött volna a gól, akkor Rodrygo lett volna a csatár."
Hazard és Ceballos teljesítménye
"A mai találkozón nem sok helyet hagyott a Mallorca, nagyon zártan védekeztek, éppen emiatt Dani többet volt játékban. Hazard azt tette, amit kértem tőle: sokat mozgott visszafelé, folyamatosan területet próbált nyitni a többieknek. Mindketten jól játszottak. Az első játékrészben nehezen sikerült feltörni a védekezésüket, főleg azért, mert senki nem vette fel a középcsatár pozícióját, ha az üresben maradt. Ez viszont semmin sem változtat, a tervem továbbra is ugyanaz: Hazard vagy Rodrygo fog azon a poszton szerepelni. Amikor Hazard visszajátszik a középpályára, akkor Valverdét nem játszathatjuk a szélen."
Asensio
"Készen álltam rá, hogy Marianót és Asensiót is beküldjem, ha nem jön a második gól, de aztán Lucas Vázquez összeszedett egy kisebb sérülést, és mivel már csak egy csereablak maradt hátra, ezért nem terveztem, hogy mást is behozok. Mindegy is, a frusztrációja teljesen normális, mert ez azt jelenti, hogy játszani akar. Ő a legkevesebbet foglalkoztatott játékos idáig, és én ezzel tisztában is vagyok. Fontos része a csapatnak, és megértem a dühét, számomra ezzel nincs semmi probléma."
A világbajnokság
"Nem gondolom, hogy bármiféle problémánk lenne a vb előtt, sokkal inkább aggódunk, hogy mi lesz utána. Nem gondoltunk semmi különösre, csak arra, hogy akik nem szerepelnek a vb-n, ők szabadságot kapnak, és már az is megvan, hogy mikor kezdjük meg az edzéseket. Az biztos, hogy a visszatérők kapnak majd extra pihenőt, és biztosan nem áll majd rendelkezésemre a teljes keret az első néhány meccsen. De nincs mit tenni, ilyen a menetrend. Ma is például délután 2-kor kellett játszanunk. Szerencsére nem volt túl meleg."
A Mallorca elleni kezdőcsapat – MINTA
Kezdőcsapat:
1. Courtois
3. E. Militão
6. Nacho
7. Hazard
11. Asensio
12. Camavinga
15. Valverde
17. Lucas V.
18. Tchouameni
19. D. Ceballos
23. F. Mendy.
Cserék
13. Lunin
26. Luis López
5. Vallejo
8. Kroos
10. Modrić
16. Odriozola
20. Vini Jr.
22. Rüdiger
24. Mariano.
A Mallorca elleni keret
Kapusok: Courtois, Lunin, Luis López
Védők: Carvajal, Alaba, Vallejo, Nacho, Rüdiger, F. Mendy
Középpályások: Kroos, Modrić, Camavinga, Valverde, Lucas V., Tchouameni, D. Ceballos
Támadók: Hazard, Asensio, Vini Jr., Rodrygo, Mariano
Kimaradt: Odriozola, Militão és Benzema sérülés miatt.
![]()
Real Madrid – Mallorca (spanyol bajnoki mérkőzés)
Helyszín: Madrid (Estadio Santiago Bernabéu); Időpont: 2022.09.11. (vasárnap), 14:00 óra; TV: Spíler2