A színfalak mögött
Az elsõ gyászszalagot viselõ csapat
Többször írtunk már a Real Madrid úttörõ szerepérõl a futballszerelések terén. A királyi gárda viselt elõször számozást Spanyolországban és szintén õk voltak az elsõ csapat, amely a mezszponzort hozta divatba. Ezúttal, még egy ezeknél is régebbi hagyományról lesz szó, ugyanis már a számozások és mezszponzorok elõtt viseltek fekete karszalagot a csapatok, és ebben is a Real Madrid bizonyult elsõnek.
1922. március 3-át írtuk, amikor a Madrid a Racing de Madrid ellen lépett fel az akkori regionális bajnokságban. A Gran Vida nevû újság írt errõl a meccsrõl, innen fogunk egy részletet idézni:
„Úgy tûnik megoldódott a Spanyol Futballszövetség és Regionális Futballszövetség közötti ellentét, így lejátszhatták azt a meccset, amelyen korábban a piros-feketék tagadták meg a részvételt a semleges játékvezetõ hiánya miatt. A Madrid, Sotero Aranguren (1911 és 1918 között volt a fõvárosiak középpályása – a szerk.) halálát gyászolta, és emlékére a játékosok egy karra helyezett fekete szalaggal léptek pályára.”
Ez az elsõ említés a világon arról, hogy bármely csapat ilyen gesztussal gyászolt volna egy elhunytat. Azóta ez már mindenhol hagyománnyá vált.
A fehér szín története
Helyben vagyunk, hiszen ismét a csapat felszerelésérõl lesz szó, csak ezúttal a mez színének történetét vesszük át a kezdetektõl napjainkig. A fehér szín annyira emblematikus jelképe a csapatnak, hogy sokan azt gondolnák, a Real Madrid mindig ebben játszott, pedig nem ez a helyzet. Az igazság az, hogy a csapat színe nagyon sok változáson ment keresztül, amióta 1902-ben az alapításnál meghatározták az együttes felszerelésének részleteit. Az akkori szövegben szó szerint a következõ szerepel: „A hivatalos öltözet a hagyományos mérkõzésekre egy sötétkék nadrág, amely rövid és egyenes; fehér felsõ és sötét zoknik. A rendkívüli mérkõzésekre: fehér nadrág és felsõ, fekete zoknik és egy nemzeti színû öv; mindezt még kiegészíti egy sötétkék sapka.” Más volt az akkori ízlés, az biztos…
A következõ években a hagyományos szerelés nadrágja sötétkékbõl fehér lett, a zoknik pedig sötétkékek maradtak.
A madridi felszerelések történetének legkülönösebb epizódja az volt, amikor az 1925-26-os idény elõtt két fõvárosi játékos, Escobal és Quesada, Londonba látogatott, és látták ott játszani az amatõr Corinthians csapatát, amely méltán volt híres arról, hogy szép focit játszik, és ezt fair-play szellemében teszik. Az õ felszerelésük egy krém-színû felsõ volt és egy fekete nadrág. Ez ihlette meg a két játékost, arra, hogy tiszteletük és azonosulási vágyuk jeléül ezeket a színeket javasolják az akkori elnöknek, Paragesnek. Az elnök elfogadta a javaslatot, de a módosítás rövidéletû volt, és csak egy idényig tartott. Egy év után, a Barcelona ellen elszenvedett két vereség kiváló ürügy volt arra, hogy az új színekre fogják a balszerencséjüket, és visszatérjenek a fehérhez.
A következõ nagy változtatás 1955-ben történt, amikor a zoknik is átvették a szerelés többi részének színét, és csak ettõl a ponttól lép teljes fehérben pályára a csapat. Innentõl kezdve csak olyan módosításokat végeztek a mezen, mint az Adidas által bevezetett három csík, de a mindenkori sportszergyártónak figyelembe kell vennie, hogy a Real Madridnak a habfehér szín lett a jelképe.
Mourinho könyve a meccsek elõtt
Sokan biztos gondolkoztak már azon, ki mit csinál a Real Madridban egy-egy meccs elõtt. Errõl már ezen a honlapon is megjelent egy cikk, Királyi szertartások címmel. Akkor azt nem említettük, hogy Mourinhónak van még egy szokása, amit saját maga vallott be: „A meccsek elõtt szeretem olvasni a Bibliát, kicsit elgondolkodni és nyugodtnak lenni.”
Mourinhóval már mélyebben is foglalkoztunk, és akkor kiderült többek között, hogy a vallás fontos szerepet tölt be az életében. A mélyen hívõ Mou II. János Pált szokta említeni a történelem legjelentõsebb alakjaként, és gyakran kifejezi a vallásosságát, mint például, amikor minden Inter játékosnak egy-egy keresztet adott ajándékba, vagy amikor még Madridba igazolása elõtt tett egy látogatást a Vatikánba.
A sorozat elõzõ részei:
- Elsõ rész
- Második rész
- Harmadik rész
- Negyedik rész
- Ötödik rész
- Hatodik rész
- Hetedik rész
- Nyolcadik rész
- Kilencedik rész
- Tizedik rész
- Tizenegyedik rész
- Tizenkettedik rész
- Tizenharmadik rész
- Tizennegyedik rész
- Tizenötödik rész
Xavi: Jobbak voltunk, a Madrid a hibáinkból él
Xavi Hernández a mérkõzés után így értékelte a találkozót: „A Madrid a mi labdaeladásainkból él. Jobbak voltunk, de sokat bocsátottunk meg az ellenfelünknek.” A katalánok elõszeretettel hangoztatják, hogy nem foglalkoznak a bírókkal, azonban úgy tûnik ez csak akkor igaz, ha azok mások kárára tévednek. Ezúttal Xavi szerint nem ez volt a helyzet: „Az egyenlítõ gól egy olyan szöglet után következett, amely nem volt az, és Cristianónak normális esetben sárgát kellett volna kapnia.”
A középpályás hozzátette: „Furcsa érzés ez… Az egyetlen, ami hiányzik, hogy idõben eldöntsük a találkozóinkat, ami miatt mindenképp gólerõsebbnek kell lennünk.”
A visszavágóval kapcsolatban pedig a következõket mondta: „Hasonló forgatókönyv lesz azon a meccsen, ahol a Barça fog dominálni. Megpróbáljuk jobban kihasználni a helyzeteinket. Minden kérdés nyitott még. Egy jó eredményt értünk el, de a Barça többet érdemelt.”
Úgy tûnik a gránátvörös-kék játékosok csak nehezen viselik el, hogy a korábbi évek nyomasztó fölénye után az utóbbi idõben a Real Madrid felveszi a harcot a Barcelona ellen, és nagyon kiegyenlített mérkõzéseket játszik egymással a két csapat. Ilyen volt a tegnapi is, ahol persze, voltak még helyzeteik Xaviéknak, de Pinto is többször nyúlhatott volna maga mögé, ha mondjuk Benzema nem a bal lábával kel fel aznap.
Folyt. köv. egy hónap múlva a visszavágón.
Varane ledoktorált az El Clásicón
A Real Madridnak sok évre elõre megvan az egyik védõje. A francia Varane élete elsõ El Clásicóján kiválóra vizsgázott: az elsõ félidõben a gólvonalról mentett, amikor Xavi gyakorlatilag az üres kapura lõhette a labdát. Érdemes megnézni, honnan indult, amikor Carvalho eladta a labdát… Gyorsaságát akkor is bemutatta, amikor Messit gyõzte le sebességben egy-egy megindulásánál.
Hiba nélkül és elegánsan játszott. Saját feladatai mellett sokszor kellett kisegítenie a többször hibázó védõtársának, Carvalhónak, és ezt kifogástalanul tette. Kulcsszerepe volt abban is, hogy 0-1-nél megakadályozza Fabregas újabb gólját, amikor nagy sprintet levágva, hátulról mutatott be egy sebészi pontosságú becsúszást.
Az ilyen napokra szokták azt mondani: minden összejön valakinek… Nos Varanenak tényleg minden összejött, még támadásban is: a 82. percben õ ugrott fel a legmagasabbra Özil beadása után és egy gyönyörû mozdulattal, védhetetlenül fejelt a kapuba. Ez volt a harmadik gólja 33. madridi mérkõzésén (korábban a Rayónak és a Ponferradinának talált be).
Mourinho, interjúkon már dicsérte az adottságait annak az embernek, akit még Zidane szemelt ki. Most már nyugodtan mondhatjuk, nem véletlenül… Varane a lehetõ legjobb pillanatban, a legnehezebb rivális ellen doktorált le.
:
A színfalak mögött
A világ legnagyobb trófeája
1979-ben, Santiago Bernabéu halála után egy évvel rendezték meg az elsõ emlékére rendezett tornát. Ez a Trofeo Santiago Bernabéu, amit a nyár végén szoktak rendezni. Az elsõ trófeát egy Colomina nevû ékszerész készítette, és igencsak nagyot álmodott…
A Santiago Bernabéu stadion másolatát készítette el, amely fölött egy óriási kupa állt, és még ennek a tetején az elnök mellszobra. Mindezt egy fából készült talapzaton, 64 kilogramm ezüstbõl, 2 méter magasan, 1 méter szélesen… Ez volt a sorozat elsõ trófeája, amit a Bayern Müchen vihetett haza, miután a döntõben az Ajax Amsterdamot verte 2-1-re. A képen az látható, ahogy a fél Bayern-kezdõ próbálja a levegõbe emelni a világ legnagyobbjának tartott trófeáját; több-kevesebb sikerrel…
Érthetõ módon az ezután minden évben megrendezett tornára nem készítettek el hasonlóan nagy trófeát, de azért a mostani verziója sem tartozik a kisebbek közé. Két ember együttesen szokta felemelni…
„Así, así, así gana el Madrid”
A fenti rigmust az olvasók többsége biztosan hallotta már elhangozni valamilyen meccsen, és ha kicsit is konyítanak a spanyolhoz, akkor azt is tudják, hogy ez magyarra fordítva annyit tesz: „Így, így, így nyer a Madrid”. Még a rím is kijön valamennyire… Azt, hogy ezt milyen értelemben éneklik a szurkolók (dicsõítve vagy szarkasztikusan) persze függ attól, hogy épp otthon vagy idegenben játszik a csapat, de vajon, hol használták elõször?
A válasz pedig az, hogy Gijónban, 1979. november 25-én, az El Molinón stadionban. A Sporting és a Real Madrid mérkõzött a bajnokság 11. fordulójában és a szurkolók hangulata eléggé bosszús volt. A játékvezetõ már a találkozó 6. percében kiállította a hazai Enzo Ferrerót egy San José ellen elkövetett szabálytalanságért. Amikor Ferrero a játékoskijáró felé tartott a szurkolók elkezdték szarkasztikusan (és eléggé pesszimista módon) a következõt énekelni: „Így, így, így nyer a Madrid”.
Ez a rigmus, amely a madridi csapat elleni hévben született meg, aztán egy másik jelentést is elnyert, amikor a királyiak szurkolói kezdték el használni akkor, ha nagy fölénnyel nyert a csapat. Ez aztán egy máig tartó hagyománnyá vált… mindkét oldalon.
A botrányt kavaró gólöröm
Sokféle módon ünnepeltek már gólokat, és a virtuózabb játékosok kisebb koreográfiákat is kitalálnak arra az esetre, ha betalálnak a kapuba. Vannak azonban bizonyos gesztusok, amelyek szerencsétlenül sülnek el, és jobban felhúzza a rivális szurkolóit, mint maga a bekapott találat. Ez elõfordult már a Real Madridban is, és igaz ugyan, hogy egy Ronaldo volt ennek a fõszereplõje, de most nem a portugál Cristianóról, és nem a Barcelona elleni nyugtatós gólörömérõl lesz szó…
Az eset a 2005-06-os idényben történt, az Alavés elleni bajnokin. A brazil Ronaldo betalált, és a hazai szurkolók ledöbbentek azon, ahogy azt a találatot ünnepelte: A „dagi”, két honfitársával, Robinhóval és Roberto Carlosszal együtt a hátukra feküdt, és kezeikkel-lábaikkal úgy kalimpáltak, mintha a hátukra fordított csótányok lennének. A köztudatban is ilyen módon maradt meg ez az ünneplési forma: „csótányozni”.
Nem tudni, hogy az Alavés szurkolóknak ez azért nem tetszett, mert a szerencsétlen állattal azonosították-e magukat, mindenesetre a madridi klub vezetésében is sokan akadtak, akik egyáltalán nem nézték jó szemmel ezt a performanszt. Ronaldo azzal mentegetõzött, hogy csupán betartotta az ígéretét, amit a klub egyik alkalmazottjának tett, az viszont tény, hogy soha többé nem láttuk tõle ezt az ünneplést.
A sorozat elõzõ részei:
Sara Carbonero: Megosztott az öltözõ, és nincs jó hangulat a csapaton belül
Sara Carbonero hetente jelentkezik be Spanyolországból a ’La Jugada’ c. mexikói sportmûsornak. Ebben a mûsorban beszélt a Real Madrid játékosai és Mourinho közötti feszültségrõl. Kezdésképp beszélt Casillas sérülésérõl, és a helyére érkezõ Diego Lópezrõl, a következõ, inkább más nyelveken használatos kifejezéssel: „Halott helyére, új király”.
A mûsorban természetesen rákérdeztek azokra a hírekre, ami a Real Madridon belüli feszültségrõl szóltak. Sara elmesélte a legutóbbi összecsapást a Marca és a klub között, amit a honlapunkon is közzétettünk: „Florentino egy rögtönzött sajtótájékoztatót tartott, ami elég szokatlan, és elmondta, hogy a Marca címlapja hazugság. Elég idegesnek tûnt.”
„Ahogy azt mindannyian tudjátok, a hangulat nem jó. Általános nézet, hogy a játékosok abszolút nincsenek összhangban az edzõvel. Jelenleg megosztott az öltözõ, és majd meglátjuk mi történik az idény végeztéig, mert Mourinhónak sok nyitott frontja van a klubbon belül” – fejezte be mondandóját Sara.
A színfalak mögött
A Madrid szerepe a FIFA megalapításában
Van a Real Madridnak és a nemzetközi futballnak egy olyan legendás alakja, akinek szervezõkészsége nemcsak a madridi labdarúgás elõmozdítására terjedt ki, hanem a sport nemzetközi életében is döntõ szerepet játszott. Carlos Padrósról van szó, aki az elõzõ század elején sokat tett azért, hogy elinduljon a profi labdarúgás a spanyol fõvárosban, és 1904-08 között a Real Madrid elõdjének számító Madrid Football Club elnöki posztját is betöltötte. Padrós ötletei, kezdeményezései és ambíciói nemcsak Madridra terjedtek ki, és még csak nem is Spanyolországra. Célja az volt, hogy szorosabbra fûzze a kapcsolatot más országok labdarúgó szövetségeivel, és így született meg a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA ötlete.
Carlos Padrós jó kapcsolatot ápolt a francia Robert Guerinnel és Andrea Espirrel. A levelezéseikben arra a következésre jutottak, hogy szükség van egy nemzetek fölötti szervezetre, amely megszervezi azokat a találkozókat, amiket akkoriban kezdtek el játszani a különbözõ nemzetek csapatai között. A levélben történõ eszmecsere után megegyztek abban, hogy megszerveznek egy sor találkozót. A kiválasztott helyszín végül Párizs lett, egészen pontosan a Saint-Honoré utca 229-es szám alatti épület, amelyben 1904. május 21 és 23. között több gyûlést is tartottak a fontosabb szövetségek képviselõi.
Carlos Padróst is meghívták ezekre a találkozókra, de végül nem tudott elmenni a francia fõvárosba, ezért a szavazatát Andrea Espirnek delegálta. Amint véget értek a tárgyalások, a felek megegyeztek a FIFA nevû szervezet létrehozásában, megfogalmazták a szabályzat elsõ pontjait és egyöntetûen megszavazták a vezetõségi tagokat, akiket a következõ emberek alkottak:
- Elnök: Robert Guerin (Franciaország)
- Elsõ alelnök: Victor E. Schneider (Svájc)
- Második alelnök: Carl Anton Wilhelm Hirschmann (Hollandia)
- Fõtitkár: Louis Muhlinghaus (Belgium)
- Másodtitkár: Ludvig Sylow (Dánia)
A szabályzat elsõ pontja kimondta: „Párizsban, 1904. május 21-én megalakult egy nemzetközi szervezet „Fédération Internationale de Football Association” név alatt, a következõ szövetségek által: Franciaország, Belgium, Svájc, Hollandia, Dánia, Svédország és a spanyolországi Madrid Football Club.”
Az akkoriban nem létezõ Spanyol Labdarúgó-szövetséget kellett a Real Madrid elõdjének képviselnie. A szervezet lassan egyre bõvült, csatlakoztak hozzá nem európai szövetségek is, és végül 1930-ban került sor az elsõ világbajnokságra Uruguayban. Ma a világ minden tájáról, 208 szövetség a tagja, és mindez nem biztos, hogy megtörtént volna Padrós segtsége nélkül.
Egy úttörõ újítás
Ma már magától értetõdõ dolog, de ki gondolná, hogy a labdarúgás feltalálása után több évtizeden keresztül senkinek sem jutott eszébe számokkal ellátni a csapatok mezeit. 1947. november 23-án a Real Madrid lett az elsõ olyan spanyol csapat, amely használta a mezszámozást. Az Atlético ellen debütált az új szerelés a Metropolitano stadionban, a bajnokság 9. fordulójában. Az elsõ kezdõcsapat, amely ilyen formában lépett pályára, a kornak megfelelõen négy csatárral, a következõ volt: Calleja; Clemente, Corona; Pont, Ortiz, Huete; Macala ’Chus’ Alonso, Pruden, Molowny és Cabrera. A városi riválistól elszenvedett 5-0-s vereség után, állítólag egy játékos ironikusan meg is jegyezte: „Micsoda szerencsét hoztak ezek a számok…”
Az újítás ötletgazdája egy Pablo Hernández Coronado nevezetû madridi úriember volt. A Spanyol Labdarúgó-szövetségnek nagyon megtetszett az ötlet, és a következõ idénytõl elrendelték, hogy minden csapat kötelezõ jelleggel viseljen számozást a mezén, amelynek az 1-es számtól (kapus) a 11-esig kell tartania (balszélsõ). Ebben az esetben is, akárcsak számos más alkalommal (mint például, amikor elsõként mezszponzort vezetett be a csapat, ahogy arról írtunk is) a Real Madrid élenjárónak bizonyult egy olyan újításban, amely átformálta a sport arculatát.
Igazgató úr, Ön ugrat engem?
Amikor 1997-ben Jupp Heynckesnek már megvolt a végleges listája azokról, akik Norvégiába utaznak a Rosenborg elleni Bajnokok Ligája csoportmeccsre, valami váratlan történt: a csapat akkori másodszámú kapusa, Cañizares egy edzésen megsérült, és a mester csak a német Illgnerre számíthatott. Ekkor döntött úgy, hogy behívja a keretbe az akkor még csak 16 éves Casillast, aki abban az idõben még a Juvenil A-ban, azaz az elsõ ificsapatban játszott.
Azon a novemberi reggelen Iker éppen órán volt a klub iskolai intézetében. Az igazgató bement a tanterembe, és a következõt mondta: „Hívtak a Real Madridtól, és azt mondták, hogy sürgõsen jelenj meg a klubnál, mert úgy tûnik Norvégiába utazol a csapattal.” Iker erre csak kétkedõen tudott válaszolni: „Igazgató úr, Ön ugrat engem? Tudomásom szerint nem ma van április elseje.”
Az igazgató elmondta a fiatal kapusnak, hogy nem tréfál. Ezután az intézet egyik dolgozója felhívta Maricarment, Iker anyját, aki kocsival a fiáért ment, és elvitte a klub központjába. Ott közölték vele, hogy gyorsan csomagoljon össze, mert Heynckes benevezte a norvégok elleni keretbe.
Rosenborgból visszatérve Casillas hitetlenkedve mesélt élményérõl: „Végül az igazgató tényleg nem szórakozott velem. Az élmény, amit a csapattal való utazás jelentett Európába… nem találok rá szavakat”.
A sorozat elõzõ részei:
A színfalak mögött
Muñoz iróniája
Akit a Real Madrid történelme egy kicsit is érdekel, az már találkozhatott Miguel Muñoz nevével, aki 10 éven keresztül volt a klub játékosa az 50-es években, majd 15 éven keresztül a Real Madrid edzõje. Ilyen hosszú ideig azóta sem dirigálhatta senki a csapatot, és valószínûleg egy jó ideig nem is fogja. Az eredményei is elég impozánsak: játékosként 3 BEK-gyõzelem, 4 bajnoki cím; edzõként 9 bajnoki cím, 2 spanyol-kupagyõzelem és 3 nemzetközi serleg.
Álljon tehát itt ez az anekdota azok számára, akik szeretnék megismerni közelebbrõl a klubnak ezen, kicsit Martin Scorsesére emlékeztetõ, történelmi figuráját:
Az eset 1971-ben játszódik, amikor a Real Madrid a Chelsea ellen játszotta az akkori UEFA-kupának megfelelõ sorozat döntõjét. A helyszín az athéni Karaiskakis stadion volt, és két mérkõzésre volt szükség ahhoz, hogy eldõljön a cím sorsa (akkoriban még nem voltak tizenegyes-párbajok, hanem újrajátszották a találkozót döntetlen esetén). Az elsõ 1-1-es találkozó után sajnos az újrajátszást a Chelsea nyerte 2-1-re. A mérkõzést követõ sajtótájékoztatón egy görög újságíró próbált meg kérdezni Muñoztól:
– Do you speak english?
– No.
– Parles-vouz français?
– No.
– Deutsch?
– No.
Muñoz a szokásos iróniáját vette elõ az újságíró kitartó próbálkozásait látva:
– Bocsásson meg, de én csak spanyolul, sevillaiul és argentinul beszélek.
Ezzel a frappáns válasszal vége lett a sajtótájékoztatónak.
A Real Madrid kék könyve
A 2003-as évben, Florentino Pérez elsõ elnöksége idején, a Real Madridnál bevezettek egy „jó magaviseleti” kódexet, aminek pontjait az ún. „kék könyvbe” foglalták össze. Ez a tulajdonképpeni etikai kódex a klub hagyományos úri mentalitásán alapult, és a játékosoknak erõsen ajánlott volt, hogy eszerint viselkedjenek.
A kódexben emlékeztették a keret tagjait arra, hogy milyen kivételes helyzetben vannak, és hogy millióan, mindenüket odaadnák azért, hogy csak egy percet is a Real Madridban játszhassanak. Többek között arra figyelmeztették a játékosokat, hogy tisztelettudóan bánjanak a sajtóval és fordítsanak figyelmet a szurkolókra. Szerepeltek kikötések arra vonatkozóan, hogy mennyit lehet az éjszaka szórakozni menni, és az is fontos volt, hogy az ellenfél játékosait és a bírót nem szabad kritizálni. A „kék könyv” Florentino távozásával súlyát vesztette, és az öntörvényû Mourinho érkezésével elég reménytelen dolog manapság hasonlót betartatni.
Amikor Kaká a rossz buszra szállt fel
3-4 nyáron keresztül, az akkor még a Milanban játszó Kaká neve mindig felmerült a Real Madriddal kapcsolatban. Fõleg az akkori elnök, Ramón Calderón kívánsága volt, hogy Madridba érkezzen, és még azt is mondta egy interjúban, hogy nem akarja, hogy a sírján az szerepeljen: „Íme az ember, aki nem tudta elhozni Kakát”. Nos, végül nem sikerült neki…
A 2007-es év nyarán jártunk, miután a Milan elhódította a BL-serleget, és a bombaformában lévõ Kaká volt az olasz csapat nagy sztárja (az év végén meg is kapta az Aranylabdáját). A 2007/08-as idény elõszezonján egy négyes tornát rendeztek Moszkvában, ahol a PSV és a Lokomotiv mellett a Milan és Real Madrid is szerepelt.
Mindkét csapat egyszerre érkezett a moszkvai repülõtérre, ahol az a sürgés-forgás fogadta õket, ami ilyenkor szokásos. Ebben a kavarodásban a brazil játékos ahelyett, hogy a Milan buszába szállt volna fel, a Real Madrid jármûvébe tévedt… Kaká ezt csak akkor vette észre, amikor a buszlépcsõrõl felpillantva nem a saját játékostársait látta, hanem a Real Madrid embereit, akik természetesen hangos röhögésben törtek ki. Kaká nem zavarodott meg, hanem váltott pár szót az elsõ sorokban ülõ egyik Real Madrid igazgatóval, majd elment megtalálni a saját buszát.
Az eset persze nagyon bizarr volt, fõleg annak tükrében, hogy a madridiak mennyire érdeklõdtek a játékos iránt. A jövõ valóban azt tartogatta számára, hogy a Real Madrid buszába szálljon fel. Sajnos csak évekkel késõbb, Florentino Péreznek sikerült elhozni a brazilt, aki addigra minden bizonnyal túl volt a legjobb korszakán.
A sorozat elõzõ részei:
- Elsõ rész
- Második rész
- Harmadik rész
- Negyedik rész
- Ötödik rész
- Hatodik rész
- Hetedik rész
- Nyolcadik rész
- Kilencedik rész
- Tizedik rész
- Tizenegyedik rész
- Tizenkettedik rész
Cristiano lehet minden idõk legnagyobb madridi góllövõje
Szerdán ismét maga mögött hagyott Cristiano egy madridi legendát. Ezúttal a 16 szezont lehúzó, 10-szeres bajnok Pirrit hagyta le a gólranglistán, akinek bizony sokkal több ideje volt arra, hogy annyi gólt szerezzen, mint most a portugál. Igaz Pirri védekezõ középpályást játszott. Rajta kívül még a balszélsõ Gento az (átl. 0,3: 181 gól, 605 meccsen), aki nem csatárként van Cristiano Ronaldo elõtt a klub történelmi rangsorán.
Ezen a bizonyos rangsoron Cristiano jelenleg a 7. helyet foglalja el. Elõtte mind-mind olyan játékosok, akiknek jóval több meccsük volt ilyen elõkelõ helyre kerülni. Gento elõtt áll az 5. helyen az ötszörös Pichichi mexikói gólvágó, Hugo Sánchez (0,73: 207 gól, 283 meccsen), aki 21 évig tartotta a liga gólrekordját, egészen 2011-ig, amikor is pont Cristiano fosztotta meg ettõl.
A 4. helyen a mi Puskásunk szerepel, akinek a portugálon kívül messze a legjobb a gólátlaga (0,92: 242 gól, 261 meccsen). A 3. helyezet Santillana (akibõl akár misszionárius is lehetett volna, ahogy arról a színfalak mögötti sorozatunkban írtunk) ugyan több gólt ért el, de már nem olyan kiemelkedõ átlaggal (0,45: 290 gól, 643 meccsen), és ettõl még a második Di Stéfano is jócskán elmarad (0,77: 308 gól, 394 meccsen). Az elsõ helyen természetesen Raúl áll, aki 16 idényen keresztül szolgálta a klubot, és a mai napig a BEK/BL legeredményesebb és legtöbbet szerepelt játékosa. A kapitány összesen 741 meccset játszott a Real Madridban, és ezalatt 323 gólt lõtt, amivel 0,43-as átlagot mutathat fel.
Cristiano nem fog annyi idényen keresztül Madridban játszani, mint Raúl (ha így lenne, egészen 39 éves koráig kellene a klubban maradnia), de ha továbbra is képes lesz ezt a magas átlagot tartania, akkor 2-3 év múlva õ lehet majd a klub történetének legeredményesebb góllövõje.
A színfalak mögött
Cannavaro tanácsa
A tegnapi Aranylabda-gálán éppen egy korábbi madridi gyõztes feladata volt, hogy átadja a díjat a 2012-es év legjobb játékosának. Sajnos nem egy mostani madridi játékoshoz, hanem ahhoz a Messihez került a díj, aki ezzel együtt zsinórban negyedszer hódítja el a trófeát.
Az olasz játékos 2006-ban lett a világ legjobb játékosa, és egyike azon aranylabdásoknak, akik a Real Madrid képviselõiként vehették át a díjat (Di Stéfano, Kopa, Luis Figo és Ronaldo után). A játékost, gyõzelme után arról faggatták, hogy milyen tanácsot adna azoknak a gyerekeknek, akik a foci élvonalába szeretnének kerülni. Cannavaro egy velõs, ámde mély mondanivalójú választ adott: „A focit igazán az utcán lehet megtanulni." Egy általános érvényû állítás, ami nemcsak rá, hanem még sok aranylabdásra igaz…
A világ legrövidebb meccse
Vasárnap játszották a Real Madrid – Real Sociedad bajnokit, és szintén a napokban volt 8 éve annak, hogy a két csapat összemérkõzött. Az akkori meccs azonban nem akármilyen bajnoki volt, hanem egy megismételt mérkõzés, amely mindössze 6 percig tartott. Ami ezalatt a 6 perc alatt történt, az bevonult a futball történelmébe…
Történt, hogy 2004. december 12-én, bejelentés érkezett egy spanyol újsághoz, hogy a Bernabéuban bomba fog robbanni este 9-kor. Éppen a Real Madrid – Real Sociedad mérkõzés 88. percében jártunk, 1-1-es állásnál, amikor megérkezett a hír, hogy mindenkinek el kell hagynia a létesítményt. Spanyolországban nem ritkák a terrorista merényletek, ezért nagyon komolyan vették a fenyegetést és mindössze 8 perc alatt kiürítették a stadiont. A játékosoknak olyan gyorsan kellett elhagyniuk a Bernabéut, hogy arra sem maradt idejük, hogy átöltözzenek. Türelmesen kellett várakozniuk az utcán és a csapatbuszon, amíg a rendõrség bombakeresõ kutyákkal átfésülte a stadiont. Szerencsére semmilyen robbantás nem történt, de a mérkõzésbõl hátralévõ 2 plusz 4 perc ráadást le kellett még játszani. Erre a mini-meccsre csak a következõ évben került sor, amikor már nem Mariano García Ramón, hanem Vanderlei Luxemburgo irányította a madridiakat. Az se gyakran fordul elõ, hogy egy mérkõzést más edzõvel kezdje el csapat, mint amelyikkel befejezi…
A hangulat mindenesetre ünnepi volt: a rendezõk ingyen biztosítottak belépõket erre a 6 percre, és vízkereszt napján jártunk, amikor is Spanyolországban a három király elhozza az ajándékokat (a világ más részein megszokott Jézuska helyett). Vanderlei nem vacakolt, hanem a teljes arzenált kivezényelte a pályára, hiszen kevés volt az idõ, és gólt kellett szerezni, hogy a csapat ne szakadjon le túlságosan a Ronaldinho vezényelte Barçától. Így történt tehát, hogy a szabályok adta lehetõséggel élve Beckham, Guti, Zidane, Raúl, Morientes és Ronaldo is a pályára lépett.
A Real Sociedad sem volt akármilyen csapat akkoriban. Pár évvel azelõtt egy szoros versenyfutásban maradtak alul a Real Madriddal szemben a bajnoki címért folyó versenyfutásban. Olyan jeles játékosok alkották az akkori keretet, mint Karpin, Nihat vagy Kovacevic. Nihat így emlékszik vissza a dolgokra: „Amikor a bíró közölte velünk, hogy el kell hagynunk a pályát mindenki megõrizte a hidegvérét, kivéve Kovacevicset, aki ijedtében lerohant a pályáról. Késõbb megnyugodott. Volt köztünk egy egészséges rivalizálás, hogy melyikünk lövi a több gólt. Amikor felültünk a buszra, odajött hozzánk és ezt mondta: „Ha eltörlik a meccset, akkor a gólod sem ér”. Én ezt válaszoltam neki: „Basszus Darko, mindenki meg van ijedve, és te csak a gólokkal foglalkozol."
A török játékos azt is elismerte, hogy a januári újrajátszáskor nem kapcsoltak eléggé: „Nagyon sok helyzetet dolgoztak ki ellenünk, és a dagi (utalva ezzel a már akkor túlsúlyos Ronaldóra – a szerk.) megkavarta a védelmünket." A madridiak valóban gyorsan elérték a céljukat: a találkozó a vendégek kirúgásával indult, és ezután 3 percen belül 4-szer ért fel a Madrid az ellenfél kapujához. A negyedik alkalommal Ronaldo csinált meg egy biciklicselt Labakával szemben a 16-oson belül, az elgáncsolta, a brazil elesett és a bíró 11-est fújt. Zidane állt a 11-es pont mögé, hogy aztán magabiztosan értékesítse a büntetõt, és elszabadítsa az õrületet a stadionban.
Óriási hangulat
A találkozó játékvezetõje, Lizondo Cortés, így emlékszik vissza a találkozóra: „Az újrajátszás nagyon rövid volt, de nagyon intenzív. Résen kellett lennünk, mert a Madrid nagy elánnal jött ki a pályára. Hála Istennek a kollégáimmal észrevettük és jól ítéltük meg a Ronaldo 11-esét. A hangulat óriási volt. Vízkereszt volt, és nagyon sokan kimentek erre a 6 percre.” A bíró a félbeszakadt meccsre is visszaemlékezett: "Nekem elmondták az okot, de ezt nem adtam tovább a játékosoknak. Családtagjaik voltak a lelátón, és nem akartam, hogy pánik törjön ki ott. Ezt mindenképp el kellett kerülni. Csak annyit mondtam, hogy el kell hagyniuk a pályát, és a játékosok folyamatosan kérdezgettek.”
Zidane gólja után már nem történt számottevõ esemény. Luxemburgo még két cserét végrehajtott, hogy ezzel is húzza a kevés idõt. A Real Sociedad végül nem jutott el Casillas kapujához, akinek ezen 6 perc alatt egyszer sem kellett labdához érnie. A játékvezetõ még két percet rátett a mérkõzésre, aminek végeztével elkezdõdött az ünneplés. A játékosok egymást ölelve úgy ünnepeltek a pályán, mintha épp valamilyen címet hódítottak volna el. A nézõtéren a gyerekek megkapták az ajándékukat a „királyoktól”, majd mehettek az utcára a vízkereszti felvonulásra.
A történelmi 6 percet teljes egészében, eredeti spanyol kommentárral, itt lehet megtekinteni.
A sorozat elõzõ részei:
- Elsõ rész
- Második rész
- Harmadik rész
- Negyedik rész
- Ötödik rész
- Hatodik rész
- Hetedik rész
- Nyolcadik rész
- Kilencedik rész
- Tizedik rész
- Tizenegyedik rész
Visszatért az ingerlékeny Cristiano?
A portugál játékos a legutóbbi öt meccsének mindegyikén kapott sárga lapot (Ajax, Valladolid, Celta, Espanyol, Málaga), és bár az ezt megelõzõ meccseken csak egyszer figyelmeztették, a bajnokságban már így is egy sárgára került az egy meccses eltiltástól. A dolog amiatt aggasztó, mert már-már úgy tûnt a játékos levetkõzte magáról ezt a rossz szokását (az elsõ madridi idényén kétszer is kiállították, szinte egymás után), de mintha mostanában újra felülne a provokációknak, ahogy például Vigóban, Hugo Mallóval szemben, ahol ezért simán ki is állíthatták volna.
Az Ajax, a Celta és az Espanyol ellen odarúgásért kapta a lapokat, Valladolidban reklamálásért, míg a Málaga ellen egy kezezésért. Nemcsak azért szokatlan ez a sorozat, mert egy csatárról van szó, hanem mert Cristiano ezt megelõzõen már egyre ritkábban kapott lapokat. A Valencia elleni bajnoki nyitómeccsen volt egy sárgája, de elõtte 10 hónapig 40 meccset sikerült lap nélkül lejátszania. A sorozat 2012. január 28-án, a Zaragoza ellen kezdõdött, amikor az elõzõ idény negyedik figyelmeztetését kapta meg, de azután sikerült az egész hátralévõ szezonban higgadtnak maradnia. Se reklamálás, se visszarúgás, semmi…
Most megint eljutott a negyedik sárgáig, és nagy érvágás lenne, ha ki kellene hagynia eltiltás miatt egy meccset. Vasárnap, a Real Sociedad ellen lesz alkalma rá, hogy megkezdje újabb lap nélküli sorozatát. A játékos tiszta fejjel és kipihenten kezdheti a szezon második felét, és reméljük, az újévi fogadalmai között szerepel az is, hogy nem kap újabb lapot.