Gy. András
Ancelotti: A csapat végig szárnyalt
A Real Madrid kétgólos győzelemmel zárta a Getafe elleni bepótolt bajnokit, az olasz mester pedig szokás szerint értékelte a látottakat.
A mérkőzés
„A játékvezető engem lappal büntetett, de nem adott büntetőt. Nem szeretnék beszélni erről, inkább a meccsről beszélek, mivel nagyszerűek voltunk. Nagyon örülünk.”
„A Getafe sok beadással operált. Az első félidőben Tchouaméni segített nekünk a beíveléseknél. A második játékrészben Camavinga is remek munkát végzett, egy kicsit megváltoztattuk a felállást, hogy a széleket jobban tudjuk irányítani. Mélyebben játszottunk, a vezetés megszerzése pedig megnyitotta a lehetőségét annak, hogy kontratámadásokat vezessünk.”
A derbi
„Ha megnyerjük a következő két meccsünket, hat pontot szerzünk a tabellán, ami nagyon jó lenne. De az idény hosszú. Ma a csapat az első pillanattól az utolsóig szárnyalt. Most fel kell készülnünk a derbire.”
Tchouaméni 5. sárga lapja
„Nem tudom mi történt, kapott egy lapot, nem lesz bevethető a következő meccsen. Rüdiger kapott egy rúgást, meglátjuk, hogy mi lesz vele a következő néhány napban.”
Rüdiger rúgása
„Két napunk van arra, hogy regenerálódjon. Ez egy komoly ütés volt az izomnak. Rüdiger egy harcos, bonyolítaná a dolgunkat, ha egy apró kellemetlenség miatt nem lenne bevethető a mérkőzésen.”
Jelenlét a pályán
„Jó hangulatban vagyunk, motivált a csapat. Harcoltunk, küzdöttünk, jól kezeltük a meccset, ami nem volt egy könnyű találkozó. A Getafe sok ütközéssel és beíveléssel tarkítja a játékát. Azért volt erős a jelenlétünk a pályán, mert nagyon erős játékosaink vannak.”
Vini Jr.
„Lecseréltem, mert közeledett a meccs vége, mi pedig jól álltunk. Az utolsó néhány percre lehoztam, mert nem volt annyira hatékony. De sok lehetősége volt a kontrák során Bellinghammel és Valverdével együtt. Luka meccse is tetszett.”

Sárga lap
„Megmondtam a bírónak, hogy Brahim esete büntető volt, erre adott egy sárga lapot.”
Joselu nagyszerű meccse
„Joselu mindent megtesz, ami ahhoz kell, hogy maradhasson. Csodálatosan végzi a dolgát. Áldás, hogy van egy ilyen kvalitásokkal bíró támadónk. Mindig készen áll, akár kezdőként, akár csereként segítse a csapatot. Nagyon szerény srác, elégedettek vagyunk vele.”
Vini cseréje
„Mondtam neki, hogy le fogom cserélni, ő pedig azt mondta, hogy ne. De jön egy újabb meccs.”
Középső védők
„Vannak középső védőink, Tchouaméni is remekül teljesített, de ott van Rüdiger is.”
Modrić
„Szerintem remekül van, a mai meccse tökéletes volt. Ő irányította a labdatartást. Sok energia volt a pályán, de ő határozta meg a sebességet, kiváló meccset játszott.”
Összefoglaló: Getafe – Real Madrid (0-2)
A Real Madrid Joselu duplájának köszönhetően múlta felül a Getafe együttesét a spanyol bajnokság 20. fordulójában elmaradt és most bepótolt mérkőzésén. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.
Összefoglaló: Las Palmas – Real Madrid (1-2)
A Real Madrid hátrányból fordítva nyerte meg a Las Palmas elleni idegenbeli bajnoki meccsét, köszönhetően Vinícius Júnior és a születésnapos Aurélien Tchouaméni góljainak. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.
A Las Palmas elleni keret
Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a soron következő mérkőzésre.
A keret
Kapusok: Lunin, Kepa, Lucas Cañizares
Védők: Carvajal, Nacho, Lucas Vázquez, Fran García, Rüdiger, F. Mendy
Középpályások: Kroos, Modrić, Camavinga, Valverde, Tchouameni, D. Ceballos, Arda Güler
Támadók: Vini Jr., Rodrygo, Joselu és Brahim
Kimaradt: Militão, Alaba és Courtois sérülés, valamint Bellingham eltiltás miatt.
Las Palmas – Real Madrid
Helyszín: Las Palmas (Estadio Gran Canaria)
Spanyol bajnokság 22. forduló
Időpont: 2024. 01. 27. (szombat), 16:15
TV: Spíler2
Militão legszebb pillanatai
A brazil védő 2028-ig hosszabbított a Real Madriddal, a klub hivatalos honlapja ez alkalomból egy remek videóösszeállítást készített a játékos legszebb pillanataiból.
Hivatalos közlemény: Éder Militão
A klub hivatalos tájékoztatása a játékos szerződéshosszabbítása kapcsán.
Real Madrid C. F. és Éder Militão mindenben megegyezett egymással a játékos szerződésének meghosszabbítása kapcsán, így a brazil védő 2028. június 30-ig biztosan a klub kötelékében marad.
Militão 2019-ben, 21 évesen csatlakozott a Real Madridhoz, az itt eltöltött időszakában pedig a világ egyik legjobb középső védőjévé vált.
9 trófeát nyert a klub játékosaként: 1 BL, 1 klubvilágbajnokság, 1 UEFA-szuperkupa, 2 bajnokság, 1 Király-kupa, 3 Spanyol Szuperkupa
Militão 143 alkalommal lépett pályára a csapatunkban, ezeken a meccseken 11 gólt szerzett. A brazil válogatott tagjaként 30 mérkőzésen játszott, 2019-ben megnyerte a Copa Américát.
Joselu: Az utolsó pillanatig küzdött a csapat
A játékosok közül Joselu és Nacho nyilatkozott az újságíróknak a Király-kupa küzdelmeitől való búcsút követően.
Joselu:
„Volt néhány egyéni hibánk, amelyek nagyon rosszul jöttek nekünk, de összességében jó meccset játszottunk. 2-2-nél meg akartuk nyerni a meccset, de sok olyan játékosunk van, akik rengeteg meccset játszottak már az idényben, sok játékperc van a lábukban. Az utóbbi hetek kemények voltak számunkra, de most ki kell értékelnünk a mai történéseket, majd a következő meccsre kell koncentrálnunk.”
„Az elmúlt héten sokat utaztunk, két hosszabbításos meccset és egy döntőt is lejátszottunk. Ez fizikálisan felemészti az embert. Vissza kellett utaznunk, majd azonnal jött is ez a meccs. A csapat nyerni akart, a végsőkig küzdött, de a sok utazás, a sok mérkőzés megtette a hatását. Most az a fontos, hogy már januárban megnyertünk egy trófeát. Ideje a LaLigára és a BL-re koncentrálnunk.”
„Örülök, hogy belőttem a hosszabbítást jelentő gólt, örömmel teszek meg minden tőlem telhetőt a csapatért, de csalódott vagyok a végeredmény miatt. Most a vasárnapra kell gondolnunk.”

Nacho:
„Fáj a kiesés, mert ennél a klubnál óriásiak az elvárások, mi pedig mindig harcban akarunk állni minden trófeáért. Logikus, hogy ma nem az volt a célunk, hogy kikapjunk.”
„Szerettük volna folytatni egy olyan sorozatban, amelyet nagyon kedvelünk. Nem fogunk letörni, magabiztosak vagyunk. Ma veszítettünk, de összességében egy komplett mérkőzést játszottunk. Tanulnunk kell a hibáinkból.”
Ancelotti: Egyik csapat sem érdemelt vereséget
Az olasz szakember nyilatkozata az Atlético Madrid elleni vereséget követően.
A mérkőzés
„Nem könnyű értékelni ezt a meccset. Jól játszottunk, a végsőkig harcoltunk, keményen küzdöttünk, kétszer is felálltunk hátrányból. Sok lehetőségünk volt, két kapufát is lőttünk, egy gólt pedig nem adtak meg. A szükségtelen kockázatvállalásnak köszönhetően veszítettük el a meccset, labdát veszítettünk, ők pedig megbüntették ezt. A mi részünkről jó mérkőzés volt. Többet nem tehettünk volna, sok okból kifolyólag sem. Most arra kell koncentrálnunk, hogy megfelelően regenerálódjunk, vasárnap pedig nyerjünk.”
„Az Atlético hozzánk hasonlóan hatalmas erőfeszítéseket tett. Senki nem érdemelt vereséget. Veszítettünk, de előre kell tekintenünk. Mindent beleadtunk, semmi okom nincs megdorgálni a játékosaimat. Mint minden derbin, itt is voltak viták, de a mérkőzés összességében jó volt.”
Hibák
„Nem szeretnék egyéni elemzésekbe belemenni. Játszhattunk volna jobban is döntetlennél, nem kellett volna erőltetnünk ennyire a játékot, de megtettük. Volt néhány gyerekes hiba, ez volt a kulcs.”
Fáradtság
„Ebből a szempontból hátrányban voltunk az Atléticóval szemben, mivel nekik volt egy hetük a felkészülésre, így több energiájuk volt. De a 120. percig harcoltunk, nem tűntünk fáradtnak. Most két hetünk van arra, hogy jól dolgozzunk és javítsunk az erőnlétünkön.”
Bekapott gólok
„A bajnokságban jobbak voltunk mint a kupákban. Az Atlético veszélyes játékosokkal bír, akik sok gólt szereznek, különösen hazai pályán. Igen, kaptunk gólokat, de sokat is lőttünk, ami nem könnyű.”
Vini Jr.
„Sok nehézséggel nézett szembe az első félidőben, de a másodikban döntő szerepe volt abban, hogy döntetlent harcoltunk ki. Ő adta a második gól előtti gólpasszt, folyamatosan veszélyt jelentett. Nagyon magas szinten játszott, még ha nem is talált be. Apránként megtanulja majd. Ez egy nagyon harcos meccs volt, sok összecsapással, ilyenkor nem mindig tudod megőrizni a hidegvéred. Szerintem ez érthető. Az én szememben lejátszotta a meccsét, voltak lehetőségei, harcolt.”
Erőnlét
„A hosszabbításban irányítottuk a meccset, egy eladott labda után és egy fantasztikus Griezmann akcióból kaptunk gólokat. Nem tűnt úgy, hogy visszaestünk volna. Nacho és Camavinga elfáradtak, friss játékosokat küldtem a pályára.”
Utánpótlás
„Fiatal játékosaink vannak, kivételes képességekkel, akik nagyszerűen teljesítenek. Ennek köszönhetően sok meccset tudtunk megnyerni mostanáig, és ma is így tudtunk visszajönni a meccsbe. Vannak pillanatok, amikor nem kell erőltetni a támadást, mert nem szükséges.”
Összefoglaló: Atlético Madrid – Real Madrid (4-2)
A Real Madrid a rendes játékidőben 2-2-es döntetlent ért el az Atlético Madrid otthonában, majd a hosszabbításban két gólt kapott, amelyekre válaszolni már nem tudott, így a legjobb 16 között búcsúzott a Király-kupa küzdelmeitől.
Jude Bellingham az Adidas új reklámjának főszerepében
A Real Madrid angol játékosának főszereplésével készített reklámfilmet az Adidas az új Predator 24 csukájához.