Gy. András

8945 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Vinícius
Tovább

Összefoglaló: Real Madrid – Villarreal (2-3)

A Real Madrid ismét vereséget szenvedett a bajnokságban, ezúttal a Villarreal együttesétől. A találkozón kétszer is vezettek a blancók, azonban ezúttal így sem sikerült otthon tartaniuk a pontokat. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.

play-rounded-fill

Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Nem cserélnék Xavival

Az olasz mester a Villarreal elleni bajnoki mérkőzés előtt nyilatkozott az újságíróknak. A sajtótájékoztatón természetesen szóba került a Barcelona elleni történelmi győzelem, de több játékosról is megkérdezték Ancelottit.

Készülődés a mérkőzésre

„A csapat egy kissé fáradt, de nincsenek problémáink. Mendy-n kívül mindenki bevethető, meg kell néznünk, hogy mindenki regenerálódott-e a Clásico után. A lehető legjobb csapatot kell pályára küldenünk annak érdekében, hogy az utolsó pillanatig harcban álljunk a bajnokságért.”

„Jól érzem magam. Nyugodt, motivált és izgatott vagyok, mivel a csapat remekül teljesít. A hangulatom a csapat hangulatától függ, és szerintem nagyon jól teljesítenek. Nem panaszkodhatok. Néha olyan fáradt vagyok a meccsek után, hogy nem is akarok mást, mint pihenni. Szerdán a meccs előtt és alatt is nagy volt a nyomás, egy ilyen találkozó után annyira fáradtnak érzi magát az ember, hogy egyszerűen csak ki akarja pihenni magát.”

Arról, hogy cserélne-e Xavival

„Számomra a múltam miatt lehetetlen, hogy a Barcelona edzője legyek. Nem cserélnék vele. Tiszteletben kell tartani az én múltamat és minden klubét is. Nagyon tisztelem Xavit és a Barcelonát, de nem szeretnék cserélni senkivel. Nagyon boldog vagyok a világ legjobb klubjánál, egy olyan helyen, ahol az emberek nagyon kedvesek számomra. Nem akarok cserélni. Nagyon izgatott vagyok, mivel az idény még közel sem ért véget. Az idény negyedik döntőjét fogjuk játszani. Elégedettek vagyunk, hogy eljutottunk idáig, de be kell fejeznünk a munkát.”

„Hátrányban vagyunk a bajnokságban, mivel a Barcelona remekül teljesített. Négy ponttal kevesebbet gyűjtöttünk, mint az előző idény ugyanezen pontjáig, nekik pedig több van. Szeretnénk erősen befejezni az idényt, ami azt jelenti, hogy újabb trófeákat akarunk nyerni, ez csodálatos lenne. a bajnokság is a fejünkben van. A bajnoki meccsek segítenek formában és hangulatban maradni, amíg pedig matematikai esélyünk van a győzelemre, harcolni fogunk.”

Gavi és Vini összezördülése

„Ez egy olyan meccs volt, ahol nagyon erős a rivalizálás, mint bármelyik Clásicón. Mindig vannak összezördülések játékosok között. Futball szempontjából Vini Jr. mutatja az utat a Real Madridban és a futballban összességében is. Mindenki a Real Madridnál reméli, hogy így tudja folytatni, mivel nagyszerű dolgokat tesz a futballban.”

Hogyan értékelné a szerdai meccset a saját szempontjából?

Ez volt az 1272. meccsem, amit erősre értékelnék, hiszen egy elődöntőről van szó, amit ha megnyersz, bejutsz egy döntőbe. Ez a győzelem a Barcelona ellen azt jelenti, hogy ott vagyunk a Király-kupa döntőjében. Futball szempontból ezt a meccset beraknám a karrierem legjobb 10 meccse közé, az 1272 meccs legjobb tíz meccse közé. Ott lenne a legjobbak között néhány olyan döntő is, ami nem volt olyan jó futball szempontból, de mégis nagyszerű emlékeket őrzök róluk.

Honnan tudja pontosan, hogy hány meccsen volt edző?

„A minap megnéztem a statisztikákat az általam irányított meccsekről, mivel közel állok az 1300-hoz, és amikor eljön az a pillanat, egy kicsit meg fogom ünnepelni. De nem ez a legfontosabb.”

A csapat helyzete az előző év azonos szakaszához képest

„Nincs nagy különbség a jelenlegi és az előző idény között ebből a szempontból. Minden olyan meccs, ahol hátrányból sikerül felállnunk, önbizalmat ad, tavaly pedig egyszer fordult elő ez, a PSG ellen. Idén már néhányszor előfordult, ez pedig önbizalommal tölt el minket. A játékosok nagyon összetartó csapatot alkotnak, maximálisan a feladatra koncentrálnak és motiváltak, még azok is, akik nem játszanak. Ez nagyon jót tesz nekünk.”

Új korszak a veteránok számára

„A veteránok nem állnak meg. Lehet, hogy vannak egy adott idényen belül jobb és rosszabb időszakaik, de ez minden játékosra igaz. Nem a koruk alapján kell megítélnünk a játékosokat, hanem a pályán nyújtott teljesítményük alapján. Lehet, hogy azt gondolod, hogy Benzema, Modrić és Kroos már nincs olyan fizikai állapotban mint a fiatalok, de ahogy ők hárman kezelik a meccseket, az kivételes, és ezt pénzért nem lehet megvenni. Ez a tapasztalatból adódik és abból, hogy úgy kezelik az adódó helyzeteket, mint senki más.”

Modrić, Kroos és Benzema folytatásáról

„Szerintem maradni fognak. Arra is gondolnunk kell, hogy ha abbahagyják, akkor változtatni kell valamit, és szem előtt kell tartanunk a klub jövőjét. Fantasztikus fiatal játékosaink vannak, akik egy olyan korszakot fognak meghatározni a Real Madridnál, ami más lesz mint a Modrić, Kroos és Casemiro által fémjelzett.”

A Clásico megnyerése erősebbé tette a csapatot?

„Semmit nem kell bizonyítanom senkinek 1272 meccs után. Mindenki ismer, mindenki képes rólam ítéletet mondani.”

Madridstore

Alaba idénye

„Voltak gondjai az idény során, különösen fizikálisan, néhány olyan sérülés miatt, amelyek némileg hátráltatták. Nem volt meg az az állandóság a játékában mint tavaly, de visszatért és nagyon jól teljesít. Ő is az egyik oka annak, hogy sikerült kapott gól nélkül lehozni ezt a két meccset.”

Rodrygo

„Rodrygo személyes okok miatt később érkezett meg az edzésre, majd edzett és nincs problémája, bevethető.”

Vini Jr. fejlődéséről, és arról, hogy meddig juthat

„Sokkal összetettebb a játéka a kapu előtt és az egy az egy elleni szituációkban. Jól kezeli a helyzeteket. Az ő esetében mindössze bizonyos egyéni gyakorlatokon dolgoztunk, hogy javítsunk a befejezésein. Nincs határ abban, hogy mit érhet el. A fizikuma sokat segít majd neki, rendkívül erős a teste. Nem fáradt, mindig keményen dolgozik az edzéseken. Minden játékos számára, aki manapság megteremti a különbséget, a cél a folytonosság.”

Mit csinált a győzelem utáni pihenőnapon?

„Elbicikliztem a Casa de Campóhoz a feleségemmel. Nagyszerűen éreztem magam.”

Meglepte, hogy megkérdőjelezték?

„Nem. A munkám miatt sokszor vagyok reflektorfényben. Ez normális, nincs gondom vele. Nem tudom, hogy hány sajtótájékoztatót adtam már, de többet mint 1272. Majdnem 2500-at. Mára elég is volt.”

Rodrygo
Tovább

VIDEÓ – Rodrygo 150

A Real Madrid ifjú brazilja 150. alkalommal lépett pályára a klub első csapatában a Barcelona elleni Király-kupa-elődöntő visszavágóján.

Rodrygo a tegnap esti, fölényes győzelemmel zárult El Clásicón lejátszotta 150. mérkőzését a Real Madridban. A támadó kezdőként lépett pályára a Nou Campban, amikor elérte ezt a mérföldkövet negyedik idényében a klubnál úgy, hogy eddig 99 alkalommal győztesként hagyhatta el a pályát. Madridistaként Rodrygo már megnyert egy Bajnokok Ligáját, egy klubvilágbajnoki címet, egy UEFA-szuperkuát, 2 bajnokságot és 2 Spanyol Szuperkupát.

play-rounded-fill

A brazil játékos 2019. szeptember 25-én debütált egy Osasuna elleni mérkőzésen. 150 eddigi meccse a következőkből adódik össze: LaLiga (98), BL (35), Király-kupa (9), Spanyol Szuperkupa (5), klubvilágbajnokság (2), UEFA-szuperkupa (1). Ezeken a találkozókon összesen 29 gólt szerzett.

Valverde
Tovább

Valverde: Ki kell élveznünk ezt a különleges győzelmet

A játékosok közül Valverde, Courtois, Camavinga és Carvajal nyilatkozott az újságíróknak a Barcelona elleni fölényes győzelem után.

Valverde:

„A lefontosabb az volt, hogy nyerjünk. Ez most nagyon jó érzés, mert nem könnyű itt nyerni. Az, ha hátrányban vagy a Barcelonával szemben, mindig nehéz. A második félidőben nagyon jó focit játszottunk, kihoztuk a lehető legtöbbet a lehetőségeinkből. Ha az első félidő végén gólt kapsz, ahogy velünk is történt az odavágón, akkor fejben nagyon erősnek kell lenned. A szünet után sok terület nyílt előttünk, és képesek voltunk gólra váltani a helyzeteinket.”

„Most egy újabb döntő következik a Real Madrid számára, amit ki kell élveznünk. Megérdemeljük, hogy ott legyünk. Csodás volt ez a meccs. Ki kell élveznünk ezt a különleges győzelmet. Fantasztikus, hogy nyertünk és bejutottunk a döntőbe. Nem érdekel az eredmény, mindig örülök, ha nyerünk, megpróbálom kiélvezni a pillanatot. Egy döntő mindig nagy felelősség, de az Osasuna maximális tiszteletével fogunk megérkezni oda. Nagyszerű döntő lesz.”

„Hasonló volt a meccs a Liverpool elleni BL-mérkőzéshez. Nyugodtan kezdtünk, türelmesek voltunk védekezésben, elkezdtük megtalálni a területeket és jól éreztük magunkat. Nagyon türelmesek voltunk, képesek voltunk arra, hogy védekezzünk, amikor erre volt szükség. Mindenki kivette a részét a játékból, nagyon jól sikerült a meccs.”

„Benzema hihetetlen. Nem érdekel, hogy mennyi gólt szerez, ő mindannyiunk számára inspirálóan hat, egy követendő példa. Ő a Real Madrid csatára, az aktuális aranylabdás, és ha a pályán van, akkor meg kell próbálnunk kihozni belőle a legjobbat és élvezni a játékát.”

„Szeretnénk köszönetet mondani a szurkolóknak a támogatásukért. Azoknak, akik eljöttek a meccsre és azoknak is, akik a nehéz pillanatokban is mögöttünk álltak. Ez egy csapat. Ha összetartunk, mi játékosok és szurkolók, akkor nagyszerű dolgokat érhetünk el. Folytatnunk kell ezen az úton, és biztos vagyok benne, hogy sikeresek leszünk.”

Courtois
Thibaut Courtois (forrás: realmadrid.com)

Courtois

„Ez lesz az első Király-kupa-döntőm a Real Madriddal. Nagyon örülök, hogy bejutottunk, mivel nehéz úton jutottunk el ide: Villarreal, Atlético, Barcelona… De most itt a döntő. Nagyon örülünk, hogy újabb döntőt játszhatunk ezzel a csapattal.”

„Az edző olyan játékot kért tőlünk, mint amilyet bemutattunk. Nem játszottunk jól a szuperkupán, nyerhettünk volna itt a bajnokságban is, de nem sikerült. De ma erősen zártuk a meccset. A második félidő elejétől, 0-2-től úgy tűnt, hogy megijedtek. Aztán meglőttük a harmadikat büntetőből, majd a negyediket is, ami nagyszerű érzés volt. Kikaptunk tőlük az elmúlt meccseken, ezt meg akartuk nyerni. A 0-4 nagyon komoly eredmény. Örülök az egész csapatnak, mivel keményen harcoltunk.”

„Vini sárga lapos volt, kár lett volna, ha kap még egyet. A játékosok rászálltak, de ez előfordul a pályán. A legjobb Vinire van szükségünk, ahogy ma is, ha így játszik, akkor briliáns.”

Camavinga:

„Nagyon örülünk, hogy nyertünk a Nou Campban. Mindent bele kellett adnunk, sikerült 0-4-re nyernünk. A csapat mentalitása bizonyult a legfontosabbnak. Összedolgozunk, és ha lövünk 1-2-3 gólt, nem állunk le. Emellett nem is kaptunk gólt. Ez a jövőre nézve jó jel.”

„Nem nyertünk itt egy ideje, örülünk. Ha a pályán vagyok, akkor mindent bele kell adnom a csapatért. Nem ez a posztom, de mindent bele kell adnom a klubért, és köszönetképp az edzőm bizalmáért.”

Carvajal
Carvajal (forrás: realmadrid.com)

Carvajal

„Hittünk abban, hogy nyerhetünk, nem voltunk jelentős hátrányban. Tudtuk, hogy lehetséges, hittünk a győzelemben. Mi voltunk a jobb csapat, megérdemeltük a győzelmet. Az edző egy támadóbb felfogású játékot kért Benzemával, Vinivel, Rodrygóval, és még Modrić is előrébb játszott. Helyzeteket dolgoztunk ki, kihasználtuk az üres területeket.”

„Sosem nyertem itt ilyen fölénnyel. Mindig nagyszerű érzés legyőzni a legnagyobb riválisunkat egy Király-kupa-elődöntőben. Boldogan megyünk haza, de még sok munka áll előttünk, most a Villarreal elleni bajnokira kell koncentrálnunk.”

„Benzema számai magukért beszélnek. Ismét nagyon fontosnak bizonyult számunkra, nagyon örülünk, hogy itt van velünk és ilyen formában játszik az idény ezen szakaszában, mivel sok mosolyt csalhat az arcunkra.”

„Köszönjük a szurkolóinknak a támogatást. Az első meccs óta folyamatosan kapjuk a támogató üzeneteket. Megpróbáljuk megverni az Osasunát, hogy elhozzunk nektek egy újabb trófeát.”

Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Az első gól megváltoztatta a játék képét

Carlo Ancelotti a Barcelona elleni kiütéses győzelem után is megtartotta szokásos mérkőzés utáni sajtótájékoztatóját.

A mérkőzés

„Ez egy komplett teljesítmény volt, másképp nem nyerhettünk volna itt 0-4-re. Az első játékrészben nehezen hoztuk ki a labdát, de az első gól megváltoztatta a játék képét, a második félidőben pedig a kontráinkkal komoly gondokat okoztunk nekik, mert találtunk üres területeket. A legbüszkébb arra vagyok, hogy újra felpörögtünk, és ha így van, akkor nagyon jó munkát végzünk.”

„A célunk ugyanaz volt mint a legutóbbi két El Clásicón. Annyi, hogy egy kicsit több mélységet adtunk a játékunknak Rodrygóval. Az apró részletek döntöttek. Az első, egyébként fantasztikus gól meghatározta a második félidőt.”

Döntő

„Amit Arrasaténak mondtam, az vicc volt, de realitássá vált. Nagyon örülünk, hogy ott lehetünk a döntőben, és biztos vagyok benne, hogy az Osasuna is ugyanígy érez. Nagyszerű hangulatra számítok.”

Benzema

„A szünet alatt elvégzett munka egyértelműen segített neki. Megtalálta a legjobb formát, a kvalitásaival pedig képes megteremteni a különbséget. Ő még mindig az egyik legjobb játékos a világon, ha jó formában van, megteremti a különbséget.”

Kroos és Modrić

„Ezeken a meccseken nagyon fontos a személyiség és a tapasztalat. A kezdőben próbáltam Rodrygo, Valverde és Camavinga energiáját kombinálni Modrić és Kroos tapasztalatával. Ez nagyon fontos olyankor, amikor nyomás alá helyeznek minket. Mindketten csodásan teljesítettek.”

Camavinga

„Nagyon fiatal és lenyűgöző formában van, akár a középpálya közepén, akár a védelem bal oldalán játsszon. Nagyon jól játszott Rapinha ellen, kezdi megszokni ezt a posztot. Klasszis meccset hozott, ahogy a többiek is, és még mindig úgy gondolom, hogy vészhelyzetben ő is lehet balhátvéd, ezzel biztosít nekünk egy plusz opciót erre a posztra.”

Vini csere

„Sok volt a meccsen az ütközés, nagy volt a feszültség. Ez előfordul nagy meccseken, én pedig lecseréltem őt, mert volt egy sárga lapja, egy következő begyűjtése pedig a döntő kihagyását jelentette volna. Nem szerettem volna kockáztatni.”

Igazolja őt a győzelem?

„Ez nem erről szólt. Miért kellene igazolva éreznem magam? Egyáltalán nincs szó ilyenről. Örülök, mert szerencsés vagyok, hogy egy ilyen nagyszerű csapattal dolgozhatok egy nagyszerű klubnál. Megünnepeltük a továbbjutást az öltözőben, mert nagy kihívás volt hátrányból fordítani és bejutni a döntőbe. Ha megnyerjük a kupát, a pályán fogok ünnepelni.”

Benzema
Tovább

Összefoglaló: Barcelona – Real Madrid (0-4)

A Real Madrid egygólós hátrányból várta a Király-kupa elődöntőjének második mérkőzését, miután hazai pályán vereséget szenvedett a Barcelonától. Ancelotti fiai azonban hengereltek a Nou Campban, ahol Vini Jr. góljának és Karim Benzema mesterhármasának köszönhetően megsemmisítő győzelmet arattak a katalánok felett, így bejutottak a sorozat május 6-án megrendezésre kerülő döntőjébe, ahol az Osasuna lesz az ellenfelük. Íme a találkozó legfontosabb pillanatai.

play-rounded-fill

Leao neve felmerült

Spanyol hírek szerint a Real Madridnál ismét felmerült Rafael Leão neve a lehetséges igazolások között. Az AC Milan eladná a játékost, ha Jorge Mendes ügyfele nem hosszabbítja meg szerződését. Brahim is az üzlet része lehet.

Mendy-t vinnék

A FourFourTwo szerint Mendy iránt az Arsenal és a Manchester City is élénken érdeklődik. A spanyolok legalább 50 millió fontos ajánlatot várnak a francia védőért.

Davide Ancelotti távozna

Az AS szerint függetlenül attól, hogy mi történik Carlo Ancelottival a nyáron, Davide Ancelotti elhagyja a Real Madridot és önálló vezetőedzői karrierbe kezd. A szakember 2012 óta dolgozik édesapja mellett.

Endrick betalált

A Real Madridba 2024-ben érkező Endrick végre megszerezte első gólját a Palmeirasban 2023-ban. A játékos 12 meccsen át nem talált be, ezért hatalmas nyomás alatt kellett játszania. A gólt az Agua Santa ellen szerezte.