Gy. András

8948 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Tovább

Benzema: A jövőben szeretnék fiataloknak segíteni

Célok a válogatottal a vb-n: „Szeretnék kivételes dolgokat véghez vinni, de nem leszek egyedül. Ez egy világbajnokság, rendkívüli dolog. Nyugodtan, ambiciózusan közelítem meg a dolgot, ahogy mindig, de semmiképp nem kapkodva. Nem egyedül leszek Katarban. A magam részéről megpróbálok majd csillogni, gólokat lőni, gólpasszokat adni. Alig várom, hogy pályára lépjek.”

Az Aranylabdája az embereké, mit jelent ez? „Ez az én utam, a fiataloknak, a családomnak, a szurkolóimnak. Mivel tudom, hogy a rossz időkben is mögöttem állnak. Amikor nekem nem jó, akkor nekik sem jó. Amikor nyertem, ők is nyertek.”

BenzemaA kép forrása: Zack Nani Twitch screenshot

A panenkás büntető: „Már egy ideje gondolkodtam ezen, de vártam egy nagy meccset, ahogy Zizou is, amikor a vb-döntőben csinálta. Előtte hétvégén két büntetőt is elhibáztam. Nem volt rajtam nyomás. Letettem a labdát és panenka.”

Edzői jövőkép? „Nem tudom, de szeretnék fiataloknak segíteni, önbizalmat adni nekik, kitörni a statisztikák árnyékából. Manapság ha nem lősz gólt, béna vagy. Zidane és Ronaldo korszakában nem csak a statisztikákról szólt a futball. Több időd volt megtanulni, hogy mi is a futball.”

Melyik volt a legjobb Real Madrid az itteni karrierje alatt? „A 2011/2012-es. A cserék ugyanannyi gólt lőttek mint a kezdők, mindenki játszott, csodálatos volt!”

Visszatérés Lyonba? „Pozitív képet hagytam Lyonban, ennek így kell maradnia. Nem távozhatsz és térhetsz vissza. Azt tettem, amit tennem kellett. Lyon mindig a szívem klubja marad. Ha visszatérhetek egyszer, akkor azért lesz, hogy ott dolgozhassak.”

A teljes interjú eredeti nyelven Zack Nani Twitch-csatornáján megtekinthető.

Tovább

Ange Postecoglou: A célunk az, hogy jövőre is visszatérjünk a sorozatba

„Csalódott vagyok amiatt, hogy a játékosok és a szurkolók nem lelték több örömüket ebben a mérkőzésben. Több örömet érdemeltünk volna, de végül is ők egy fantasztikus csapat és túl erősek voltak nekünk. El kell ismerni a teljesítményüket, viszont én nem kérhettem volna többet a játékosaimtól, minden tőlük telhetőt megtettek.”

„Nem sikerült jó kezdést produkálnunk. Jól játszottunk, de a két tizenegyes visszavetett minket valamelyest. Úgy gondoltam, hogy kicsit szigorú ítéletek voltak ezek, de a VAR esetében nincs mit tenni, el kell fogadni a döntéseket.”

Ante Postecogloua kép forrása: Youtube screenshot (Celtic FC)

„Nekünk is megvolt a magunk tizenegyese és azt megelőzően is voltak jó helyzeteink, és ha 2-1-re sikerült volna módosítanunk az állást, akkor lehet, hogy a győztes kilétében nincs változás, de az biztos, hogy több hitet adott volna nekünk és nagyobb nyomás alatt kellett volna játszaniuk.”

„Számunkra pont ilyen volt ez a sorozat, a kulcspillanatokban nem ragadtuk meg a lehetőségeket, amiből az ellenfelek előnyt kovácsoltak, és fantasztikus csapatokról van szó.”

„Az egész szereplésünk nagy előnye a hazai bajnokság tekintetében az, hogy ha ilyen teljesítményt tudunk letenni az asztalra ott is, akkor nagyon nehéz lesz minket megállítani. De ahhoz, hogy ezen a szinten tudjunk tanulni és fejlődni, biztosítanunk kell, hogy minden évben eljussunk a BL-főtáblára és erősebbek legyünk. Meg kell nyernünk a bajnokságunkat, hogy legyen esélyünk megmutatni az embereknek a fejlődésünket.”

„Úgy gondolom, hogy a BL-ben még mindig jól teljesítettünk, és a játékosoknak azt a visszajelzést fogom adni, hogy ha így játszunk a bajnokságban, akkor nagyon nehéz lesz minket megállítani. Nem hagyjuk, hogy a mai végeredmény morálisan negatívan hasson ránk, a teljesítményünk egész évben nagyon jó volt, így fogjuk folytatni a jövőben is.”

Tovább

Beszámoló: Real Madrid – Celtic (5-1): Csoportelsőként a legjobb 16 között

Annak ellenére, hogy a vendégek magas letámadással próbálkoztak, a hazai együttes gyorsan megszerezte a vezetést. Asensio találta meg egy labdával Rodrygót, akinek lövését Hart még védeni tudta. A kipattanó Valverde elé került, az uruguayi pedig azonnal kapura lőtt, ám Jenz kézzel blokkolta a labdát. A játékvezető a VAR segítségével büntetőt ítélt, amelyet Modrić magabiztosan értékesített. 1-0.

A 16. percben aztán Valverde eresztett meg nagy lövést a tizenhatos vonaláról, majd válaszként a Celtic oldaláról Hatate tette meg ugyanezt, ám mindkét kísérlet célt tévesztett. Ancelotti csapata irányította a meccset, és a 21. percben az előnyét is megduplázta. Modrić küldött remek passzt a védelem mögé Asensiónak, aki Vinihez játszott, Hart itt is védeni tudott, de végül Rodrygo elé került a labda, aki lőtt, O’Riley pedig kézzel blokkolt. Újabb büntető, ismét a VAR segítségével, ezúttal azonban Rodrygo volt az ítéletvégrehajtó, és a brazil sem hibázott, megszerezte harmadik gólját az aktuális BL-kiírásban. 2-0.

Real Madrid

A Real Madrid tovább nyomott, és egy perccel később Vini Jr. révén került helyzetbe, ám a brazil kapu fölé lőtt. A szünet előtt Abadát állította meg szabálytalanul Mendy a tizenhatoson belül, így a találkozó harmadik tizenegyesét is megítélte a játékvezető, azonban Juranović nem tudott túljárni Courtois eszén, aki hatalmasat védett. A belga nagyon éles volt a kapuban, Furuhashi remekül eltalált lövését is ki tudta ütni egy látványos mozdulattal.

A második félidő elején aztán jött a harmadik hazai találat. Asensio köszönt be az 51. percben, miután Carvajal gurította vissza neki a labdát lövésre. 3-0. A 60. perc után aztán érkezett Valverde és a szélről tőle megszokott módon küldött középre egy labdát, amelyet a mérkőzésen egyébként több nagy helyzetet is elpuskázó Vini Jr. értékesített közelről. 4-0.

A csapat brillírozott, és nem sokkal később megszületett az ötödik gól. Lucas Vázquez passzolt Valverdének, aki a tőle már-már megszokott bombával kínálta meg a Celtic kapuját, ezúttal is védhetetlenül. 5-0. A Celtic tíz perccel a lefújás előtt még Jota remekül eltalált szabadrúgása révén szépíteni tudott. 5-1.

Amellett, hogy a találkozón a blancók bebiztosították a csoportelsőséget az F csoportban, a győzelem azt is jelentette, hogy Carlo Ancelotti lett a legtöbb győztes mérkőzéssel (103) rendelkező edző a sorozat történetében, megelőzve Sir Alex Fergusont.

Tovább

A Celtic elleni kezdőcsapat

Kezdőcsapat:

1. Courtois
2. Carvajal
3. Militão
4. Alaba
8. Kroos
10. Modrić
11. Asensio
15. Valverde
20. Vini Jr.
21. Rodrygo
23. F. Mendy.

Cserék:

13. Lunin
26. Luis López
5. Vallejo
6. Nacho
9. Benzema
12. Camavinga
16. Odriozola
17. Lucas V.
19. D. Ceballos
22. Rüdiger
24. Mariano.

Tovább

Matt O’Riley: A saját játékunkat szeretnénk játszani

„Nagyon izgatott vagyok, hogy itt lehetek, megnéztem a pályát, már alig várom a meccset. Ez a Real Madrid, de meg akarjuk mutatni, hogy nekünk is helyünk van ezen a szinten, meg fogunk tenni mindent annak érdekében, hogy jó eredményt érjünk el és jó teljesítményt nyújtsunk.” 

„Az előző mérkőzésünkön csalódottak voltunk a végeredmény miatt. A meccseink jó részén valószínűleg mi voltunk a jobb csapat, de sok játékosunk van, aki nem túl tapasztalt ezen a szinten, ami vélhetően a különbséget jelentette a meccsek lezárásakor. De még mindig jól érezzük magunkat, a bajnokságban jól állunk, és jó képet mutattunk magunkról, ami pozitív.”

Matt O'RileyA kép forrása: Youtube Screenshot (Celtic FC)

„Ezen az meccsen is ugyanúgy játszunk majd, ahogy mindig. Az első öt csoportmeccsen megmutattuk, hogy milyen futballt játszunk, ez az, amit az edző kért tőlünk, és most is ezt szeretnénk majd tenni.”

„Amikor leülök és átgondolom, hogy hol tartok most és hol voltam nyolc-kilenc hónapja, akkor látom, hogy milyen sok dolog történt velem. Persze jó dolgok, és az, hogy itt vagyok, bizonyos szempontból teljesen szürreális, ám egyben azt is gondolom, hogy ez egy remek lehetőség számomra, hogy megmutathassam, mit tudok ezen a szinten.”

„Tudjuk, hogy egy ilyen csapatban, mint a Real Madrid olyan sok kiváló játékos van, hogy teljesen mindegy, ki kezd, még mindig nagyon erősek lesznek. Szóval bárki is lesz a pályán, készen fogunk állni. Világklasszis játékosaik vannak, én pedig szerencsés vagyok, hogy már egyszer pályára léphettem velük. Természetesen 21 évesen rengeteget tanulhatok az ilyen játékosoktól, és az, hogy velük versenyezhetek, óriási dolog.”

Tovább

Ange Postecoglou: Nagyon várjuk ezt a meccset

„A Santiago Bernabéu Stadion a világ ikonikus stadionjainak egyike, remélhetőleg büszkévé tesszük itt a szurkolóinkat. Az egész idény során nagyszerűek voltak, hazai pályán és idegenben is mögöttünk álltak. Mindenki a Celtic Park európai estéiről beszél, de az idegenbeli szurkolásra is nagyon büszkék vagyunk.”

„A klubnál mindenki nagyon várja ezt a meccset. A két klubnak van itt közös történelme egy Alfredo Di Stéfano tiszteletére rendezett mérkőzés kapcsán [1967-ben a Celtic elhódította a Di Stéfano-kupát, 0-1-es győzelmének köszönhetően – a szerk. kieg.], de most újra itt vagyunk a Bernabéuban, és reméljük, hogy olyan mérkőzést fogunk játszani, amely emlékezetes lesz mindenkinek, köztük a szurkolóinknak is.”

Ante Postecoglou
a kép forrása: Youtube screenshot (Celtic FC)

„A vasárnapi meccsen Cameron Carter-Vickers kissé elfáradt, nem volt jó neki a műfüves pálya, ezért otthon hagytuk. Callum McGregor kivételével mindenki más bevethető, várjuk az összecsapást.”

„Szerintem a klub megérdemli, hogy ezen a szinten legyen, most pedig megjött az étvágyam, hogy biztosítsam, hogy ez minden évben sikerüljön, itt legyünk és hatást gyakoroljunk, mivel ez az, amit a klub megérdemel. 60.000 ember jön ki minden héten, egy hihetetlen stadionunk van, amely egyedi atmoszférát teremt, egy ilyen klubnak ezen a szinten kell játszania.”

„Ez nem csak az eredményekről szól, hanem arról, hogy tudjuk, hogy ha hatást akarunk gyakorolni, akkor mit kell leküzdenünk, és minden meccsen, ahol a legjobbak ellen futballoztunk, a saját játékunkat játszottuk, nem hazudtoltuk meg önmagunkat. Először is biztosítanunk kell, hogy itt leszünk jövőre is. Nem tehetjük meg, hogy három-négy évente kvalifikáljuk magunkat, mivel egy olyan klub, mint mi, így nem képes igazi fejlődésre a hosszú távollét alatt.”

„Nem gondolom, hogy ez rutin dolog lenne, de ott kell lenned, folyamatosan kopogtatnod kell az ajtón, hogy végül megkapd a várt választ. Szerintem az egész idényünk remek fejlődés volt számunkra, hiszen megérthettük, hogy mit tudunk hozni ezekbe a meccsekbe és mik azok a részek, amelyekben fejlődnünk kell. Minden meccsen megvoltak a pillanataink, amelyeket nem mindig használtunk ki, de ez is abból adódik, hogy a saját játékunkat játszottuk, és tudjuk, hogy ha az ellenfélnek is meglesznek a pillanatai, akkor megbüntet.”

Tovább

Jović: Túl korán mentem a Real Madridba

A Fiorentina választása: „Úgy hoztam meg ezt a döntést, hogy mindent alaposan átgondoltam, és megvizsgáltam, hogy melyik ajánlat mit jelent számomra aktuálisan. A Fiorentinát választottam, pedig nagyobb kluboktól is voltak ajánlataim. Hogy a pénzügyi oldalt ne is említsem. Mindenki tudja, hogy pénzügyileg lemondásokat követelt tőlem, hogy ide jöttem. Úgy gondolom, hogy a Fiorentina egy remek ugródeszka számomra, hogy visszatérhessek a korábbi formámhoz és egy nagyszerű klubhoz térhessek vissza.”

A Real Madridnál töltött idő: „Jó volt. Nagyszerű élmény volt számomra, megtiszteltetés, hogy a világ legnagyobb klubjának része lehettem. Mindenesetre úgy gondolom, hogy karrierem túlságosan korai szakaszában csatlakoztam a Real Madridhoz, Karim Benzema formája az érkezésemkor hatalmasat robbant, megérdemelten nyerte meg az Aranylabdát. Nem volt szerencsém. Először a világjárvány, majd a sérülések, de egyértelműen nagyszerű élmény volt számomra.”

A Real Madrid mely játékosait emelné ki? „Nem szeretnék senkit kiemelni a játéktudása alapján, de Benzema igazán mély nyomot hagyott bennem, és persze Luka Modrić, aki mindig ott volt nekem. Luka a Real Madrid történetének egyik legjobb játékosa.”

Tovább

Courtois: Már nem tudjuk, hogy mi számít kezezésnek és mi nem

Courtois:
„Nem láttam a visszajátszást, szóval nincs véleményem. Azt mondják, hogy megpattant a labda, ami először mellbe találta Marcót, majd innen pattant a kezére. Ha jól emlékszem az idény eleji bírói tájékoztatásra, nem kéz, ha először mást talál el. Nem gondolom, hogy ezt befújják a BL-ben, de kezezésnek minősítették, ennyi. Nagyon furcsa, néha kéz, néha nem. Már nem tudjuk, hogy mi számít kéznek és mi nem.”

„1-0-nál úgy éreztük, hogy nyerni fogunk. De sajnos a büntető után már nem tudtunk felállni. Önvizsgálatot kell tartanunk, kihagytunk néhány helyzetet. Még vezetjük a bajnokságot, a vb előtt pedig két meccset kell lejátszanunk ebben a sorozatban, ezeket meg is kell nyernünk.”

Courtois

„Nem láttam Rodrygo esetét, messze voltam. Kapusként úgy gondolom, hogy ha a kezed a labdán van, senkinek nem szabad hozzáérnie. Ha azonban a keze nem pontosan a labda tetején volt, akkor nem ez a helyzet és akkor a gólt nem szabadott volna elvenni.”

„Nem gondolunk a vb-re. Ezen a héten nem a megszokott szintet hoztuk, de meg akarjuk nyerni a meccseinket. Mindkét találkozón hiányzott a ritmus, a Girona ellen pedig így nehéz, mivel nagyon jól védekeznek.”

„Szerdán ismét BL, nyernünk kell a csoportelsőségért. Aztán ott van a Rayo elleni hétfői meccs, ott mindig nehéz, majd jön a Cádiz csütörtökön, ami hasonló lesz a maihoz, mivel nagyon egységes a védekezésük. Mindhárom meccset nyernünk kell, hogy boldogan távozzunk a vb-re.”

Carvajal:
„Nem tudtunk nyerni, de még mindig a tabella élén állunk, minden csapat szeretne a helyünkben lenni. Eleget tettünk a győzelemhez. Volt néhány helyzetük, amit nem tudtak értékesíteni. Mi az első félidőben szenvedtünk, de a másodikban sokkal gördülékenyebb volt a játékunk.”

„A kulcspillanat az volt, amikor a kapusuk hatalmasat védett Marco lövésénél, ott kellett volna 2-0-ra ellépnünk, ott lényegében eldőlt volna a meccs. Aztán egy nagy felfordulás utáni büntető mindent megváltoztatott, mi pedig nem tudtunk betalálni a végén. Most a szerdai meccsre kell gondolnunk, hiszen a csoportelsőség a tét.”

Carvajal

„A bíró kezezésnek minősítette Marco esetét és büntetőt ítélt. Továbblépünk. Nem fogunk ezen gondolkodni, megadták, mi pedig nem nyertünk. Meg kell próbálnunk kijavítani azokat a hibákat, amelyeket elkövettük ma, és tovább kell lépnünk.”

„Rodrygo esetétől messze voltam. A bíró azt mondta, hogy a kapus a földön fekvő kezével birtokolta a labdát.”

„Az első félidőben kissé megcsavarodott a lábam, ahogy ránehezedtem, de bekötöttem a félidőben, hogy vissza tudjak jönni és megpróbáljuk megnyerni a meccset, azonban ez nem sikerült.” 

Tovább

Ancelotti: Nem szeretek a bírókról beszélni, de ma fogok

„Nem szeretek a bírókról beszélni, de ma fogok. Eléggé egyértelmű, hogy ez nem volt tizenegyes, mivel nem a kezét találta el, hanem a mellkasát. Beszéltem Asensióval, a karja furcsa pozícióban volt, de nem érintette a kezét. Ha a kezével érintette volna, akkor talán merülhetnének fel kétségek. De nem tette. Ezt ők találták ki. Ez befolyásolta a meccset.” 

„Rodrygo esete kapcsán lehet vitatkozni rajta, hogy a kapus birtokolta-e a labdát. Ha a kapus kezében van a labda, akkor fújhatsz a sípodba, vagy nem. Nem fogok erről beszélni. A tizenegyes az, ami nagyon meglepett. Egy döntő fontosságú pillanatban érkezett, mivel a meccs már majdnem eldőlt. Küzdöttünk a gólszerzésért, nem játszottunk csodás futballt, nehezen tudtuk visszaszerezni a labdát. Megvolt a lehetőségünk a 2-0-ra Asensio révén. Ez most két pontunkba került a tabellán.”

Ancelotti

„Ez az idény egy olyan pillanata, amikor nagyon nehéz rendkívül magas szinten játszani. Sok meccsünk van, tudtuk, hogy szerepet játszik majd a fáradtság. Nincs sok idő mentálisan és fizikálisan regenerálódni. Mostanában sérülések is sújtottak minket. De az, hogy a világbajnokságot a tabella élén érjük el, csak rajtunk múlik. Minden meccs nehéz, ez várható. Nem látom, hogy bármely csapat csúcsfutballt játszana most, mindenki szenved.”

„A pálya állapotán próbálnak javítani a szakemberek. Nem vagyok kertész, de mindannyian aggódunk emiatt. Remélem, hogy hamar megoldják.”

 „Betalálhattunk volna más pillanatokban is. Ez az eset befolyásolta a meccset. Játszhattunk volna máshogy, sokkal meggyőzőbben, agresszívabban, gyorsabban, de ez az idény ezen szakaszában nehéz. Nehéz mérkőzés volt. Keményen dolgoztunk, úgy tűnt, hogy a meccs a javunkra fordul.”

„Több ok miatt sem vagyunk azon a szinten, mint az előző idényben. A sérülésből visszatérő játékosaink nem játszottak sokat: Kroos, Modrić, Rodrygo, Valverde, Tchouaméni mind megsérültek. Ezekkel a dolgokkal küzdünk most. Elképesztően sok meccset kell játszanunk, ez egy nehéz időszak, ami mostanáig nem volt ránk hatással. Szerdán csoportelsők lehetünk a BL-ben. Minden a mi kezünkben van.”

„Erős keretem van, de a szavak nem sokat érnek az idény ezen szakaszában. Ezt meg kell mutatnunk a pályán. Két meccsünk van még hazai pályán, egy pedig a Rayo otthonában, de jól fogunk reagálni.”

„Nem látok bele a játékosok fejébe. Objektív kiválasztással döntünk, kiválasztjuk a játékosokat. Akik ma nem játszottak, azok azért nem léptek pályára, mert nem akartuk kockáztatni, hogy megsérülnek.”

Tovább

Beszámoló: Real Madrid – Girona (1-1): Furcsa döntetlen a Bernabéuban

A Real Madrid döntetlent játszott a Girona együttesével a spanyol bajnokság 12. fordulójában a Santiago Bernabéu Stadionban. 70 perc játék után Vini Jr. révén kerültek előnybe a hazaiak, a katalánok 10 perccel később egy Melero López által a VAR felvételeinek megtekintése után megitélt vitatható büntetővel egyenlíteni tudtak Asensio kezezése után. Rodrygo a 89. percben előnyhöz juttatta a blancókat, a játékvezető azonban szabálytalanság miatt nem adta meg a gólt.

Az első félidő annak ellenére végződött gól nélküli döntetlennel, hogy mindkét csapat számos helyzetet dolgozott ki. Modrić révén már a második percben vezetést szerezhettek volna a hazaiak, ám a horvát lövése kicsivel célt tévesztett. A Girona szinte azonnal válaszolt, ám a Castellanos elé pattanó labda végül nem okozott veszélyt. A Madrid távolról is próbálkozott, először Camavinga ballal lőtt, majd a 9. percben Rodrygo lövése ment néhány centivel mellé.

Rodrygo

A mérkőzés nagy iramban zajlott, a Girona előtt adódott nagy helyzet a vezetés megszerzésére, ám Valery fejese végül nem talált kaput. A listavezető a 22. percben válaszolt, ám Camavinga lövése a hosszú sarok mellett húzott el. Ancelotti csapata tovább építkezett, egy perccel később az addigi legnagyobb helyzetet is kidolgozta. Valverde játszott vissza Rodrygóhoz, aki telibe találta a kapufát. A vendégek aztán itt sem maradtak adósak, hiszen Yangel Herrera révén ők is megzörgették a blancók keresztlécét.

A 70. percben aztán Rodrygo, Carvajal és Valverde játszott össze remekül, az uruguayi pedig középre küldte a labdát az érkező Vini Jr. elé, aki nem hibázott. 1-0. Ezt követően kis híján tovább növelte előnyét a hazai alakulat, Asensio lőtt kapura, ám Gazzaniga védeni tudott.

A Madrid öröme azonban nem tartott sokáig, mivel egy hazai kontratámadást megállított a játékvezető, mivel a VAR felhívta a figyelmét egy Asensio által elkövetett kezezésre a tizenhatoson belül. A képek tanúsága szerint a labda telibe találta a játékos mellkasát, majd onnan a tehetetlenül csapódó kezére pattant, ám Melero López gondolkodás nélkül a büntetőpontra mutatott, Stuani pedig értékesítette a tizenegyest. 1-1.

Csapatunk mindent megtett a vezetés megszerzése érdekében, Rodrygo révén a vezető gól is megszületett. Mariano egy szemfüles megindulás után hozta helyzetbe a brazilt, aki a gólvonalon megverte Gazzanigát, ám Melero López egy kapussal szemben elkövetett szabálytalanság miatt érvénytelenítette a találatot. A hosszabbításban a blancók megfogyatkoztak, mivel Kroos megkapta második sárga lapját, majd az ezért járó pirosat. A Madrid tehát a mai napon mindössze egy pontot szervezz, ám továbbra is vezeti a bajnokságot.