Gy. András
Modrić: Hálás vagyok a szurkolóknak a tapsért
Modrić:
„Nagyon kedves dolog, ami történt, mindig különleges, ha az ellenfél szurkolói kifejezik a dicséretüket és megtapsolnak. Nagyon hálás vagyok ezért, szeretnék köszönetet mondani nekik.”
„Fontos győzelmet arattunk egy olyan pályán, ahol mindig nehéz játszani, a Celta megnehezítette a dolgunkat. Jól játszottunk, különösen a második félidőben. Így kell folytatnunk.”

„Nagy kár, hogy Casemiro távozott, történelmet írtunk vele, alapvető fontosságú játékos volt számunkra. Nagyon hiányozni fog nekünk mind futballistaként, mind emberként, de ez is a futball része. Most nélküle kell folytatnunk, mindannyian lépünk egyet előre.”
Vini Jr.:
„Nagyon örülök, hogy ilyen teljesítményt nyújtottunk, ennyire akartuk a győzelmet és ilyen higgadtak voltunk. Nagyon kemény mérkőzés volt, ami most magabiztosságot ad nekünk a következő meccs előtt.”
„Luka és Karim kvalitásai nyugalmat adnak nekünk, hozzájárultak ahhoz, hogy jobban tudjunk játszani. A Celta az első félidőben erősebb volt, de a szünet után jobban felkészültünk.”

„Mindig Ronaldo Nazário góljairól nézek videókat, sokat is beszélgetünk, elmondja, hogy könnyebb, ha már túljutsz az egy az egy elleni szituáción. Nyugodt maradtam, Modrić földöntúli passza pedig azt eredményezte, hogy a hálóba találhattam.”
Ancelotti: Modrić halhatatlan, a gólja megváltoztatta a meccset
„Tchouaméni más kvalitásokkal rendelkezik mint Casemiro. Remekül játszott ma, megmutatta, hogy az edzéseken mit csinál olyan jól. Remekül védekezett, élvezte, hogy kivehette a részét a csapat teljesítményéből. Úgy tűnt, hogy jól érzi magát, mivel Modrić, Camavinga és ő is remek munkát végzett, és még Valverde is besegített, aki mindig fontos védekező munkát végez.”

„Modrić halhatatlan. Okos, jól felkészült és nagyon jól játszik. A gólja megváltoztatta a mérkőzést, mivel addig nagyon kiegyenlített és küzdelmes volt. A Celta nyomott az első játékrészben. Jó volt a letámadásuk, voltak nehézségeink a labdatartással. A második játékrészben visszavettek az intenzitásból, mi pedig jól hoztuk ki a labdákat, remekül fordultunk át védekezésből támadásba.”
„Valverde tudja, hogy nem egy szélső játékos. Jól játszik azon a poszton, jól is érzi magát, de emellett ő egy remek középső középpályás. Sokat segít nekünk ezen a poszton, különösen védekezésben, hiszen segít, hogy a csapat sokkal masszívabb legyen. Most, hogy Rodrygo visszatért, ő is komoly kvalitásokkal bír, és ez is segíteni fog nekünk. A csapat másképp fog játszani Rodrygóval, de Federico tökéletesen alkalmas arra, hogy a pálya közepén játsszon. Ő is megkezdte a gólszerzést, ez fontos.”
„Olyan átmenetben kell gondolkodnunk, ami lehet édesebb vagy talán kissé erőteljesebb. A tapasztalt játékosok ezt tökéletesen megértik, mivel a fiatalok megmutatták, hogy megérdemlik a helyüket. Az öltöző menedzselése megértést kíván a veteránoktól és türelmet a fiataloktól.”
„Nagyon kedves gesztus volt Karimtól, hogy Edennek adta a büntetőt. Hazard úton van a visszatéréshez. Nem számít, hogy kihagyta a büntetőt, mivel egyébként briliáns módon végzi el azokat. Eden megmutatja, hogy jó úton halad.”
„Amikor ezekkel a játékosokkal megnyílik a játék, remekül érezzük magunkat a pályán. Sok energiánk és nagy sebességünk van.”
Beszámoló: Celta Vigo – Real Madrid (1-4): Sima győzelem a Balaídosban
A találkozó őrült tempóban kezdődött, az első helyzet a Celta előtt adódott, Óscar szabadrúgása után Courtois-nak kellett védenie a 3. percben. Néhány pillanattal később Valverde próbálkozott távolról, de lövése a kapu fölé ment. Mindkét csapat próbált nyomást gyakorolni a másikra, ám a Real Madrid lőtte a mérkőzés első gólját. Modrić szögletét Tchouaméni fejelte Alabához, aki kapásból lőtt a kapu felé, ám a labda elakadt Tapia nyújtott kezében. A játékvezető a videófelvételek megtekintése után büntetőt ítélt, amelyet Karim Benzema váltott gólra. 0-1.
A 23. percben hasonló történt a túloldalon is, Militaõ kezezett a büntetőterületen belül, így Aspas végezhetett el tizenegyest, amelyet a jó irányba vetődő és nyújtózó Courtois mellett értékesített is. 1-1.
Fél óra játék után Cervi került közel a gólszerzéshez egy távoli lövéssel. A 42. percben Modrić tört be a szélről, irányváltó mozdulatával átverve Tapiát, majd egy gyönyörű tekeréssel a tizenhatoson kívülről bődületesen nagy gólt lőtt. 1-2.

A félidő előtt Marchesínnek legjobb tudására volt szüksége ahhoz, hogy megakadályozzon egy madridi gólt, Vini Jr. próbálkozott közvetlen közelről egy remek egyéni mozdulatsor után.
A szünet után a galíciaiak felpörögve jöttek ki a pályára, és közel kerültek a gólhoz, amikor Paciencia keresztbe ellőtt labdája néhány centivel tévesztett célt, ám a Madrid nyomása sem enyhült, és az 56. percben ennek meg is lett az eredménye. A Celta támadását sikeresen visszaverte a Madrid, majd gyors kontra következett. Modrić ismerte fel remekül a helyzetet és egy tökéletes passzal szöktette a beinduló Viniciust, aki egy villámgyors futás után először elfektette a kapust, majd a kapuba gurított. 1-3.
Úgy tűnt, hogy a csapat a pálya minden pontján jól érzi magát, akkor dolgoz ki helyzeteket, amikor csak akar, és nem kell sokat várni a következő gólra. Tchouaméni saját térfelének közepéről egy gyors átadással a bal széle juttatta a labdát Vinihez, aki a túloldalon érkező Benzema irányába juttatta a labdát, és bár a francia elcsúszott, majd azonnal felpattant, a gyorsan reagáló Valverde kedvezőbb helyzetben volt, így Karim nem állt az uruguayi lövésének útjába, Fede pedig gyönyörűen lőtte el a labdát a hosszúba. 1-4.
Szinte azonnal újabb lehetőség adódott Benzema előtt, ám a vendégek kapusa védeni tudott. Négy perccel a találkozó vége előtt Rüdiger indult meg látványos futással, a kapu előtt összejátszott Benzemával, a francia sarokkal készítette le a labdát a németnek, aki bár még el tudta lőni a labdát, a kapuba juttatni nem tudta azt. Ám az újabb gólra így is esélye volt a Madridnak, hiszen az esetnél Benzemát szabálytalanul állították meg a büntetőterületen belül. Karim átengedte a büntetőt Hazard-nak, ám a belga nem tudta értékesíteni a tizenegyest, a kapus védeni tudott. A kipattanót még Benzema is kapura küldte, ám óriási bravúrral ezt is védeni tudta a kapus. Az eredmény a találkozó hátralévő perceiben már nem változott, így a blancók begyűjtötték az újabb 3 pontot.
Beharangozó: Celta Vigo – Real Madrid: Ezúttal a Balaídosban kell bizonyítani
A Real Madrid a spanyol bajnokság második fordulójának sem más céllal vág neki, mint a három pont és sorozatban a második bajnoki győzelem megszerzése, miután az első fordulóban az Almería együttesét múlták felül idegenben. Az ellenfél ezúttal a Celta Vigo együttese lesz, a helyszín pedig a Balaídos.
A bajnoki címvédő ezúttal is idegenben lép tehát pályára, ahogy az első három bajnoki forduló mindhárom meccsén. Az Almería és a Celta Vigo után az Espanyol lesz a következő ellenfél augusztus 28-án, 22:00-tól, ezt követően a csapat ismét a Bernabéuban léphet majd pályára.

„A Celta elleni mindig egy nehéz meccs, de jó formában vagyunk” – mondta Ancelotti a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón. Az edző keretébe ezúttal is bekerült Karim Benzema, aki a Celta ellen remek mutatókkal rendelkezik, hiszen a legutóbbi három, galíciaiak elleni összecsapáson hét gólt jegyez. Egy másik remek formában lévő madridista, Alaba is a keret tagja. Az osztrák a legutóbbi két meccsén betalált, először az Eintracht elleni UEFA-szuperkupa-döntőben, majd a bajnokság nyitófordulójában az Almería ellen is, egy csodálatos szabadrúgásból. Az olasz mester biztosan nem számíthat a sérült Rodrygóra, az influenzával küzdő Kroos-ra és a hivatalosan is távozó Casemiróra.
A Celta egy 2-2-es döntetlennel kezdte meg a bajnokságot a Balaídosban az Espanyol ellen. A hazaiak egy hosszabbításban bekapott tizenegyesgólnak köszönhetően engedték ki a kezükből a három pontot. Pacienda és Iago Aspas lőtte a Celta góljait, a Madridnak pedig nagyon figyelnie kell utóbbi játékosra, hiszen az előző idényben 18 gólt rámolt be.
Kroos és Modrić búcsúlevelei Casemirónak
Kroos levele:
Veled, kedves Case, lehetetlen volt nem megizzadni… Bármilyen helyzetben is voltunk. Még a törökfürdőben sem hagytál minket pihenni. Ott találkozni is egy gyötrelem volt: szóltál valakinek, hogy menjen, de már készen álltak a súlyok és a szobabiciklik. Ez egy figyelmeztetés az új kollégáidnak. Veled még a törökfürdő is edzőterem… És csak akkor engeded, hogy lefeküdjön valaki, ha épp felülést kell csinálni.
Nagyon hiányozni fogsz nekem. Mint egy kivételes profi. Mint egy top játékos. Mint egy harcos, aki sokszor megmentett engem. De mindenek előtt mint egy jó ember.
Történelmet írtunk, a francba is! Micsoda legendás időszak…
Most elválnak útjaink a sportban, de a barátságunk megmarad. Ebben biztos lehetsz.
A legjobbakat kívánom neked. Hamarosan találkozunk.
A te Tonid.

Modrić levele:
Kedves Case, még mindig emlékszem arra, amikor debütáltál a klubnál… Milyen ideges voltál! Mondtam, hogy nyugodj meg, és most így visszagondolva, nézd meg mi lett belőle. Mennyi mindent elértél! Az volt az én első idényem is, egyikünk sem tudta elképzelni, hogy mit tartogat számunkra a futball.
Igazi vezérré váltál. Az voltál a csapattársaid és a madridizmus számára is. Mindig emlékezni fogunk rád.
Sok mindent megnyertünk együtt, de én olyan pillanatokat őrzök meg magamban, amelyeket senki nem látott. A mindennapi munkát Valdebebasban. A rengeteg viccelődést, hiszen mindig jó hangulatban voltál, még a legnagyobb nyomás alatt vagy ha hibáztunk.
Ezek a közös nevetések megnyugtattak. Mint amikor hátranéztem és láttalak, és tudtam, hogy most sok „Njega-Njega” lesz. Te voltál a legjobb testőr a világon.
Hiányozni fogsz nekem, de a legjobbakat kívánom. Pontosan ez az, amit egy hozzád hasonló ember és profi megérdemel.
Köszönök mindent, sok szerencsét, barátom!
Hivatalos közlemény: Casemiro
A Manchester United örömmel jelenti, hogy a klub egyezségre jutott a Real Madriddal Casemiro átigazolása kapcsán.
Az átigazolás lezárásának feltételei a személyes megállapodás, az angliai vízumkövetelményeknek való megfelelés és az orvosi vizsgálat.
Casemiro több mint 500 profi mérkőzést játszott, amelyek közül 63 alkalommal a brazil válogatottban lépett pályára. Illusztris karrierje során 17 nagy trófeát nyert, köztük 5 Bajnokok Ligáját és a Copa Américát.
Mindannyian alig várjuk, hogy Casemirót az Old Traffordon köszönthessük.
We are delighted to have reached an agreement in principle for the transfer of @Casemiro#MUFC
— Manchester United (@ManUtd) August 19, 2022
Hivatalos közlemény: Casemiro
A Real Madrid C.F. és a Manchester United mindenben megegyezett egymással Carlos Henrique Casemiro átigazolása kapcsán.
A Real Madrid szeretné kifejezni háláját és szeretetét Casemiro irányába, aki már a klub történelmének részévé vált.
Azóta, hogy 2013 januárjában, 20 esztendősen megérkezett a Castillához, Casemiro klubunk történetének egyik legfontosabb és legsikeresebb időszakának egyik legfontosabb játékosává vált. Ezen idő alatt, miközben a Real Madrid mezét viselte és címerét védte, 18 trófeát nyert. 5 Bajnokok Ligáját, 3 klubvilágbajnokságot, 3 UEFA-szuperkupát, 3 spanyol bajnokságot, 1 Király-kupát és 3 Spanyol Szuperkupát. A néhány nappal ezelőtt lejátszott UEFA-szuperkupa-döntő legjobb játékosának választották, és jelölték a 2022-es Aranylabdára is.
Ezen ragyogó statisztikák mellett Casemiro mindig is klubunk értékeinek képviselőjeként lesz jelen a madridisták emlékezetében. Példaértékű játékos, aki mindent beleadott a Real Madridért.
A Real Madrid az otthona, mindig is az marad, sok szerencsét kívánunk neki és családjának életének új szakaszára.
Augusztus 22-én, hétfőn 11:30-kor Valdebebasban, Florentino Pérez jelenlétében kerül sor Casemiro búcsúztatására.
Az eseményt követően Casemiro az újságírók rendelkezésére áll a sajtóteremben.
Ancelotti: Tiszteletben tartjuk Casemiro döntését
A mérkőzésről: „Jól felkészültünk a holnapi mérkőzésre. Más lesz mint az Almería elleni találkozó, a Celta több erőforrással rendelkezik, ráadásul mindig nagyon nehéz itt játszani, de magabiztosak vagyunk, a csapat jó formában van. Kulcsfontosságú volt az előző idényben az itteni győzelem, ezúttal az idény elején kell lejátszanunk ezt a meccset, de ugyanolyan fontos lesz most is. Szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat, harcolni fogunk a győzelemért.”
Casemiro: „Beszéltem vele ma reggel. Szeretne kipróbálni egy új kihívást, egy új lehetőséget. A klub megérti ezt, mindannak fényében, amit ezért a klubért tett, és amilyen ember is ő, tiszteletben kell tartanunk a döntését. Jelenleg is zajlanak a tárgyalások, még a Real Madrid játékosa, de távozni akar. Ha elmegy, akkor megvannak az erőforrásaink a pótlására.”

„Nem próbáltam meggyőzni őt, csak meghallgattam, mivel mindig sokat beszélgettem vele az itt töltött időszakomban, és rengeteget segített nekünk. Hallva, hogy mit szeretne, nincs már visszaút. Ha nem marad, akkor elképesztően hálásak leszünk neki azért, amit értünk tett. Több pótlási lehetőségünk is van a keretben. Tchouaméni erre a posztra érkezett, ő az egyik legjobb középső középpályás a piacon, de itt van Kroos, aki szintén képes ezen a poszton játszani, ahogy tette azt a második évemben, de ott van Camavinga is.”
„Vannak más játékosaink más tulajdonságokkal, hiszen nem csak egy ugyanolyan játékos képes ezt a posztot betölteni, mint Casemiro. A csapataimban voltak olyan játékosok ezen a poszton, mint Pirlo, aki nagyban különbözött Casemirótól, de remek munkát végzett. Tchouaméni a védekezés szempontjából jobban hasonlít Casemiróhoz mint Kroos, de Kroos is tud ott játszani.”
Mit jelent Casemiro a klubnak? „Modrić, Casemiro és Kroos elképesztően fontos triót alkottak és nagyon fontos szerepük volt a Real Madrid sikereiben az elmúlt időszakban.”
Tanácsolná azt, hogy elhagyja a Madridot? „Ez egy személyes döntés. Szerintem Casemiro tökéletesen tisztában van azzal, hogy mit jelent a Real Madrid. Ugyanez történt akkor is, amikor a Milan edzője voltam; eljön az idő, amikor tökéletesen boldog vagy, de ki akarsz próbálni valami újat. Én nagyszerű helyzetben voltam, ismertem a klubot, de egyszerűen csak kell az új élmény egy új ligában, új országban, új nyelvvel. Ez személyes döntés, amit én tökéletesen megértek.”
Casemiro indokai: „Ezt nem tudom megválaszolni, mivel ezek személyes dolgok. Ő majd elmagyarázza őket.”
A keret reakciója: „Tiszteletben tartják és megértik a döntést. Fontos, hogy mindenki szereti és tiszteli őt a Real Madridnál. Ha egy új kihívásra vágyik, akkor azt meg kell értenünk, tisztelettel és szeretettel kell elfogadnunk. Nem vagyunk mérgesek vagy szomorúak. Persze ha ilyen sokáig dolgozol együtt valakivel, aki ilyen barátságos, fegyelmezett és profi, mint amilyen ő, akkor nem örülsz a távozásának, de a döntése iránti tiszteletnek kell az első helyen állnia.”
Változtat ez a tervein az idényre nézve? „Tegnap tudtam meg, hogy ez egyáltalán megtörténhet, de a Real Madrid tervei nem változnak. A tervünk az, hogy minden sorozatban versenyben leszünk, ezt pedig Casemiro nélkül is megtesszük. Mindenki tudja, hogy milyen fontos játékos is ő, és hogy mennyire szeretjük.”
Igazolások: „Ha Casemiro elmegy, hat középpályásunk lesz. Modrić, Kroos, Tchouaméni, Camavinga, Valverde és Ceballos. Casemiróval heten lettek volna, de szerintem a hat is elegendő az idényre. Hat top játékosról beszélünk.”
Kroos: „Soha nem mondta, hogy nem szeret azon a poszton játszani, bár másoknak lehet, hogy mondott ilyet. De egyébként ha szólna nekem, az sem számítana, akkor is ott játszana.” (nevet)
Tchouaméni: „Tanulnia kell, hozzá kell szoknia a helyzethez és javítania kell a helyezkedésén. Erős az egy az egy elleni szituációkban, nagyon erős a levegőben, jól kezeli a labdát és jól tör be a tizenhatoson belülre. Nem fogom tőle azt kérni, hogy játsszon úgy, mint Casemiro, mivel ki kell használnunk a box-to-box képességeit. Nagyon fiatal és javulnia kell, de készen áll, hogy a Real Madridban játsszon.”
Nyár végi leárazás a MadridStore-ban!
Hivatalos Real Madrid fürdőnadrágok kivételes lehetőséggel akár 50% kedvezménnyel! Ne hagyd ki az esélyt, és csapj le egyre a hivatalos Real Madrid fürdőnadrágok közül 50% kedvezménnyel 3.990 Ft-ért! Használd ki, hogy még nincs vége a nyárnak, irány a strand új madridista fürdőnadrágban.
Eredeti ár: 7.990 Ft
Kedvezményes fürdőnadrág ár: 3.990 Ft
A fürdőnadrágoktól függetlenül ajánljuk a Real Madrid rövidnadrágokat is most 33%-os és 50%-os kedvezményekkel!! Extra promóciós ár (-50%) a Real Madrid cargo nadrágokra, és 33% kedvezmény a kényelmes rövidnadrágokra.
Cargo rövidnadrág
Eredeti ár: 12.990 Ft
Akciós ár: 6.490 Ft

Kényelmes rövidnadrág
Eredeti ár: 7.390 Ft
Akciós ár: 4.990 Ft
Ne feledd, a készletek gyorsan fogynak, addig vásárolj, amíg van a méretedből.
További kivételes Real Madrid akciós termékek a MadridStore augusztusi készletkisöprésében. Ne maradj le!
A vásárlás után kérjük, hogy jelezd, hogy a penamadridista.hu-ról érkeztél, ezzel is hozzájárulsz oldalunk fennmaradásához. Köszönjük!
Ancelotti: Az első gólunk után könnyebb lett minden
„Számítottunk rá, hogy szenvednünk kell, miután pedig nehéz helyzetbe hoztuk magunkat egy elkerülhető védelmi hibával, akkor még inkább. Onnantól kezdve nehéz volt. Remekül védekeztek, sok lövésünk volt, amint az első bement, a dolgok könnyebbé váltak.”
„Rüdiger jó teljesítményt nyújtott. A fiatal srácok nem úgy játszottak, ahogy szoktak, de elégedett vagyok velük is. A mai meccsen fejben szenvedtek, nem csináltak rosszul semmit, de tudnak ennél jobbak lenni. Lecseréltem Camavingát, mivel volt egy sárga lapja, és nem akartam kockáztatni.”

„Alap esetben Karimnak vagy Toninak kellett volna elvégeznie a szabadot. Alaba nagyon jól lövi őket erről az oldalról, Davide szólt nekem, hogy szerinte neki kellene elvégeznie, végül így is tett, és jól eltalálta. Nem volt könnyű elmondani Karimnak és Toninak, hogy ne ők rúgják, de odaállt és betalált.”
„Asensio is a Madrid játékosa, és amíg ez nem változik meg, így is tekintek rá, ha pedig megérdemli a játékot, játszani is fog. Emlékeznünk kell az előző idényben mutatott játékára, sok gólt szerzett. Fontos játékos számunkra, meg kell várnunk augusztus 31-ét, hogy meglássuk, mi történik, milyen döntést hoz.”
„Lucas is a keret tagja, az egyik olyan játékos, aki mindig készen áll a játékra, vagy akár arra, hogy a padon kezdve beálljon és segítse a csapatot. Remekül teljesített ma, fontos gólt szerzett. Továbbra is igazi mintaszerűen viselkedik, nagyon fegyelmezett és kiváló a hozzáállása.”
„Hazard remek fizikai formában van, nincsenek problémái. Jól dolgozik az edzéseken, szerintem sokat fog játszani ebben az idényben.”

