Gy. András

8872 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Tovább

Hivatalos közlemény: Mateo Kovačić

A Real Madrid C. F. és az Chelsea FC mindenben megállapodtak Mateo Kovačić átigazolásával kapcsolatban.

A klub szeretné kifejezni háláját a játékos irányába a sok éven át tartó elkötelezettségéért és professzionalizmusáért, valamint a példaértékű magatartásáért, és sok szerencsét kíván az új állomásához.

Tovább

Vinícius: Benzema és Ramos keményebben dolgoznak bárkinél, ez inspiráló

Zidane visszatért a Real Madrid edzői székébe. Miről beszéltél eddig vele?
Elmondta, hogy folytassam a kemény munkát, mivel még nagyon fiatal vagyok. Nem hallgat senkire a klubon kívülről, csak a családomat és a klubnál dolgozókat hallgatja meg, mást nem. Vele az edzői székben és a játékostársaim mellett biztosan jobb játékossá válhatok.

Neymar karrierjét figyelve látod a hírnévvel járó kockázatokat?
Mindig óvatosnak kell lenned, bármit is teszel, az emberek pedig szerintem tisztában vannak ezzel. De nem igazán tudom, hogy mi történt vele. Én nagyon szeretem őt.

Vinícius

Mennyiben változott meg az életed, amióta csatlakoztál a Madridhoz?
Teljesen. Minden megváltozott.

Mi volt a legnagyobb változás?
Mindenki akar belőlem egy darabot, sok ember akar velem és a családommal mutatkozni.

A karriered mellett nem jutott időd túl sok szórakozásra a barátaiddal. Most, hogy pénzed és hírneved is van, behozod a lemaradásodat?
Egy kicsit, de ott van velem a családom. Szeretek velük lenni. Az, hogy a barátaim is meglátogatnak, könnyebbé teszi a dolgokat.

Tavaly hagytad el Brazíliát. Gondolod, hogy megfelelő volt a pillanat?
Az én esetemben igen. Jól játszottam a Flamengóban, de nem tudtam tovább fejlődni. Madridban három hónap alatt többet fejlődtem, mint amennyit otthon egy év alatt tudtam volna. Jót tett nekem, hogy elkezdhettem játszani a világ legjobb klubjában.

Miből gondolod, hogy gyorsabban fejlődtél Madridban?
Más az edzésmódszer. A legtöbb edzés jobb, mint maguk a meccsek. Edzésen senki sem akar veszíteni, mindenki jobbá akar válni. Vannak olyan játékosok, mint Benzema vagy Ramos, akik bár 30-on túl vannak, keményebben dolgoznak bárkinél. Az, hogy a legjobb játékosok mellett dolgozhatsz, olyan inspiráló erő, ami hozzájárul a saját fejlődésedhez.

A BL még egy újabb szint?
Igen, teljesen más futball. Az eszedbe kell vésned, hogy az ellenfelek csak arra várnak, hogy elveszítsd a labdát, és ez már elég is nekik a gólszerzéshez.

A kisebb spanyol csapatokkal is ez a helyzet?
Igen, különösen az előző idényben volt ez így, amikor nem játszottunk túl jól. Nem számít, hogy ki az ellenfél. Európában egyetlen hiba is elég ahhoz, hogy bekapj egy gólt.

Úgy tűnik, hogy Sergio Ramos a vezér. Valóban így van?
Erre született. Tudja, hogy mikor beszéljen hozzád, mikor segítsen. Ő, Marcelo, Varane, Modric… Mindegyikük segíti a többieket.

Vinicius

Milyen a Cristiano utáni időszakban csatlakozni a Madridhoz?
Cristiano az Cristiano. Klublegenda. Olyat tett, amit előtte senki. De sosem éreztem azt, hogy helyettesítenem kellene őt. Játszani akarok és segíteni akarom a Madridot.

Mire van még szükség a tehetségen kívül ahhoz, hogy sikeres légy Madridban?
Megfelelő személyiségre.
 

Tovább

Makélélé: Nincs még egy olyan csatár, mint Benzema

Mit jelent számodra a Real Madrid?
A Real Madrid egy olyan klub, ami sokat adott nekem, de nem csak a futballban, hanem magánemberként is. Számomra a világ legjobb klubja. Mindenben egyedülállók. Ezt Spanyolországon kívül is tudja mindenki.

Hiányzik a játék?
Akkoriban mi olyan dolgokat csináltunk, amiket manapság nem látsz. Az életünk a futball. Korábban is így volt, most is így van és a jövőben is így lesz. Semmi másban nem vagyunk jók. Én 37 éves koromig játszottam a legmagasabb szinten. Én zártam le a karrieremet. Boldogan vonultam vissza.

Milyen az edzői élet?
Nagyon érdekes. Már játékosként is úgy gondolkodtam, mint egy edző. Megvédtem a többieket, sokat beszéltem hozzájuk, megvolt bennem ez az egész. Édesapám mondta azt a visszavonulásomkor, hogy ezt az utat kellene választanom, mivel sok mindent továbbadhatnék az utókornak. Örülök, hogy ezt csinálom.

Most, hogy te is edző vagy, jobban megérted, amiket a te edzőid tettek annak idején?
Nem, mivel mindig megértettem őket. Játékosként is tisztában voltam vele, hogy ez egy nehéz munka. Sok ember nem tudja, hogy ez 24 órás munka. Egy meccs után nem ünnepelheted a győzelmet, nem bánkódhatsz egy vereség után, tovább kell dolgoznod a játékosaid jobbá tételén. Rengeteget szenvedsz. Imádnod kell ezt a munkát ahhoz, hogy jól tudd csinálni. Ha szereted, a dolgok előbb vagy utóbb jönni fognak.

Amikor Zidane mellett játszottál, gondoltad volna, hogy ilyen jó edző lesz belőle?
Számomra ez nem volt meglepetés.

És az, hogy ilyen hamar visszatért?
Kicsit igen, mint ahogy mindenki másnak is. De ő nagyon intelligens. Mindent kielemzett. A Real Madrid kivételes. Visszatért az egyetlen igaz szerelméhez, amely a Real Madrid, szerintem többet fog adni a klubnak, mint eddig bármikor.

Úgy tűnik, hogy a Real Madrid lassan a francia himnuszt is elénekelhetné, annyi a francia játékos…
(Nevet) Sok volt már a múltban is, megvan bennünk a minőség! A Real Madridnak és a francia játékosoknak is egy jó dolog ez. Nem mindenkinek adatik meg a lehetőség, hogy viselje ezt a mezt.

Pogba viselheti?
Persze. Zidane nagyra értékeli az ilyen típusú játékosokat. Lenyűgöző potenciál van benne, de a United nehezen fogja elengedni, mivel ő a klub egyik szimbóluma.

Képes lehet sikeres lenni a Real Madridban?
Természetesen. Megvan a karaktere, a személyisége, a játéka… Sok dolog. Ez pedig mindig jó egy olyan csapatnak, mint a Real Madrid.

Gondolog, hogy Florentino Pérez megszerezheti?
Florentino meg tudja szerezni azt, amit akar. Rengeteg dolgot tett már a klubért, az országért és a futballért. A Real Madrid történelmének kulcsfontosságú alakja.

És Kylian Mbappé?
Korához képest lenyűgöző, de szerintem a PSG nem fogja elengedni. Jelenleg lehetetlen a megszerzése, ő a klub és az ország arca. Már a válogatottban is megmutatta, hogy egy fenomén. Megvan benne a futballtudás, a karakter, a személyiség…

Te voltál a Monaco sportigazgatója…
Igen, láttam felnőni. Figyeltem edzéseken a fejlődését, már akkor felnőttként gondolkodott. Ami a leginkább megfogott, az a személyisége. A labdarúgás nem csak a játékról szól. Felelősséget kell vállalnod, ő pedig megtette ezt a pályán. Nem sok játékos van, aki ennyire jó.

Szóval a PSG könnyebben engedi el Neymart, mint Mbappét?
Nem. Számomra Neymar is egy fenomén, egy lenyűgöző játékos. Rendkívül jó. Ha lenne két ilyen játékosom, sosem engedném el őket. Soha.

Gondolod, hogy a PSG fog tárgyalni róluk?
Nem hiszem, számukra is jobb, ha Párizsban maradnak, ahol megmutathatják a kritikusaiknak, hogy tévednek. Az én időmben is sokat beszéltek a játékosokról, de miután látták, hogy mi történik a pályán, elhallgattak. A pályán kívüli élet egy dolog, de ami számít, az a pályán történik.

Mit vársz Mendytől?
Türelmesnek kell lennünk. Számára ez egy óriási lépés ahhoz, hogy nagyszerű játékossá váljon. Óriási minőség rejlik benne, valamint szerénység és alázat. Az első dolog, amit mondott, hogy tanulni akar a klubnál.

Mik a legjobb jellemzői?
Az, hogy szerény, alázatos, keményen dolgozik, valamint megvan benne a kellő tehetség is. Ha ezzel a mentalitással folytatja, akkor nagyon pozitív dolgokat mutathat a pályán. Nagyszerű játékosok veszik majd körül, de biztos vagyok benne, hogy harcolni fog a helyéért. 

Francia játékosokról beszélünk. Mitől annyira különleges Karim Benzema?
Nagyon fiatal korában láttam már. Kedveltem, mert alázatos és tisztelettudó volt, de a tehetsége…! Nincs még egy csatár a világon, aki ilyen minőséget képviselne. Évről évre képes kezelni a nyomást a Real Madridnál, ráadásul gólokat lő, gólpasszokat ad, újra és újra. Lenyűgöző. Emelem a kalapom előtte. 

11 mérkőzés erejéig játszhattatok együtt is a válogatottban. Mi a véleményed arról, ami vele történt azóta?
A probléma az, hogy a futballnak és a politikának el kellene különülnie. Számára az a legjobb, ha élvezi a játékot a Real Madridnál, a világ legjobb csapatánál, és gyűjtheti ott a trófeákat. Már elmondtam neki, hogy ha lehetősége van rá, akkor játszania kell 40 éves koráig. Aztán persze eljön az idő, amikor be kell fejezni. 

És mi a véleményed Eden Hazard-ról?
Ő más, mint a többiek. Már bizonyította, hogy a világ egyik legjobbja lehet az elkövetkező 5-6 évben. A Real Madrid most megadta számára a lhetőséget a fejlődésre. Míg a Chelsea-nél sok mérkőzés múlott rajta, a Real Madridnál ez más lesz, hiszen több csapattársa is lesz, aki hasonló szintet képvisel. Éppen ezért láthatjuk majd a kiteljesedett Eden Hazard-t. A Chelsea-nél csak egy darabot láttunk belőle. Most már a Real Madrid mezét viseli majd, ami jelentős súllyal bír.   

Mekkora súllyal?
(Nevet) Egy életre szólóval! Egy hónap a Real Madridban felér egy, valamelyik más csapatnál töltött teljes évvel. 

Mi a legjobb emléked a Real Madridban töltött éveidből?
Minden egyes ott töltött nap… A nyomás mindennapos, és nem állhatsz meg. Tudnod kell, hogy melyik csapat mezét viseled. A Real Madrid történelme rengeteget követel. 

Megbántad, hogy távoztál a klubtól?
Természetesen! Kezdetben nem akartam távozni, de a klub nyomást helyezett rám. Egy játékos sosem akarja elhagyni a Real Madridot… 

Belefáradtál valaha is a galaktikusokért végzett munkába?
Nem, nem! Mindannyiunk tudta, hogy mit kell tennie a pályán. Vicente del Bosque olyan csapatot épített, melynek minden egyes tagja tudta, hogy mit várnak el tőle. Azok, akik a padon voltak, szintén tudták, hogy akik játszanak, azok jól is teljesítenek. Del Bosque tökéletesen kezelte a csapatot.

Ki nyerne, ha a ti időtök Real Madridja összecsapna Zidane háromszoros BL-győztes csapatával?
Lenyűgöző csapat voltunk. Két vagy három góllal is vezethetett az ellenfél, de mi tudtuk, hogy képesek vagyunk győzni. Nemzetközi szinten is versenyképesek voltunk. Mind tudtuk, hogy a Real Madrid a trófeákról szól, és semmi másról. Mindenki arra emlékszik, amit nyertél, nem arra, hogy egy nap rosszul játszottál. A csapatunknak győztes mentalitása volt.  

Volt hiányérzeted az általad nyert BL-címek száma miatt?
Négy vagy öt alkalommal. Beszéltem Florentinóval a kijevi döntő alkalmával, aki azt mondta, hogy az én generációm Real Madridja több BL-címet is nyerhetett volna. Végsősoron igaza volt, hiszen ott volt velünk Raúl, Figo, Ronaldo, Zidane, Roberto Carlos, valamint egy lenyűgöző kapitány Hierro személyében, és egy csodálatos edző is. A világ minden csapata arra vágyott, hogy csak egy játékost megkaphasson a Real Madridból.

De akkor mi hiányzott?
Most már minden más, de mehetek vissza az időben. Egy dolog azonban nem változott: minden játékos arról álmodozik, hogy egy nap a Real Madridban fog játszani. 

És végül még egy kérdés: a FIFA nagyon aktívan próbál tenni a rasszizmus ellen. Te szenvedtél miatta?
Nem. Az emberek kiabáltak, de én tettem a dolgom. Nem érheted el, hogy mindenki szeressen. Az édesapám rengeteg dolgot tanított nekem, ebben a tekintetben is. Az emberek kiabálhattak, de én mindig mosolyogtam. Azoknak, akik ilyeneket kiabálnak, nem kezdheted el megmagyarázni a dolgokat. Én mindig mosolyogtam, amikor a pályán voltam, hiszen ez egy megtiszteltetés volt. Luxus, ha azt csinálod, amit szeretsz.  

Tovább

Zola: Hazard remekül teljesít majd Madridban

Jól nézel ki, focizgatsz még?
Nem, nem sokat. Rossz a hátam és vannak más fizikai problémáim is. Nem játszom annyit, mint korábban…

Karriered során volt rá lehetőséged, hogy aláírj a Madridhoz?
Nem, soha. Ez egy nagyszerű klub, mindenki szívesen játszana itt és örülne a lehetőségnek.

Mit gondolsz Hazard Madridba igazolásáról?
A Madrid egy fantasztikus játékost igazolt. Ebben az idényben csodásan játszott. Emberként is kiváló. A Chelsea egy kulcsfontosságú játékost veszített el, a Madrid pedig szerzett egyet. A legjobbakat kívánom neki, remélem, hogy legalább olyan jól mennek majd a dolgai, mint a Chelsea-nél. Megérdemelné.

És milyen ember Hazard?
Igazán kedves, szerény. Visszahúzódó, de jó ember, szeret nevetni. A képességei ellenére rendkívül szerény.

Zola

És az öltözőben?
Remek. Nagyon laza. Néha egy ilyen tudású játékos arrogáns vagy nem túl pozitív, de Hazard egyáltalán nem ilyen.

Jobb, mint te voltál?
Nehéz összehasonlítani minket, de ha választanom kellene, én őt választanám.

Milyen jövőt jósolsz neki Madridban?
Remekül fog menni neki. A képességei nem hagynak kétséget. A LaLiga megfelelő hely számára. Idén rengeteget tanult és fejlődött, sokkal inkább csapatjátékos lett, javult a passzjátéka. Szerintem jól teljesít majd.

Lehet belőle Zidane új projektjének vezére?
Tavaly remek volt nálunk, a gólok közel 40%-ában szerepet vállalt. Nem csak azzal, hogy betalált, hanem a gólpasszaival is. Kiválóan teljesített, a számai elképesztőek voltak. Néhány vezéregyéniség sokat beszél az öltözőben és a pályán, néhányan pedig a pályán cseleszenek, fontos dolgokat tesznek, nagy meccseket döntenek el. Ő egy remek játékos a Madrid számára.

Mit tanácsolnál neki?
A legjobb, amit mondhatok, az az, hogy továbbra is csinálja azt, amit eddig. A többi jönni fog. Sokat vitáztunk a futballról, ő pedig mindig azt mondta nekem, hogy jobban teljesít, amikor jól szórakozik, akkor hozza ki magából a legjobbat, amikor jól érzi magát. Remélem, hogy Madridban így lesz. Ha igen, a többi jönni fog magától.

Milyen poszton képes ezt megtenni?
A posztja a szélen van, bár szerintem hamis kilencesként is tud játszani. Képes rá, mert erős és gyors. De jobban szeret a bal oldalon játszani.
 

Tovább

Guardiola Iscót akarja

David Silva bejelentette, hogy az utolsó idénye következik a Manchester City játékosaként, Guardiola pedig Iscóban látja a veterán középpályás utódját.

Iscóra tökéletes utódként tekintenek a City-nél, és úgy néz ki, hogy nem is elérhetetlen cél a spanyol megszerzése. Eden Hazard érkezésével tovább bonyolódott a játékos helyzete, és nem úgy tűnik, hogy Zidane csapatában meglenne a helye, legalább is a kezdő tizenegyben biztosan nem.

Ráadásul a Madridnak pénzre is szüksége van ezen a nyáron. A már eddig elköltött 300 millió euró, ami vélhetően növekedni fog, azt jelenti, hogy 100 millió eurót meg is kell keresniük, és ezzel a Bernabéuban is tökéletesen tisztában vannak.

Isco

Zidane korábban már elmondta Iscónak, hogy a keretben megvan a helye, azonban a klub azt is nyilvánvalóvá tette, hogy ha megfelelő ajánlat érkezik, akkor elgondolkodnak az eladásán. A City egyébként ezen a nyáron még nem robbantott bankot.

Az angol bajnok Zack Steffant igazolta le 8 millió euróért, Pep pedig további mélységet szeretne adni a keretnek, hogy a következő BL-sorozatban komoly eséllyel induljanak.

A Madrid 80 milliót szeretne a spanyolért, ami bár nem alacsony összeg, a City-nél megvannak a szükséges források, amit az is megerősít, hogy a következő hetekben lezárják Rodri Hernandez 70 millió eurós átigazolását.

Isco jelenlegi szerződése 2022-ig szól, és miközben ő Madridban szeretne maradni, elképzelhető, hogy a legjobb opció számára mégis a távozás.

A jövő évi Európa-bajnokság előtt játékpercekre van szüksége ahhoz, hogy biztos legyen a helye a válogatott keretében, így pedig kinyílhat számára az ajtó Anglia felé.
 

Tovább

Mbappé valódi ára

Mbappé két évvel ezelőtt érkezett meg a francia fővárosba, egy sajátos, korábban nem látott üzlet keretein belül, amelyben kölcsönadás és kötelező vételi opció és bónusz is megtalálható volt.

A játékos első, egyébként kiválóra sikeredett idénye után a PSG aktiválta az opciót, és kifizetett 145 millió eurót a Monacónak a fiatal csatárért. A 180 millióból hiányzó maradék 35 millió eurót bónuszok formájában fogják kifizetni.

De mielőtt valaki azt gondolná, hogy ezt az összeget valamilyen mérkőzésszámhoz, trófeához, egyéni díjhoz kötötték volna, nem így történt, a L’Equipe pedig elmagyarázza, hogy miről szól a történet.

Mbappé

A Monaco akkor fogja megkapni a 35 millió eurót, ha az alábbiak valamelyike megtörénik: vagy eladják a játékost a szerződése lejárta előtt, vagy megújítják a szerződését. Egyetlen esetben nem kellene fizetnie a PSG-nek: ha megvárják, amíg a szerződés 2022-ben lejár, a játékos pedig ingyen távozik a csapattól. Ez azonban meglehetősen valószínűtlen forgatókönyv. Így tehát a Monaco szinte biztosan hozzájut a 35 millió eurójához.

A lap azt is megírta, hogy egy olyan fizetési formát találtak ki a PSG-nél, amivel elkerülhető a PSG elnökének már sok fejfájást okozó Financial Fair Play szabályainak megszegése. Így vált lehetővé az is, hogy a klub egyszerre igazolta le Neymart és Mbappét 2017 nyarán.

A L’Equipe úgy tudja, hogy ha egy klub kopogtatna a PSG ajtaján, hogy Mbappé ügyében tárgyaljon, akkor egy valahol 230 és 250 millió euró közötti ajánlattal kellene előállniuk, ami több, mint amennyit a PSG Neymarért fizetett a Barcelonának (222 millió euró).

A 20 éves játékos a világfutball egyik legnagyobb kincse, de az ára alapján csak néhány klub engedhetné meg magának a szerződtetését.

Az egyik ilyen a Real Madrid, ami egyébként a legaktívabb érdeklődő volt már a Monacóban töltött időszaka alatt is. A blancók vélhetően világrekordot jelentő összeget fognak fizetni a játékosért, ám a Florentino Pérez által eddig elköltött összeg figyelembe vételével erre vélhetően nem ezen a nyáron kerül majd sor.
 

Tovább

Kroos: A csapatmunka volt a sikereink kulcsa

Háromszor nyerted meg sorozatban a BL-t a Real Madriddal, ám ezúttal csak nézőként követhetted a Liverpool – Tottenham mérkőzést. Hol nézted a meccset?
Otthon, Kölnben. A félidőben lefektettem a gyerekeket, így csak a 70. perctől kapcsolódtam be újra. Nem is igazán koncentráltam rá. Szívesebben lettem volna a gyepen, főleg, hogy Madridban volt a döntő.

Gondoltad volna, hogy a Liverpool és Klopp nyer?
Én már korábban is azt mondtam, hogy ha mi nem tudjuk megvédeni a címünket, akkor nyerjen Klopp és a Liverpool. A 2018-as döntő rendkívül szoros volt. Egy kicsit még mindig sajnálom, hogy a végeredmény két kapushibának köszönhetően alakult ki.

Kroos

Mennyire ismered Kloppot?
Amikor a Bayern és a Dortmund játszott egymás ellen annak idején, gyakran találkoztunk. Nem volt köztünk sok kapcsolat, de mindketten nagyra becsültük a másikat. Természetesen gratuláltam neki a győzelemhez. Jürgen Klopp egy remek fickó.

Thomas Tuchel száma is megvan neked? A PSG megpróbált átcsábítani téged, mielőtt meghosszabbítottad a szerződésed.
Még nincs meg a száma. De amire biztosan kíváncsi vagy: Nem, nem hívott fel egy esetleges átigazolással kapcsolatban.

De Guardiola is biztosan érdeklődött és szeretett volna a City-hez csábítani…
Vele valóban gyakrabban írtunk egymásnak, de sosem ezzel kapcsolatban. Erről soha nem volt szó. Az ilyen jellegű pletykákat jól tudom kezelni.

Münchenben sokan azt mondják, hogy Guardiola valójában azért ment el, mert téged 25 millióért eladott a klub a Real Madridnak.
Hogy pontosan mi volt a távozása oka, azt tőle kellene megkérdezni. Azt viszont, hogy az eladásom nem tetszett neki, meg tudom erősíteni.

Uli Hoeness a rólad szóló dokumentumfilmben elmondja, hogy hiba volt téged elengedni. Mondhatjuk, hogy ez utólag téged igazol?
Nincs szükségem igazolásra. Igaz, hogy Uli utólag ezt mondta, az pedig, hogy bevallotta, az ő nagyságának tanúbizonysága. Számomra már akkor egyértelmű volt, hogy a Bayern hibát követ el azzal, hogy elenged. Tudtam, hogy fontos vagyok a csapat számára, a Bayern számára pedig még fontosabb lehetnék. Bennem azonban nem maradt tüske, szép időszakot töltöttem a Bayernnél, aztán más irányt vett az életem.

Rád akkor kifejezetten igaz a mondás, miszerint senki nem próféta saját hazájában?
Az én esetemre ez egyértelműen ráhúzható, igen. Számomra a legjobb dolog, ami történhetett, az a Real Madridba való átigazolásom volt. Egyetlen németként a csapatban más jellegű figyelem irányult rám, mint hét másik német mellett a Bayernben. A kritikusaim azt mondták, hogy nem fog összejönni a Realnál. De ezek a kritikák később elhalkultak. Ebből gondolom, hogy sok ember véleményét meg tudtam változtatni. Ez a Bayernnél sosem sikerült volna. Még ha maradtam is volna, és megnyertük volna a BL-t, csak annyit mondtak volna, hogy „Kroos is ott volt”. A Realnál sokkal nagyobb figyelem irányul rám.

Komoly motivációt jelent a trófea nélküli idény?
A motiváció egy ilyen szezont követően óriási, főleg úgy, hogy a másik végletet is megtapasztalta már az ember. De a klub megmutatta, hogy nagyra becsül, hiszen meghosszabbította a szerződésemet, ami az elmúlt öt év munkájának elismerése volt.

Kroos

A Real Madrid lesz az utolsó klubod?
A szerződésem 2023-ig szól, azt pedig már korábban is mondtam, hogy a 33 éves kor megfelelőnek tűnik a visszavonulásra. De persze azt is el kell döntenem, hogy akarok-e esetleg valami mást csinálni. Amit már most kizárok: USA, Kína, Katar. Ezeken a helyeken biztosan nem játszom majd.

Mennyire hiányzott Ronaldo ebben az idényben a Real Madridnak?
Vicces lenne, ha egy Cristiano Ronaldo nem hiányozna. Egyedül képes volt a góljaival eldönteni meccseket. A klubváltása viszont mindkét fél számára teljesen rendben volt. Szeretett volna még valami újat kipróbálni, a Real pedig jól keresett ezen. Ennyi.

Személy szerint neked csalódást keltő idényed volt. Egyszer még Bernd Schuster is kritizált téged, dízel traktorhoz hasonlított, illetve azt mondta, hogy csak kocogsz a pályán. Te erre a Twitter oldaladon feltetted a kérdést, hogy „Ki az a Schuster?”.
És ennyi. Szerintem Schuster edzőként tökéletesen tisztában van azzal, hogy ez nem építő jellegű kritika volt, inkább csak sértő mondatok. De én nem neheztelek, már magam mögött hagytam a dolgot.

Eden Hazard megérkezett a Real Madridba. Ő lesz a csapat új sztárja?
Hazard a Real Madrid történetének egy új fejezetében kulcsszereplő lehet. Miatta és magunk miatt is remélem, hogy így lesz. De a sikereinket mindig egy jól működő csapatként értük el. Ez lehet a döntő faktor.

Kroos

Megérkezett Luka Jović is, a Bundesligából.
Korábban mondtam, hogy nem sok Eintracht meccset láttam. A statisztikái magukért beszélnek, de a Real más, mint a Frankfurt. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy ha a klub őt választotta, akkor erősebbé tehet minket.

Zidane egy tíz hónapos szünet után tért vissza, Lopetegui és Solari sikertelen korszakát követően. Miben különleges az, ahogy a csapattal bánik?
Hihetetlen kisugárzása van. A személyisége akkor is hatással van rád, ha semmi különöset nem csinál épp. Mivel a múltja elképesztő, így nem kell sokat beszélnie. Rendkívül átgondolt ember. Mindent tud a pályán előforduló helyzetekről, még a legmagasabb szinten is, szerintem ez nagyon fontos egy edzőnél. Zidane-nal elhiszed, hogy ismét megnyerhetsz mindent. Most egy új időszámítás kezdődik a Real Madridnál, más emberekkel. De Zidane így is képes lesz elérni, hogy együtt sikeresek legyünk.

Megcsináltad már valaha a Zidane-trükköt élesben?
(nevet) Nem, ez az ő reszortja! Egyébként ő pontosan akkor és úgy csinálta ezt a trükköt, amikor és ahogy kellett. Sosem a show volt a lényeg számára. Én is így gondolkodom.

Nem csak a Real, hanem a korábbi klubod, a Bayern is átalakítás alatt van. Követed még a csapat életét?
Persze, hogy tisztában vagyok azzal, hogy kiket igazolnak. Látszik, hogy mi a céljuk. Újra egy olyan csapatot akarnak összeállítani, ami 2013 után képes lehet a BL megnyerésére. A Bayern már ezen dolgozik néhány éve, a BL-t akarják megnyerni.

Mit gondolsz, 2024-ben ott leszel még az Európa-bajnokságon a válogatottal?
Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy már nem leszek ott.

Tovább

Négy lehetséges játékrendszer Zidane Real Madridjának

Zinédine Zidane szeretné megreformálni a Real Madrid taktikáját második edzői időszaka alatt. Mendy, Hazard és Jović leigazolásával, illetve Pogba, Eriksen vagy Fabián esetleges megszerzésével dinamikusabbá tenné a csapatot. Az AS összegyűjtött négy lehetséges felállást, amit Zidane alkalmazhat majd.

Az alapfelállás: 4-3-3
Zidane ezt a felállást használta a klubnál töltött előző időszakában, a sikerek elérésekor, illetve a visszatérését követő néhány mérkőzésen is, ami meglehetősen gyengére sikeredett. Kroos játszhat az 5-ös posztján, annak ellenére, hogy korábban már kifejezte, ő „nem Casemiro”. Fontos azonban, hogy az előző idényben a Bilbao elleni találkozón nem játszott jól ezen a poszton. Egy óvatosabb opció lehet a Casemiróval felálló 4-1-4-1, így a brazil megteremthetné az egyensúlyt.

433

A klasszikus 4-4-2, elől Jović és Benzema
A kétcsatáros felállás. Modrić irányítóként, vagy a jobb oldalon tűnhetne fel. Merészebb változat esetén Vinícius (vagy Asensio) és Hazard lenne a két szélen, de ez is biztosan gyümölcsöző lenne. Fabián 16 meccset játszott tavaly a pálya szélén, de amikor csapata megszerzi a labdát, középre vált. Ez például gondot okozhat olyan ellenfelek ellen, akik bátran használják a széleket.

442

A kevert felállás: 4-2-3-1
Zidane két védekező középpályásban gondolkodik. Modrić is játszhat a középpályán, ám ő szabadabb szerepben tűnne fel. Ez vélhetően minimalizálná Casemiro fontosságát a védekező négyes előtt. Hazard, Vinícius vagy Asensio rohamozhatna a széleken, de Hazard akár középső középpályás is lehetne, miközben a fiatalok játszanának a széleken. Ha Fabián érkezne, az újabb lehetőségeket teremtene.

4231

A gyémánt alakzat: 4-3-1-2
Zidane számára már ez a felállás is sikeresnek bizonyult korábban, amikor Isco volt a gyémánt csúcsán. Hazard kapná ezt a szerepet, Zidane pedig cserélgetné a csatárait Viníciusszal vagy Asensióval. Pogba vagy Fabián fizikai ereje sokat adhatna ehhez a felálláshoz a középpályán. Casemiro játszhatna Kroos helyett, ha épp egy védekezőbb felfogású középpályásra lenne szükség.

4312

Tovább

Van de Beek, a B terv

Az Ajax fiatal középpályása azzal hívta fel magára a Bernabéu figyelmét, hogy komoly szerepet vállalt a holland együttes BL-menetelésében, melynek során rendkívül közel kerültek a Wanda Metropolitanóban megrendezett döntőhöz, kiejtve a Juventust és a Real Madridot is.

A holland válogatott Van de Beek kulcsjátékos volt mindkét BL-párharc során, Torinóban még gólt is szerzett.

A középpályás a minőségének köszönhetően keltette fel a Madrid érdeklődését, de mozgása és előre törő játéka is fontos szempont volt. Zinédine Zidane új Madridjának pontosan erre van szüksége, hiszen egy fizikálisan erősebb csapatot szeretne, amely a labdabirtoklásban is kiemelkedően teljesít.

Bár a blancók a lehető leggyorsabban próbálták lezárni a középpályás kérdését, Pogba ügye elhúzódni látszik, akár augusztusig is, így Van de Beek lehet a legalkalmasabb opció.

Van de Beek

A holland sem lesz olcsó, de nagyjából 60 millió euróért is elérhető lehet, ami közel 100 millió euróval kevesebb annál, mint amennyit Pogbáért vár a Manchester United. Megfizethetőbb, egyszerűbben megszerezhető és könnyebb célpont.

Van de Beek előző idényben produkált statisztikái meggyőzték a Madridot. 57 találkozón lépett pályára, a válogatottban is minden lehetséges összecsapáson ott volt, egyetlen sérülést sem szenvedett és eltiltás miatt sem kellett kihagynia egyetlen találkozót sem. 17 gólt szerzett és 13 gólpasszt osztott ki, bebizonyította, hogy jelenleg ő az egyik legjobb holland játékos.

Sokan úgy gondolták, hogy Pogba alternatívája Eriksen lehet, de Zidane nem igazán érdeklődik a dán iránt, így a klub másfelé vette az irányt.

Érdekesség, hogy a másik nagy madridi sportlap, az AS tegnap a Fabián Ruiz – Eriksen párosban látta Pogba alternatíváját, míg a MARCA mai címlapsztorija szerint Eriksen egyáltalán nem opció már, és a holland lesz a befutó.