Ez különösen igaz Takefusa Kubóra, aki ténylegesen kezdi bebizonyítani, hogy miért ragadt rá még Barcelonában a „japán Messi” becenév. Tudom, hogy még csak 18 éves, de ahogy mondani szokták: ha elég jó vagy, akkor elég idős vagy.
Egyszerűen nem értem, hogy Zidane miért ennyire óvatos
Nem értem, hogy a Fener elleni meccs után miért mondta azt Zidane, hogy az előszezonra elvitt fiatalokkal együtt Kubo is a Castillában fog játszani a következő idényben, ő pedig úgy fogja figyelni a fejlődését, hogy az első csapattal edz. Ez túlságosan is óvatos hozzáállás.
Ha Jorge Valdano ugyanezt tette volna Raúllal, a legendás kapitánynak talán sosem lett volna lehetősége bekerülni a klub valaha volt legnagyobb játékosai közé. Ha Alfredo di Stéfano ennyire aggódott volna Emilio Butragueño felbukkanásakor, talán sosem lehettünk volna tanúi a legendás csatár hőstetteinek. Odaát Argentínában egy bizonyos Diego Maradona már 15 évesen az Argentinos Juniors sztárja volt.
Azt akarom, hogy Zidane mutassa meg azt a merészséget, amit akkor láthattunk, amikor játékosként varázsolt, ami miatt annak idején játékosként beleszerettünk. Azt a bátorságot akarom látni, amit a múltban edzőként is láthattam tőle, aminek köszönhetően nem tántorította el semmi. Végül is ez az az ember, aki Gareth Bale-t leültette a kispadra a Real Madrid BL-döntőjében, amit a csapat a walesi otthonában játszott.
Hallgass a szurkolókra, Zizou. Ha arra ösztönöznek, hogy adj több játékpercet Kubónak, Rodrygónak és Viníciusnak, akkor ennek oka van. Ismerik a játékukat, mindennél jobban, és felismernek egy tehetséges játékost, ha látnak egyet. A régi gárda, akikhez még mindig ragaszkodsz, a srácok, akik mindent megnyertek már, elveszítik a mindennél fontosabb éhségüket.
Joao Félix remekül megvan az Atléticóban…
Ezért is érdemlik meg ezek a sztárjelöltek az esélyt, hogy letegyék névjegyüket. Megvannak a szükséges képességeik, az ő korukban pedig megvan az energiájuk is arra, hogy akár három meccset játszanak le három nap alatt. Ha egy tehetséges fiatalt száműzöl az utánpótlásba, azzal csak annyit érsz el, hogy visszaveted a fejlődését. Joao Félix is egy tini, de azt kell mondanom, úgy tűnik, hogy remekül elvan az Atléticóban.
Zizou. Komolyan meg fogod fosztani a Bernabéut egy olyan tehetségtől, mint Kubo, csak mert túl büszke vagy elengedni egykori BL-uralkodó csapatodat? Elfelejtetted, hogy a Real Madrid az első?