Gy. András

8872 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Tovább

Hazard búcsúlevele

A barátaimnak, családomnak a Chelsea-nél.

Tudjátok, hogy a Real Madridhoz fogok csatlakozni. Nem titok, hogy azóta arról álmodozom, hogy egyszer náluk fogok játszani, amióta fiatal fiúként meglőttem az első gólomat. Mindent megtettem annak érdekében, hogy se engem, se a csapatot ne zavarja meg ez a nehéz, találgatásokkal teli és médiafigyelemmel tarkított időszak, különösen az utolsó hat hónap.

Most, hogy a klubok megegyeztek egymással, remélem, megértitek, hogy kitartottam az álmom mellett, pontosan úgy, ahogy közületek is mindenkinek ki kellene tartania, ha esélye adódna arra, hogy megélje az álmát. A Chelsea elhagyása karrierem legnehezebb és legnagyobb döntése. Most, hogy egy már nem titok, szeretnék tisztázni egy dolgot, ami számomra mindig egyértelmű volt. Minden egyes pillanatot imádtam a Chelsea-nél, egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy bármely más klubért valaha is elhagynám.

Mindössze 21 éves voltam, amikor csatlakoztam, szóval itt váltam férfivá és játékossá veletek. Ti segítettetek hozzá, hogy Belgium nemzeti csapatának kapitánya lehessek. Természetesen voltak nehéz időszakok a csapat számára és személy szerint nekem is, ilyen a profi labdarúgás. Mindenesetre a foci számomra azt jelenti, hogy nálam van a labda, meccseket játszom, élvezek minden pillanatot és úgy gondolom, hogy szerencsések vagyunk, hogy ezt a csodálatos játékot játszhatjuk. Ha valaki edzői tippet akar tőlem, mindig ezt mondom neki. Játszd a focit és élvezd!

Hazard

Még akkor is mindent beleadtam, amikor nem ment jól a játék, ez pedig a csodás szurkolásotoknak köszönhető. Az a harcos szellemiség, a vágy, a feladás lehetőségének teljes elutasítása a Chelsea kultúrájának része, ez közvetlenül tőletek jön.

Amikor visszagondolok a különleges pillanataimra, amelyeket a Chelsea mezében éltem meg, rengeteg dolog jut eszembe. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy sokkal több mérkőzést nyertünk, mint amennyit elveszítettünk. Azok, akik ismernek, tudják, hogy nem vezetek listát arról, hogy mit nyertem, csak annyit mondhatok, hogy minden egyes csapat- és egyéni siker csodálatos volt. Egy napon képes leszek majd leülni egy pohár sör mellé, hogy nevetve, büszkén meséljek a kihagyott tizenegyesemről, ami előkészítette a fejesemet, amivel megnyertük a Palace ellen a bajnokságot, vagy a Tottenham, Arsenal, Liverpool elleni gólokról.

Élénken élnek bennem ezek az emlékek, az általatok megteremtett hangulat miatt. Remélem, hogy ti is olyan büszkén fogtok emlékezni rájuk, mint én. Akár az Egyesült Államokban túráztunk, akár a Sunderland ellen játszottunk egy keddi napon, Oroszországban szerdán vagy az ÖSSZES meccsüknön a Bridge-en, mindig támogattatok, bátorítottatok, hogy játsszam a játékot, legyek önmagam. Remélem, hogy ti is annyira jól éreztétek magatokat, amennyire én.

Sok nagyszerű játékosunk van, a legbüszkébb pedig a csapatként megélt pillanatokra vagyok. Megnyertük az FA-kupát, a ligakupát, az Európa-ligát és a bajnokságot is. Együtt, családként. Mindegyik cím különleges a maga módján, a Bakuban lejátszott meccsünk néhány héttel ezelőtt pedig a tökéletes lezárása volt egy hosszú, világbajnokságot követő idénynek.

A Chelsea és különösen a Chelsea szurkolói mindig különlegesek lesznek számomra, a következő idénytől pedig mindig elsőként fogom követni az eredményeiteket. Remélem, hogy összesorsolnak minket a BL következő kiírásában, és az azt követőkben is, hogy újra találkozhassunk.

Mielőtt elmegyek, szeretnék egy utolsó köszönetet mondani mindenkinek a klubnál az óriási erőfeszítéseikért, amiknek köszönhetően túléltünk minden pillanatot. Minden kollégámmal el fogunk búcsúzni egymástól a megfelelő pillanatban, de meg kell köszönnöm Mr. Abramovich-nak és csapatának, hogy nem egy, hanem két álmomat is segítettek megvalósítani. Az első az, hogy a Chelsea játékosa lehettem, a második pedig az, hogy most a Real Madrid játékosa lehetek.

A legjobbakat kívánom mindegyikőtöknek, barátaim!

Eden

Tovább

A Chelsea hivatalos közleménye Hazard távozásáról

Hazard úgy hagyja el a Chelsea-t, hogy klubunk nagyszerű játékosai között emlegethetjük. Két alkalommal segítette hozzá a csapatot az angol bajnokság, kétszer az Európa-liga és az FA-kupa, egyszer pedig a ligakupa megnyeréséhez. Négy alkalommal választották meg az év Chelsea-játékosának, ami abszolút rekord.

A csapat sikereinek csillogó sztárjaként Hazard 352 mérkőzést játszott le a klubnál, amivel a klub történetében a 23. helyen áll ebben a tekintetben, 110 gólja pedig a kilencedik legtöbb.

A Chelsea igazgatója, Marina Granovskaia elmondta: „Bár szomorúan intünk búcsút Edennek, és egyértelműen tudattuk vele, hogy a klub szeretné, ha maradna, tiszteletben tartjuk a döntését. Új kihívásokat szeretne egy másik országban, és gyermekkori álmát követve a Real Madridban akar játszani.” 

„Az emlékek, amelyekkel itt hagy minket, nem fognak elhalványulni. Mindenkit, aki Chelsea meccset nézett szórakoztatott, rengeteg mérkőzést döntött el, amiért óriási köszönet jár Edennek. A klubnál töltött ideje alatt példamutató profiként viselkedett, kiváló egyéniség volt, akit öröm volt magunk között tudni, és akivel öröm volt együtt dolgozni. Várjuk, hogy a jövőben még viszontlássuk a Stamford Brigde-en.”
 

Tovább

Hivatalos közlemény: Eden Hazard

Hivatalos közlemény: A Real Madrid C. F. és a Chelsea FC megállapodtak Eden Hazard átigazolásáról. A játékos a következő öt szezonra, 2024. június 30-ig kötelezi el magát a klub mellett. Eden Hazard bemutatására június 13-án kerül sor a Santiago Bernabéu stadionban, a kötelező orvosi vizsgálatot követően.

Hazard

Tovább

Roberto Martínez: Edent a pletykák is csak motiválják

Hazard és a vele kapcsolatos pletykák: „Ezek a hírek már tavaly óta mennek. De most itt van, velünk. Minden játékosunk arra koncentrál, hogy a következő két mérkőzésen hat pontot szerezzünk, így pedig kvalifikáljuk magunkat a torna utolsó szakaszába. Bármit is mondanak kint, az nem jut be ide. Eden ugyanolyan, mint mindig, nyugodt. Higgyenek nekem, nincs semmi, ami miatt aggódnia kellene. A játékosoknak a pletykák ellenére is normális munkát kell végezniük. 10 nagyon erős hónap van mögöttük a klubjaikban, már csak Carrasco az, aki még mindig versenyben van a csapatával, mindenki a hat pont megszerzésére koncentrál. Nem gondolunk másra, holnap egy nagyon nehéz meccs vár ránk.”

Hazard és Martínez

Hazard fejlődése játékosként: „Eden esetében igaz, hogy tényleg ismerned kell, tudnod kell, hogy milyen ember. Rendkívül tapasztalt. Nagyon fiatalon hagyta el Belgiumot, Franciaországban pedig a várakozásainknak megfelelően bajnoki címet nyert. Ezután egy másik nagyon erős ligába ment, az angol bajnokságba, ahol szintén címeket nyert. 28 éves, számtalan válogatott meccs van a háta mögött, úgyhogy teljesen nyugodt. Kapitányhoz méltón koncentrál. Bármit is írnak róla, az végül segít neki. Egészen kielégítő érzés átigazolási pletykák célpontjának lenni, ez is motiválni fogja holnap.”

Megfigyelni a támadó fejlődését: „Úgy gondolom, hogy ami a futball tudásán túl igazán kiemelkedő vele kapcsolatban, az a személyisége. Igazi csapatjátékos, aki elkötelezett a csapat érdekei iránt. Emellett olyan tehetség, amilyennel nem sűrűn találkozol. Össze tudja zavarni a védőket, kellően intelligens ahhoz, hogy megtalálja a szabad területeket. Képes eljuttatni a címzetthez az utolsó passzokat, a pálya utolsó harmadában pedig ügyesen használja a képességeit. Ez azt is jelenti, hogy nagyon nehéz megtalálni az ideális pozíciót számára, ő nem az a típusú futballista, aki kifejezetten egy poszton játszik. A legfontosabb, amit megfigyeltem vele kapcsolatban, az állandóság, amit megtalált a játékával. Nincsenek hullámvölgyei, nem egy érzelmes játékos. A futballért él, focista családból érkezik, a szülei futballisták voltak, ahogy a testvérei is azok. Megéli a focit, teljes mértékben kiélvezi. Ezt csodálatos látni, nem sokszor látsz ilyet. Ő egy régi vágású játékos rendkívül modern képességekkel.”

Tovább

Mariano: Ez az én évem lesz

Sok mérkőzést játszottál ezen a pályán? [Az interjú a játékos háza mögötti mini futballpályán zajlott – a szerz. kieg.]
Néha barátokkal, de nem túl gyakran. Madridban nincs túl sok lehetőségem ilyenre.

Real Madrid stílusúra alakítottad a pályát. Megváltozik ez a nyarat követően?
Nem, már nem. Ez a csapatom.

Maradsz?
Igen, amíg nem nyerünk sok-sok címet.

Hány százalékig vagy biztos a folytatásban?
A tervem az, hogy itt maradok, a csapatommal. Meg akarom mutatni, hogy miért jöttem.

Mariano

Miért jutottál arra a megállapításra, hogy nem veszel figyelembe más lehetőségeket?
Keményen harcoltam azért, hogy a Real Madridban legyek. Nagyon keményen dolgoztam, mindig ezt akartam. Most itt vagyok, úgyhogy a tőlem telhető legtöbbet fogom megtenni azért, hogy a világ legjobb csapatában játszhassak.

Tisztában vagy az átigazolási hírekkel?
Nem, nem igazán tudom, hogy mi történik, de bárki is érkezik, örömmel fogadjuk.

Amikor meglátod a neved az eladásra váró játékosok között, az bánt téged? Vagy érdekel egyáltalán?
Ez mindenki számára egy nehéz idény volt, ilyenkor mindig ez van. A sajtó mindig megjelenik, nekünk pedig ezt el kell fogadnunk.

Milyen következtetéseket vontál le ebből az idényből? Mit tanultál? Egyénileg és csapat szinten?
Kemény év volt, mivel nem értük el a céljainkat, de most már a következő idényre kell gondolnunk, ez a fontos. Meg kell próbálnunk annyit nyerni, amennyit csak lehet.

Kritikus vagy magaddal szemben? Hogyan buktátok el ezt az idényt?
Senki nem nőtt fel a feladathoz, még jó, hogy jön egy új év, amikor is megmutathatjuk, hogy tudunk jobbak lenni ennél.

Mennyire várod a kezdést?
Már nagyon szeretném elkezdeni az előszezont. Készen állok, hogy nagy elszántsággal húzzam fel a stoplist.

Egy évvel ezelőtt el sem tudtad képzelni, hogy itt leszel. Ez is egy újabb ok, hogy ne dobd be a törölközőt?
Franciaországban voltam, aláírtam a Lyonhoz, ami egy kaland volt, de visszatérni a Real Madridhoz, csodálatos. Hihetetlenül boldog vagyok.

Hogy vagy képes folyamatosan előre nézni és nem feladni?
Mindig a küzdelemre gondolok, a siker alapja a munka, így éred el a céljaidat.

Mariano

Mit jelent számodra, hogy a Real Madrid 7-ese vagy?
Számomra ez nagy büszkeség. Ez egy olyan mez, amit kiváló játékosok viseltek.

Érezted a Cristiano öröksége jelentette nyomást?
Nem, nem érzek ilyet. Erőt ad, hogy tovább harcoljak, ahogy az elődeim is tették, mint Juanito, Cristiano és mindenki más.

A dolgok jobban is alakulhattak volna az idény elején. Nagyszerű gólt szereztél a Roma ellen…
Mindig úgy gondoltam, hogy egy meccs nem számít. Folyamatos munkára van szükség. A találkozó után minden úgy alakult, ahogy senki nem várta.

Aztán menesztették Lopeteguit.
Nehéz volt, mivel nem jöttek az eredmények, de most már a következő idényre kell gondolnunk.

Megsérültél a Clásico után, nem tudtál kezdővé válni Santiago Solari alatt…
Erőltettem a játékot egy kellemetlenség ellenére, mivel segíteni akartam a csapatot. Nem kellett volna, így partvonalon kívülre kerültem, de hála az égnek már jól vagyok.

Aztán volt egy hátproblémád. El tudnád mondani, hogy pontosan mi történt veled és hogyan kezelted?
Igen. Volt egy sérülésem, ami 2019 elején megakadályozta a pályára lépésemet. Nehéz volt. Átfordítottam a matracomat, és el kellett hoznom azt, amin még Lyonban aludtam, hogy lássam, tudok-e rajta pihenni.

Solari kihagyott a Clásico és az Ajax elleni meccsek keretéből, amikor nagyon kellettek a gólok.
Az a hét nagyon fájt nekem. Az, hogy nem lehettem ott, hogy segítsem a csapatot ilyen fontos meccseken. De ez már a múlt, arra kell gondolnunk, ami előttünk áll.

Aztán Zidane visszatért. Ez jó hír számodra?
Zidane rengeteget jelent ennek a klubnak. Mindent megnyert játékosként és edzőként is. Remek a kapcsolatom vele, miatta vagyok az első csapatban. Ő emelt ki, ő adott nekem szerződést.

Hogy mész neki a következő idénynek?
Nagy lelkesedéssel. Meg akarom mutatni, hogy miért jöttem. Ez az én évem lesz.

Mariano

Mit kell tennie a csapatnak, hogy újra címeket nyerjen?
Meg kell változtatni a dinamikát, jól kell kezdeni és mérkőzésről mérkőzésre kell haladni.

Egy újabb ilyen idény elfogadhatatlan a Real Madridnál. Nagyobbak lesznek az elvárások, mint valaha.
Az elvárások mindig a legmagasabb szinten vannak a Real Madridnál. Minden edzésen, minden meccsen a legjobbadat kell nyújtanod. Ezért is ez a világ legnagyobb klubja.

Karim Benzema itt van, Luka Jović pedig érkezik. Túl nagy a verseny?
A versengés mindig jó, nekem és nekik is.

Nem gondolod, hogy Jović leigazolása nagy kiadás egy olyan játékosra, aki a te posztodon játszik?
Bárki is érkezik, bármely posztra, örömmel fogadjuk. Ez a keret érdekét szolgálja, erősebbé tesz minket.

Gondolod, hogy a csapattal tiszteletlenül bántak? Néhány játékos és Florentino Pérez is ezt mondta.
Igaz, hogy ez a csapat mindent megnyert. Sorozatban háromszor nyertük meg a BL-t, de akkor jövünk rá, hogy milyen nehéz valamit megnyerni, ha veszítünk.

Már egyszer távoztál, majd visszatértél. Ezért is vagy annyira biztos benne, hogy nem akarsz újra elmenni?
Igen, elmentem, de a csapatom mindig a Real Madrid volt, ahova képes voltam visszatérni. Most 100%-ig biztos vagyok benne, hogy itt akarok sikeres lenni.

Mire emlékszel a visszatérésedből? Biztosan izgalmas napok voltak.
Érdeklődött a Sevilla, aztán a Real Madrid. Először felhívtam a klubot, majd Lopetegui meggyőzött, hogy jöjjek. Már korábban is elmondtam, hogy nem mondhatok nemet a Real Madridnak, úgyhogy itt vagyok, ahol lenni akarok. Úgy éreztem, hogy hazatértem, de furcsa is volt, mivel már teljesen más játékos voltam.

Mariano

Nem volt könnyű neked az akadémián, igaz?
Az élet az akadémián és az első csapatban sem könnyű a Real Madridnál. Először is rengeteg kiváló játékossal kell megküzdeni, olyanokkal, akik mind a spanyol első osztályban vagy külföldi ligákban játszanak. Ez mindig nehéz, nem is mindig voltam kezdő, de gólokat lőttem és kezdővé váltam.

Közel álltál a távozáshoz?
Sosem szerettem volna elhagyni az akadémiát. A Real Madrid első csapatába akartam kerülni, ehhez pedig mi lehetne jobb kiindulás?
 

Tovább

Milyen típusú játékos Jović?

Hol játszik?
Jović egy csatár, de nem feltétlenül klasszikus 9-es. Hőtérképei alapján elmondható, hogy a pálya több különböző pontján is előszeretettel tűnik fel, de a pályán töltött idő jelentős részét a tizenhatosnál lévő félkörnél és a bal szélen tölti. Képes visszalépni labdákért, hogy mélyről induljon meg.

Honnan lő kapura?
A 21 éves játékos kifejezetten veszélyes a tizenhatoson belülről. 125 ilyen lövéséből 59 kaput talált, a tizenhatoson kívülről pedig 39 lövéséből 10-ről mondható el ugyanez.

Hova lő?
Nagyon ügyesen helyezi a lövéseit a sarkokra. Öt jobb szélre helyezett lövéséből négy gól lett, míg a másik szélre kilencből nyolcszor talált be.

Jovic

Hogyan lő?
Bár jobb lábbal több gólja van, bal lábbal is rendkívül hatékony. 15 gólt jobb lábbal, nyolcat bal lábbal, ötöt pedig fejjel szerzett.

Mit ad a támadásokhoz?
Meccsenként átlagosan 2.4 helyzetet alakít ki, gólátlaga 0.7, lövéseinek 31%-a gólt eredményez.
Saját góljai mellett a társak kiszolgálásával sem áll hadilábon. 1.8-as meccsenkénti kulcspassz-mutatójával a tökéletes csatárpartner.
Átlagosan 3-4 csellel próbálkozik mérkőzésenként, amelyek fele sikeres, szóval nem fél felvenni a harcot az ellenfél védőivel.

Mit ad a védekezéshez?
Mivel csatár, így túl sok védekező feladattal nem szokták megbízni, de ebben a tekintetben is lehet rá számítani. Védekezés közben párharcai 31%-át megnyeri, ami meccsenként 0.8 győztes párharcot jelent 2.7-ből, emellett 1.4 alkalommal akadályozza meg az ellenfél támadásait közbeavatkozásának köszönhetően. Védekezés közben általában a testi erejét használja arra, hogy elválassza a támadókat a labdától.
 

Tovább

Luka Jović – Az FK Crvena zvezdától a Real Madridig

Egy rendkívül erős, technikás és gólérzékeny csatár, aki mindkét lábát jól használja, a kapu előtt pedig felülmúlhatatlan. Fiatal kora ellenére már most is komoly európai szintű tapasztalattal rendelkezik, a legutóbbi Európa-liga sorozatban 10 gólt szerzett, csapatával pedig eljutott az elődöntőig. Szerbiában, Portugáliában és Németországban, vagyis minden olyan országban, ahol eddig játszott, címeket nyert.

Álomszerű debütálás
Miután végigjárta az FK Crvena zvezda akadémiájának csapatait, az első csapatnál való bemutatkozása során ő szerezte meg a 2013/14-es idény legfontosabb gólját, ami a trófea megnyerését jelentette. Amikor csereként beállt, csapata 3-2-es hátrányban volt, ő pedig meglőtte a 3-3-as döntetlent jelentő gólt, ami elegendő volt ahhoz, hogy csapata bajnok lehessen, miközben ő lett a klub legfiatalabb gólszerzője. Miután nevet szerzett magának Szerbiában, ahol két Super Ligát nyert, a Benficához szerződött, ahol játszott az utánpótlásban és az első csapatban is. Az itt töltött időszaka során debütálhatott a Bajnokok Ligájában, miközben két bajnoki címet, egy kupát, egy ligakupát és egy portugál szuperkupát is bezsebelhetett.

Luka Jovic

2017-ben csatlakozott az Eintracht Frankfurthoz, ahol nagy szerepet játszott abban, hogy első évében kupát nyert a csapata, hiszen ő lőtte meg a döntőbe jutást jelentő gólt. Miután a válogatott színeiben részt vett az oroszországi vb-n, megkezdődött a legsikeresebb idénye. Ő volt az Eintracht kulcsembere az Európa-ligában, emellett pedig a Bundesliga egyik legeredményesebb játékosa is (17 találattal). Válogatott szinten is megkezdte a gólgyártást, még márciusban talált be Németország ellen.

 
Karrierje:
– Az FK Crvena zvezda akadémiája (2005-2014)
– FK Crvena zvezda (2014-2016)
– Benfica (2016-2017)
– Eintracht Frankfurt (2017-2019)
– Real Madrid (2019- )
 
Címei:
– 2 szerb bajnoki cím (2013/14 and 2015/16)
– 2 portugál bajnoki cím (2015/16 and 2016/17)
– 1 német kupa (2017/18)
– 1 portugál kupa (2016/17)
– 1 portugál szuperkupa (2016)
– 1 portugál ligakupa (2015/16)

Tovább

Ferland Mendy készen áll a kötelező orvosi vizsgálatokra

Miközben a Real Madrid és a Lyon véglegesíti az átigazolást, a 23 éves balhátvédet megvizsgálják a madridi klub orvosai.

A Lyon új sportigazgatója, Juninho Pernambucano zöld utat adott az átigazolásra, így Mendy csatlakozhat a Real Madridhoz.

Mendy jelenleg a francia válogatott edzőtáborában, Clairefontaine-ben tartózkodik, 20 percet játszott a Franciaország – Bolívia barátságos mérkőzésen. A Didier Deschamps által irányított felnőtt válogatottban tavaly novemberben debütált.

Mendy

A játékos leigazolásának hivatalos bejelentése nem történik meg, amíg Mendy a válogatott kötelezettségeit teljesíti. Franciaországnak még két idegenbeli mérkőzést kell lejátszania, Törökország ellen június 8-án, illetve Andorra ellen június 11-én.

Nem tartott sokáig a játékos meggyőzése, különösen azután, hogy megtudta, Zinédine Zidane egyik első számú célpontja volt. Két Lyonban töltött éve alatt a francia bajnokság egyik meglepetésévé nőtte ki magát, a Juventus és a Barcelona is érdeklődött iránta, de ő már szavát adta Zidane-nak.
 

Tovább

Tíz dolog, amit nem biztos, hogy tudtál Eden Hazard-ról

1. Édesanyja is futballista volt
A Hazard-család egy futballista család, testvérei mellett Eden édesanyja és édesapja is űzte ezt a sportot. Apja, Thierry félprofi szinten játszott, édesanyja, Carine azonban a belga első osztályban volt támadó. Akkor hagyta abba a játékot, amikor teherbe esett Edennel.

2. NBA-szurkoló, a New York Knicks a kedvenc csapata
Hazard nagy rajongója a New York Knicks együttesének, minden évben legalább egyszer elmegy egy mérkőzésre a Madison Square Gardenbe. Imádja Kristaps Porziņģist, a Knicks korábbi és a Dallas jelenlegi játékosát.

Hazard

3. Első piros lapját azért kapta, mert megrúgott egy labdaszedőt
A belga karrierjének talán legbizarrabb esete volt az első piros lapja, amikor összetűzésbe keveredett a Swansea City egyik labdaszedőjével. Miközben a Liga-kupa egyik párharca során minden pillanat számított, a vendéglátó klub labdaszedője megpróbálta húzni az időt, Hazard pedig megrúgta őt. Ez három meccses eltiltást is maga után vont.

Ami még érdekes volt a dologban, az az, hogy másnap azonnal kiderült, hogy ki is volt a labdaszedő srác, ahogy az is, hogy Twitteren keresztül a találkozó előtti napokban már ígéretet tett arra, hogy szükség esetén húzni fogja az időt.

4. 17 évesen debütált a válogatottban
A belga válogatott teljes átalakuláson ment át az elmúlt évtizedben, Hazard pedig 17 éves volt, amikor debütálhatott a csapatban, egy Luxemburg elleni barátságos meccsen. Ő a nyolcadik legfiatalabb játékos, aki viselhette a piros mezt, bár a francia szövetség mindent megtett annak érdekében, hogy megpróbálják meggyőzni őt arról, hogy inkább a kék szerelést válassza.

5. Mindig rajongott Zidane-ért
Amennyiben a blancókhoz igazol, a Lille saját nevelésű játékosának végre lehetősége lesz példaképével dolgozni. Fiatalabb korában imádta Zidane-t, ez is az egyik oka annak, hogy a 28 éves támadó ilyen elszántan próbál csatlakozni a Real Madridhoz. Az 1998-as világbajnokság alatt a fiatal Hazard egy francia mezt viselt, Zidane nevével a hátán, és a hazaiakért szorított, akik végül magasba is emelhették a trófeát Párizsban.

Hazard

6. Otthagyott egy válogatott meccset, hogy megehessen egy hamburgert
2011-ben volt egy ingerült lépése, ami miatt veszélybe került a válogatott karrierje. Egy Törökország elleni válogatott meccsen lecserélték, ő pedig már a találkozó lefújása előtt elhagyta a stadiont. Később lefotózták, ahogy családjával hamburgert eszik.

7. Az oroszországi labdarúgó világbajnokság elődöntősei közül négyből hármat előre megjósolt
A torna kezdete előtt a belga támadó Franciaországot, Belgiumot, Argentínát és Angliát jósolta a legjobb négy közé. Az egyedüli csapat, amelynek nem sikerült eljutnia idáig, Argentína volt.

8. A mutatói a Chelsea-nél elképesztőek
A Stamford Bridge-en kellemesen fognak emlékezni a belgára, ha elhagyja a Chelsea csapatát, hiszen 352 mérkőzésen 110 gólt szerzett és 92 gólpasszt is kiosztott.

9. A kedvenc száma a 10-es
Karrierje során mindig a 10-es mezt viselte, de lehet, hogy új szám után kell néznie, amikor a spanyol fővárosba teszi át székhelyét, hiszen nem valószínű, hogy Luka Modrić lemondana a mezéről. Nem zárható ki, hogy a 7-es mezt fogja megkapni.

Hazard

10. Hazard Zidane, Rudi Garcia és Lampard pártfogoltja volt
Az első edző, aki igazán bízott Hazard-ban, Rudi Garcia volt, ő rakta be a Lille első csapatába. Zidane már ekkor tudta, hogy a belga nagy sztár lehet, be is ajánlotta őt a blancóknál. A Madrid azonban nem lépett, így Hazard végül Angliába ment, ahol Frank Lampard vette a szárnyai alá, aki azt mondta neki, hogy az egész világ a lábai előtt hever majd.

Tovább

Ronaldo: Nincs Ramos a csapatomban, nem tudnám megfizetni

Milyennek találod az elnökként való szenvedés újfajta érzését?
A meccsek alatt megpróbálok elbújni, mert a jelenlétem befolyásolja a játékosokat és a szurkolókat is. Sokszor megpróbálok csendben, a háttérben szenvedni. Elnökként sokkal erősebb ez az érzés, mint játékosként. Amikor te vagy a pályán, a dolgok mégis csak a te kezedben vannak.

Melyik volt a legrosszabb pillanatod az elnöki páholyban?
Sok volt. Volt olyan időszak, amikor minden rosszul alakult. VAR-hibák, olyan hibák, amik pontokba kerültek nekünk, de a legjobban azt szenvedtem meg, amikor Vallecasban bebiztosítottuk a bentmaradást. A Rayo kiegyenlített, a Girona pedig tizenegyeshez jutott úgy, hogy a Levante játékosát ki is állították. Minden nagyon nehéznek tűnt. Aztán a tizenegyest visszavonták, mi pedig újabb gólt szereztünk. A boldogság és az öröm miatt végül megérte a szenvedés.

Gondolod, hogy nem lett volna jó, ha a Valencia ellen kellett volna egy olyan meccset játszanotok az utolsó fordulóban, ahol kötelező lett volna a győzelem?
Nagyon kemény lett volna, mivel ők a BL-helyért játszottak, győzelmi szériában voltak, remekül játszottak és szinte minden meccset megnyertek. Nagyon nehéz lett volna. Hála Istennek nem kellett izgulnunk az utolsó mérkőzésen.

Miért elnök lettél, miért nem edző?
Sosem izgatott az edzővé válás kérdése. Az edzői munka rosszabb, mint játékosnak lenni. Jobban átlátom a vezetési és marketing kérdéseket, ráadásul az volt az álmom, hogy lesz egy csapatom. Két évig kerestem Európában. Aztán ott volt a Fort Lauderdale Strikers csapata az USA-ban, de az MLS-be való bekerülés 150 millió euróba került volna. Az általam legjobban kedvelt opció a Valladolid volt. Mindenük megvolt, amit én egy projekthez elképzeltem. Egy nagyvárosi csapat, erős szurkolói bázissal.

Észrevetted a szurkolók és a város izgatottságát, amikor megérkeztél?
Igen, nagyon látványos volt. Biztos voltam benne, hogy így lesz, de aztán később már a jól elvégzett munkám miatt kaptam ezt meg. Feltöltődtem és megterveztem a Valladolid jövőjét.

Ki a példaképed az elnökök vagy tulajdonosok közül?
Hárman is inspiráltak. Massimo Moratti, az Inter korábbi elnöke, Florentino Pérez a Real Madrid elnöke és Andrés Sánchez a Corinthiansból. Florentino az, akivel a leginkább kapcsolatban állok. Nagyon szeretem a Real Madridot és Madrid városát. Florentino volt az, akitől a legtöbbet tanultam. Megérkeztem Madridba, már én voltam a harmadik galaktikus; már minden folyamatban volt. Úgy gondoltam, hogy ez egy nagyszerű projekt. A labdarúgás aztán megváltozott; a marketing hatalmas ugrást jelentett a futball számára, és Florentino volt az, aki ezt megteremtette, ő a legjobb játékosokra szavazott. Megpróbáltam ezt Brazíliába is átvinni. A Corinthians az alapoktól kezdett, most pedig nekik van a legjobb infrastruktúrájuk Brazíliában. Nem tudtak kifizetni, a mezszponzorációjuk egy része az enyém volt. Ez is egy újabb változás volt.

Lehet valaki elnök úgy, hogy nem folyik bele az edző munkájába?
Ez csábító dolog, de futballista voltam, úgyhogy nagyon könnyű távol tartanom magam ettől. Sosem mondtam semmit az edzőnknek. Soha nem léptem be az öltözőbe, nem is fogok. Egyetlen kivételt tettem, amikor bebiztosítottuk a bentmaradást. Nem engedem meg magamnak, hogy bemenjek, vagy sugalljak valamit az edzőnek.

Évekig készültél marketingből.
Igen, mindig érdekelt a téma. Karrierem során folyamatosan különböző cégek célpontja voltam, én pedig mindig kíváncsiskodtam. Megpróbáltam megérteni a kapcsolatot a márka, az ügynök és a játékos között. Imádom tanulmányozni ezt a világot és sportmarketinget tanulni.

Elmondtad, hogy szeretsz segíteni a játékosaidnak. Sok olyan játékossal találkoztál, akinek szüksége volt erre?
Igen, ez mindig aggasztott. Láttam játékosokat magam mellett, akik rengeteg pénzt kerestek, majd két évvel azután, hogy már nem játszottak, minden pénzük elfogyott és szinte mindent elvesztettek. Én szeretnék biztonsággal befektetni, hogy biztosítsam a jövőt. Sok játékos megőrül az új és drága autókért, de meg kell mutatnunk nekik, hogy a valóság más, a jövő pedig nagyon hosszú.

Mennyire befolyásolhatja a környezet a játékosokat?
Nagyon. Néha nem olyan ütemben fejlődik a környezet, mint a játékos. Az üzlet nem vár. Mindig azt tanácsolom az embereknek, hogy vigyázzanak a pénzükre. Tisztában kell lenniük azzal, hogy mit akarnak.

Mikor láthatunk olyan meccset, ahol az egyik elnök Gerard Pique, a másik pedig Ronaldo?
Úgy tűnik, hogy Pique jó abban, amit csinál. Okos srác, alkalmas a feladatra. Bevonódott az üzleti világba, szereti meglátni a potenciált. Nem tudom, hogy mikor találkozunk az elnöki páholyban, de egyelőre még játszik. Tetszik, ha aktív vagy korábbi játékosok ilyen befektetéseket tesznek.

Megtapasztaltad David Beckham Real Madridra gyakorolt hatását is úgy, hogy mindkét fél márka volt.
Beckhamet az egész világon ismerték, rengeteget adott a Madridnak. Akkoriban szinte minden futballreklámban ott volt Zidane, Figo, Beckham és én is. Különleges időszak volt.

Mit gondolsz az Európai Szuperliga ötletéről?
Nem gondolom, hogy ez Európában működőképes lenne. A BL-ben megvan az izgalom és a történelmi rivalizálás. A jelenlegi modellt lehet javítani, de hogy besűríteni egy másik ligát a naptárba? A játékosok már most is kimerültek. A TV-csatornák rengeteget fizetnek, de nem tudhatjuk, hogy mi fog történni két év múlva.

Egy olyan klub számára, mint a Valladolid, nehéz versenybe kelni a topcsapatokkal?
Nehéz, de nem lehetetlen. A bajnokság legalacsonyabb költségvetése mellett sikerült bentmaradnunk a Girona ellenében, akik háromszor akkora költségvetéssel rendelkeznek, mint mi. Lehet, hogy a futball istenei segítettek nekünk, de nem akarunk a TV-s jogoktól függeni.

Gondolod, hogy a játékosok ott játszanak, ahol akarnak? Elhagyhatnak egy csapatot, ha úgy akarják?
Igen. Ha el akarsz menni, akkor megvannak a lehetőségeid ennek elérésére. Én mindig ott játszottam, ahol akartam. Mindig megharcoltam ezért.

Mit tennél, ha te lennél az elnök és Sergio Ramos azt mondaná, hogy ingyen akar távozni Kínába?
Nincs Ramos a csapatomban, nem tudnám megfizetni. A mi esetünkben Calero az, akit sok csapat szeretne elvinni, a kivásárlási ára pedig mindössze 11 millió euró. Beszélni fogunk vele, megpróbáljuk majd itt tartani, de át kell gondolnunk a jövőjét.

Egyetértesz azokkal, akik azt mondják, hogy látnak valamit belőled Mbappéban?
Igen. Nagyon kedvelem őt. Gyors, jó befejező, még csak 20 éves. Már három éve szem előtt van, mivel rendkívül tehetséges. Nem tudom, hogy jelenleg mi alapján árazzák be a játékosokat, de ki vagyok én, hogy ítélkezzek? Az emberek értem is rengeteget fizettek, ahogy Zidane-ért is. Ez a futball fejlődésének része.

Meglepett téged Vinícius?
Nem, mivel már láttam a Flamengóban. Nagyon tehetséges, ezért is fizetett érte 40 millió eurót a Madrid. Ha berakják a csapatba, megmutatja, hogy mit tud. Nem alakult még ki teljesen, de még csak 18 éves, jönni fog az. Csodálatos játékos, rengeteg örömet fog még okozni.

És Rodrygo Goes?
Még csak 19 éves, de nagyon technikás és gyors. Mindketten olyan tehetségek, akik sikeresek lesznek Brazíliával, a Madrid pedig megszerezte őket a következő évekre.

Nehéz lesz ilyen sok fiatalt beépíteni a Madridba, miközben nagy a győzelmi kényszer?
Nem aggódom a kor miatt. Az érdekel, hogy jók vagy rosszak-e, mindig így gondolkodtam. Én is fiatalon kezdtem, az edzőimben pedig megvolt a kellő bátorság ahhoz, hogy játszassanak. Ez a legkellemesebb probléma, amivel Zidane találkozhat.

Ha a Real Madridban szűkös lesz a hely, kérhetsz játékosokat.
Nagyon örülnék, ha a Madrid kisegítene minket játékosokkal, de ez nem könnyű. A játékosaik fizetése rendkívül magas, nincs ennyi pénzünk.

Hogy érezted magad, amikor láttad, hogy a Barcelona és a Real Madrid is összeomlott az európai porondon?
Megleptek. A BL őrületes volt, hihetetlen intenzitással. Brutális volt. Látni, hogy a Barcelona teljesen súlytalan volt a Liverpool ellen az Anfielden, meglepő volt, de ha a meccset megnézted, akkor értetted az okát. A Liverpool olyan volt, mintha egy kamion tarolta volna le őket. A Madridból és a Barcelonából hiányzott az a vágy, ami az ellenfeleikben megvolt.

Melyik futballiskola a kedvenced?
Mindet szeretem. Imádom a focit és minden meglepetését, amit tartogat nekünk. A Liverpool intenzitása a Barcelona ellen olyan volt, amit még sosem láttam. De ezen felül még gólokat is szereztek. Jól játszottak, szóval nem mondhatod egyszerűen azt, hogy a Barcelona katasztrofális volt.

Milyen Copa Américára számítasz?
Nos, otthon leszünk, az edzőnknek pedig kiváló játékosai vannak. A nemzet jó futballra számít. Argentína Messivel mindig nagy rivális, ahogy Uruguay és Chile és a többiek is.

Mit gondoltál, amikor megláttad, hogy a Valladolid korábbi kapitánya is érintett a korrupciós botrányban.
Meglepődtem. Remélem, hogy mindent tisztáznak. Borja egy barát, semmit sem bizonyítottak még. Nem rajtunk múlik a dolog, bízunk a rendőrség munkájában. Mi egy olyan klub vagyunk, amely harcol az átláthatóságért, remélem, hogy Borja esete csak félreértés.

Kellene büntetést adni a korrupcióért?
Persze. A játékosoknak nem szabadna részt venniük ilyesmiben. Ez most egy folyamatban lévő nyomozás, szóval várnunk kell és együtt kell működnünk a hatóságokkal.

Mit vársz a következő idénytől?
A szurkolóink számára azt, hogy kevesebbet kell majd szenvedniük. Azon dolgozunk, hogy nekik és a játékosainknak is a lehető legjobb körülményeket teremtsük meg.