Francesto Totti, az AS Roma legendája mindig azt mondta, hogy az egyetlen klub, ami közel volt ahhoz, hogy elcsábítsa őt a Stadio Olimpicóból, a Real Madrid volt, amely ráadásul kétszer is megpróbálkozott a lehetetlennel: először 2001-ben, majd 2004-ben. Azt is elmondta már korábban, hogy a döntése, hogy 24 éves karrierjét a Roma együttesénél töltse el, arra sarkallta Florentino Pérezt, hogy 2016-ban a következőt mondja neki: „Te voltál az egyetlen játékos, aki valaha is nemet mondott a Real Madridnak.”
Most, hogy a 42 esztendős Totti kilépett az AS Románál betöltött igazgatói szerepéből, köszönhetően a James Pallottával való problémáinak, könnyen lehet, hogy végül a spanyol óriásnál köt ki.
Az olasz Corriere della Sera és a Gazzetta dello Sport ma egyöntetűen azt állította, hogy a Real Madrid felajánlott Totti számára egy nagyköveti pozíciót, amin a világbajnok komolyan elgondolkodott. A lapok azt is megírták, hogy Tottinak lenne lehetősége elhelyezkedni az olasz szövetségnél, a Sampdoriánál vagy Katarban is, de ő valójában úgy érzi, hogy van egy befejezetlen ügye a Madriddal.
Életrajzában az olasz legenda beszélt arról is, hogy hezitált, amikor a Madrid megkereste őt, de odáig ment, hogy azt is leírta, hogy létezik egy másik, párhuzamos univerzum, ahol a 13-szoros BL-győztes csapatkapitányi karszalagját viseli. A tegnapi napon egy nyilatkozatban a következőt mondta: „Több lehetséges opciót is fontolóra veszek; lehet, hogy érdekelne egy másik európai csapattal való közös munka.”
Az olasz médiában nem sok kétség van afelől, hogy melyik klubról beszélt…