Gy. András
Isco: Cristiano mesterhármasa? Soha többet nem állok szóba vele…
Az első mérkőzésetek döntetlenre végződött.
Ez a világbajnokság, ahol óriási a verseny, senki nem fog neked odaajándékozni egy meccset sem. Hinnünk kell a stílusunkban, az általunk eddig játszott játékban, ami a sikereket hozta. Kár, hogy döntetlennel nyitottunk, ráadásul úgy, hogy a végén kaptunk gólt, mivel jól játszottunk.
Az esélyesek közül Brazília és Argentína is döntetlent játszott, Németország pedig veszített. Győzni egyedül Franciaország tudott…
Igen, a világbajnokságon semmi sem könnyű. 200%-ot kell adnod minden meccsen, de ha ezt meg is teszed, az sem garancia a győzelemre. Minden csapat rendkívül motivált, vannak nagyon erős együttesek, úgyhogy minden nagyon nehéz.

Gondolod, hogy Spanyolország van olyan jó, mint amilyennek kívülről tűnik? A játékosoknak sikerült túltenniük magukat az edzőváltáson?
Igaz, hogy nehéz helyzetbe kerültünk, de a remény és a csapatba vetett hit bármilyen nehézségen túllendít minket. Úgy gondolom, hogy nagyon éretten kezeltük a helyzetet, a legfontosabb pedig most az, hogy itt lehetünk a tornán. Ez egy szép kihívás, amivel meg kell küzdenünk, mindent bele kell adnunk, hogy magunk mögött tudjuk a problémákat. Össze kell tartanunk, megfelelően kell kezelnünk a dolgot, ahogy tettük azt Portugália ellen is.
Mi volt az első reakciótok, amikor megtudtátok a hírt?
Senki nem számított rá. Lopetegui két éve volt velünk, együtt harcoltunk a tornára való kijutásért, de ezek a dolgok előfordulnak a futballban. Minél előbb magunk mögött tudjuk, annál jobb. Nem tenne jót a múlton való rágódás. Most a játékunkra kell koncentrálnunk. Csak az számít, ami a sport tekintetében történik.
Jó hírnek gondolod, hogy Lopetegui a Real Madrid edzője lett?
Igen, nagyon örülök neki, megérdemli. Nagyszerű edző, aki sokat segített nekem akkor, amikor nehezemre esett maradandót alkotni. Biztos vagyok benne, hogy jól fog teljesíteni Madridban.

Hogy van De Gea? Rosszul érintette a Portugália elleni meccs?
Nagyon tapasztalt játékos, a világ egyik legjobb kapusa. Az ilyen dolgok előfordulnak, főleg a kapusokkal, hiszen ha egy csatár hibázik, az nem nagy dolog, de ha egy kapus, akkor azt felnagyítják. Évek óta ismerem, boldog, koncentrált, magabiztos és az egész keret támogatását élvezi.
Cristiano mesterhármast szerzett, három érintésből. Egy tizenegyes, egy lövést követő De Gea hiba és egy szabadrúgás után. Utóbbival ráadásul mostanában hadilábon állt.
Ne is beszélj nekem Cristianóról! Soha többet nem beszélek vele azok után, ami a minap történt… (nevet) Nem volt magas a gól/perc mutatója, de ha elkapja a fonalat… Az első két gólja megadta az önbizalmat ahhoz, hogy megszerezze a harmadikat is.
Gondolod, hogy te lehetsz a torna játékosa?
Még csak az elején vagyunk, ilyennel pedig amúgy sem foglalkozunk. A csapat az első. Ha jól teljesít, akkor messzebbre juthatunk, könnyebb az ilyen egyéni díjaknál esélyesként indulni.

Ha a jövődről kellene döntened, akkor azt valamilyen videó formájában hoznád nyilvánosságra?
Az emberek sok mindent csinálnak manapság, ha pedig pénzt tudnak keresni, akkor… Manapság a pénz beszél… Szerintem Griezmann már rég meghozta a döntését, csak szeretett volna egy kis rivaldafényt…
Real Madrid játékosként mit szeretnél? Maradjon az Atléticónál vagy igazoljon a Barcelonába?
Nem igazán érdekel. Ha marad, akkor jobb csapattá teszi az Atléticót, de ugyanez igaz a Barcára. Nagyon jó játékos, aki képes megteremteni a különbséget.
Lezajlott a LaLiga rendezvénysorozata Budapesten
A spanyol bajnokságot minden futballszerető ember ismeri, vagy legalább hallott róla. Ki ne tudná, hogy hol futballozik Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi, hogy mely ország klubcsapatai az elmúlt évek legsikeresebb klubjai nemzetközi szinten. A LaLiga azonban nem csak a Real Madridból, a Barcelonából vagy az Atlético Madridból áll, a spanyol futballszervezet célja pedig ennek tudatosítása az egész világon.
Magyarországon is többek között ezzel a céllal szervezett három részes rendezvénysorozatot, melynek során a spanyol futball, spanyol kultúra, spanyol nyelv iránt érdeklődők számára biztosította annak lehetőségét, hogy megismerkedjenek a LaLigával, a szervezet céljaival, illetve a spanyol futball és Magyarország közös pontjaival. Egyesületünk több tagja mindhárom eseményen jelen volt, ezek spanyol és magyar nyelven zajlottak, tolmács részvételével.
A május utolsó napján megtartott nyitórendezvényen Diego Sánchez, a LaLiga magyarországi delegáltja beszélt a spanyol futball nemzetközivé tételének projektjéről, a közeljövő terveiről, valamint azokról a történelmi kötelékekről, melyek a spanyol focit Magyarországgal összekötik. Előadásában Diego bemutatta a szervezetet, már megvalósult nemzetközi projekteket a világ minden tájáról, beszélt a televíziós jogok kérdéséről, a sikeres magyarországi együttműködésről.
Az eseményen részt vett Dunai Antal, korábbi kiváló labdarúgó és edző, aki edzői pályafutásának egy jelentős részét Spanyolországban töltötte. Megfordult a Xérez, a Real Betis, a Castellón, a Murcia és a Levante kispadján is. A szakember a spanyolországi élményeiről beszélt a megjelenteknek, de kitért a magyar futball jelenlegi helyzetére is. Mellette Ladinszky Attila is tiszteletét tette, aki a hetvenes években három idényt töltött a Betis együttesénél. A korábbi labdarúgó olyan anekdotákat osztott meg a jelenlévőkkel, mint a Real Madridnak lőtt győztes góljának, vagy az ősi rivális Sevilla ellen szerzett mesterhármasának története.
fotó: Cervantes Intézet (Budapest), Facebook
Június első hetében került sor a rendezvénysorozat második részére, melynek fő témája Puskás Ferenc volt. Szöllősi György, a Puskás című könyv szerzője bemutatta könyvét, amelynek nemrég jelent meg spanyol nyelvű változata. A könyv a magyar legenda életét követi végig, bemutatja a fiatalembert, a magyar válogatott kapitányát, a Real Madrid gólkirályát, valamint a későbbi éveket is, amikor Puskás edzőként tevékenykedett.
Június 14-én este pedig a szurkolóké volt a főszerep a Cervantes Intézetben, hiszen különböző spanyol csapatok hivatalos magyar szurkolói klubjai mutatkozhattak be a közönségnek. A Peña Valencia Húngara képviseletében Fahn Sarolta, a Peña Atlética de Húngria képviseletében Székely Bálint, és a Penya Blaugrana Budapest képviseletében Baranyai Tamás mellett a Peña Madridista Húngara, vagyis a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesület nevében Gyertyánági András számolhatott be az egyesületek megalakulásának történetéről, tevékenységéről, életéről, beszélgethetett tapasztalatairól.
fotó: Cervantes Intézet (Budapest), Facebook
Diego Sánchez elmondása szerint ez volt az első alkalom a világon, amikor a LaLiga négy különböző csapat szurkolói klubjait egy asztalhoz ültette egy ilyen rendezvény keretein belül.
Mindhárom eseményről elmondható, hogy kiváló hangulatban telt, a közönség részéről rengeteg kérdés hangzott el, ami mind a szervezők, mind a résztvevők számára pozitív visszajelzés. Az eszmecsere mindhárom eseményt követően folytatódott, egy-egy pohár bor és némi pogácsa társaságában oszthatták meg egymással a gondolataikat a megjelentek.
A LaLiga képviselőjétől ígéretet kaptunk arra, hogy ez még csak egy kezdeti lépés volt a futballszervezet részéről, így biztosan lesz még folytatás.
Lopetegui, az ideális Zidane-utód
A Real Madrid döntése, miszerint Zinédine Zidane-t Julen Lopetegui váltja a Real Madrid kispadján azt mutatja, hogy a klubvezetés egy olyan edzőnek szavazott bizalmat, aki hasonló típusú szakember, mint francia elődje. Korábban a csapat játékosa volt, tisztelik a csapat idősebb játékosai, mint például Sergio Ramos, aki a spanyol válogatott kapitánya, és aki ugyanezt a szerepet fogja betölteni az edző irányítása alatt a klubcsapatában is a világbajnokságot követően.
Lopetegui, aki eredendően kapus volt, a Real Sociedad akadémiáján nevelkedett, de 1985-ben a Real Madridhoz igazolt, ahol a Castilla berkein belül kezdte meg pályafutását. Miután kölcsönben töltött némi időt a Las Palmasnál, 1989-ben bemutatkozhatott az első csapatban John Toshack kezei alatt, de nem sikerült Francisco Buyót kiszorítania a kezdőből, és mindösszesen egyetlen fellépése volt, egy 3-3-as döntetlen az Atlético Madrid ellen.

A Logroñésben töltött három figyelemreméltó év után a Barcelonához igazolt, ahol második számú kapusként számoltak vele. Ezt követte karrierje csúcsa a Rayo Vallecano együttesében, ahol a 2000-2001-es idényben az UEFA-kupában eljutott a negyeddöntőig.
Edzői pályáját is itt kezdte meg 37 évesen, de azonnal megismerkedhetett az edzői pálya kegyetlen világával, és tíz mérkőzés után menesztették. Később visszatért a Real Madridhoz, ahol Ramón Calderón megfigyelő csapatának vezetőjeként dolgozott, majd 2008-ban átvette a Castilla irányítását.
Egy madridi utánpótlásnál töltött év után megkezdődött a szakember hosszú távú kapcsolata a spanyol szövetséggel. 2010-től 2013-ig az U19-es csapatot irányította, mellyel 2012-ben Európa-bajnokságot nyert, egy évvel később megismételte ezt a teljesítményt az U21-esekkel. Ekkor mondták róla először, hogy Vicente del Bosque utódja lesz, mivel egy olyan aranygenerációt rakott össze, amelynek olyan tagjai voltak, mint Isco, Morata, Koke és Thiago.
Lopetegui visszatérése a klubfutballhoz keserédesre sikeredett. A 2014-2015-ös Bajnokok Ligája sorozat negyeddöntőéig vezette a Porto együttesét, de a hazai sorozatokban nem tudott címet nyerni. 2016 januárjában, miután a csapat a bajnokságban a harmadik helyen állt, a Bajnokok Ligájától pedig a csoportkörben búcsúzott, elküldték.
Amikor Del Bosque lemondott a spanyol nemzeti csapat éléről 2016 júliusában, Lopetegui átvette a csapatot, és esélyesként vezette ki a válogatottat az oroszországi tornára, miután kilenc győzelmet és egy döntetlent, harminchat lőtt és három kapott gólt számláltak.

A Bernabéu ideális Zidane-utódot lát Lopeteguiben, akinek kiváló kapcsolata van Ramosszal, hatással van Isco, Asensio és Lucas Vázquez karrierjére, akik a világbajnoki keret tagjai, illetve Nachóéra is, akit már azelőtt kedvenceként tartottak számon, hogy Madridban állandó játéklehetőséghez jutott volna.
Hivatalos közlemény: Megvan a Real Madrid új edzője!
A Real Madrid hivatalos közleményben tudatta, hogy az oroszországi labdarúgó világbajnokságot követően a spanyol válogatott jelenlegi trénere, Julen Lopetegui lesz a klub új edzője.
A szakember a következő három idényre kötelezi el magát.
Lopetegui azt követően csatlakozik a csapathoz, hogy a spanyol válogatott befejezi szereplését a világbajnokságon.

Az AS szerint a Real…
Az AS szerint a Real Madrid hajlandó tárgyalni Cristiano Ronaldo eladásáról, amennyiben a játékos olyan vevőt hoz, aki megfelelő ajánlatot tesz érte.
Figo: Ronaldónak kell eldöntenie, hogy marad-e Madridban
Tudnál mesélni nekünk a tapasztalataidról és érzéseidről azzal kapcsolatban, hogy korábban képviselhetted Portugáliát a világbajnokságon?
Szerintem nagyszerű dolog kijutni és játszani. Én csak két tornán játszottam, de teljesen más érzés volt mindkettő. Az első a 2002-es, Koreában és Japánban, nagyon nehéz volt számomra, mivel az idény egy részében sérült voltam, Portugália pedig nem szerepelt jól. A 2006-os németországi torna viszont csodás volt, még akkor is, ha nem jutottunk be a döntőbe. Némi szünet után visszatértem a válogatottba, bejutottunk az elődöntőbe, ahol Franciaország ellen estünk ki. Óriási dolog a hazádat képviselni egy vb-n. Egy játékos számára ez a csúcs. A nemzet számára ez a csúcs.
Ha egyetlen pillanatot kellene kiemelned ezekről a tornákról, mi lenne az?
Úgy gondolom, hogy 2006-ban fantasztikus teljesítményt nyújtottunk és csak egy kis szerencse hiányzott Franciaország ellen, hiszen az elődöntőben 1-0-ra kaptunk ki egy tizenegyessel. Nagyon közel álltunk a célunkhoz, a döntőbe jutáshoz.

A 2002-es és 2006-os csapatokhoz viszonyítva milyen a jelenlegi portugál keret?
Nos, úgy gondolom, hogy Portugáliának mindig fantasztikus játékosai voltak, már az én generációmat megelőzően és azóta is. Nehéz a különböző időszakok játékosait összehasonlítani, mivel már teljesen más időket élünk. De most, hogy Portugália megnyerte az Európa-bajnokságot, egy jól összeállt csapatunk van, ami kevés gólt kap, megfelelő arányban tartalmaz tapasztalt és fiatal játékosokat, akik a világ legjobb csapataiban játszanak. És itt van még a világ egyik legjobbja, Cristiano Ronaldo, aki mind a csapat, mind pedig az ország számára nagyon fontos.
Gondolod, hogy jelenleg Ronaldo a világ legjobb játékosa?
Nos, szerintem ez Messi és közte dől el. Az elmúlt tíz évben őket tartották a legjobbnak, vagyis az adott idényüktől, az egyéni teljesítményüktől és a csapatuk teljesítményétől függ. Az is számít, hogy mit nyernek a csapataikkal. Tehát idén szerintem Ronaldo a legjobb. Jövőre majd meglátjuk. Attól is függ majd, hogy mi történik a vb-n.
Gondolod, hogy Cristiano Ronaldónak szüksége van egy jó világbajnokságra ahhoz, hogy nagyszerű játékosként emlékezzenek rá?
Nem, egyáltalán nem gondolom ezt. Szerintem ő történelmet ír a futballban, hiszen amit elért, azt nagyon nehéz elérni. Vagyis úgy gondolom, hogy ezekért a dolgokért fognak rá emlékezni, és remélem, hogy tovább folytatja a jövőben is.
Gondolod, hogy a Real Madridban kellene maradnia? Felreppentek hírek, hogy esetleg távozna.
Nem tudom. Ezek a dolgok személyes döntéseken múlnak. Nem számít, hogy én mit gondolok. A Real Madrid, ha sokáig játszol ott, a legjobb csapat, ami csak létezhet. De hogy ő elismertnek érzi-e magát vagy nem, jól érzi-e magát vagy nem, elégedett-e, ezeket neki kell megválaszolnia.

Most, hogy Portugália a regnáló Európa-bajnok, mennyire vagytok biztosak abban, hogy a csapatnak jó világbajnoksága lesz? Szerinted meddig jutnak?
Szerintem nem élhetsz a múltból, szóval teljesen mindegy, hogy te vagy-e az Eb-győztes. Ez most egy teljesen más torna. Más kultúra, más stílusú játék, plusz egy kör, úgyhogy nehezebb a döntőbe jutni. Az esélyeik ugyanazok, mint a többi csapatnak, szóval szerintem a legfontosabb, hogy lépésről lépésre haladjanak a csoportkörben, aztán bármi megtörténhet.
Mi a helyzet a többi nagy csapattal? Kik azok, akik szerinted jól teljesíthetnek majd? Van tipped, hogy ki nyerheti meg a tornát, vagy hogy kik jutnak a döntőbe?
Mindig azt mondom, hogy szerintem azok az esélyes csapatok, akiknek van vb-tapasztalata és történelme, mivel ez véleményem szerint sokat segít. Vagyis idén Brazíliát mondanám esélyesnek. Aztán ott van Spanyolország. Szerintem ez a két csapat az, amely minőségben kilóg a tömegből. Az egyik legjobb csapata a spanyoloknak van, de nem tudom, hogy képesek lesznek-e elég gólt szerezni. Jó támadóik vannak, de sok helyzetet hagynak ki, nem úgy, mint Raúl vagy Torres. Szóval Brazília – Spanyolország döntőt mondanék. Esetleg Portugália – Spanyolország vagy Portugália – Brazília döntőnek is örülnék.
Nem említetted Németországot. Ők mindig jónak tűnnek.
Nem tudom. Németország mindig esélyes, de idén én nem így látom.
És mi a helyzet a brazilokkal? Milyennek látod Neymart?
Nos, számomra ő egy csodás játékos. Az egyik legjobb. A jövőben szerintem ő lesz a világ legjobbja. Minden megvan benne, ami ehhez kell. Brazília mindig erős.

Mi a helyzet Messivel és Argentínával? Van olyan erős a csapat, hogy hozzásegítse Messit egy jó vb-szerepléshez?
Ott van náluk a legjobb játékos, de nagyon nehezen jutottak ki és a spanyolok elleni 6-1-es vereség katasztrofális volt. Szerintem mindig jó játékosaik voltak, és most sincs ez másképp. Nem tudom, hogy miért szenvedtek a selejtezőkön ilyen játékosokkal. Meglepetést is okozhatnak. És Argentína az Argentína. Ők az egyik olyan csapat, akik már megtapasztalhatták a sikert, de a legutóbbi tornákon nem jött az eredmény. De mindig ott vannak.
Kicsit eltávolodva a témától, mi a véleményed arról, hogy Zinédine Zidane távozott a Real Madridtól?
Nos, ez mindenki számára nagy meglepetés volt, de ő így döntött. Úgy gondolta, hogy neki és a klubnak ez a jó döntés. És meghozta. Nem tudom, hogy miért. Nem beszéltem vele, de szerintem úgy érezte, hogy a klub jövőjének szempontjából ez volt a legjobb döntés.
Meglepett?
Persze, hiszen a BL megnyerése után nem számítasz egy ilyen döntésre. De ez van.
A Real Madrid hatalmas klub, milyen különleges edzői képességekre van szükség az irányításához?
Úgy gondolom, hogy képesnek kell lenni az öltöző kezelésére, de ez nem csak a Real Madridra igaz. Tisztában kell lenni vele, hogy ez egy különleges klub. Ismerni kell a sajtót. De természetesen a játékosokat és a ligát is. És ami szerintem a legfontosabb, az az, hogy nyugodt, fogékony embernek kell lenni.

Szerinted kinek kellene átvennie a csapatot?
Fogalmam sincs. Normál esetben egy ilyen helyzetben lenne egy hosszú lista edzők neveivel, de a legtöbb top edzőnek már van klubja, úgyhogy a Real Madrid elnökének kell meghoznia a döntést. Olyan edzőt választ majd, aki elérhető, nagy név, vagy esetleg olyat, aki kezdő, vagy egy új Zidane-t, amilyen ő volt három éve. Nem tudom.
Te szerettél volna valaha is edző lenni?
Nem. Ez egyáltalán nem vonzott. Szerintem lehetsz nagyon jó edző, de ez sem garancia a sikerre, hiszen olyan sok múlik a megítéléseden. Én pedig szeretek magamtól függni.
Iker Casillas spanyol álomtizenegye
Az általam összeállított minden idők legjobb spanyol tizenegye olyan játékosokon alapszik, akiket láttam játszani, leginkább az én generációmhoz tartoznak, bár az igaz, hogy sajnos Luis Arconadát nem láttam élőben, vagy ha láttam is, nem emlékszem rá.
De Arconada olyen sokat jelent a spanyoloknak, nyolc évig volt válogatott, döntős volt 1984-ben Franciaországban. Láthattam róla videófelvételeket, amelyek alapján fantasztikus volt. Ezért a Real Sociedad korábbi hálóőre a választásom a kapusposztra.
Tudom, hogy Sergio Ramos nem szeret ezen a poszton játszani, de én jobb oldali védőként tettem a csapatba. Több mint 150 meccset játszott már a válogatottban, inkább középső védőként, de a világbajnokságot itt nyerte meg. Középen Carles Puyolra és Gerard Piquére esett a választásom, hiszen ők voltak ott a 2010-es dél-afrikai győzelem alkalmával.
A védelem bal oldalán aztán José Antonio Camacho szerepel. Ő játszott az 1982-es és 1986-os világbajnokságokon, és ott volt az 1984-es Európa-bajnokság döntős csapatában is. Emellett a 2002-es vb-n edzőként irányított minket. Olyan jelentős személyiség és karakter, illetve olyan erős benne a győzni akarás, hogy neki be kellett kerülnie.

Xavival nagyon fiatal korom óta játszottam együtt a spanyol utánpótlás csapatokban. Megnyertük az 1999-es U20-as világbajnokságot, de a dél-afrikai vb-t is. Emellett olyan páratlan módon passzol, hogy mindenképp szerepelnie kell a középpályán. A másik szélen pedig ott kell lennie Andrés Iniestának is, aki azt a bizonyos győztes gólt szerezte Dél-Afrikában.
A középpálya közepén, a védelem előtt Fernando Hierro lenne a pajzs. Ő minden idők ötödik legeredményesebb spanyol játékosa annak ellenére, hogy védőként vagy védekező középpályásként játszott. Olyan neveket előz meg, mint Butragueño vagy Di Stéfano. Mellette Sergio Busquets állna, akivel sokkal rugalmasabb lenne a csapat.
Elől korábbi csapattársamnak, Raúl Gonzáleznek mindenképp ott kell lennie, mellette pedig David Villa kapna helyet. 200 válogatottságuk van, 103 góllal.
A közelmúltban felrö…
A közelmúltban felröppent a hír, hogy Guti a Murcia együttesénél folytathatja edzői pályafutását. A klub elnöke azonban a mai napon elmondta, hogy Guti a Real Madrid edzője lesz, így nem a Murciát irányítja majd. A klubvezető hozzátette, hogy “bárcsak két nappal később mondott volna le Zidane”, mert így lett volna idejük lezárni az ügyletet.
Marcelino: „A Real M…
Marcelino: „A Real Madrid nem fog megkeresni, de ha történne ilyen, akkor sem vállalnám el a munkát. Jól érzem magam Valenciában.”