Gy. András
Jamest angol csapato…
Jamest angol csapatok próbálják megszerezni. A Real Madrid 80 millió euró alatt nem engedné el, ilyen ajánlat eddig még nem érkezett érte. A United a legfőbb érdeklődő, de a klub még nem döntött véglegesen a játékos jövőjéről.
Raúl: Annak idején mindent megtettem a válogatottért (III. rész)
Milyen stratégiát követhet a La Liga az Egyesült Államokban?
Itt mindenki ismeri a Madridot és a Barcelonát, mivel két világméretű márkáról van szó. A La Liga előtt azonban még hosszú út áll. Munkára és terjeszkedésre van szükség, hiszen a spanyol bajnokság nem csak a két nagy csapatról szól. Nemrég az Atlético nagyon megerősödött, a Sevilla pedig három Európa-ligát is nyert. A Villarreal is elődöntős volt. Sok kiváló csapat van Spanyolországban.
De hogyan tudná növelni a La Liga a bevételeit az Egyesült Államokban?
Jelen pillanatban a márkaépítés a fontos. A stratégia egy egyszerű és erős márka kiépítése. Ezt követően a bevételek már emelkedni fognak. Megvan a közvetítőtársaságunk, a beIN Sports, akik nagyon sokat segítenek a globális megítélésünk fejlesztésén.

Kivel versenyez a La Liga Amerikában?
Sok a versenytárs. Az angol bajnokság, ami az NBC-nél, Univisionnál, ESPN-nél is ott van, amelyek óriási közvetítőtársaságok.
Utolérheti a Premier League-et?
Hosszú idő telt el és tudták, hogyan adják el a márkát. Mi még csak most kezdtük és azt kell mondanunk: „Miénk a legjobb bajnokság. Egyetlen más bajnokságban sem játszanak olyan futballt, mint itt. Eltekintve az Európa-bajnokságtól, Spanyolország játékstílusa más, egyedi. Ott vannak a magas színvonalú edzőink, egyedül a sportigazgatók és az alacsonyabb osztályok hiányoznak…”
Hogyan használhatnánk ki mindezeket?
Világszinten ismertek vagyunk. És ezzel az ajánlólevéllel igyekszünk megállapodásokat kötni különböző ligákkal és szövetségekkel. Annyi a történet, hogy három-négy évvel ezelőttig nem foglalkoztunk ezzel az értékesítési lehetőséggel. A márkaépítést követően jönnek majd a szponzorok, és ennek következtében pedig a közvetítési jogok növekedése.
Szerinted, ha a Rayo vásárol egy csapatot az Egyesült Államokban, az pozitív dolog?
Ez attól függ. Néhány klub már megtette ezt a lépést.
Mit gondolsz, a Real Madrid ugyanezt teszi majd a jövőben?
Ha egy franchise-ba kezdenének, nem lenne rossz dolog. Nagy beruházás lévén ez a számok tanulmányozásáról szól. A Manchester City ezt tette, hiszen globális stratégiájuk van. A sejknek van egy csapata Abu Dabiban, egy másik Ausztráliában, egy Japánban… Ez globális dolog.
És a többi spanyol klub?
A Real Madridnak és a Barcelonának megvan a kapacitása, hogy megtegye ugyanezt, de például az Atlético is próbálkozik. Ez egy lehetőség a jövőre nézve, de az ötletnek még sok fejlesztésre van szüksége.
A labdarúgás valóban versenyre tud kelni az amerikai focival, baseballal és kosárlabdával? (A kérdés az interjú első részében is szerepelt – a szerz. kieg.)
Már most is versenyez. Az MLS mérkőzések átlagos nézőszáma tavaly 21.000 fő volt, de vannak csapatok, amelyek átlagosan 45.000 néző előtt játszanak.
Megtöltik a stadionokat?
Jó dolog, hogy most futballstadionokat is építenek, ami korábban nem történt meg. Egyértelmű, hogy nem könnyű versenyezni az NBA-vel vagy az amerikai focival, de szerintem a baseball és a hoki más tészta.
A jéghoki?
Nagyon élvezem a játékot, igen. Voltam már néhány mérkőzésen Németországban, Düsseldorfban, amikor még a Schalkében játszottam. De egy nap el kell menni a Madisonba megnézni a Rangerst, megtapasztalni a hangulatot… Egy nagyon dinamikus, pörgős sportág. Olykor a labdát sem látod, és találgatnod kell, hogy hol lehet.
És játszol is?
Nem, nem, nem… Szurkolóként élvezem. A playoff alig néhány hete ért véget. Kemény mérkőzések voltak, sok ütközéssel, amit jó nézni.

Az, hogy két bajnokság is van, az MLS és a NASL, problémát jelent?
Igen. De hé, ilyen az amerikai kultúra. Nincs feljutás, kiesés, a franchise pedig egyre drágább. Komoly befektetésekre van szükség, sokan akarnak ott lenni, de nincs meg hozzá a tőkéjük.
Van egy elérhetetlen elit…
Ez egy folyamatos háború, de ahogy látom, nehéz lesz beszállniuk. Az MLS klubtulajdonosok rengeteg pénzt fektettek be. Egyre több franchise kel életre; ebben az évben például három, amelyek közül az egyik Beckham Miamija. Ideális esetben öt vagy tíz év múlva lesz kiesés és feljutás, de ez nem igazán illeszkedik az amerikai kultúrába.
Nézted a Copa Américát?
Igyekeztem annyi mérkőzést nézni, amennyit csak tudtam. Lelkesen követtem a tornát. Voltak fontos események, mint például Chile nagyarányú győzelme Mexikó ellen, ami történelmi siker volt nekik, és dráma Mexikónak. Képzeld el, hogy a mexikói válogatott több mérkőzést játszik itt, az Egyesült Államokban, mint hazai pályán. A népességük jelentős része már itt él.
Hol játsszák a legjobb futballt Dél-Amerikában?
Számomra az elmúlt években a legjobb futballt Chile játszotta Sampaolival. Határozott lépésekkel követte azt az utat, amelyet Marcelo Bielsa kijelölt, és ez az a válogatott, amelynek az elmúlt években igyekeztem minden találkozóját megnézni, mert nagyon élveztem őket. Tetszett, amit láttam. És Pizzivel folytatódik a történelem…
(Az interjú készítésének idejében még tartott az Európa-bajnokság, Spanyolország még versenyben volt, és Iniesta kiváló teljesítményt mutatott.) Milyen helye van Iniestának a spanyol labdarúgásban?
A történelem egyik legjobb játékosa. De egészen biztosan a dobogón van. Iniesta egy különleges játékos. Minden játékos szeretne úgy futballozni, mint ő. Úgy érteni a futballt, mint ő.
Valóban?
Nagyon keveset játszottam vele, de mindig nagyon könnyen megértettem, amit csinálni akart a pályán. Mert látott a pályán. Csatárként mozogsz a pályán, ő pedig tudta, hogy hová küldje a labdát, a megfelelő sebességgel, hogy előnyöd legyen a védővel szemben. Világklasszis játékos. Egy alázatos ember, aki szeret észrevétlen maradni. De nem teszi, mert az egész világ szereti, és tiszteli. Remélem, hogy ezen a szinten folytatja a játékot a klubjában és a válogatottban is.
Milyen nehezek az átmenetek! A válogatott átélt egyet Raúl távozásával, és most ezen az Európa-bajnokságon is valami hasonló történik Xavi, Xabi és Villa nélkül…
Nehéz pillanatok, de ez az élet rendje. És ezt természetesen kell kezelni. Ez a mindenkori szövetségi kapitány feladata.
Ne értsd félre, de mentálisan felszabadult a válogatott, amikor távoztál?
A helyzetem nem segített semmit, ez nyilvánvaló. Igyekeztem magamat távol tartani mindentől, amitől csak tudtam. Nem tudtam többet tenni, mint amit tettem.

Mit gondolsz, Bale már berobbant Madridban?
Szerzett már nagy gólokat, de jól látható, hogy egyre jobban és jobban integrálódik a klubba, egyre inkább megérti a klub által képviselt értékeket. Látszólag sokkal jobban érzi magát játék közben, és úgy általában is. Egyénileg erős, nagyszerű a rúgótechnikája. Minden bizonnyal megvannak a képességei ahhoz, hogy segítsen a Real Madridnak.
Danilo: „Minden, a t…
Danilo: „Minden, a távozásommal kapcsolatos híresztelés csak pletyka. Bármilyen konkrétum az ügynökömön keresztül történhet. És ahhoz, hogy történjen valami, a Madridnak azt kellene mondania, hogy nincs szükség rám. Boldog vagyok itt, az elnök is elégedett velem, én pedig Zidane-nal. Annak esélye, hogy távozom, egyenlő a nullával. Pepe sokat segített nekem. A nehéz pillanatokban is mellettem állt, ő is ment már át hasonlón. Ő egy szenzációs srác.”
Berti Vogts: „Cristi…
Berti Vogts: „Cristiano Ronaldo nincs egy szinten Pelével, Beckenbauerrel vagy Maradonával, valamivel mögöttük áll. Ez egyébként Messire is igaz. Egy Ronaldónak szüksége van a csapatra ahhoz, hogy eredményes legyen. A játékstílusa miatt képes dominálni a saját posztján. Pelé, Beckenbauer és Maradona is ilyen volt, de a stílusuk a játékrendszert is meghatározta.”
Sir Alex Ferguson: „…
Sir Alex Ferguson: „Ronaldo hihetetlen vágyat érez a futball iránt, minden edzést nagyon vár. Mindig jobb akar lenni, mindig győzni akar. Különösen szereti a nagy mérkőzéseket. A Unitednél töltött időm alatt ő volt az a játékos, aki a legtöbbet fejlődött. Kemény munkával. Állandóan a rúgótechikáját fejlesztette, jobb, bal lábbal, dolgozott a fejesein, a rugóin. Hihetetlen volt a javulás, amit produkált. És ami nagyon figyelemre méltó, az az, hogy a mai foci rendkívül atletikus, gyors sport. A csúcsjátékosok általában 5-6 évig tudnak a legmagasabb szinten teljesíteni, aztán vége. Cristiano már több mint 10 éve teszi ezt. Ezért is olyan kivételes. Minden generációnak megvan a maga különleges futballistája, a jelenlegié Cristiano Ronaldo.”
Felipe Scolari: „Nem…
Felipe Scolari: „Nem kérdés, hogy Cristiano Maradona szintjén van. Állandóan a tökéletességre törekszik. Néha mondták már neki, hogy egy kicsit lazíthatna, de ő egyszerűen ilyen. Voltam olyan szerencsés és örömteli helyzetben, hogy dolgozhattam vele, miközben felnőtt. És folyamatosan dolgozni fog, hogy jobb legyen, legalább 35 éves koráig.”
Ottmar Hitzfeld: „Ro…
Ottmar Hitzfeld: „Ronaldo Pelével és Maradonával van egy szinten. Akkoriban nem voltak ilyen erősek a védők. Ronaldo gólaránya ezért is ennyire lenyűgöző.”
Raúl: Maradhattam volna Madridban, de nem bántam meg semmit (II. rész)
Gondoltál valaha arra, hogy egyszer a Real Madrid elnöke légy?
Jelenleg ez nincs terítéken. Egyelőre meg akarok birkózni az új posztommal, még közelebb akarok lenni a pályán történtekhez és a sport üzleti oldalához. Legalább egy évnek még el kell telnie, hogy eldöntsem, milyen is ez a munka.
Ha tervben van az elnöki pozíció, akkor most spórolsz, nem? Csak mert Florentino a letéttel meglehetősen drágává tette a jelöltséget…
(Nevet.) Egyelőre nem szerepel a terveim között.
Mit gondolsz azokról a szabályokról, amelyeket Florentino hozott az elnöki posztért induló jelöltekkel kapcsolatban?
Nem ismerek minden részletet, de azt látom, hogy megosztottság a klubon belül.

Megosztottság?
Igen, kívülről egyértelműen így látszik.
A jelenlegi szabályok mentén egy olyan ember, mint Santiago Bernabéu nem indulhatna az elnöki posztért. Florentino a Real Madridot az elit réteg klubjává tette?
Ezért létezik a „socio” szerepkör, ők azok, akik felemelhetik a hangjukat, elmondhatják véleményüket. Jövőre elnökválasztás lesz, ott lesz a lehetőség az ügyek megvitatására.
Felajánlotta Florentino Pérez a klubhoz való visszatérés lehetőségét?
Elmondta, hogy bármikor visszatérhetek, amikor csak akarok.
Mikor volt az utolsó alkalom, amikor ezt mondta?
Amikor utoljára találkoztunk. Mindig elmondja, hogy a Bernabéu az otthonom.
De fel is ajánlott egy konkrét pozíciót?
Beszélgettünk… De jelenleg én hozom meg a döntéseket, persze a klubnál értesíteni fogom a megfelelő személyeket, mielőtt bármit nyilvánosságra hozok.
Milyen kondíciókat kell biztosítania a Real Madridnak ahhoz, hogy visszatérj a spanyol fővárosba?
Mindenekelőtt ennek egy egyhangú családi döntésnek kell lennie. Megtiszteltetés, hogy az ajtó mindig nyitva áll előttem, de hogy őszinte legyek, ez az elkövetkezendő egy-két évben biztosan nem fog megtörténni. Később pedig… Ki tudja…
A Real Madrid szurkolói szerint nem kaptad meg azt a búcsút, amit megérdemeltél volna. Te is így érzel?
Pozitív emlékeim vannak arról az időszakról. Talán a lehetőség nem a legszerencsésebb időpontban kopogtatott az ajtómon.
Várjunk, ez nem hangzik helyesnek. Az időzítés nem volt megfelelő a klub kapitányának, az egyik illusztris játékosnak?
Később megvolt a lehetőségem, hogy viseljem a mezt a Bernabéu közönsége előtt, éreztem a szurkolók szeretetét.
Emlékszel a napra, amikor meghoztad a döntést?
Nem egy nap volt. Ehhez hetek kellettek. Nem volt könnyű döntés.
A Real Madrid megkönnyítette a távozásodat?
Ez egy közös döntés volt. Úgy éreztem, egy kis levegőre van szükségem…
Hogyhogy? A Schalkénál megmutattad, hogy még sokat tudsz adni játékosként.
Egy olyan döntést hoztam, amit akkor helyesnek éreztem a magam és a családom számára. Megteremtették a szükséges körülményeket, a döntés pedig megszületett.
Florentino kérte, hogy maradj?
Mourinho igen, beszéltem vele.
És Florentino?
Florentino… Szerződésem volt. Maradhattam volna. Én döntöttem így, a klub pedig segített, mert 17 évig voltam ott. Mindkét fél szerint így volt a legjobb…
Mindkét fél szerint?
Én így éreztem. Csak a saját érzéseimről tudok beszélni.
Úgy tűnik, hogy a legendákat nem becsülik meg annyira Spanyolországban, mint a Serie A-ban.
Úgy tűnik, hogy az olyan játékosokat nagyobb tisztelet övezi Olaszországban, mint Buffon, Totti, Del Piero, Maldini és Pirlo. A futball most már egy nagy rohanás, alig van idő a múltba tekinteni.
Szerettél volna a Real Madridból visszavonulni?
Ez volt az álmom, de nem bántam meg semmit. Ami azután történt velem, hogy távoztam, csodálatos volt, nem cserélném el semmire. Nehéz döntés volt elhagyni Madridot, de ezután csak jó élményeim voltak.
A Real Madridnak egyfajta erkölcsi adóssága van a legendáival szemben? Del Bosque, Hierro, Redondo, Te…
Az említett esetek nagy többségében lényegesen jobban lehetett volna kezelni a helyzetet. Ugyanakkor mindegyik esetet részleteibe menően ismerni kell. Olykor bonyolultabb a helyzet, mint amilyennek tűnik.

Hogyan reagáltál Iker Casillas távozására, illetve arra, hogy egyedül búcsúzott?
Ez az emlék… bonyolult.
Fájt végignézni a képsorokat?
A történetről csak Iker és a klub tudja az igazságot, a többiek csak külső szemlélők voltak. Szerencsére volt egy búcsúztató esemény, igaz, véleményem szerint azzal kellett volna kezdeni.
Korábban említetted a klub megosztottságát. Hogyan értékelnéd a Mourinho által elvégzett munkát?
Nagyszerű munkát végzett két kiváló évben, erős, versenyképes csapatot épített, megverték a Barcelonát is abban az időben. A harmadik idényében már érezhető volt, hogy nincs minden rendben, látszott a megosztottság és a feszültség. Ahhoz, hogy objektív módon elemezzük a munkáját, meg kellene érteni a probléma forrását. Amikor a klubnál voltam, túl sok olyan ember volt, aki elszakadt a valóságtól.
Kedvelted a Mourinho-féle, „mi az egész világ ellen” mentalitást?
Számos módja van egy projekt elindításának és a csapat összefogásának. Mindegyiket tiszteletben tartom. Sportszakmai szempontból nagyszerű csapatot épített, amely képes volt felvenni a versenyt a Barcelonával.
Az interjú első részében beszéltél arról, hogy mennyire fontos személy egy sportigazgató egy klub életében. A De Gea-ügy károsította a Real Madrid imázsát?
Túl sok ehhez hasonló eset volt: De Gea, Cheryshev… Biztos vagyok benne, hogy ezek a dolgok egyfajta megdöbbenést váltottak ki a klubon kívüli emberekből.
Milyen érzés lehetett ez Keylor számára?
Nemrég találkoztam vele, gratuláltam a kiváló szezonjához. Képes volt gyorsan változtatni a gondolkodásmódján, bizonyította a munka iránti szenvedélyét és megmutatta, hogy bár alkalmanként szenvedned kell, ez erősebbé tehet.
De Geával a spanyol válogatott jövőjének a kapusát bukta el a Real Madrid?
Ezt sosem fogjuk tisztán látni. Sok időt tölthetett volna a klub szolgálatában, ahogyan ezt tenni fogja a válogatottnál, akárcsak korábban Iker.
Lesz élet Madridban Cristiano után?
Természetesen… Kivételes, amit ő elért a klubnál, a Real Madrid legjobb góllövője volt az elmúlt hét vagy nyolc idényben. Ez senkitől sem várható el, csodálatra méltó a fejlődés, jobbá válás iránti éhsége.

Jól kijöttök egymással?
Igen, jó a kapcsolatom vele, kölcsönös tiszteletet érzünk egymás iránt. Sajnálatos, hogy csak egyetlen idényt tölthettünk együtt a klubnál, de abban az időben jól kijöttünk egymással.
Mit ad Messi személye Cristianóval szemben?
Teljesen mindegy. Az emberek szeretnek a címekről, az Aranylabdáról, a világ legjobb játékosairól beszélni… De amit ők ketten csinálnak nap mint nap, azt eddig senki sem tudta teljesíteni. Vagy nagyon kevesen. Nem tudok a múltról beszélni, de most olyan, mintha Cristiano és Messi egy másik bolygóról jöttek volna. Aztán csatlakoznak a válogatotthoz, és nincsen könnyű dolguk, ez egyértelmű. Cristiano idén egy hatalmas lépést tett az Európa-bajnokság megnyerésével.
Igen, vezette a portugál válogatottat, akárcsak Madridban. Milyen szerepet adnál Sergio Ramosnak?
Még mindig a csapatnál van, ellenállva a nehézségeknek. Identitást ad a klubnak, a csapatnak, a csapattársainak. Egy igazi kapitány, az elhivatottságát és a teljesítményét tekintve pedig teljesen természetesen éli meg ezt a szerepet. Már akkor is látni lehetett azt a pluszt, amikor fiatal volt. Amikor csatlakozott a Madridhoz, már volt egy kialakult személyisége, akaratereje, hogy itt legyen, hogy segítsen, hogy hajtsa a többieket. A csapatkapitánnyá való átalakulása teljesen nyugodt és természetes volt…
És mit mondasz Modricról?
Egy rendkívüli játékos a középpályán, aki megteremti a különbséget, amikor egy nehéz mérkőzést kell kibillenteni az egyensúlyából. Mindig megtalálja a megfelelő utat a labdának. Alkalmazkodott a spanyol kultúrához, tökéletesen beszéli a nyelvet… Nagyon kedvelem, és nem csak a mostani játékát, hanem az első pillanattól kezdődően. Nagy szerepe van a csapatban, egy olyan személyiség, aki képes egyesíteni a játékosokat.
Csalódott voltál James Rodríguez előző idénye láttán?
Nem volt könnyű idény számára, de ez arra sarkallja majd, hogy jól teljesítsen a jövőben. Óriási tehetség, a klub egy kulcsjátékosa lesz a jövőben. Madridban nem dőlhetsz hátra, nem élhetsz az előző idényed sikereiből. Remélem, hogy folytatja a klubnál, mivel úgy vélem, hogy még mindig rengeteget tud adni játékosként a klub számára.
Folytatjuk a harmadik, egyben befejező résszel…
Hivatalossá vált, ho…
Hivatalossá vált, hogy kisebb változások lesznek a mezszámokban: Dani Carvajal: #2 (korábban #15); Raphaël Varane: #5 (korábban #2); Fábio Coentrão: #15 (korábban #5 a 14/15-ös idényben); Lucas Vázquez: #17 (korábban #18); Álvaro Morata: #21 (korábban is #21 in 13/14-es idényben).
Raúl: Del Bosque lehetett volna a Real Madrid Fergusonja (I. rész)
Milyen az új Raúl?
Valamennyire más, talán már nincs meg bennem az a zsongás, amit a tétmeccseken való részvétel okoz, de nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy új La Liga-irodát nyitunk New Yorkban. Stratégiai terveken dolgozunk, hogy miként tudnánk növekedni, hiszen Észak-Amerika egy fontos piac, mindenki itt akar lenni, tekintettel arra, amit az Egyesült Államok kínálni tud.
A labdarúgás valóban versenyre tud kelni az amerikai focival, baseballal és kosárlabdával?
Már most is versenyez. Az MLS mérkőzések átlagos nézőszáma tavaly 21.000 fő volt, de vannak csapatok, amelyek átlagosan 45.000 néző előtt játszanak.
Jorge Valdano nemrég elmondta, hogy szerinte a futball globalizálódása miatt a játékrendszer, taktika fontosabbá vált a mai fociban, mint az ösztönös játék. Egyetértesz ezzel?
Sok ember van a szakmában, akik állandóan a játékrendszer és a játékstílus miatt aggódnak. Először is fontos, hogy ismerd a játékosaidat, a kreatív egyéniségeknek pedig add meg a megfelelő szabadságot a kereten belül. Túl sokszor játszanak focit úgy, hogy félnek a vereségtől. Nézem a meccseket és sokszor frusztrál, ha olyan csapatokat látok, amelyek nem a győzelemre játszanak.

Ez az érzésed?
Vannak unalmas mérkőzések. Mindent jól kielemeztek előre. Kevés az improvizáció. Nem állítom, hogy az eredmény ne lenne fontos, de hiszek a dinamikus fociban, mint például amit Chile játszik. Meg akarják nyerni a mérkőzést, és addig mennek, amíg meg nem szerzik a győzelmet.
Az Atlético Madrid és a Leicester City nevet tudott szerezni magának a sajátos, határozott stílusával.
Természetesen senki nem veheti el tőlük az eredményeiket, de voltak olyan csapatok, akik képesek lettek volna jól játszani, mégsem tették. Az Atléti sajátos nézetet vall a futballról, amely olyan eredményeket hozott nekik az elmúlt években, mint egy bajnoki cím, két BL-döntő, a szurkolóik pedig joggal lehetnek büszkék azok után, amit a csapatuk elért.
Xavi hibázott, amikor azt nyilatkozta, hogy egy nagy csapatnak nem szabadna úgy játszania, ahogy az Atlético teszi?
Mindenkinek megvan a saját véleménye. Az én időmben nem volt elég az, ha a Real Madrid egyszerűen csak győzött. Jó játékra voltunk kényszerítve. Az Atléti legyőzte a Barcelonát, a Bayern Münchent a döntőig vezető úton, ráadásul nagyon közel voltak a végső győzelemhez. Egyértelmű, hogy egy kivételesen masszív csapatról van szó.
Tehát inkább a Guardiola féle stílussal szimpatizálsz, mint a Simeone félével?
Én a támadó stílusú játékos kedvelem, ahol a csapatok a meccs megnyeréséért küzdenek az első pillanattól, viszont el tudom fogadni azt is, ha valaki a küzdelemre szavaz. Úgy érzem, hogy az egyensúly a fontos.
Vagyis…
Fontos, hogy a mérkőzés a nézőért legyen. Elég megnézni a BL-elődöntőt a City és a Real Madrid között. A Madridnak voltak jó pillanatai, de voltak olyan időszakok, amikor az volt az ember érzése, hogy egyik csapat sem akar veszíteni.
Most Raúl, az edző beszél?
Ez az, amit a hozzám közel állóktól hallok, de még nincsenek meg a papírjaim. Nagyon élvezem a gyerekekkel való munkát, és valószínűleg érdemes figyelnem azokra, akik szerint megvan bennem az edzői alapanyag.
Hogy játszana Raúl az edző?
Nehéz megmondani, hiszen van úgy, hogy egy olyan csapat ellen kell játszanod a BL-ben, amely a kiesés elkerüléséért küzd.
Paco Jémez a Rayóval is hű maradt az elképzeléseihez…
Én mindenre nyitott vagyok. Edzőnek lenni nem könnyű hivatás, a futball pedig éppen azért ilyen fontos és időtálló, mert sok különböző úton lehet eljutni a célig. Ha választanom kell, akkor Guardiola Bayernje, olykor az elmúlt évek Madridja vagy Klopp Borussiája tetszett… Lehet, hogy eltérő volt a játékstílusuk, de mindhárom együttes ment előre, és mint szurkoló, ezt értékelem. Ez lenne a véleményem rövid összefoglalása. Én inkább hiszek a játékosokban, mint a játékrendszerekben.
Mikor beszéltél utoljára Guardiolával?
Már jó ideje, az az igazság.
Változni fog a játékstílusa Angliában?
Képes lehet sikerre vinni azt a folyamatot, amely Wengerrel és Pellegrinivel kezdődött. Ez egy további kihívás a számára. Nem nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Bayernnel, de a Bayern és a német foci sok szurkolója élvezte a játékfelfogását. Számos pillanatban még a német válogatott is másolta az ő munkáját. Pep végül mindig újjászületik, minden évben, minden hónapban, minden mérkőzésen. Biztos vagyok benne, hogy a City szurkolói élvezni fogják a munkáját.
Korábban elmondtad, hogy amikor Zidane-nal játszottál, nem érezted, hogy benne megvan az edzői alapanyag. Miért volt ez?
Ezt akkor éreztem. Egyszerűen nem tudtam elképzelni edzőként, de a klub különböző részlegeinél dolgozott, eltöltött egy kis időt Ancelotti mellett, majd lehetőséget kapott a Castillánál, szóval biztosan végig megvolt benne valami. Úgy érzem, hogy amióta az első csapattal van, folyamatosan fejlődik edzőként.

Mi a sikereinek kulcsa?
Hisz a játékosaiban és arra sarkallja őket, hogy higgyenek magukban.
Miért olyan nehéz a Madridot edzeni?
Mert nagy nyomás van a sajtó részéről, és különösen mert egy olyan öltözőt kell megfelelően kezelni, ahol rengeteg fontos játékos van, akik közül mindenki úgy gondolja, hogy játszania kell, és bár ennek így is kell lennie, hát nem egyszerű megoldani.
Mi volt Zidane nagy érdeme?
Elérte, hogy a játékosok higgyenek a saját képességükben, és hogy azt az üzenetet hangoztatta, hogy együtt dolgozva nehezen legyőzhetők, és könnyen megszerezhető a Bajnokok Ligája-győzelem.
Rendelkezik azzal, amivel te is rendelkeznél: a játékosok tiszteletével.
Ez talán igaz, el tudom képzelni, hogy a mondandója átmegy a játékosok felé. A következő szezon egy érdekes teszt lesz számára. Most kiemelkedő szerepe van a felkészülésben és a következő idény keretének kialakításában.
13 év alatt 11 edző soknak számít? Ennek Florentino az oka?
Az első hat évemben dolgoztam Valanóval, Arsenióval, Capellóval, Heynckesszel, Camachóval és Hiddinkkel is, mielőtt Del Bosque megérkezett volna.
Szerinted mit veszített a Real Madrid, amikor Del Bosque távozott?
Négy vagy öt évnyi instabilitás után több dolgot is visszahozott. A döntést a klub hozta meg akkor, ha most visszatekintünk, talán nem a legjobb lépés volt. A labdarúgásban, akárcsak az életben, döntések születnek, a jövőre kell tekintenünk. Vicentének hasonló tapasztalatai voltak a válogatottnál. Képes volt tartani a folytonosságot Aragonés távozása után, majd a brazíliai botlást követően újra versenyképes csapatot épített.
Szerinted lehetett volna Del Bosque a Real Madrid Alex Fergusonja?
Igen, ez megtörténhetett volna. Del Bosque rendelkezett azzal a profillal, ami lehetővé tette volna számára mindezt, de a futballban sosem tudni, hogy mi fog történni.
Szeretnél te lenni ez a személy?
Őszintén úgy gondolom, hogy a változás időnként jó. Könnyű visszatekinteni és úgy vélni, hogy minden, amit Ferguson tett a United csapatánál, az pozitív volt, ugyanakkor ott vannak azok, akik kritizálják Wengert azért, mert túl régóta van az Arsenalnál.
Viszont akár ki is éghetsz.
Vagy nem. Lehet, hogy egy edzőnek megvan az ehhez szükséges képessége, és hogy hosszú időn keresztül képes együttműködni a klubbal. Mert ahhoz, hogy ez megtörténjen, szükség van az edző, a szakvezetés és a klub szoros együttműködésére. És mindenkinek egyformán alkalmazkodnia kell az új helyzetekhez. Ha ez nem történik meg, akkor lehetetlen lenne. De minden edző életében eljön a pillanat, amikor elfárad, ez az élet rendje.
A Real Madridnak szüksége van sportigazgatóra?
Ezt a kérdést az elnöknek kellene feltenni.
De biztosan megvan a véleményed…
Úgy vélem, fontos egy olyan személy jelenléte, aki kapcsolatot tart a klub és a játékosok között, nem csak a Real Madridnál, hanem a világon mindenhol. Ez egy olyan szerkezet, amiben mindig is hittem. Jelenleg ilyen pozíció nem létezik a Real Madridnál, és annak ellenére, hogy az elmúlt három évben kétszer is megnyerték a Bajnokok Ligáját, szilárdan hiszek abban, hogy minden szinten szükség van a gördülékeny kommunikációra.
Elképzelhető, hogy a Cheryshev-ügy a sportigazgató hiánya miatt történhetett meg?
Lehet… Ha lett volna egy ilyen ügyekkel foglalkozó osztály, lehet, hogy nem történt volna meg. De akkor is megtörténhetett volna, ha van ilyen osztály, ki tudja… Én csak annyit állítok, hogy hiszek a sportigazgató szerepében, mert sokat segít az edzőnek, hogy a klubon belül mindenki egy irányba haladjon.
Úgy érzed, a Real Madridnak le kellene igazolnia Pogbát?
Nem vagyok biztos benne. Kiváló játékos, az edző biztosan tanulmányozná, hogyan javíthatná a jelenlegi csapat játékstílusát.
A pálya melyik területén van szüksége erősítésre a Real Madridnak?
A csapat mindenhol erősnek tűnik, így azt hiszem, hogy a kérdés csak bizonyos pozíciók megerősítése.

Zidane-nak igaza volt, hogy bizalmat szavazott Casemirónak.
Egyértelmű. Zidane Bajnokok Ligáját, Európa-bajnokságot és Klubvilágbajnokságot nyert… Kérdezd meg tőle, hogy miért…
Makélélé miatt?
Igen, Makélélé miatt, illetve a francia válogatottban ott volt Petit és Deschamps is.
Szüksége van a Real Madridnak egy Makélélére?
Minden csapatnak szüksége van az egyensúlyra és a higgadtságra, néha ezt képes egyetlen játékos is biztosítani egy mérkőzés közben. Vegyük példaként a lisszaboni, 2014-es Bajnokok Ligája-döntőt, amit a Real Madrid nyert meg. Akkor ezt a funkciót Di María látta el.
Szenvedett a Madrid, amikor Mékéléle távozott?
Elnézést, de a Madrid nagyon jól játszott akkor is, amikor Kroos, Modric és James voltak a középpályán. Nézd meg a Tizedikért folytatott küzdelmet, Di María volt, aki megteremtette az egyensúlyt. Visszatérve Casemiróhoz, Benítez is számított rá a csapatában.
De amikor elérkezett az igazság órája, a Barcelona ellen, akkor levette a pályáról, hogy Florentino kedvében járjon.
A csapat alapvető láncszeme volt, és eltűnt. Talán Benítez úgy érezte, hogy kéthónapnyi munka után már jobban együtt van a csapat, és úgy gondolta, hogy Casemiro hiányát pótolni tudja egy játékszervező középpályással. De ha elől a három támadó játszik, Casemiro jól illeszkedik a Madrid játékához.
… és Pogbára?
Nagyszerű fizikai megjelenésnek örvend, de meg kell vizsgálni az árát és az általános feltételeket is. Olyan játékosról van szó, akit a Real Madridnál szeretnének, ahogy minden más csapatnál is.
Folytatása következik…