Gy. András
Cristiano Ronaldo: Be fogok kerülni a futball történelemkönyveibe
Mit jelent számodra, hogy te vagy a legjelentősebb európai kupasorozat legeredményesebb góllövője?
Kiváltság tudni, hogy én vagyok a BL legeredményesebb támadója. Természetesen boldoggá tesz, hogy elértem ezt. Ez egy különleges sorozat, amelyet a Real Madrid nagyon szeret. Voltam olyan szerencsés, hogy már kétszer is megnyerhettem, de persze újra szeretném megnyerni. Remélhetőleg ez már idén sikerül. A szurkolók imádják a Bajnokok Ligáját, ahogy persze én is, hiszen ez egy különleges versenysorozat.
Mi tölt el legnagyobb megelégedéssel a pályán?
Az, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, hogy végezhetem a munkámat. Az, ha jól csinálom, élvezem, és a szurkolók is jól érzik magukat. Megpróbálni gólt szerezni. A szurkolók szeretnek jó meccseket és persze gólokat látni. Nekem pedig ez a munkám. Győzni, jól játszani, a lehető legtöbb gólt szerezni, segíteni a csapatomat és élvezni a játékot. Az élvezet szót emelném ki, mivel a futball boldogság, szenvedély és persze szenvedés.

Ki volt az, akire a Sportingnál töltött időszakod alatt felnéztél?
Hogy őszinte legyek, nem néztem fel egyetlen játékosra sem, nem akartam hasonlítani senkire. Voltak nagyszerű játékosok a Sportingnál, de én mindig messzebbre tekintettem. Már a válogatotton járt az eszem. Éreztem, hogy egy nagy klubban játszani nehéz, de arra képes voltam, viszont a válogatottba kerülés sokkal nehezebb. Aztán a dolgok nagyon gyorsan történtek. A Unitedbe igazoltam, majd nem sokkal később a válogatottba is bekerültem. A követendő példák számomra Fernando Couto, Rui Costa és Figo voltak, mivel ők voltak a portugál futball legnagyobb nevei.
Fiatalként mit gondoltál, mit érhetsz el a futballban?
Mindig éreztem, hogy különleges játékos vagyok, miután elkezdtem játszani a Sportingban. Éreztem, hogy előbb vagy utóbb topjátékos lehetek. Sosem gondoltam, hogy ennyire gyorsan történik, de tudatosan készültem rá, hiszen, ahogy mondtam, a tehetség megvolt. Mindig keményen dolgoztam, hittem a képességeimben, a Sporting akadémiáján, a Manchester Unitedban és a Real Madridnál is. Játékosként és emberileg is egyre többet fejlődtem. Élvezem a munkám.
Ha 20-30 év múlva visszatekintünk, a történelem hogyan emlékszik majd Cristiano Ronaldóra?
Nincs kétségem afelől, hogy bevonulok a futballtörténelembe. Tetszik vagy nem, a számok önmagukért beszélnek. Ott leszek, a többiekkel együtt. Vannak, akiknek ez tetszik, és olyanok is, akiknek kevésbé, de nem kétséges, hogy már bekerültem a futball történelemkönyvébe.
Keylor Navas: A cél, hogy szerda este mindenki boldogan menjen haza
„Kérem a szurkolóinkat, hogy álljanak mögénk, legyenek velünk és adjanak bele mindent, ahogy mi is bele fogunk a pályán. Ha hangosan kiabálnak, azt tényleg érezzük. Győzni megyünk a pályára. Hala Madrid y pura vida!”
„A szurkolóink csodálatosak. Össze kell fognunk. Az érzés, amikor a Bernabéuban a szurkolók mögötted állnak és ott vannak velünk, megmagyarázhatatlan. Meg fogunk próbálni minden labdát elérni, minden játékos a legjobbját fogja adni, hogy biztosítsa, minden tökéletesen alakul, vagyis megnyerjük a meccset, a nap végén pedig mindenki boldogan mehet haza.”

„Hálásak vagyunk Istennek, hogy mind jól vagyunk és boldogan, motiváltan várjuk az előttünk álló kihívást. Ez egy nagyszerű mérkőzés, amelyhez megfelelően kell hozzáállnunk, és meg kell próbálnunk megnyerni azt. Mindent bele fogunk adni a pályán.”
„Mindig megpróbáljuk ugyanúgy kezelni a meccseinket. Mindig a következő a legfontosabb, ami azt jelenti, hogy most a szerdai az idény legfontosabb mérkőzése, amit az őt megillető módon kell kezelnünk.”
Emilio Butragueno, a…
Emilio Butragueno, a Real Madrid korábbi klasszisa, jelenlegi nemzetközi igazgatója a Puskás Ferenc képével díszített, limitált kiadású Zwack Unicum bemutatójára és Puskás madridi visszavonulásának 50. évfordulójára videóüzenet küldött Magyarországra, amelyben gratulált az új kezdeményezéshez és megemlékezett “Panchóról”, a nagyszerű sportikonról.
A Real Sociedad elleni keret
Kapusok: Keylor Navas, Casilla és Yáñez.
Védők: Varane, Pepe, Ramos, Nacho, Marcelo, Carvajal és Danilo.
Középpályások: James, Bale, Casemiro, Kovacic, Modric és Isco.
Támadók: Lucas Vázquez, Jesé és Borja Mayoral.

A Manchester City el…
A Manchester City elleni mérkőzésen Lucas Vázquez futott a legtöbbet a pályán lévő játékosok közül. A spanyol támadó elképesztő, 13,3 km-es távot tett meg a meccsen, amivel messze kiemelkedett a mezőnyből. A Real Madridból Kroos követi, 11 km-rel, míg a Manchester City legtöbbet futó játékosai De Bruyne és Fernardinho voltak, 11,5 km-rel.
Zidane: Elégedett vagyok, de többet érdemeltünk
Zidane:
„Elégedett vagyok a mérkőzéssel, mivel nem volt egy könnyű összecsapás. Nagyon jól védekeztünk, a második félidőben pedig többet volt nálunk a labda és gólhelyzeteink is voltak. Kicsit csalódott vagyok, mert többet érdemeltünk, de nagyon jól védekeztünk. Harcos meccs volt.”
„Szerezhettünk volna gólt, de az sem garantálta volna a döntőbe jutást. Félúton vagyunk. A visszavágó hazai pályán lesz, tudjuk, mire vagyunk képesek a Bernabéuban. Úgy kell dolgoznunk, ahogy ma is tettük.”
„A második félidőben feljebb játszottunk, nagyobb nyomás alatt tartottuk őket, ami pedig a legfontosabb, többet volt nálunk a labda. Nem tudtunk gólt szerezni, a továbbjutás a második meccsen dől el. Próbálkozni fogunk, olyan jól játszunk majd, mint ma. Ez egy BL-elődöntő, szóval nem könnyű. Elégedett vagyok az eredménnyel, illetve azzal, ahogy mindenki dolgozott.”

„Meg fogjuk próbálni megoldani, hogy Cristiano és Benzema visszatérhessenek a visszavágóra, de most nem tudok ennél többet mondani. Nyomon kell követnünk a fejlődésüket minden egyes nap. Ha a pályán vannak, akkor jobb, ha 100%-osak, nem fogjuk kockáztatni őket, ha bármilyen gondjuk lesz. A játékosok, akik játszottak, remekül dolgoztak, ez pedig nagyon fontos.”
„Azt mondtam, hogy 100%-osak, de meg kell néznünk, hogy az utolsó edzésen mi történik. Cristiano Ronaldo érzett valamit, így nem játszott. Karim helyzete kicsit más, de egyre rosszabb lett, úgyhogy nem akartuk tovább kockáztatni. Két fontos játékos, reméljük, hogy a visszavágón ott lesznek. Napról napra követjük a felépülésüket, az orvosokkal folyamatosan kapcsolatban leszünk.”
„Jól védekeztünk, nem hagytunk nekik területet. Egységesek voltunk, elértük azt, amit a meccs előtt célként kitűztünk.”
„Hogy döntetlenre játszottunk volna? Mi mindig nyerni akarunk. Az első félidőben túlságosan mélyen védekeztünk. Voltak gólszerzési lehetőségeink a másodikban, de ez most nem így volt megírva. Most vár ránk egy visszavágó, félúton vagyunk.”
Kroos:
„Több lehetőségünk volt a második félidőben, sokkal jobban játszottunk. Nem vagyunk teljesen elégedettek. Három lehetőségünk is volt megnyerni a meccset. Sokat ért volna egy találat, de most a második meccs megnyerésére kell koncentrálnunk.”
„A City egy jó csapat, de otthon játszunk, hiszünk abban, hogy megnyerhetjük a párharcot. Nem számít, hogy ki a favorit. A győztes a döntőben lesz. Mindenki tudja, hogy hazai pályán jók vagyunk, ezt megmutattuk a negyeddöntőben is, reméljük, most is sikerül majd.”
„Jól kell játszanunk, ahogy a Wolfsburg ellen is tettük. Ha úgy játszunk, mint akkor, bejutunk a döntőbe.”
„Cristiano hiánya? Nem szeretek olyan játékosokról beszélni, akik nem voltak a pályán. Ronaldo nagyon fontos számunkra, mivel meghatározó játékos és gólokat szerez. Egyértelmű, hogy nélküle nehezebb játszani.”

Sergio Ramos:
„A második félidőben jobban éreztük magunkat, többet volt nálunk a labda, bár betalálni nem tudtunk. A csapat hozzáállását emelném ki, a sérülések ellenére remekül helytálltunk. Ezek a meccsek komoly koncentrációt igényelnek, mivel a legapróbb hibák is eldönthetik a párharcot. A csapat próbált kontrákból veszélyes lenni, különösen a második félidőben, amikor pontosabban játszottunk.”
„Cristiano alapvető számunkra, tudjuk, hogy mennyire fontos neki, hogy a pályán legyen, de remek keretünk van, bárki játszik, jó munkát végez. Szeretett volna az idény ezen szakaszára a legjobb formában lenni, de vannak más játékosok, akik eddig kevesebb percet kaptak, ők most kiálltak és harcoltak.”
„Ez egy nagyon izgalmas párharc. Ha megkapnád a lehetőséget, hogy a saját szurkolóid előtt harcolhass a döntőbe jutásért a BL-ben, akkor azonnal aláírnád. Meg kell nyerned a meccset, hogy ott legyél a döntőben.”
Marcelo:
„Nehéz úgy játszani, hogy az ellenfél nagyon erős és állandóan meg akarja szerezni a labdát. Próbáltuk megtartani, jobbak voltunk a második félidőben, többet támadtunk és több lehetőségünk is volt mint nekik. A visszavágó is kemény lesz.”
„Silva csodás játékos, de a City még nélküle is nagyszerű csapat. A visszavágón nem gondolom, hogy szenvedni fognak a hiánya miatt.”

Lucas Vazquez:
„Kár azokért a helyzetekért, amelyek a szögletek után jöttek, de pozitív érzésekkel távozunk. Egyértelmű, hogy a 0-0 egy kicsit becsapós eredmény. Ha gólt szereznek, megnehezítik a dolgunkat, de tudjuk, hogy a Bernabéuban egy győzelemmel továbbmehetünk, ez a célunk.”
„Nem kell félnünk semmitől, a futball világában meg aztán végképp nem. Ha bízol a képességeidben, akkor jól alakulnak majd a dolgok. Az edző hozza meg a döntéseket, hálás vagyok a lehetőségekért, amiket kapok tőle. Reméljük, hogy sokáig így lesz még.”
„Úgy gondolom, hogy Otamendi esete tizenegyes volt, a labdára mentem, ő pedig lenyomott. Egyértelmű szabálytalanság volt, de a bíró nem így látta.”
Carvajal:
„Megérdemeltük volna a gólt, de minden a Bernabéuban dől majd el. Kiegyenlített meccs volt, bár több helyzetünk volt, mint nekik. Ha a meccs előtt valaki azt mondja, hogy hazai pályán kell nyernünk ahhoz, hogy továbbmenjünk, aláírtuk volna.”
„Hasonló csapatuk van, mint a miénk, gyorsak és erősek elől. Nem volt egy óriási meccs, a visszavágón meg fogunk próbálni jól védekezni, egy egységként, hogy ne hagyjunk nekik lehetőséget. Ha úgy játszunk, mint ma, akkor továbbjuthatunk. 90 perc van még hátra, a saját stadionunkban kell nyernünk, ha pedig ez nem sikerül, nem érdemeljük meg a továbbjutást.”
„A szurkolóink végig mögöttünk állnak majd. Nekik köszönhetően, ahogy feltüzelnek minket, meg fogunk próbálni eljutni Milánóba. Optimisták vagyunk.”
„Cristianónak fájdalmai voltak, figyelembe véve, hogy mi vár még ránk, nem játszott ma. Bő a keretünk, ma Lucas játszott, aki több mint jó teljesítményt nyújtott. Cristiano nagyon erős, remek fizikummal, készen fog állni a visszavágóra. Remélem, hogy ő és Benzema is bevethetők lesznek, mivel nagyon fontosak.”

Casemiro:
„Nagyszerű teljesítményt nyújtottunk, csodás második félidőnk volt, de a fociban gólt kell szerezned. Most a Bernabéuba megyünk, a szurkolóink teljes támogatásával, hogy megnyerjük a párharcot. Mi vagyunk a Real Madrid, kiváló keretünk van, most pedig a visszavágóra és a bajnokságra kell koncentrálnunk, utóbbiban is nehéz meccs vár ránk.”
„Biztos vagyok benne, hogy Cristiano ott lesz a visszavágón. Nem gyerek már, tudja, hogy jobb kihagyni egy meccset, mint kiesni sokra. Biztos vagyok benne, hogy azért nem játszott, hogy a következő meccseken ott lehessen. Hiányzik, de akik játszottak, remek munkát végeztek. Bárki játszik, készen kell állnia.”
Keylor:
„Mindannyian meg akartuk nyerni a meccset, fontos volt számunkra, de az mindig jó, ha elkerülöd a bekapott gólt. Meg fogjuk próbálni ezt megismételni hazai pályán is, úgy, hogy megnyerjük a meccset. A Bernabéuban mindent bele kell adnunk, hogy továbbjussunk. Ez csak győzelemmel lehetséges.”
„Meg kellett oldanunk a védekezést. A City erősen kezdett, nem akartunk hibázni. Lassan átvettük az irányítást, amit nem is engedtünk ki a kezünkből a végéig. A csapat jó munkát végzett, mindenki koncentrált és nagyon rendezetten védekezett, ennek köszönhetően pedig elkerültük, hogy túl sok problémánk legyen.”
„A keretben mindenki tudja, hogy ezekért a meccsekért dolgoztunk annyit. Mindannyian megmutatták, hogy ha lehetőséget kapnak, akkor mindent beleadnak.”

Pepe:
„Az első félidőben méregettük egymást, de a másodikban mi voltunk az erősebb csapat. Tudtuk, hogy nem hibázhatunk. Erősen kezdtek, de jól kezeltük a kontráikat, elég sokat birtokoltuk a labdát. A második félidőben megváltozott a meccs képe, mi kezdeményeztünk, mi kerestük folyamatosan a gólszerzés lehetőségét, de sajnos nem sikerült betalálnunk.”
„Megmutattuk, hogy csapatként erősek vagyunk, hogy tovább akarunk jutni a döntőbe. Még jön egy hazai meccs, amit meg fogunk nyerni a szurkolóink előtt, hogy boldoggá tegyük őket.”
„Volt lehetőségem a gólszerzésre, de nagyon gyors volt a kapus, ott termett előttem, fantasztikus védést mutatott be. Keményen dolgoztunk csapatként, de nekik is remek csapatuk van.”
„Gratulálnunk kell azoknak, akik beugrottak, mivel nem könnyű helyettesíteni egy olyan játékost, mint Cristiano. Lucas csodás munkát végez.”
Zidane: Hétről hétre jobbak vagyunk, ez pedig jó dolog
„A végsőkig harcolni fogunk a bajnoki címért. Minden meccsünkön nagy a tét, szükség van a szurkolóink támogatására, akik mindig plusz segítséget jelentenek számunkra, most pedig még inkább, hiszen tudják, hogy mennyire szükségünk van rájuk. Kérem őket, hogy mindig álljanak mögöttünk és legyenek ott a csapat mögött.”
„A Villarreal egy nagyon nehéz ellenfél, kiválóan védekeznek, nehéz megtalálni a módját, hogy legyőzzük őket. Ugyanazt kell tennünk, mint a legutóbbi meccseinken, jól felkészülve, úgy, hogy tisztában vagyunk azzal, mennyire nehéz lesz. Jól kell kezdenünk a meccset, a tervünk az, hogy az ő térfelükön folyjék a játék. Denis Suárez remek játékos.”

„Még semmit nem nyertünk. De jó helyzetben vagyunk. Az emberek sokat beszélnek, de nem szeretek ezekre a dolgokra figyelni. Megvan az esélyünk a bajnokságra és a BL-re is, de még semmit sem nyertünk. A játékosok úgy gondolkodnak, ahogy én: arra koncentrálnak, hogy az adott meccsen mit kell tennünk.”
„Képesek vagyunk mindkét cím megnyerésére, közelebb is vagyunk ehhez minden egyes nappal, de ez semmit nem jelent. Keményen kell dolgoznunk, az utolsó meccsig, az utolsó percig. Keményen is fogunk, ez az, amit garantálhatok. Így gondolkodunk: csak a következő meccs számít. Holnap a Villarreal, utána a Rayo…”
„A játékosoknak jó szezonjuk van, de tudjuk, milyen a futball. Annyit kell tenned, hogy mindent beleadsz, hogy képes legyél elérni dolgokat az idény végén. Minden héten egyre jobbak leszünk, ami nagyon jó dolog.”
„Nem tudom, hogy mikor változott meg a bajnokság szempontjából az, hogy már van esélyünk megnyerni. Veszítettünk az Atlético ellen, akik közvetlen riválisok, de amit játékosként tanultam, az az, hogy ha veszítesz, mindenki azt hiszi, rosszul mennek a dolgok. Bár akkor azt mondtam, hogy vesztettünk, tudtam, hogy volt esélyünk nyerni. Még ha első is vagy, nem tudhatod, hogy végül megnyered-e a bajnokságot.”
„Minden nap azt látom az edzésekből, hogy megnyerhetjük a bajnokságot, a kemény munka pedig kifizetődik a meccseken. Tudom, hogy milyen érzés ez, hiszen korábban futballoztam, tisztában vagyok azzal, hogy milyen, ha a játékosok teljes mértékben a munkájukra koncentrálnak, most pedig pontosan ezt látom. Tudják, hogy napról napra javulniuk kell, de azt is, hogy elérhetnek valamit.”

„Látom, hogy az Atlético és a Barcelona meccseket nyernek, ezért is kell harcolnunk a végsőkig. Előttünk vannak a bajnokságban, elsőként az Atléticót kell megelőznünk, ami nem lesz könnyű, mivel minden megvan bennük, ami ahhoz kell, hogy megnyerjék a meccseiket. Nincs favorit. Mindhárom csapat nyerhet.”
„Mindenkinek megvannak a saját problémái, de nem foglalkozom a Barcelonával, csak azzal, amit mi teszünk. Még mindig ők az elsők, szóval folytatnunk kell a munkát, reménykedve abban, hogy nyerhetünk valamit, de ennek a kemény munka az alapja. Ha minden meccset megnyernek, és mi is, akkor nem leszünk bajnokok, de nekünk ez a feladatunk.”
„Bale nem lesz kerettag, mivel túlhajtotta magát, reméljük, hogy csak ennyi a gond. Van egy kisebb fájdalma a lábában, de nem vagyok orvos. Nem lesz velünk holnap, de remélhetőleg a következő meccsre már visszatér.”
„Nagy jövő áll előtte, jó a kapcsolatom vele, mivel nagyon becsületes srác. Minden nap egyre jobb a spanyolja. Fontos játékos a csapat számára, ezt tudja is, de még fiatal, sokat javulhat.”
„Folyamatosan figyeljük Carvajalt. Van egy kisebb sérülése. Nem lesz bevethető holnap. Minden nap értékeljük és meglátjuk, hogy a következő meccsen ott lehet-e.”
„Sok fontos játékosunk van, tapasztalattal, világ- és Európa-bajnokságokról. Sok vezéregyéniség van, nem emelhetek ki egyetlen embert. Sok erős személyiség van az öltözőnkben, egy edző pedig kedveli ezt.”
A mai napon a Real M…
A mai napon a Real Madrid elnöki páholyában Francisco Gento Real Madridért nyújtott sportteljesítményének elismerése céljából rendeznek eseményt, amelyen a magyar madridisták nevében a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesület is képviselteti magát, tisztelegve a Real Madrid tiszteletbeli elnöke és legendás játékosa előtt.
James szeretne a Cop…
James szeretne a Copa América mellett a nyári olimpiai játékokon is részt venni Kolumbia válogatottjával.
Az UEFA vizsgálatot …
Az UEFA vizsgálatot folytat a Wolfsburg elleni visszavágó mérkőzés kapcsán. A találkozón a fülsiketítő zajt állítólag 1500 síppal segítették a szurkolók a lelátóról. Ezek nem engedélyezett eszközök, a vizsgálat egyik célja pedig annak megállapítása, hogy a klub osztogatta-e a szurkolóknak a sípokat, vagy magánakcióról van-e szó. Hogy ennek milyen következményei lehetnek, az jelenleg nem ismert.