Gy. András

8872 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!

Arbeloa: „Gyerekként…

Arbeloa: „Gyerekként Zidane volt a példaképem. Néhány évvel később csapattársak voltunk, most pedig az edzőm. Vele edzünk, tanulni akarunk. Szerintem a Real Madrid számára ő a tökéletes edző. Amikor ránézek, néha tátva marad a szám, és be kell csuknom, annyira különleges játékos volt.”

Arbeloa: „A Bernabéu…

Arbeloa: „A Bernabéu a világ legjobb stadionja. Nehéz leírni, hogy milyen érzés itt játszani egy nagy estén, olyan játékosokkal mint James és Bale. Amikor gyerek voltam, mindig arról álmodtam, hogy ilyen focistákkal játszom majd. A Cibelesen ünnepeljük a trófeákat, remélhetőleg idén újra visszatérünk.”

Roberto Carlos: „Az …

Roberto Carlos: „Az emberek a Barcelona kapcsán csak három emberről beszélnek, miközben a Real Madridot csapatként emlegetik.”

Roberto Carlos: „Én …

Roberto Carlos: „Én nem engedném, hogy a Király-kupa döntőt a Barcelona a Bernabéuban játssza. Sok stadion van, ahol meg lehet rendezni a döntőt. Miért pont itt akarják? 2004-ben a Barcelona nem engedte, hogy a Zaragoza elleni döntőt az ő stadionjukban játsszuk.”

Roberto Carlos: „Ha …

Roberto Carlos: „Ha mi végeztünk volna el úgy tizenegyest a Bernabéuban, mint Messi a hétvégén, akkor tiszteletlenségként kezelték volna.”

Roberto Carlos: „Hag…

Roberto Carlos: „Hagyjuk békén Neymart. Boldog ott, ahol van, nekünk pedig kiváló játékosaink vannak.”

Fabio Pecchia (Benít…

Fabio Pecchia (Benítez segédje a Real Madridnál): „Pont akkor küldtek el minket, amikor kezdtek kezelhetőbbé válni a dolgok. A játékosoknak nem tetszett, hogy elengedték Ancelottit. Ez nehéz helyzetbe hozott minket. Florentino Pérez szeret mindenbe bevonódni. A sérülések és a sűrű naptár változtatásokra kényszerített minket.”

Fabio Pecchia (Benít…

Fabio Pecchia (Benítez segédje a Real Madridnál): „Zidane a legstílusosabb játékos, akit valaha láttam. Alig kezdte meg a munkát edzőként, az eredményei pedig pontosan olyanok, mint a mi esetünkben. A Real Madrid az európai hadszíntérre felépített csapat, miközben a Romában talán még élénken él a Bayern és a Barca ellen elszenvedett vereségek emléke. Ez ellenük dolgozhat.”

Tovább

Solari: Zidane minden idők legelegánsabb játékosa

„Frissességet és lelkesedést hozott a csapatba, a csapat pedig jól reagált” – mondta a 39 éves argentin az UEFA.com-nak. „Egyértelmű, hogy ez még csak a kezdet, mindenki azt reméli, hogy így folytatódik tovább.”

Solarinak „nagyszerű emlékei” vannak arról, hogy 2000 és 2005 között Zidane mellett játszott, egy olyan, sztárokkal tűzdelt csapatban, mint Raúl, Roberto Carlos, Fernando Hierro, Luis Figo, Fernando Morientes, Iker Casillas és Claude Makelele. Az argentin szerint bár Zidane sosem volt az a szószátyár típus, az egyénisége és a tapasztalata nagy előny számára edzőként.

„Valószínűleg ő minden idők legelegánsabb játékosa, Maradonához lehet hasonlítani” – mondja Solari. „Csendes vezér volt – nem szavakkal, hanem tettekkel irányított. Mindig a labdát és a győzelmet akarta, emellett a védekezésre is nagy hangsúlyt fektetett. Emberként elég csendes és félénk. A játékosok jól fognak reagálni a karrierje során felszedett tudásra, csodálattal figyelik majd.”

Solari és Zidane

Még a legfiatalabb madridista játékosok is látták a pompás kapáslövést, amelyet Zidane a Leverkusen elleni BL-döntőben eresztett meg, a gólt, amelyben Solarinak is nagy szerepe volt, hiszen ő indította Roberto Carlost, akitől az a bizonyos beadás érkezett.

„Sok hiedelem terjeng arról a gólról” –mondja. „Az egyetlen jó dolog benne az én passzom volt – a többi csak szerencse. (nevet) De komolyan… Zidane lövése egyszerűen csodálatos volt. A tökéletes lövés, minden szempontból. Nem csak esztétikailag, hanem a labdaérintés, a mozgás, a kapáslövés ilyen magasságban, a fordulat… Ráadásul a gyengébbik lábbal, úgy, hogy vissza kell lépni. Egyszerűen bámulatos találat.”

Elkerülte vajon Zidane figyelmét Solari szerepe ebben a csodás pillanatban? „Nem, nem hagyom neki, hogy elfelejtse” – neveti el magát Solari. „Normál esetben, amikor újra megmutatják a gólt, kivágják a részemet, mivel az előkészítés nem olyan érdekes. Mindenki a gólt akarja látni.”

Tovább

Zidane: A múlt, az a múlt, tovább akarunk jutni

„A Bajnokok Ligája különleges a klub és a játékosok számára, illetve nekem is. Mindannyian tisztában vagyunk a klub hagyományaival a sorozatban, de meglátjuk, hogy hogy boldogulunk. A legfontosabb, hogy készen állunk minden meccsre, és most is készen állunk. Fizikálisan jó formában vagyunk, mindent bele fogunk adni.”

„Úgy kell teljesítenünk, mint ahogy az elmúlt időszakban is tettük. Erős kezdésre lesz szükség, még ha tudjuk is, hogy ez mennyire nehéz lesz. A Roma egy remek csapat, idegenben nehéz dolgunk lesz. Jó hetünk volt, készen állunk a meccsre.”

„Meglátjuk, hogy miként alakulnak a dolgaink holnap, majd a visszavágón. Tovább akarunk jutni, mindent bele fogunk adni, meglátjuk, hogy ez meddig visz minket. A múlt, az a múlt, nekünk előre kell tekintenünk, meglátjuk, mit tudunk tenni annak érdekében, hogy továbbjussunk.”

Zidane

„Valahogy érzem azt a nyomást, amit egy Bajnokok Ligája meccs előtt vár az ember, hogy érezni fog. Koncentrált vagyok, ahogy a játékosok is. Úgy látom, a csapat egésze is az, elkötelezettek. Ez nyugodtabbá tesz.”

„Marcelo játszani fog, ha készen áll, márpedig jelenleg úgy látom, igen. Meglátjuk, holnap hogy érzi magát. Nyugodt, pihenésre van szüksége, utána kiderül, mi lesz holnap. A legfontosabb, hogy 100%-os legyen.”

„Totti visszavonulása időpontjáról csakis ő fog dönteni. Már eddig is egy varázslatos karriert tudhat maga mögött, mindannyiunknak meg kell emelnünk a kalapunkat előtte. A futballszurkolók nevében is mondhatom: megtiszteltetés. hogy még mindig élvezhetjük a játékát.”