Gy. András
A Marca szerint a Re…
A Marca szerint a Real Madrid azért vásárolja vissza Moratát a Juventustól, hogy aztán némi profitra szert téve azonnal tovább is adja egy másik csapatnak. Angol hírek szerint a Manchester United és a Liverpool is vinné a játékost.
Zinedine Zidane stáb…
Zinedine Zidane stábja új taggal erősödött. Stephane Plancque, aki korábban a tréner csapattársa volt a Bordeaux együttesénél, megfigyelőként fogja segíteni a Zidane munkáját. A szakember feladata az lesz, hogy jelentéseket készítsen a riválisokról, elsőként az AS Roma csapatáról.
Az AS szerint Rafa B…
Az AS szerint Rafa Benítezt menedzserén keresztül megkereste a Valencia, hogy a tréner esetleges visszatéréséről érdeklődjenek. A denevérek vezetősége nem elégedett Gary Neville munkájával, így könnyen lehet, hogy még az idény vége előtt új edző után néznek.
A Marca szerint a Re…
A Marca szerint a Real Madrid visszavásárolja Moratát a Juventus együttesétől. A játékos átigazolásakor kötött szerződés értelmében 32 millió euróért cserébe történhet meg a transzfer.
Zidane új életet lehelt a játékosokba

Zidane mindenhol varázsol
Négy mérkőzés és 360 perc elég volt Zinédine Zidane-nak ahhoz, hogy újra életet leheljen a tehetséges játékosaiba. James Rodríguez, Toni Kroos, Luka Modric, Isco, Dani Carvajal és Jesé is újjászületett a szűk egy hónap alatt. Ezek a világklasszis játékosok – akik Rafa Benítez irányítása alatt teljesen formán kívül játszottak – újra régi fényükben ragyognak. Hétről-hétre megmutatják az igazi minőségüket. Kétség sem férhetett ahhoz, hogy ezeknek a játékosoknak egy önbizalomnövelő beszélgetésre és megfelelő bánásmódra van szükségük. Zizou ezt nagyon jól tudta, és vissza is hozta klasszis játékosait.
Természetesen a szezon legnehezebb része még hátravan. A Real Madrid tovább harcol a bajnoki címért, a következő hetekben néhány könnyebnek ígérkező mérkőzésük jöhet. A Bajnokok Ligája minden évben kiemelt prioritású Madridban. Zidane a Roma ellen debütál a legjobb 16 között. Látva a mostani formájukat elmondhatjuk, Zidane és a csapat is jó úton jár, hogy egy sikeres szezont zárjanak.
James, a tökéletes
Már eddig is tudtuk, mekkora tehetséggel van megáldva James Rodríguez. A legutóbbi mérkőzésen ragyogóan tekerte a labdát Karim Benzema fejére (vállára), majd megmutatta, milyen bombákra képes a bal lábával. Emellett bármikor kioszt egy 40 méteres kulcspasszt. Azonban, ami a leginkább becsülendő, az a munkához való hozzáállása és a futómennyisége. Az Espanyol ellen majdnem 11 kilométert futott, aminél csak Isco robotolt többet a 90 perc alatt.

A publikum pedig meg is hálálta James kemény munkáját, amikor egy-egy visszafutáskor megszerezte a labdát. A szurkolók már tudják, mire képes a kolumbiai, hiszen tavaly több olyan gólt is szerzett, több olyan passzt is kiosztott, amire csak a legjobbak képesek. Ennek ellenére a Bernabéu közönsége örül, ha látja a küzdést és az akarást a játékosokon. A hétvégi mérkőzés egy ragyogó példája volt ennek.
Zidane már többször is célozgatott arra, miért csak most került be James a kezdőcsapatba. A hírek szerint nem volt megfelelő fizikai állapotban. Zidane terve egyértelmű: a legjobb James-t akarja látni a pályán, aki képes megcsillogtatni tudását és az elképesztő bal lábát.
Két hónap után az első 90 perce
Zizou kezei alatt úgy tűnik, az alvó tehetség újra felfedi valódi tudását. A francia mester nagyon jól tudja, mekkora lehetőség rejlik James-ben. Az Espanyol ellen adott is neki 90 percet a bizonyításra. December 13-a óta most játszott végig először egy egész meccset. Hétvégén megmutatta, Zidane bízhat benne, és a hátán lévő 10-es számban.
Modric tovább szárnyal
Zidane mindennél nagyobb felelősséget hárít Modricsra. A francia legenda egyértelműen azt akarja, hogy Modric irányítsa a csapatot, ő legyen a kapocs a védelem és a támadók között. A horvát játékos rendkívül eltökélten és kötelességutudóan végzi a dolgát. Nem is akárhogyan.
Az Espanyol ellen valóságos mesterkurzust mutatott be Luka, a külső labdaérintései még mindig élményszámba mennek. Amikor Zizou úgy döntött, ad egy kis pihenőt Modricsnak, a közönség az elmúlt időszak leghangosabb tapsával üdvözölte a horvát középpályást. A 30 éves játékmestert imádják a Bernabéuban, nem csak ragyogó játéka, de a személyisége miatt is. Az új edzőnél még ennél is jobb lehet.

Kroos újra passzmester lett
Az a Toni Kroos, akit Rafa Benítez fél éve alatt láthattunk, meg sem közelítette a világbajnokság után látott játékost. Úgy tűnt, elveszítette minden önbizalmát, rengeteg hiba csúszott a passzaiba, illete a korábbi megbízhatósága és munkaerkölcse is homályba veszett. Zidane érkezésével ismét az igazi, világklasszis Kroos tért vissza a pályára. A passzmutatói megugrottak, és a pontossága is szinte tökéletes – ahogy azt megszoktuk a precíz némettől. Kroos hoz egyensúlyt a csapatba, így körülötte mindenki nyugodtan koncentrálhat a támadásokra.
Isco a címerért játszik
Fut, ugrik, harcol és visszaszerzi a labdát. Beszélhetnénk Casemiróról, vagy visszamehetnénk Khediráig, de most Isco birtkolja ezeket a tulajdonságokat.
Ez az új Isco Alarcón, akit Zidane teremtett újjá. Zizou imádja Isco játékát. A spanyol játékos Ancelottinál megtanulta, mi a feladata támadó középpályásként. Amikor Madridba érkezett, egy stílusos támadó volt, aztán gyorsan rájött arra, ha keményen dolgozik és a csapatot helyezi előtérbe, könnyedén kezdő játékos lehet. Carlo Ancelottinál rendszeresen játszott, aztán Beníteznél – többed magával – a háttérbe szorult. Most Zidane-nál ismét fontos szerepet kaphat.

Amióta Zidane az edző, Isco mindenkinél többet fut a pályán. Az Espanyol ellen 11,27 kilométert tett meg, egy héttel korábban pedig 11,07 kilométerig jutott a sevilla-i döntetlen alkalmával. Meglepő látni, hogy egy ilyen, fizikálisan erős játékosoból álló csapatban a törékenyebbnek tűnő fussa a legtöbbet.
Isco pedig fáradhatatlan. Kivételes fizikai felépítésének köszönhetően akár 30 km/h-val is képest futni. Ez volt a legnagyobb végsebessége a hétvégén. Emellett bátran felvállalja az egy-egy elleni szituációkat, és a párharcokba is keményen belemegy. A katalán csapat ellen ő szerezte vissza a legtöbb alkalommal a labdát, számszerint hatszor.
Isco körülbelül egy hónap alatt teljesen kicserélődött. Benítez edzősködésekor kikerült a csapatból, és olyan híreket lehetett olvasni, hogy távozik a Juventushoz. Zidane érkezése óta mind a négy mérkőzésen kezdőként kapott lehetőséget, az utolsó két találkozót végig is játszotta.
Carvajal véget vetett a jobbhátvéd kérdésnek
Az egyik nagy dilemma Danilo 31,5 milliós érkezésével kezdődött tavaly nyáron. A brazil egyértelműen a kezdőcsapatba érkezett, de Dani Carvajal magasra tette a mércét a korábbi két évben. Rafa Benítez Danilónak szavazott bizalmat, de máskor a két játékos sérülései döntötték el a választást. Amikor mindketten egészségesek voltak, az is előfordult, hogy Carvajal a jobb oldalon, míg Danilo balhátvédként szerepelt.

Mindig is nagy gond kiválasztani a megfelelő jobbhátvédet. Azonban Zidane elég gyorsan eldöntötte azt a kérdést. Bármi is történik, Carvajal a kezdő. Az akadémista meg is hálálta a bizalmat két ragyogó teljesítménnyel, a Deportivo és a Gijón ellen. Aztán Zidane Danilót játszatta a Betis ellen, de a brazil nem tudott élni a lehetőséggel, és a mérkőzés közben jött is a helyére Carvajal.
A hétvégén Dani visszatért a kezdőcsapatba, és ismét hozta a fáradhatatlan, látványos és ellentmondást nem tűrő játékát. Marcelo és Carvajal a két szélen nagyszerű lehetőségeket nyit a csapatnak és Zidane-nak egyaránt. Így kell élni a bizalommal.
Jesé, Zizou tizenkettedik embere
Kevés játékosnál tapasztalhattunk akkora fordulatot, mint Jesénél. Rafa Benítez szinte száműzte őt a csapatból, de Zidane újra bizalmat szavazott neki. A 22 éves játékos korábban maximum 15 percet kapott Beníteztől, ez a szám az elmúlt hetekben 45, 11 és 28 percre módosult. Ő az egyetlen játékos, aki minden mérkőzésen beállt, amióta Zidane az edző. Egyértelműen ő Zidane tizenkettedik embere.
Ezalatt az idő alatt láthattuk Jesén a bizonyítási vágyat, az eltökéltséget és természetesen a képességeit is megcsillogtatta, például ő adta a gólpasszt Cristiano Ronaldo harmadik gólja előtt.

Zidane pártfogoltja
Zidane hite Jesében nem újkeletű dolog. Carlo Ancelotti edzősködése idején vált a spanyol támadó nagy rajongójává. Látta a tehetségét, végig kísérte Jesét a felépülése alatt, és tudta, bizalomra van szüksége, hogy újra a régi lehessen.
Eddig úgy tűnik, Jesé Zidane biztos cseréje. Nagy segítség ez, hiszen, ha a szent és érinthetetlen BBC valamelyik tagja kiesik, ott ül a padon egy kiváló képességű, bizonyítási vágytól égő Jesé. Zidane-nak ebben is óriási szerepe van, megmutatta Jesének, hogy a csapat és ő is számít rá.
Marcelo, az ötödik elem
Kétségtelen, hogy Marcelo egy olyan típusú szélső védő, aki időnként meghúzza a váratlant a széleken, és beszáll a támadásba. Még Rafa Benítez sem tudta eltántorítani ettől. Zinédine Zidane viszont épít erre a képességre, maximálisan megpróbálja kihasználni, amiért a Santiago Bernabéu is hálás, hiszen a brazil játékos imád szerepelni és élvezi a játékot.
Zizou Real Madridnál töltött ideje alatt Roberto Carlosszal már megtapasztalt hasonlót. A bal szélről a francia mindig megkapta a támogatást a legendás bal oldali védőtől, aki más volt, mint Marcelo, de a hasonlóság is egyértelmű, bármikor készen állt az egy-egyezésre, vagy arra, hogy bejuttassa a labdát a megfelelő helyre.

Marcelo nem olyan erős és gólveszélyes, de a játék összes többi elemében felülmúlja elődjét. Zidane ezt jól felismerte, majd elmondta játékosának, hogy ne féljen az ellenfél térfelére merészkedni, egyfajta plusz középpályásként – a pálya közepének ötödik elemeként (vagy negyedikként, ha a BBC pályán van). Az Espanyol ellen láthattuk, ahogy a kísérlet sikert hozott. Vasárnap Marcelo neve mellé kétszer annyi labdaérintést jegyezhettünk fel az ellenfél térfelén, mint a sajátján. Ez pedig meglehetősen szokatlan egy szélső védőtől.
Kiko Casilla: Az, hogy itt lehetek, megfizethetetlen
„Amikor a világ legjobb klubja hív, nem mondhatsz nemet. Valakinek, aki a klub utánpótláscsapatában nőtt fel, ez egy álom valóra válása, egy álomé, ami egykor elérhetetlennek tűnt, de most tényleg valósággá vált. Az, hogy a világ legjobb klubjában lehet az ember, véleményem szerint megfizethetetlen.”
„Tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom. Amikor ott vagy az általad legjobbnak tartott keretben, nem fogsz úgy megérkezni, hogy minden rózsaszín. Tudtam, hogy nehéz lesz, ez egy bő keret, az edző pedig meghozza a döntéseket. Azt pedig elmondhatom, hogy anélkül is rengeteget lehet itt tanulni, hogy játszanál.”

„Amikor idejöttünk Keylorral, hasonló karriert tudhattunk magunk mögött. Mindketten a Segundából érkeztünk, fel kellett küzdenünk magunkat a legjobbak közé, és végül kiérdemeltük a helyünket. A vége az lett, hogy a Real Madridban kötöttünk ki, a kapcsolatunk pedig, ugyanúgy, mint Rúbennel, nagyszerű, mindig örülni fogunk egymásnak. Ameddig a csapattársaid minden egyes edzésen nagyon odateszik magukat, addig mindannyian magunkkal viszünk valamit.”
„Ameddig van matematikai esély a bajnokság megnyerésére, addig ez benne van a pakliban, a Real Madridnak pedig a végsőkig kell harcolnia. Tudjuk, hogy ez nehéz, de küzdeni fogunk, mert az új edzővel jó a csapat dinamikája, én pedig úgy gondolom, hogy az utolsó pillanatig versenyben leszünk.”
„Zidane-t nagyon csodálja mindenki, hiszen csúcsjátékos volt, igazi sztár, ráadásul szembesülhetsz a személyiségével az öltözőben. Őszinte ember, tisztán és érthetően mondja el, hogy mit akar, már akkor is tudod, hogy mit akar, ha rád néz.”

„A kapusokkal is megfelelően kommunikál. Igaz, hogy a lényeget Luis Llopisra hagyja, aki fenomenális, de mindig figyel ránk, követi a munkánkat, bátorít minket és kéri, hogy tegyük oda magunkat.”
„A Real Madrid nagy álma, hogy mindent megnyerjen, amit csak lehet, az pedig óriási lenne, ha megnyernénk a Tizenegyediket.”
„Már nagyon várjuk, hogy ismét a BL-ben játsszunk, lassan két hónap szünet után. Tudjuk, hogy ez egy nagyszerű egyenes kieséses párharc lesz, egy olyan csapat ellen, mint az AS Roma. Az olasz együtteseket nem könnyű két meccsen legyűrni. A téli átigazolási időszakban megerősödtek, nehéz dolgunk lesz, de nagyon magabiztosak vagyunk a saját teljesítményünket illetően, mindent bele fogunk adni.”
Fabio Capello: Védekező edző? A Real Madridban egy középpályásom volt: Redondo.
Miért bukott meg Rafa Benítez Madridban?
Nem tudom. Ott kellett volna lennünk az öltözőben…
Úgy tűnik, a játékosok sokkal szabadabban játszanak most.
Ha nincs egyetértés az edző és a játékosok között, úgy nehéz sikereseket elérni. Benítez tapasztalt edző…
Túl védekező felfogású volt?
Elképzelhető, hogy a váltás Ancelottiról Benítezre túlságosan nagy traumát okozott.
Miért ennyire nehéz a Real Madridot irányítani?
Attól függ, ki az elnök (nevet). Ez nagyon sok dolgot befolyásol.
A problémák az edzőkre vezethetők vissza a Madridnál, vagy pedig arra a tényre, hogy 12 idény alatt 11 különböző edző trenírozta a játékosokat?
Az nagyon sok! Nem tudom… A Madrid egy nagyon bonyolult klub. Ha az elnök egyenesen az öltözőbe megy, hogy közvetlenül a játékosokkal beszéljen, akkor az edzőnek befellegzett. És a játékosok tudják ezt! Azt mondják egymásnak: “Az elnök azt kérdezte tőlem, miért történt ez…”. Aztán azt gondolják, az edző egyáltalán nem lényeges ebben a történetben.
Mi a véleménye arról, hogy a Madridnál nincs sportigazgató?
Amikor én ott voltam, mindig volt.
De most egy sincs. Ki dönt az átigazolásokról? Az edző, ugye?
Nem tudom… Normális esetben ez a helyzet. De ha az elnök választja ki a csapatot…

Felhívta Florentino Pérez, mielőtt kinevezte Zidane-t?
Dehogy (nevet). Én visszavonultam már. Florentino pedig nem szeret olyan dolgokhoz visszanyúlni, amelyek más elnöksége alatt voltak. Ő az a személy akar lenni, aki átigazolásokat hajt végre, döntéseket hoz és új koncepciókat vezet be. Nem szeret semmit, aminek köze van a múlthoz. Az a valaki szeret lenni, aki alakítja az eseményeket.
A Madrid sikeres lehet a BBC-vel?
Azt hiszem, igen. Nézzük meg, hogy a Bayern szerződtette Ancelottit. Attól függ, kik alkotják a csapatot. Nézzük meg a Barcelonát. Messi és Neymar. Aztán amikor Luis Suárez megérkezett, aki sokat segített nekik védekezésben, működött. Bár ennek ellenére még mindig vannak gondjaik hátul. Minden mérkőzésen az ellenfeleik helyzeteket alakítanak ki a kapujuk előtt.
Úgy gondolja, Zidane elég tapasztalt?
Karizmatikus személyiség, ami nagyon fontos.
Ennyi elég?
Időt kell adni neki. A játékosok hisznek benned, amíg nem csinálsz rossz dolgot. Minden nap értékelnek téged.
Silvio Berlusconi megmondta valaha, kit válasszon?
Nem, egyszer sem.
Úgy gondolja, amikor egy edző érkezik Madridba tudja, hogy van hat vagy hét játékos, akit mindenképpen játszatnia kell?
De ők elég jó játékosok, nem? Nézze, összesen egyszer lettem erre kérve. Amikor a Madrid leszerződtette a Marcelo, Gago, Higuaín hármast. Mindhárman nagyon fiatalok voltak. Az elnök (Ramón Calderón) azt mondta nekem: “Miért nem játszatod őket?” Amire én azt feleltem: “Ne aggódj, ezek a játékosok a klub jövőjét jelenthetik.”

Idegesítette, hogy az emberek védekező felfogású edzőként tekintettek Önre?
Ez a világ legnagyobb hazugsága! Az emberek akkor kezdték ezt mondani, amikor először nyertem címet a Milannal. Minden eredményünk 1-0, 1-0, 1-0 volt… De ha az első idényemet megnézik a Madridnál, akkor mindössze egy középpályással játszottam, aki nem volt más, mint Redondo! Mellette Seedorf játszott, aki támadó középpályás volt. Víctor a szélen, Raúl a másik oldalon, Mijatovic és Suker pedig elől. Ez védekező lenne?
A második időszakában? Ott volt Emerson és Diarra!
Nem volt könnyű járatni a labdát. Nem volt meg az a minőség a keretben, de azzal főztünk, amink volt. És voltak gondjaink olyan játékosokkal, mint Ronaldo… Amikor eladtuk, a csapat megváltozott.
Öltözőbeli gond volt?
Nem tudom… De beszéltettem a játékosokkal, megpróbáltuk megnyerni az utolsó 11-12 meccset, és meg is tettük. Aztán megnyertük a ligát, mivel a játékosok elkezdtek többet mozogni és már feljebb is nyomást gyakoroltak az ellenfélre.
Mindig jól kijött a korábbi elnökkel, Lorenzo Sanzzal?
Az egyetlen gondom az volt vele, hogy játszatni akarta a fiát. Fernando egy remek srác. Tökéletesen edzett. De az apja elvárta, hogy játsszon, ez pedig nem elfogadható.
Az első vagy a második madridi csapata volt a jobb?
Az elsőben rengeteg tehetség volt és nagyon megbízható keret volt. Az férfiakból állt.
Kik voltak a vezérek?
Hierro, Raúl, Illgner… Sokan voltak. Mijatovic, Redondo, Suker. Mindannyian vezéregyéniségek voltak, elszántan győzni akartak. Vért izzadtak, keményen edzettek.
És a második csapata?
Az a szavak Madridja volt, nem a kemény munkáé. Voltak jó játékosaink, de nem volt köztük kapcsolat. Mások voltak. Klikkesedtek.
Nehéz volt Ronaldót padoztatni?
Nézze. 96 kilós volt. Megkérdeztem tőle: „Mennyit nyomtál, amikor megnyerted a világbajnokságot 2002-ben?” Azt mondta, 84 kilót. Megkérdeztem, hogy le tudna-e fogyni legalább 90-re. Nem tudott…

De bátorság kellett ahhoz, hogy kihagyja.
Megpróbáltam mindenkivel tisztelettel bánni. A játékosok téged látnak minden nap, nekik is van véleményük rólad. És azt gondolják: „Mennyit érsz?” Amikor megkérdezik tőlem, hogy ki a legjobb játékos, akit valaha is edzettem, azt mondom, Ronaldo. Ronaldo csodálatos volt, messze a legjobb. Ő és Van Basten.
Kemény edzőnek gondolja magát?
Egy edző naponta 40 emberrel találkozik, akik értékelik. Minden nap! És megfelelően kell viselkednie. Az édesapám mindig azt mondta: „Csak egy szó.” Őszinte ember volt. "Tisztelet, tisztelet és tisztelet."
Cassanót is jegelte a Madridnál. Majdnem ölre is mentek, igaz?
Igen, de még Rómában, ahol egy másik kivételes emberekből álló csapatom volt, megnyertük a bajnokságot. Tisztelem a játékosaimat, azt akarom, hogy ők is tiszteljenek engem. Ez nem keménység, hanem meggyőződés.
Ön szerint merre tart a futball, a legutóbbi időszak változásai alapján?
Néhány csapat esetében azt látom, hogy hülyét csinálnak magukból, amikor olyan stílusban akarnak játszani, mint a Barcelona nem is olyan rég, miközben nincs meg hozzá a kellő minőség. A legszebb dolog a futballban jelenleg az azonnali labdaszerzés, majd a direkt játék, ahogy a Barca és a Bayern is csinálja. A Napoli és Klopp Liverpoolja is hasonlóan játszik. Ez az, amerre tartunk, ezt hozta el Luis Enrique a Barcelonába. Ahhoz, hogy így játssz, szükség van a minőségi játékosokra. Mindenki, aki forradalmasított egy új stílust, rendelkezett a pályán tanárokkal: Kovácsnak ott volt Cruyff, Neeskens, stb.; a Milanban Van Basten, Gullit, Rijkaard, Baresi, Maldini… A Barcában Xavi, Messi, Iniesta, Busquets.
Nagyon sok játékos nincs tisztában az ön csillogó játékos karrierjével. Hol kezdte a játékot?
Pierisben, ahol születtem. Egy 1000 lakossal bíró település volt, és a legkisebb hely Olaszországban, amelynek valaha Serie C csapata volt. Mi mindig fociztunk. A mindössze 1000 lélekszám ellenére Pieris három válogatott játékost és kilenc Serie A játékost adott, mi hihetetlen. Tortul, aki a nagybátyám volt, Zorzin és én mindannyian válogatottak voltunk.
Az édesapja sosem futballozott?
Ő tanár volt. A település fő profilja a mezőgazdaság és a hajógyártás volt a Falcon gyárban, amely a Föld legnagyobb hajóit gyártotta. Ott volt a hajógyár hat kilóméterre Pieristől.

Hogy kezdődött a profi pályafutása?
13 éves koromban próbajátékon voltam a SPAL Ferrara csapatánál, akik akkor a Seria A-ban szerepeltek. Szerződtettek az akadémiájukra. Ugyanabban az évben a Milan sportigazgatója felfedezett engem. De apám azt mondta: “Az én fiam a SPAL Ferrarában fog játszani.”. A Serie A-ban 17 évesen mutatkoztam be.
Milyen típusú játékos volt?
‘Reggista’, ahogy mi olaszuk mondjuk. A játék szervezője.
Támadó vagy védekező?
Valamennyivel többet foglalkoztam a széljátékkal, de egy kicsit olyan voltam mint De Rossi. Megvoltak a kvalitásaim, tudtam gólokat szerezni és keményen dolgoztam. Az én problémám a térdsérüléseim voltak.
Mi történt?
Három komoly sérülésem volt. Az első 17 éves koromban történt, egy menisckus sérülés (Térdporc-sérülés – A szerk. kieg.). Nem sokkal azelőtt Helenio Herrera arra kért menjek az Interbe játszani, de az elnök akkor azt mondta, hogy nem. Később, 20 éves koromban eladtak a Romának.
Milyen játékosok voltak ott?
Helenio Herrera vette át a csapatot és leigazolta Joaquínt, Perót, Jairt… Nagyszerű csapat volt. Megnyertük a kupát és majdnem a KEK-et is. Van egy történetem: Rómában játszottunk elődöntőt a Katowice ellen és 1-1-gyel végződött. Lengyelországban 1-0-ra vezettünk, de a 91. percben Ortiz de Mendíbil, egy spanyol játékvezető büntetőt fújt ellenünk. A szabálytalanság a büntetőterületen kívül történt. 1-1. A hosszabbítás 2-2-re végződött, a szabályok szerint az idegenbeli gól nem számított a hosszabbításban.
Mi történt ezután?
Egy újrajátszásra utaztunk Strasbourgba, amely szintén 1-1-gyel végződött. A hosszabbításban senki sem lőtt gólt. Pénzfeldobással dőlt el! Veszítettünk, három lejátszott mérkőzés után. Azután megváltoztatták a szabályokat a hosszabbításban lőtt idegenbeli gólokról…
Milyen volt Helenio Herrera?
10 évvel az összes többi edző előtt járt. Nem is igazán taktikailag, hanem a labda nélküli játékban. Ez korábban nem volt jellemző. Nagyszerű motivátor volt. Mindig azt mondta, hogy úgy eddzünk, ahogy játszunk.

Ő hogyan motiválta a játékosokat?
Reggel, a mérkőzések előtt megragadott a pólódnál fogva és azt kiáltotta: "Te vagy a legerősebb! Megeszed őket reggelire!" Az edzéseken, ha valaki megállt, vagy lazított, azt leküldte a pályáról. Mérkőzések közben nem igazán tudta, hogy mit kell csinálni. Peiró és én beszéltünk vele, hogy elmondjuk, mit tegyen (nevet).
Volt még olyan edző, aki nagy hatással volt önre?
Liedholm. Amikor problémák voltak, nagyon nyugodtan beszélt. A kezei alatt nyertem az utolsó trófeámat a Milan játékosaként. Az edzései a technikáról, a technikáról és csak a technikáról szóltak… Ancelotti ugyanezt csinálja most! Hosszú ideig játszott Liedholm irányítása alatt Rómában. Tőle tanultam, ahogy Carletto is, hogy a sok technikai edzés mindig fejleszt.
Milyen volt Peiró?
Klasszis. Nagyszerű személyiség volt. Nem lőtt túl jól, és a levegőben, fejjel sem volt a legjobb… Azonban okos volt és minden lehetséges módon gólt szerzett. Tudta, hogyan mozogjon üres területre. Látványos játékos volt.
Játszott Luis Suárez ellen?
Sokszor! Először akkor, amikor ő 30, én pedig 18 vagy 19 éves voltam. Elárulok egy titkot: korábban figyeltem, hogy mit csinál, hogy lemásolhassam azt, hogy utánozhassam. Úgy akartam játszani, ahogy ő, még el is mentem, hogy megnézzem a játékát. Világklasszis volt.
És Luis de Sol?
Az üzlet része volt, amikor a Juventushoz mentem. Landinivel, egy középtámadóval és Spinozzival érkeztem… Aztán Del Sol és Piloni jöttek a Rómából. Del Sol keményen dolgozott. Nem voltak olyan képességei, mint Suáreznek, aki Bobby Charltonnal együtt a világ legjobb középpályása volt. Del Sol egy labdaszerző volt, aki nagyon rövid passzokkal operált…
Melyik volt játékosként a legrosszabb pillanata?
Amikor Rómában már a második meniscus-sérülésemet szenvedtem el, és mindenki azt mondta, hogy vége a pályafutásomnak. Szerencsém volt, hogy Jair korábban ugyanilyen sérülést szenvedett és adott nekem egy vascipőt. Minden délután rajtam volt televíziózás közben, végül folyamatosan használtam, hogy épüljenek az izmaim. Működött. Ez és a szardíniai homokkúrák segítettek.

A homokkúra?
Egy fürdőhelyen végezték, Trieste közelében. Ez egy híres gyógymód volt. Betakartak forró homokkal, ez pedig kiszívott minden rossz dolgot a testedből. Aztán tengervízben megfürödhettél. Tényleg működött. 1975-ben, amikor Olaszországgal Oroszország ellen játszottam, elszenvedtem a harmadik meniscus sérülésemet, igaz, akkor a másik térdemen.
Válogatott pályafutásának melyik volt a legszebb pillanata?
Az a gól, amit 1973 novemberében lőttem Angliának a Wembley-ben. Olaszország akkor győzte le először Angliát idegenben. Történelmi nap volt a hazám számára. A mérkőzést követő napon egy angol hercegnő férjhez ment, de minden bulvárlap címlapján az állt, hogy '20000 olasz pincér jött el, hogy lássa a mérkőzést.' Lenéztek minket. Azt a gólt ezeknek az embereknek ajánlottam. A történelem során először Torinóban győztük le őket, 1973 júniusában, akkor is betaláltam. Nagyszerű emlékek…
A Levante – Real Mad…
A Levante – Real Madrid mérkőzést a bajnokság 27. fordulójában március 2-án 21:00-kor rendezik meg.
Benzema nagy napjai
Florentino, Benzema legnagyobb rajongója
Felszállt egy repülőre, majd Európa egyik legígéretesebb játékosának aláírásával távozott Lyonból. Ez majdnem hét éve volt, júniusban. Azóta az elnök és a játékos kapcsolata sok mindent megélt már.
Mindenesetre Florentino sokkal többet lát a franciában, mint egy játékos. Ő a kedvence, az idő pedig neki adott igazat. Akárhányszor megkérdőjelezik, a csatár világklasszis teljesítménnyel és gólokkal válaszol.

Florentinónak meg kellett birkóznia Mourinho folyamatos nyomásával, ami Karim eladására irányult – akkoriban a portugál nyilvánosan macskának nevezte a játékost. Aztán ott volt az igazgatótanács, akik a Tizedik megnyerése után csatárcserét akartak. A franciát a mérkőzés vége után fütyülték, ami még benne is kétségeket ébresztett. De végül mindig a klubnál maradt, ezt a döntést pedig most már senki nem vonja kétségbe.
Bármikor is kell kemény időszakon átmennie, az elnök mellette áll. Mindenki azt gondolta, hogy Benzema már kifelé tart a klubból, de Florentino nem engedett a nyomásnak, és teljes támogatásáról biztosította a franciát. „Te, itt, velem.” A csatár világklasszis játékkal hálálta meg az elnök bizalmát. Boldog, érzi az elnök támogatását, ez pedig a teljesítményén is megmutatkozik. Átigazolási időszakok követik egymást, a klub háttércsapata folyamatosan a középcsatár poszt megerősítéséről duruzsol, de a válasz mindig ugyanaz: „Itt van nekünk Benzema.” Az elnök volt az, aki nem akarta, hogy a franciának versenyeznie kelljen Higuaínnal, ő hagyta távozni Chicharitót. Számára Benzema több, mint elég.
Benzema legjobb időszaka
Karim Benzema a legjobb időszakát éli, amióta a Real Madrid játékosa. Ezek az aranyévei, most éri el a célokat, amelyeket kitűz maga elé. 18 bajnoki góljával már csak három találatra van eddigi legjobb idényétől, amióta hét évvel ezelőtt megérkezett a spanyol fővárosba.
28 évesen még mindig úgy tűnik, mintha ez csak a kezdet lenne: egyre érettebb, tapasztaltabb, mentálisan folyamatosan erősödik és egyre jobb fizikai állapotban is van. Mindez – amellett, hogy a klubja bízik benne, ahogy az edzője is, akivel ráadásul jó viszonyt ápol, a családi háttere, ahogy beilleszkedett a madridi életbe, ahol jól érzi magát – azt eredményezte, hogy a Bernabéu az eddigi legjobb Benzemát láthatja.

„Mindig azt mondták nekem, hogy egy futballista 27 évesen éri el a legjobb formát. Remélem, hogy ez nálam is így lesz.” Ez a korábbi Benzema-mondat végül beigazolódott. Tavaly, Ancelotti kezei alatt a játékos előbbre lépett. „Ő a legjobb csatár, jobbá teszi a körülötte lévőket, szükségünk van arra, hogy Bale és Cristiano mellett játsszon, mivel különleges” – mondta akkor az olasz edző.
Karim szeme előtt egyetlen cél lebeg: mindent beleadni a Bernabéuban. 2019-ig meghosszabbította a szerződését, ami 31 éves korában jár le. Biztos abban, hogy képes lesz tartani ezt a szintet.
Ebben az idényben különleges bánásmódban részesült. Külön edzésterv szerint dolgozott, amit megzavart a peres ügye. A Valbuena-tortúra során megmutatta, hogy mentálisan mennyire erős, mindenkit meglepett az öltözőben. Nem tört össze; épp ellenkezőleg, ez az egész a legjobbat hozta ki belőle.
Benzema komplettebb, mint Lewandowski
Mindig azt gondoltam, hogy Karim Benzema a világ tíz legjobb játékosa között van, még akkor is, amikor nem volt önbizalma. Most, hogy Európa egyik legtermékenyebb támadója lett, meglep, hogy mennyire kevéssé hisznek benne azok, akik Robert Lewandowskit akarják a helyére hozni – hogy mennyire kevésre tartják.

Nem akarok abba a hibába esni, hogy összehasonlítom a fantasztikus lengyel támadót a franciával, mivel mindkettőjüket kedvelem. Egyszerűen mások. Véleményem szerint Benzema sokkal komplettebb játékos. Az idei szezonig azt gondoltam, hogy a kapu előtt kevésbé eredményes. Attól függetlenül, hogy jelenleg 21 meccsen 22 gólnál jár (a lengyel 27 meccs, 28 gól), Florentino Pérez aranyifjúja a társait is jobbá teszi, ami sokkal fontosabb, ha világklasszis játékosokkal vagy körülvéve, a helyzet pedig a Real Madridban és a Bayernben is ez.
Hat olyan év után, ahol sokkal inkább koncentrált arra, hogy a labdát Cristiano lábára juttassa, mint a kapuba, Benzema a Real Madrid történetének 10 legeredményesebb támadója közé lépett. Nem csalás, nem ámítás: 302 meccsen 155 gólt szerzett. Annak ellenére, hogy „nem lő elég gólt” (hmm…), a statisztikái (0.51 gól meccsenként) sokkal lenyűgözőbbek, mint néhány olyan játékosé, akiket a klub történetében nagyobbra tartottak. Furcsa lehet, de Santillana, Butragueño, Raúl vagy Morientes sem hozott olyan számokat, mint ő. Ahogyan Higuaín sem, aki jelenleg Európa legeredményesebb játékosa az idényben. A klub többi legendájának érdekében azt inkább nem is mondjuk, hogy milyen egyéb dolgokat ad a csapatnak.
Modric: Gyerekként csodáltam Zidane-t
„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek a gálán.”
„Zidane egy igazi példakép volt. Ő volt az egyik játékos, akit gyerekként csodáltam. Szerintem minden fiatal focista így volt ezzel, mivel a generációja egyik legjobbja volt. Minden apró tanács, amit tőle kapsz, aranyat ér, segít, hogy jobbá válj a pályán.”

„Cristiano egy csodálatos csapattárs, szerintem a bolygó legjobb játékosa. Az, hogy vele osztozhatok az öltözőn, fantasztikus. Rengeteget tanulhatsz tőle. Az elszántsága, a napi szintű kemény munka, a hatalmas erőfeszítés… Csodálatos.”
„Büszkék vagyunk arra, amikor az emberek azt mondják, hogy ez a generáció a legjobb, amit az országunk valaha a futballnak adott. Különösen igaz ez akkor, ha belegondolok, hogy milyen remek csapatai voltak Horvátországnak a múltban. De csak az idő ad választ arra, hogy megérdemelt-e ez a dicséret.”

„Az olyan tornákon, mint az Európa-bajnokság, rengeteg dologtól függ a siker. Mindig kell egy kis szerencse is, szóval reméljük, hogy abból is jut nekünk. Megvan bennünk, ami ahhoz kell, hogy helytálljunk. Ez nem kérdés. De várjuk ki, hogy mi történik.”
„A válogatottnál egyfajta nyugalmat hozott az edzőváltás. Amikor megtörtént, akkor sok volt a negatív hang, de jól reagáltunk rá, megmutattuk, hogy mit tudunk.”