KK

1150 cikk
Tovább

Ramos: A szurkolók megérdemlik ezt a győzelmet

Sergio Ramos

Két év után újra döntőben: „Megpróbáljuk újra megnyerni a Bajnokok Ligáját, és mellé majd más címeket is, mert a szurkolóink megérdemlik az ezekkel járó örömöket. Semmit nem változtatnék meg abból, ami Lisszabonban történt. A sorsunk meg volt írva, megtörtént, aminek meg kellett, de ez már a múlt. Itt az idő, hogy lapozzunk, most egy másik döntő következik.”

A múlt: „Csodálatos emlékeim vannak, de az ember nem élhet a múltban. Ugyanazzal a sóvárgással, vágyódással és izgalommal fogunk pályára lépni, mint akkor. A Tizedik adott nekünk elképzeléseket, de nem ragadhatunk le ott. Az utunk ki van jelölve, a célunk egyértelmű. Csupán egyetlen lépésre vagyunk attól, hogy el is érjük, holnap pedig a szívünket és a lelkünket is ki fogjuk tenni érte a pályán.”

Zidane követelései: „Tudjuk, mit vár tőlünk, mit kell tennünk, de ezt nem fogjuk elárulni itt és most. Intenzíven kell játszanunk, a stratégiánknak tisztának kell lennie, és olyan kevés hibával kell játszanunk, amennyivel csak lehetséges. A döntők a legkisebb dolgokon tudnak múlni. A védekezést és az esetleges hibákat is mind csapatként kell elviselnünk és javítanunk.”

Az Atlético: „A keserűség ott lesz a szájukban Lisszabon után, de amikor veszítesz, nem maradhatsz a földön fekve, fel kell kelned. Ez az, amiért még mindig küzdenek, és emiatt jutottak el megint ide. Nem tudom, hogy mennyire lesz rájuk hatással, de jobb, ha csak magunkkal foglalkozunk. Az ilyen döntőkben mindenkin nyomás van, mi pedig megpróbáljuk majd a legtöbbet kihozni magunkból.” 

Babonák: „Vannak babonáim, de kevesen ismerik őket. Ami mindeddig bevált, azt nem kell megváltoztatnod. Rendkívül motivált vagyok, és vágyom rá, hogy megragadjuk a lehetőséget, amit a holnapi nap tartogat számunkra.”

Ancelotti szavai: „Ahogy az ex-edzőnk, Ancelotti mondta: ’ha egyetlen másodpercre is lankad a figyelmed, az Atlético meg fog büntetni’. Amikor ellenük játszunk, extra odafigyeléssel kell ezt tennünk. Tökéletesen felkészültnek kell lenned. Személy szerint nem hibának fognám fel, ha nem nyernénk, inkább egy elszalasztott lehetőségnek. Együtt dolgozunk, együtt szenvedtünk azlrt, hogy idáig jussunk, és a legtöbbet akarjuk kihozni ebből a lehetőségből.”

Marcelo

Érzések: „Mindenkinek nagyon jó érzései vannak. Készen állunk, felkészültünk a meccsre és arra, hogy minden terv szerint alakuljon. Apró dolgokon fog múlni az eredmény, ezekre fogunk odafigyelni. Mindannyian nyerni akarunk, de mutatnunk is kell valamit. Intenzitással kell játszanunk, keményen dolgozni, sokat futni, és minél kevesebbet hibázni. Döntőek lesznek az ilyen kis dolgok.”

Védekezés: „Természetesen az lenne az ideális, ha nem kapnánk gólt, mellette pedig lőnénk is, de ehhez az utolsó sípszóig koncentrálnunk kell.”

Lisszaboni emlékek: „Lehetetlen, hogy ne jusson eszünkbe az a meccs. Különleges volt, az én véleményem viszont az, hogy az már a múlt, egy másik döntő emlékképe. Izgatottak vagyunk, hogy pályára léphessünk és játszhassunk. Ez egy lehetőség arra, hogy megint egy hasonlóan fantasztikus napot éljünk meg, nekünk pedig küzdeni kell, mert ez egy BL-döntő, és nehéz lesz."

Casemiro: „Jó munkát végez. Nem zavarta, amikor nem játszott, csak azzal foglalkozott, hogy keményen dolgozzon. Segít a csapatnak, a dolgai jól alakulnak, nagy jövő áll előtte. Nagyszerű nekünk, hogy ilyen formában áll a rendelkezésünkre.”

Tovább

Simeone: Casemiro jelenti az igazi veszélyt

Simeone

Zidane és a Real: „Zidane fantasztikus munkát végzett. A döntés, hogy Casemirót beteszi a kezdőbe, megváltoztatta az egész csapatot. Nem hagyta, hogy a klub múltja befolyásolja őt, ez pedig jó edzővé teszi őt. Az egyensúly megteremtésének érdekében egyértelműen Casemiro a legfontosabb játékos. Az ő hatására a csapatnak több ideje van visszarendeződni, amennyiben elveszítik a labdát, és a segítségének köszönhetően gyors kontrákat tudnak vezetni.”

Minden körülmények között ugyanaz a foci?: „Mindig a jövőbe tekintek, próbálom a lehető legjobb megoldást megtalálni minden helyzetre. Ha azt hiszik, hogy babonásak vagyunk, akkor alábecsülik a befektetett munkánkat.”

A meccs: „A meccs eleje nagyon feszített tempójú lesz. Akárki is nyeri a középpályán a korai csatákat, annak előnye lesz, a Real pedig – az ő technikai képességeikkel -, megpróbál majd állandóan játékban lenni.”

Újra döntőben: „Döntőt játszani fantasztikus dolog. Megnyerni azonban sokkal jobb. Az, hogy megtapasztaltuk már, milyen döntőt játszani, az sarkall minket arra, hogy tovább küzdjünk a megnyeréséért is.”

Készülés edzőként: „Nem könnyű, mert fel kell készülni rá, de fel is kell találni magadat, meg kell változtatnod a játékosokat, de a hozzáállásukat, az értékeiket, a befektetett munkájukat nem. Ha folyamatosan dolgozol és kitartó vagy, akkor elérhetsz dolgokat. A futball csodálatos; amikor egy célért küzdünk, az összehoz bennünket.”

Cél: „Csak a győzelem tesz minket boldoggá. Semmi más.”

Torres

"A Real egy fantasztikus csapat, de előttünk az esély, hogy újraírjuk a történelmet. Senki nem tudja, ez a fejezet hogy fog szólni majd, a mi feladatunk, hogy megírjuk ezt."

"Egy győzelem jelentene nekem mindent, egy álom valóra válását. Lehet, hogy rossz formában voltam, de visszatértem, gólokat szerzek és újra boldog vagyok."

Tovább

A feketelista: játékosok, akik mindkét madridi csapat mezét magukra húzták

Hugo Sánchez

A mexikói gólvágó, Hugo Sánchez 1981-ben igazolt az Atlético csapatába a Nacional csapatától. Száztizenegy mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig ötvennégy gólt jegyzett, beleértve azt a szezont is, amikor is az 1984/85-ös szezonban gólkirályként végzett tizenkilenc találatával. A következő években is szép számmal termelte a gólokat (még ötször végezve a legjobb góllövőként 1986 és 1990 között), csak immár a másik madridi gárda játékosaként. A legsikeresebb szezonja habfehérben az 1989/90-es volt, amikor is Európai Aranycipőt nyert harmincnyolc találatának köszönhetően, elérve az egy szezonon belül lőtt gólokban Telmo Zarra rekordját.

Bernd Schuster

A német középpályás igen változatos karriert tudhat magáénak. A Barcelona mezében kezdett Spanyolországban, majd lecserélte azt a Realéra, ami után természetesen az Atléticóban is megfordult a teljesség kedvéért. Két Reallal eltöltött szezont két bajnoki címmel koronázott meg, mellé pedig nyert egy Király-kupát, és egy Spanyol Szuperkupát is bezsebelt. A sikerek nem maradtak el a Matracosoknál sem. A bajnokságban az ő segédletével kerültek a rivális Real elé. A Királyi Gárda talán akkor bosszankodhatott miatta leginkább, amikor az 1992-es Király-kupa döntőben Schuster jegyezte az első gólt ellenük az Atlético színeiben. Később másfél szezonon keresztül a Real edzőjeként munkálkodott.

Santiago Solari

Az argentin középpályás a River Plate csapatától igazolt az Atléticóhoz még 1999 januárjában. Solari ragyogott, csapata azonban búcsúzott a Primera Divisióntól. Vicente del Bospue csábította át végül a város másik végébe. Első évében bajnokságot nyert a csapattal, majd végigjátszotta a Leverkusen elleni emlékezetes glasgow-i döntőt, amikor is a Madrid a magasba emelhette a Kilencediket. Még egy bajnoki cím követte az előzőt, 2003-ban, majd Olaszország következett, az Inter csapatához igazolt, ahol már az olasz első osztályban gyűjtögette tovább a bajnoki címeit. 2013-ban tért vissza a Realhoz, mint az U16-os csapat trénere.

Raúl González

A Real egyik vitathatatlanul ikonikus alakja a történelemben. Szinte elképzelhetetlen, Raúl mégis játszott az Atléticóban fiatalkorában. Ki tudja, ha nem zárják be az Atlético akadémiáját 1992-ben, talán ott válik belőle legenda? A történet folytatását pedig már mindenki kívülről fújja: Raúl lett a legfiatalabb pályára lépő játékos a Real történelmében tizenhét évesen és százhuszonnégy naposan. A következő meccsét pont az Atlético ellen játszotta, nem is kellett neki sok idő a bizonyításra. Rögtön beköszönt volt csapatának, megkezdve a gólgyártást, ami a 323 gólos klubrekordig vezetett. Háromszor nyerte meg a BL-trófeát, hatszoros bajnoknak mondhatja magát, karrierje végeztével pedig a Schalkéban, az al-Saddban, majd a New York Cosmosban vezetett le.

Juan Gómez (Juanito)

Az egyik leginkább nagyra értékelt játékos a Real Madrid szurkolóinak körében, aki annyi emlékezetes meccsen lépett pályára. Sokszor elfelejtik, hogy tulajdonképpen ő is a városi riválisnál kezdett annak idején. Az Atléticónál eltöltött idő alatt azonban sérülésekkel bajlódott; a Burgoshoz szerződött, majd a Real Madrid csapatához. Fürge stílusának és jellemének köszönheti, hogy a Madrid szurkolói örökre a szívükbe zárták őt. A neve mellett öt bajnoki győzelem, két UEFA-kupa és két Király-kupa áll. Midössze harminchét éves volt, amikor egy autóbalesetben életét vesztette.

Természetesen a listát még lehetne folytatni, vannak még szép számmal, akik megfordultak mindkét madridi csapatnál (az UEFA.com számolása alapján további negyvennyolc ilyen játékos van). Ide sorolhatunk olyan neveket még, mint Luis Aragonés, José Antonio Reyes, Santiago Bernabéu, vagy éppen Juanfran és Saúl Níguez, akik jelenleg is a Matracosokat erősítik.

Tovább

Zidane: A Barcelona megérdemelten nyert

Zidane

Büszkeség: „Sohasem dobtuk be a törölközőt, a legvégsőkig harcoltunk. Rendkívül büszke vagyok a csapatra, azokra az eredményekre, amelyeket majdnem elértünk, és azokra, amelyeket még elérhetünk. Az egyetlen üzenetem feléjük, hogy most menjenek pihenni. Mindenkire büszke vagyok a játékosok közül, és a klubból is, akiknek bármilyen közük van a csapathoz. Mind csalódottak vagyunk, de a harmincnyolc meccs véget ért, már nem változtathatunk semmin. A Barcelona megérdemelten diadalmaskodott, de előttünk is meg kell emelnie az embernek a kalapját.”

Két hetes szünet jön: „Ez nem is előny és nem is hátrány nekünk. Szerencsések vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben, a következő napokat pedig először a pihenésre, majd pedig a készülődésre kell fordítanunk. Mindent beleadva harcoltunk, ezért csalódottak vagyunk, de minden tőlünk telhetőt megtettünk, úgyhogy most már csak az idény utolsó meccsére gondolunk. Fontos, hogy pihenjünk, legyünk egy kis időt a családjainkkal is, lépjünk ki egy kicsit a futball világából. Izgatottan és elszántan fogunk visszatérni a döntő előtti edzésekre.”

Cristiano cseréje és Bale pozíciója: „Cristiano azért jött le, mert kapott egy kemény rúgást a lábára. Bale a jobb oldalon kezdett, Cristiano pedig a balon. Ez az elképzelésünk, ő ott a legjobb, de mindenkinek megvan a lehetősége, hogy szabadon mozogjon a pályán és változtassa a pozícióját.”

Tervek a következő két hétre: „Először is mindannyian pihenni fognak, mert szükségük van rá. Van elég időnk, hogy felkészüljünk a döntőre, dolgozni fogunk rajta, hogy ezt elérjük, mert szükség van a jó felkészülésre.”

Ramos

Remény: „A reményünk megvolt, ez pedig az utolsó dolog, amit az ember el akar veszíteni. Most jön egy Bajnokok Ligája-döntő, amit meg akarunk nyerni, hogy feledhetetlenné tegyük ezt a szezont. Szégyen, hogy nem nyertük meg, de tanulni fogunk belőle a jövőre nézve. A legkevesebb hibát vétő csapat lesz a bajnok mindig.”

Barcelona: „Nehéz volt nem odafigyelni a Barcelona meccsére, én a félidőben tudtam meg az eredményt. Mindent bevetettünk a pályán, amit csak lehetett, hogy elérjük a célunkat, ami a győzelem volt. A végéig versenyben voltunk, de gratulálnunk kell a Barcelonának, mert megérdemelt győztesei a ligának. Büszkék vagyunk a csapatunkra, mert nyomást helyeztünk az ellenfeleinkre, és hittünk a győzelemben a legvégéig.”

Hibák: „Utólag könnyű véleményt mondani, emlékszünk a sok meccsre a hátunk mögött, és az elhullajtott pontokra is. A célunk az volt, hogy nyomást gyakoroljunk a többiekre, ez pedig sikerült. Morálisan nagyon jót tett nekünk ez a döntő előtt.”

Marcelo

A vége: „A spanyol bajnokságot mindig nehéz megnyerni. Rosszul kezdtünk, tizenhárom pontra voltunk az elsőtől, de képesek voltunk rá, hogy felzárkózzunk végül egy pontra. Sokat fejlődtünk, most pedig vár minket egy döntő, hogy mégis pozitívan fejezzük be a szezont.”

Edzőváltás: „Nehéz, amikor nem nyerünk semmit. A Real Madridnak mindig nyernie kell címeket. Az edzőnk a szezon közepén jött, ez pedig nem volt könnyű, de azóta javult a helyzet. Keményen fogunk dolgozni az elkövetkezendő napokban, mivel egy nehéz döntő vár ránk, ahol jó formában kell lennünk.”

Navas

Bajnokság: „Meg akartuk nyerni a bajnokságot. Kicsit csalódottak vagyunk, de összességében fantasztikus hajránk volt. Sokan nem hittek bennünk, de a végén az utolsó napon is harcban álltunk a címért. Erre a meccsre összpontosítottunk. A saját büszkeségünk miatt is nyerni akartunk, de végül ez nem volt elég.”

Barcelona: „Félidőben tudtuk meg, hogy áll a másik meccs, de a célunk ettől függetlenül a győzelem volt. Most jön a döntő a Bajnokok Ligájában, még nem fogjuk feladni.”

A döntő Milánóban: „Elérni, hogy ott lehessünk a döntőben egy ilyen versenysorozatban, nem könnyű. Meg akarjuk nyerni, ami hihetetlen örömet okozna nekünk, a családjainknak és az egész madridizmusnak is. Ebben a sorozatban jobban teljesítettünk, ezért vagyunk ott a döntőben. Nyugodtak vagyunk, fel kell készülnünk rendesen fejben is, hogy száz százalékon tudjunk pörögni.”

Carvajal

Múlt és jövő: „Soha nem látott hajrát vittünk véghez, és végül a bajnokság első felében elhullajtott pontok miatt maradtunk alul. A szezon nagyon hosszú volt, a Barcelonának pedig gratulálni kell, amiért több pontot gyűjtöttek nálunk. A végsőkig harcoltunk, a legutolsó percig, huszonnyolcadikán viszont újabb teszt jön, és aznap fel akarjuk ajánlani a madridizmus közösségének a klub tizenegyedik legrangosabb nemzetközi kupáját.”

Erő: „A csapat jól teljesített. A madridista értékek már gyerekkoromtól azt tanították nekem, hogy az utolsó pillanatig harcoljak, és, hogy a Real Madridnál soha nem adják fel. Már nagyon vágyunk rá, hogy eljöjjön a döntő napja, annak ellenére, hogy még két hét van addig, ami alatt rendesen fel kell készülnünk, és feltérképeznünk az ellenfelünket. Reméljük, hogy jó döntő lesz, a mi győzelmünkkel a végén.”

A szezon értékelése: „Nem gondolom, hogy rossz szezonunk lett volna. A bajnokságban a végéig versenyben maradtunk, a kupából egy pályán kívüli szituáció okán estünk ki, a Bajnokok Ligájában pedig döntőbe jutottunk. Most pozitívan értékelem a szezont, de azt, hogy összességében hogyan érzünk, az csak huszonnyolcadikán fog kiderülni.”

Tovább

Arbeloa: Azt hittük, a bajnokság már elúszott

A bajnokság vége: „Most a szombatra kell koncentrálnunk, tudván, hogy a jelenlegi küldetésünk az, hogy bevegyük a Riazort. Aztán várunk, és meglátjuk, mi történt Granadában a Barcelonával. Már alig várjuk a meccset, az atmoszféra remek a csapatban, koncentráltak vagyunk és izgatottak a hátralévő két meccsünk miatt. Nincs mit veszítenünk. Ha megnyerjük a bajnokságot, az mérhetetlenül nagy örömmel fog eltölteni minket, ha pedig elveszítjük, akkor sem szabad búsulnunk, hiszen végig harcoltuk a szezont, a legvégsőkig talpon maradva.”

Mindig győzni kell: „Mindannyian azt gondoltuk, hogy a bajnokság elúszott, és senki nem számított rá, hogy a Barca majd pontokat hullajt. Ennek ellenére a célunk mindi az volt, hogy küzdjünk és fejlődjünk, mivel tudtuk, hogy a Bajnokok Ligájában még harcban állunk. Mindig nyerni akarunk, de ha a Barcelona nyeri meg a végén a bajnokságot, gratulálni fogunk nekik.”

Jutalom: „Megszoktuk már, hogy az emberek már akkor temetnek dolgokat, amikor még koránt sincs vége, de ez nem probléma. Egy cím megnyerése nagyon személyes, egy bizonyíték saját magunknak, hogy megérdemeltük, és egyben egy jutalom is egy nehéz évet követően. Egy zajos éven vagyunk túl több szempontból is, de fantasztikus, hogy eljutottunk idáig, a hab a tortán pedig egyértelműen egy túra lenne a Cibelesre.”

Hozzáállás: „Úgy gondolom, morálisan felfokozott állapotban vágunk neki a BL-döntőnek, mivel még mindig harcban állunk a ligáért is. A „Décima” évében minden más volt. Zajos hetünk volt, voltak koccanások. Most viszont mindenki fitten és erősen áll a holnapi megmérettetés elé. Igaz, hogy kevesebb a nyomás rajtunk, mint két éve, kevesebbet aggódunk. Ez pozitív az Atlético elleni újabb döntőnk előtt.”

Az Atléticóról: „Hihetetlen formában vannak, tele elhivatottsággal, szinte már úgy tűnik, ők a favoritok. Ami érthető is, hiszen a lisszaboni találkozónk óta több meccset nyertek ellenünk, mint mi ellenük. Gondolhatják, hogy kiismertek minket, ez normális, és tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz gólt lőni nekik. Egy csodálatos döntő lesz, rendkívül nehéz, de reméljük, a dolgok végső soron úgy alakulnak majd, mint Lisszabonban.”

A debütálása: „Úgy volt, hogy Javi García és én a következő napon a B-csapatban játszunk, de végül az első csapatba kerültem, és éppen Zidane-nak passzoltam akkor a labdát. Az egyik legszebb emlékem, hihetetlen élmény volt olyan játékosokkal együtt pályára lépni, mint Figo, Ronaldo, Owen, Raúl… A másik ugyanilyen csodás emlékem, amikor a Castillában gólt lőttem a Zaragoza ellen. A cél a feljutás volt, ami annyi éve nem sikerült a csapatnak, és ezt elérni elképesztő öröm volt olyanokkal, akik később egészen a válogatottig vitték (Soldado, De la Red, Javi García…)."

Tovább

Navas: Mindent bele fogunk adni a címerért

A meccsről: „Nehéz összecsapás ez. Remek játékosaik vannak, akik kibillenthetnek minket az egyensúlyunkból. A kezdetektől fogva huszonöten küzdünk közösen. Bárki is lép pályára holnap, mindent bele fog adni, mivel mindannyian a Real Madridhoz tartozunk, és ezt kell tennünk. Azt szeretnénk, ha mindenki száz százalékos lenne, de meg kell várnunk az edző döntéseit.”

A szurkolók: „Amikor a világ legjobb szurkolóiról beszélünk, az ember biztos lehet benne, hogy meg fogják tölteni a stadiont, és egy emberként állnak majd mögénk. Ők is mindent megtesznek majd a lelátóról a győzelemért, ahogy mi is a pályán. Erre remek példa az előző meccsünk a Bajnokok Ligájában, ahol megmutatták, hogy mindvégig mellettünk vannak. Megpróbáljuk majd megszolgálni a bizalmukat, hogy mindannyian boldogan hagyják majd el a stadiont.”

Saját szerepéről: „Kiváltságosnak érzem magam, amiért a Realban játszhatok. Egy futballistának meg kell becsülnie az ilyen lehetőségeket. Egy elődöntőben játszani nagyon fontos pillanat, én pedig felelősséggel tekintek erre. Legbelül még mindig egy álmodozó kisgyerek vagyok. Remélem, hogy ez a meccs sok jövőbeli kiváló mérkőzést vetít majd előre. Holnap mindenki mindent bele fog adni a címerért és a mezért. Ez nem az a nap, amikor kísérletezgetni kell, hanem az, amikor azzal az elszántsággal kell kimennünk, mint minden eddigi meccsünkre.”

Készülés a meccsre: „Minden meccsen olyan profin próbálok játszani, ahogy csak tőlem telik. Ezt így kell folytatnom tovább, ugyanazzal a komolysággal. Amikor a dolgok jól mennek, nincs szükség változtatásokra. Fejlődni akarunk, úgy, mint eddig, ugyanazon az úton. Amikor a pályára lépünk, a címerért kell játszanunk, és mindent beleadni azért, amit képvisel. Egyként kell gondolkodnunk. Magabiztosnak kell lennünk, mint csapatnak, emellett pedig alázatosnak is.”

Mentalitás: „Természetesen győztes felfogásban kell pályára lépnünk, mint mindig. Nem szabad azt hinnünk, hogy könnyű meccs lesz. Lesznek pillanatok, amikor támadunk, de lesz, amikor majd védekezni kényszerülünk. A mérkőzés kilencven percből áll, tudnunk kell, hogy hogyan játsszunk, és hogyan hozzunk hideg fejjel nyugodt döntéseket. Minden ellenfelemet tisztelem. Erre a meccsre is így megyünk ki: koncentráltan és intenzitással. Minél egységesebbek vagyunk, annál erősebbek leszünk.”

Tovább

Zidane: Cristiano játszani akar, de tudja, hogy ez most nem lehetséges

Hogy van Ronaldo?

„Nem fog játszani holnap. Volt egy vizsgálata, ami kimutatta, hogy semmi komoly baja nincsen, de holnap nem lesz elérhető. Napról napra kell haladnunk, de az a probléma, hogy ő mindig játszani akar, de holnap otthon kell maradnia. Meglátjuk, készen áll-e majd keddre.”

Kérte, hogy játszhasson a Rayo ellen?

„Igen, játszani akart, de tudta, hogy ez most nem lehetséges. Érzett valami fájdalmat az előző meccsen, most pedig arra kell koncentrálnia, hogy keddre készen álljon. Ha a holnapi meccs egy döntő lenne, akkor sem játszana. Egyszerűen túl kockázatos.”

Te leszel az az edző, aki megérteti vele, hogy időnként pihennie is kell?

„Jó, ha a csapatnak van egy olyan játékosa, aki mindig segíteni akar, aki mindent bele akar adni minden egyes alkalommal. Ez nagyszerű a csapatnak. Minden rossz dologban van sok jó is.”

Hogy lehet az, hogy nem tudtad rávenni a pihenésre?

„Nem hinném, hogy fáradt lenne így a szezon végén, minden rendben van vele. Az ilyen dolgok megtörténnek, de semmi akadályát nem látom, hogy minden meccsen játsszon. Mindig is ezt tette, mindig is ezt akarja majd tenni. Ez remek egy edzőnek. Csak a pozitívumokra figyelek, amikkel segítheti a csapatot.”

Ramos megtartana téged az edzői pozícióban.

„Köszönöm neki. Játszottam vele együtt, nagyon jó a kapcsolatunk. Ő a mi kapitányunk, úgy ismeri a csapatot, akárcsak én. Amit nekem most tennem kell, az az, hogy a csapatot jó játékra sarkalljam, aminek következtében megnyerjük a meccseinket.”

A Rayóról: „Nehéz meccs lesz. A pályájuk kicsi, a Rayo pedig szeret ott játszani, és tudja is, hogy hogyan kell. Mindig nyomás alatt tartják az ellenfeleiket. Mi is ismerjük már a terepet, komplikált meccs lesz az elejétől fogva. Koncentráltak vagyunk, jó formának örvendünk, a csapa jó időszakot él meg. Holnap három rendkívül fontos pontért játszunk, és keményen fogunk hajtani érte, hogy mi szerezzük meg.”

 A hajrá: „A finisünk nem a legrosszabb, olyan, amilyen. Lesznek nehéz meccsek, három idegenbeli, és egy hazai a Valencia ellen, akik szintén jó csapat. Négy meccs van tehát hátra, tudjuk, mit kell tennünk, megpróbáljuk az összest megnyerni.”

Az edzők rabjai egyes játékosoknak: „Cristiano kihagyhatatlan, a statisztikák is ezt mutatják. Megérdemli, hogy kihagyhatatlan legyen. Nem értek egyet az állítással. Mindig beszélned kell a játékosaiddal. Az emberek azt gondolják, hogy Cristianónak szüksége van pihenésre, de ő eleget pihen, amikor nem játszik. Piszkosul jól csinálja ezt.”

James: „Nem látom úgy, hogy James rossz formában lenne. Fontos játékos. Az igaz, hogy huszonnégy játékosból kell kiválasztanom tizenegyet. Később cserélhetek, de csak hármat. Akkor cserélek, ha jónak látom. James fontos nekünk, a játéka is, amikor jól játszik, és gólt lő. Természetesen többet szeretne játszani, és ezzel egyet is értek. Minden játékossal ugyanez a helyzet. Az én feladatom pedig a legnehezebb, mikor választanom kell közülük.”

Paco Jémez kritikája, miszerint nincs meg az edzői képesítése: „Csak a játékra koncentrálok most.”

Bale: „Egyre jobb, rendesen edz, és fel is épült. Holnap elérhető lesz a csapat számára. Szombaton meglátjuk majd.”

Ronaldo helyettese: „Mindenki egészséges, majd holnap döntök erről. Olyat fogok választani, aki hasonló karakterisztikájú játékot tud felmutatni a szélen.”

Varane: „Úgy gondolom, jól játszik. Számomra minden meccs fontos. Megmutatta, hogy a válogatottban is helyt tud állni. Igaz, hogy amikor megsérült, kissé csalódott volt a visszatérésekor, de profi és már a jövőre koncentrál. Mindig fejlődni akar. Ez rendkívüli. Jó formában van, és boldog vagyok, amiért számíthatok rá.”

Tovább

Higgy a továbbjutásban! – 10 okát is tudjuk, hogy miért

Azzal együtt is, hogy tudják, ehhez nem mindennapi feladat áll előttünk.

A véghezvitel esélye matematikailag kifejezve kevesebb, mint 20%.

Legalábbis ha azt vesszük alapul, hogy a Bajnokok Ligája történelmének során milyen gyakorisággal jutott tovább ellenfelén egy olyan csapat, amelyik a kétmeccses párharc második mérkőzését 2-0-s hátrányból várhatta.

10 tény következik, amely bizakodásra ad okot, amikor azt kérdezed magadtól: továbbjut ma este a Real Madrid?

1. A Santiago Bernabéu-stadion – A sokat látott ellenfelek számára is igen kemény dolog szembenézni a felajzott drukkerekkel, akik majd’ 80 ezren vannak, és a Real Madridért ordítanak – nemhogy egy olyan csapatnak, amely nincs hozzászokva az ilyen szintű gigamérkőzésekhez.

Mikor máskor lenne szüksége a csapatnak szurkolásra, ha nem most? A madridi keménymagtól a szelfibotos japán turistákig mindenkire szükség lesz ma este. Fütyülést kérjük mellőzni, a stadion kántálja csak Danilo nevét, az mindenkire jó hatással lesz.

2. Zidane irányításával az Atlético volt az egyedüli csapat, amely megúszta a komoly verést madridi vendégeskedése során. A Matracosok elleni vereséget leszámítva mindig legalább két gólt ért el a csapat hazai pályán.

A hazai pálya természetesen mindig előny, és reméljük, a játékosok is érzik majd, hogy a stadionban mindenki kiáll mellettük. Csak könyörgünk, ha már továbbjutásra állunk, akkor se „murinnyóskodják” el a végét, mert ha beállunk tartani az eredményt, az – ismerve a német csapatok kitartását  – sosem vezet jóra.

3. A wolfsburgi védelem tengelyében szereplő brazil duó, Dante és Naldo párosa nagyszerű a levegőben, ám annál lassabb és nehézkesebb a földön – ez kétségtelenül egy olyan gyengeség, amit kötelező megragadnia a Real Madrid támadósorának.

Nem kéne naggyá tenni egyiküket sem. Bale vagy Jesé akármelyiküket könnyedén lefutja, Danténak pedig csak annyit kell a fülébe suttogni, hogy „7-1”, és azonnal megzavarodik.

4. Ricky Rodríguez, a németek balhátvédje rendkívül támadó szellemű játékos, felfutásai adott esetben hatalmas területeket nyithatnak a hazaiak előtt.

A gyorsaság döntő lehet tehát, a kontrák pedig létfontosságúak lennének, mert nem egyszer láttuk már, hogy felállt védelem ellen nem tud mit kezdeni a csapat.

5. Gareth Bale és Dani Carvajal – a jobbszárny – fizikailag ámulatba ejtőbb, mint valaha.

Carvajalra különösképpen nagy szükség lesz, fényévekkel vehemensebb és hatékonyabb, mint Danilo. Bale sebessége pedig már döntötte el kupák sorsát is.

6. Julian Draxler ragyogására az első meccsen szemmel láthatóan nem volt felkészülve a madridi védelem, azonban most már képesek lesznek kiiktatni őt. Nincs több meglepetés.

A kiiktatás pedig megint csak Carvajal feladata lenne, aki sosem hagyja lélegzethez jutni a rábízott embereket. Dani, ha kérik, akkor se gyere le a pályáról!

7. A kapuban álló varázsló, Keylor Navas valódi mestere a kapott gól nélküli meccseknek hazai pályán, ez pedig ezúttal a továbbjutást eredményező kulcs lehet.

Egyértelműen a szezon embere eddig a Costa Rica-i polipember, szinte biztos, hogy most sem fog csalódást okozni, amennyiben szükség lesz földöntúli bravúrjaira.

8. Carlo Ancelotti mondta: „Cristiano Ronaldo felmentést kap a rotáció alól, mivel ha ő játszik, gólt szerez.” Van benne valami, mert 9 BL-meccsen 13 gól is viszonylag jó teljesítmény.

Ronaldo villanásai pedig nagyon kellenek. Nem is feltétlen a szemkápráztató cselek, biciklik, sarkazások. Egyszerűen csak legyen ott, hogy belője, amit be kell lőni.

9. Zidane a csapata dominanciájával le akarja söpörni a Wolfsburg középpályáját, és már a labdakihozataluk legelső mozzanatait komoly nyomás alá kívánja helyezni.

Ehhez pedig Casemiro lehet az embere, ez egyértelmű. Az odavágón már az első percben megmutatta, hogy vele nem lehet cicázni. Most is így kell tennie. „Keményen, határozottan, nincs izé!” – hogy egy klasszikussal éljünk.

10. Mindezeken felül a kispadon olyan játékosok várnak izgatottan a bevetésre, mint James, Isco, Jesé és Lucas, akik mind képesek meghozni a fordulatot, amikor melegszik a helyzet, de még mindig van hátra elég idő.

Az egyik legmegbízhatóbb opció egyértelműen Lucas Vázquez. Ha baj lenne a végén, jól jöhet majd az a dinamika, amit ő adhat. Ha nem lenne baj, akkor sem árt, ha pályán van, mert ha valaki, hát ő nem fogja hátrapasszokkal múlatni az időt.

Tovább

Jesé: Kezdőjátékos a kispadon

Jesé Rodríguez helyzete egészen megváltozott, mióta Zinedine Zidane vette át a csapat irányítását januárban.

Mint Ancelotti egykori másodedzőjének, Zidane egyik legnagyobb feladata volt, hogy a legjobbat hozza ki Jeséből.  A fiatal spanyol támadó már egy ideje az egyik legnagyobb reménysége a klubnál, de az igazi kivirágzása még talán nem jött el. Rafa Benítez irányítása alatt nem volt igazán meghatározó szerepe, a spanyol mester inkább olyan játékosokat játszatott, mint Lucas Vázquez és Casemiro.

Az esélyt Jesé már megkapta Zidane-nál a francia edző első meccsein. Az Espanyol és a Granada ellen harminc-harminc perc jutott Jesének, míg az AS Roma elleni 2-0-s győzelemből góllal vette ki a részét. Azt viszont talán sokként élhette meg, amikor az Atlético Madrid ellen Borja Mayoral kezdett, nem pedig ő. Most azonban úgy tűnik, Jesé újra élvezi a francia bizalmát. A kemény munka és elhatározás segítette őt abban, hogy Zidane első számú opciójává váljon a kispadon ülők közül.

Először a Sevilla ellen volt kezdő, rögtön gólt is szerzett. A Celta Vigo ellen megint csupán huszonegy percet játszott, de ez is elég volt ahhoz, hogy megzörgesse az ellenfél hálóját. A Las Palmas ellen pedig az ő szöglete eredményezte Casemiro gólját. Szombaton megint az első csereként lépett pályára a Barcelona ellen, és huszonöt percet kapott.

Újabb figyelemre méltó szereplés.

A verseny Cristiano Ronaldóval, Gareth Bale-lel és Karim Benzemával nem lesz egyszerű, de Jesé mostanra a kispad sztárja lett, a helyzete pedig egyáltalán nem halad rossz irányba.

Tovább

Dieter Hecking: Meg kell próbálnunk felbosszantani a Realt

Dieter Hecking

A meccsről: A motivációval nem lesz gond. Nagy esély áll előttünk, hogy egy igazán jelentős sorozatban mutassuk meg a tudásunkat. Senki nem gondolta volna, hogy eddig jutunk. De végül azt mondhatom: „Nem kell, hogy ez legyen a végállomás.” Keresnünk kell a lehetőségeket a sorsolás ellenére is, hiszen ha legyőznénk a Realt, az az egyik legnagyobb szenzáció lenne. Ez az, amit ma el akarunk kezdeni.

A sorsolásról: Amióta összesorsoltak a Real Madriddal, nagyon izgatottak vagyunk. De hogy tényleg ez-e a legnagyobb meccs a klub történetében? Azt gondolom, voltak már hasonlóan nagy meccseink, de ez a mostani kapja a legnagyobb figyelmet mindközül. Mindannyiunk számára rendkívüli ez a meccs, be akarjuk bizonyítani, miért vagyunk még mindig versenyben ebben a sorozatban.

A Real Madridról: A Real Madridnak remek kerete van, klasszis játékosokkal. A sorozat egyik esélyesei, és Európa egyik legjobb csapata. Meg kell próbálnunk felbosszantani őket, és úgy gondolom, erre képes a csapatom. Nem lesz elég csak Ronaldót megállítani. Semmitől sem szabad félnünk! Az a szándékunk, hogy megtaláljuk a lehetőségeinket.

Az esélyeikről: Attól eltekintve, hogy a futballban mindenkinek megvan a szerepe, mindig van esélyed. Erre számos példát hozhatunk a múltból, amikor az előzetesen alulértékelt csapat legyőzte jobbnak kikiáltott ellenfelét. Rettenetesen nehéz lesz a Real Madrid ellen. Ezt mindannyian tudjuk. Nem kergetünk ábrándokat. De ha a Real a legapróbb esélyt is megadja nekünk, minden erőnkkel azon leszünk, hogy éljünk vele. Ehhez szükségünk van a szurkolóinkra, akik a csapattal együtt arra tüzelhetik a játékosokat, hogy valami különlegeset érjünk el.

A játékosokról: Természetes, hogy Cristiano Ronaldót hatalmas érdeklődés övezi. De azért Gareth Bale és Karim Benzema sem jelent kisebb fenyegetést. Toni Kroos pedig képes bármikor zűrzavart okozni az ellenfélnél a szenzációs passzaival. Ramos és Pepe pedig rendkívül tapasztalt védők. Nem lehet, hogy csak az egyénekre koncentrálunk. Egészében véve kell megnehezítenünk a dolgukat.

Naldóról: Jelenleg nem tudom megmondani, hogy Naldo játszani fog-e. Beszélnünk kell az orvosokkal és a játékossal is. Ő játszani akar, de rajtam áll, hogy bízom-e benne. Nem osztom azt az elméletet, miszerint száz százalék, hogy pályára lép.

Vieirinha

A meccsről: Be akarjuk bizonyítani, hogy jogosan kerültünk a legjobb nyolc közé. Megvan a minőség a csapatunkban. Az ellenfélen van a nyomás, hogy teljesíteniük kell. A saját játékunkat fogjuk játszani, és megnehezítjük az életüket.

Ronaldóról: A legjobb játékost a világon igen nehéz megállítani, de az edző és a csapattársak segítségével meg fogjuk próbálni. Számomra ő egy kiváló ember, nem olyan, amilyennek a sajtó sokszor lefesti. Nem mondom, hogy a barátom, de egy olyan ember, akinek mindig lehet számítani a segítségére.