K. Matyi

651 cikk
Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ancelotti: A holnapi egy különleges derbi lesz

Vasárnap este 9 órakor a Real Madrid az Atlético Madrid vendégeként lép pályára a spanyol bajnokság 8. fordulójában. A találkozó előtt Carlo Ancelotti beszélt Camavingáról, a csapat formájáról és Mbappé hiányáról is.

A mérkőzés

„Kemény mérkőzésre számítok egy nagyszerű csapat ellen. Ez így volt mindig is és holnap sem lesz változás. Ezek a találkozók mindig kemények, szórakoztatók, küzdelmesek. Az utolsó néhány találkozó különösen szórakoztató volt, rengeteg góllal, mivel mindkét csapat nagyszerű játékosokkal rendelkezik, különleges élmény lesz.”

Sárga lapok

„Beszéltünk erről. Az utóbbi meccseken túl sok lapot kaptunk reklamálásért, ezt pedig úgy akadályozhatjuk meg, ha megelőzzük a reklamálást.”

Camavinga

„Bevethető, már felépült és edzett is. Jó állapotban van, ha pedig egy játékos bevethető, 90 vagy 0 percet is játszhat.”

Hasonló lesz az idei csapat a tavalyihoz?

„Bellingham pozíciója nagyban függ attól, hogy milyen stratégiával lépünk pályára. Mbappé hiányában természetesen lesz egy kis változás, de nem sok, hiszen tavaly is nélküle játszottunk. Kár, hogy nem léphet pályára holnap, de tudjuk kezelni a hiányát.”

Megérti az Atlético problémáját a kevesebb pihenő kapcsán?

„Persze, megértem, hiszen ez velünk is sokszor megtörtént, sokszor pont az Atlético ellen, így megértem.”

A csapat formája

„Fejlődtünk, különösen, ami az előző meccset illeti. Az utolsó 10 perc megingásait sem felejtettem el, de egy kompaktabb, hatékonyabb csapatot láttam a pályán. Több gólt szereztünk, mind minőségi találat volt, jó úton haladunk. Ilyen téren a holnapi egy nagyon fontos teszt lesz, a csapatnak kompaktnak kell maradnia.”

Hogyan látja az Atléticót a tavalyi csapathoz képest?

„Ezek mindig különleges meccsek, hiszen derbiről beszélünk. Minden országban kiemelkedőek a rangadók. Úgy vélem, tavalyhoz képest sokat fejlődtek, nagyon jó játékosokat igazoltak, megerősödött a keretük. Az utolsó pillanatig küzdenek velünk és a Barcelonával a bajnoki címért.”

Felállás Mbappé nélkül

„Nem figyelek annyira a rendszerre, mert a 4-3-3 változhat. 4-4-2-ben is játszhatunk ugyanazokkal a játékosokkal. Még egy középpályás beállítása nem jelenti azt, hogy 4-4-2-ben játszunk, ahogy még egy támadó jelenléte sem jelent automatikusan 4-3-3-at.”

„Három támadóval felállva is lehet 4-4-2-t játszani, Vinit vagy Rodrygót játszatva jobbszélsőként. Nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget ennek, arra figyelek, hogy a csapat elkötelezettséget és összhangot mutasson.”

Látogatás a Metropolitanóban

„Kemény meccs lesz. Természetesen minden találkozónak megvan a saját története. Nagyon nehéz megjósolni, mi történik majd holnap. Van egy tervünk, remélhetőleg jól sül majd el.”

Vini és az Aranylabda

„Megérdemli mindazért, amit tavaly tett, különösen a Bajnokok Ligájában, ahol az elődöntőben és a döntőben a góljaival segített minket győzelemhez.”

Min kell változtatni az Atlético ellen?

„A Metropolitano kemény terep. Fejlődnünk kell, ez minden.”

Tanultak a tavalyi meccsből?

„Igen, egyértelműen. El kell kerülnünk az akkor elkövetett hibákat, ez egyértelmű. A vereség felébresztett minket, fejlődtünk védekezésben, ezt pedig holnap is felhasználhatjuk.”

Mit gondol azokról a szurkolókról, akiket maszkban is beengednek, így elkerülve a beazonosításukat?

„Természetesen erről nem beszélünk és nem nyilvánítunk véleményt. Csak a mérkőzésre koncentrálunk és arra, hogy megfelelően felkészüljünk. Általában az igazságügyi rendszer hoz döntéseket, különösen igaz ez az elmúlt hétre. Ez egy olyan ügy, ami miatt nem kell aggódnunk.”

„Nem izgat minket, egyéb szervezetek aggódhatnak emiatt, és ennek így is kell lennie. A holnapi egy különleges és szórakoztató meccs lesz, mert mindkét csapat nagyszerű játékosokkal rendelkezik, akik mindent megtesznek azért, hogy valami különlegeset láthassunk.”

Mi teszi mássá a madridi derbit a többitől?

„Minden rangadó különleges, ez az ország kultúráján múlik. Az itteni nagyon hasonlít a római derbihez, mert a szurkolók ugyanolyan szenvedélyesek és ezt a meccsen is megmutatják. A milánói derbi sokkal nyugodtabb, mert az északiak hűvösebbek, mint a déli emberek.”

Dani Carvajal (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Carvajal: Tudjuk, mit jelent a klubnak ez a sorozat

A Real Madrid kedden este 9 órakor a Stuttgart ellen kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligájában. A találkozó előtt a játékosok részéről Dani Carvajal nyilatkozott.

A mérkőzés

„Minden sorozatban nagyon fontos az első mérkőzés. Nagyon várjuk a Bajnokok Ligáját ezzel az új formátummal, várjuk, hogy hazai pályán játsszunk, mert tudjuk, mit jelent ez a klubnak. Az első perctől kezdve szeretnénk mindent beleadni, nem akarunk esélyt adni az ellenfélnek.”

„A Stuttgart egy bátor, fiatal csapat, szeretik tartani a labdát. Mélyen védekeznek, majd ebből váltanak ritmust, nem szabad a csapdájukba esnünk. Türelmesnek ébernek kell lennünk, nem szabad nekik adnunk a labdát, dominálnunk kell. Ez a kulcs.”

Stuttgart

„Az előző idényben tulajdonképpen egész Németországot bejártuk. Holnap egy másik ellenféllel nézünk szembe, ellenük még nem játszottam, mióta a Real Madrid mezét viselem. Remélhetőleg a stadion, a szurkolóink, az, hogy hazai pályán játszhatunk segít abban, hogy nagyszerű teljesítményt nyújtsunk.”

Elvárások

„Jude visszatérése fantasztikus hír. Tudjuk, mire képes, mit ad nekünk labdával vagy anélkül; nagyszerű dolog, hogy ismét a keretben lehet. Veretlenek vagyunk egy ideje, de többet várunk magunktól a nyújtott teljesítmény és az eredmények terén. Ilyen elvárások vannak a Real Madridnál, holnap újabb lehetőségünk lesz arra, hogy fejlődjünk.”

 Miben kell még fejlődni?

„Jó hír, hogy a csapat még nincs csúcsformában, így van miben fejlődnünk, fizikálisan is, és a teljesítményünket illetően is. A sérüléseknek megvan a maguk átka, ha a pihenésről van szó, a kezdőbe kerülő játékosok pedig elképesztő elvárásokkal találják szembe magukat. Holnap újabb lehetőség vár ránk, mellettünk lesznek a szurkolóink és egy olyan sorozatban léphetünk pályára, amit mind nagyon kedvelünk. Remélhetőleg jó teljesítményt nyújtunk és a szurkolók boldogan mehetnek haza.”

Hét Bajnokok Ligáját nyerni

„Utolérhetetlen teljesítmény lenne. Még mindig van pár évem elérni ezt, miért ne álmodhatnék róla?”

Aranylabda-jelölés

„Az előző idényem az adatok és trófeák függvényében a legjobb volt. Ezért jelöltek az Aranylabdára. Álmodoztam arról, hogy megnyerem, de az is hatalmas siker, hogy idáig jutottam.”

Inzultusok Vini irányába

„Látjuk, halljuk ezeket. Ha megütnek, vérzel. Természetes, hogy ilyen gesztusokkal reagál, nem hagyják békén.”

„Mindannyian ugyanazon az oldalon állunk Vini ügyében, ahogy a ligában és a futballban is, ha a rasszizmusról van szó. Kategorikusan kijelentettem már korábban is, hogy az ilyen viselkedést ki kell tiltani a pályáról. Ha keményebb intézkedéseket vezetnek be, örömmel fogadjuk.”

Mbappé debütálása a BL-ben a Real Madrid játékosaként

„Mbappé tapasztalt az európai porondon, nem hiszem, hogy gondja lesz a debütálással. Holnap meglátja, milyen pályára lépni a Bernabéuban egy BL-meccsen. Gyönyörű élmény lesz, amit sosem felejt el.”

Sokoldalúság a védelemben

Militão kapott egy rúgást, nem érezte olyan jól magát. Tavaly az Atlético és a Girona elleni meccseken játszottam középhátvédként. Bárhol bevethető vagyok, ahol szükség van rám, mert nincs gondom semmivel. Ha az edzőnek szüksége van rám, ott leszek.”

Folytonosság a Real Madridnál

„Szeretnék minél tovább itt maradni, de realisztikusnak kell lenni. Ha úgy érzem, hogy már nem vagyok az első csapat szintjén, arrébb állok. Ezen kritérium alapján ítélem meg magam, akárhányszor a klub rendelkezésére kell állnom.”

„A klub hozza meg a döntéseket, az elnök feladata, hogy megtervezze a keretet. Egy idő után a klub politikája az, hogy évről-évre hosszabbítja meg a játékos szerződését. Ezzel semmi gondom nincs, amíg a teljesítményem, az akaratom és a szintem megfelelő ahhoz, hogy trófeákat nyerjek a Real Madrid színeiben.”

Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ancelotti: Győzelemmel szeretnénk kezdeni a Bajnokok Ligájában

A Real Madrid kedden este 9 órakor megkezdi menetelését a Bajnokok Ligájában, az ellenfél a Stuttgart együttese lesz. A találkozó előtt Carlo Ancelotti beszélt a játékosokról, a játékrendszerről, de szóba került Kroos és a Barcelona is.

A mérkőzés

„Mindig várjuk ezt a sorozatot, a klub régóta húzóereje a Bajnokok Ligájának. Ez egy különleges sorozat, igyekszünk a végéig versenyben maradni.”

„A Stuttgart nagyon jól teljesített tavaly, az, hogy itt vannak, sokat elmond az edzőjük munkájáról. Egy nagyon jó csapatról beszélünk, nagyon szervezettek. Biztos vagyok benne, hogy szórakoztató találkozó lesz.”

Vini és a Real Sociedad elleni gólöröme

„Ez egy nagyon csúnya helyzetre adott reakció, sokszor megtörtént már, mindig inzultusok érik. Ez elfogadhatatlan, én sem tudom elfogadni. Természetes, hogy az szájához emeli az ujját azok után, ami vele történt.”

„Lehetetlen, hogy elfogadjuk azt, ami az évek során vele történt. Kevesebbet kellene a karakterére koncentrálnunk és többet kellene figyelnünk arra, ami a stadionokban történik. Úgy vélem, azért teszik ezt vele, mert veszélyes játékos, és így akarják kibillenteni a formájából.”

Bellingham, Tchouaméni és Militão

„Bellingham rendben van, ahogy Militão és Tchouaméni is, de ők nem edzettek ma. Militãónak több időre volt szüksége ahhoz, hogy regenerálódjon, ezért gondoltuk, hogy eggyel több pihenőnapot adunk neki. Holnap 100%-os lesz. Szerencsétlenek voltunk, elvesztettünk még egy fontos játékost, de a csapat készen áll és szeretnénk győzelemmel kezdeni holnap.”

Favoritok a Bajnokok Ligájában

„A formátum megváltozott, de ugyanazok a csapatok versengenek, köztük a Real Madrid is. Vannak mások is. Néhányan favoritnak tartanak minket, mert mi nyertük meg a legutóbbi sorozatot. Az idei Bajnokok Ligája más lesz, remélhetőleg ugyanúgy a döntőbe jutunk, mint legutóbb.”

Lelkesedése ennyi idő után a BL-ben

„Ugyanolyan, mint eleinte, mert ez egy különleges sorozat számomra is, nem csak a klub számára. A mindennapos munka, az, hogy itt lehetek, edzésre készülhetek, a naponta jelentkező gondokkal foglalkozhatok… Nagyon türelmesnek tartom magam, mert minden nap van valamilyen probléma, amit meg kell oldani, még ha néha semmisnek is tűnik, és így van ez a mindennapi életben is.”

Idény eleji értékelés

„A bajnokságban kettővel több pontot is gyűjthettünk volna, de ott vagyunk, ahol lenni akartunk. Az idény első trófeáját megszereztük, az pedig várható volt, hogy gondjaink lesznek, hiszen a játékosok csak augusztus 9-én tértek vissza.”

„Öt hét kell ahhoz, hogy egy játékos felkészüljön az idényre, ennek most lenne vége. Ez az előszezon időszaka volt számunkra. Jól haladunk, de fejlődnünk kell. Ugyanolyan versenyképesek szeretnénk lenni, mint tavaly.”

A keret

„Két fontos játékost veszítettünk Kroos és Nacho személyében, Joselu is távozott. A világ legjobbja, vagy legalábbis egyik legjobbja pótolta őket. Úgy gondolom, az idei keretünk jobb.”

Kroos

„Már elfelejtettük. Előre kell tekintenünk, mert pótolhatatlan játékos. Arra kell koncentrálnunk, amink van, mert az itt lévő játékosok is jól fognak teljesíteni, ahogy Kroos is mindig remek teljesítményt nyújtott.”

A sérülések okai

„Kerestük a probléma forrását, de ez nem a mi kezünkben van. A naptár egyszerűen túl zsúfolt. Kezdődik egy újabb sorozat és nem tudni, hogyan alakul majd. Lehet, hogy szórakoztatóbb lesz, mint tavaly, de egyelőre csak úgy tekintünk rá, hogy kettővel több meccset kell játszanunk.”

„Ha a vezető szervek és a döntéshozók nem gondolják úgy, hogy a játékosok a túl sok mérkőzés miatt sérülnek meg, akkor gond van. Arra kérném őket, hogy csökkentsék a mérkőzések számát, hogy vonzóbbak legyenek a versenysorozatok.”

A támadók szerepe a védekezésben

„Ideális esetben a támadók gólokat szereznek, a középpályások segítik a védők munkáját, a védők pedig az ellenfélre figyelnek. Annak érdekében, hogy a csapat kompakt maradjon, fontos, hogy a támadók is segítsenek. Azonban, ha egy támadó többet védekezik egy védőnél, vagy egy kapus több labdát játszik meg, mint egy középpályás, gond van.”

„Kicsit fejlődnünk kell védekezésben, de így is volt négy kapott gól nélküli meccsünk. A csapat a másik hat mérkőzésen teljesíthetett volna jobban, de csak egy gólt kaptunk mezőnyjátékból és egyet rögzített helyzet után. A négy kapott gól nélküli meccs nem rossz.”

Barcelona

„Tiszteljük őket, ahogy az Atléticót vagy a Villarrealt is, mind jól teljesítenek. Minden jól teljesítő csapatot ugyanúgy tisztelünk.”

Kylian Mbappé (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mbappé: Alig vártam, hogy gólt lőjek a Bernabéuban

A Real Madrid 2-0-s győzelemmel indította a szeptembert, a királyi gárda a Betis ellen könyvelhetett el sikert a spanyol bajnokság 4. fordulójában. A találkozó után a két gólt jegyző Kylian Mbappé, illetve a csereként beálló Brahim és Fran García nyilatkoztak.

Mbappé

Az első gólja

„Alig vártam, hogy betaláljak ebben a legendás stadionban, a világ legjobbjában, a legfontosabb azonban a győzelem. A Las Palmas elleni meccs után tudtuk, hogy nyernünk kell és sikerült is. Kemény meccs volt, mint mindegyik, de mi vagyunk a Real Madrid és végül sikerült megszerezni a győzelmet.”

„Brahimtól indult, majd Rodrygo passzolt Valverdének, aki egy hihetetlen sarkazással továbbította a labdát felém. Ott volt, éreztem, hogy hozzám kerül a labda és gólt szereztem.”

Érzések a győzelem kapcsán

„Nyernünk kell a nagy csapatok ellen, így szerezhetünk magabiztosságot. Össze kell tartanunk és magabiztosan kell játszanunk. Más csapatok is nyernek, fontos, hogy tartsuk a lépést.”

Gól a Bernabéuban

„Az érkezésem óta nagyon boldog vagyok. Az emberek nagyon kedvesek velem még akkor is, ha nem találok be. Sokak számára nem jelent semmit, ha három meccsen keresztül nem találnak be, de nekem sokat számít. A klubnál dolgozók, a játékosok és a szurkolók is mindig mögöttem állnak. Bíznak bennem, hogy gólokkal segítem a csapatot.”

Fran García

„Nagyon elégedettek vagyunk, hiszen győzelemmel várhatjuk a szünetet. Jól érezzük magunkat, folytatnunk kell az eddigi munkát, így az eredmények is érkeznek majd.”

„A Betis egy jó meccset akart játszani. A megnyílásuk előnyös volt számunkra, sikerült is kihasználnunk. Jól védekezünk, ez pedig a csapat közös munkájának köszönhető. Ha ugyanúgy dolgozunk, mint eddig, az eredmények is érkezni fognak.”

Mbappé

„Sokat ad a csapatnak. Emberként is nagyszerű és fantasztikus csapatunk van. A beilleszkedése jól ment, nekünk pedig segítenünk kell, hogy minél többet adhasson a csapathoz, ahogy eddig is tette.”

Saját hozzájárulása

„Örülök, hogy segíthettem a csapatot. Keményen kell dolgoznom, hogy minél többet adhassak a csapatnak.”

Brahim

„Nagyon jó meccs volt, védekezésben egységesek voltunk, támadásban pedig nagyon hatékonyak, különösen a második félidőben. Kihasználtuk a lehetőségeinket, amikor az ellenfelünk elfáradt.”


„Amikor pályára léptem, azt adtam a csapatnak, amire szükség volt. Friss lábakkal érkeztem és segítettem megszerezni a második gólt. Rengeteg mozgással próbáltam segíteni a helyzetek kialakulását. Nagyon boldogan és pozitívan távozom ma.”

Mbappé

„Azt mondtam neki, hogy most be kell találnia, ő pedig azt válaszolta, hogy maradjak nyugodt, eljön ez a pillanat. Két gólt is szerzett. Hihetetlen játékos. Igaza volt: nyugodtnak kellett maradnom.”

Valverde

„Csak dicsérhetjük. A keret kulcsembere, minden meccsen megmutatja, milyen fából faragták, sosem adja fel. Gyönyörűen sarkazott, erre én sem számítottam. Nagyszerű játékos, jó, hogy itt van velünk, minden téren kiemelkedő.”

Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ancelotti: Megszereztük a három pontot, jó hangulatban várjuk a szünetet

A Real Madrid 2-0-s győzelmet aratott a Betis ellen a spanyol bajnokság 4. fordulójában. A találkozó után Carlo Ancelotti értékelte a látottakat.

A mérkőzés

„Nem vagyunk idegesek vagy frusztráltak. Nagyon izgatottak és motiváltak vagyunk, szeretnénk minél jobbak lenni. Megérdemeltük a győzelmet, jobban, nagyobb összhangban játszottunk mindenki másnál. Boldogok vagyunk, hiszen tettünk egy lépést afelé, amik lenni akarunk és amit el akarunk érni. Keményen kell dolgoznunk, minden eszközünk megvan a sikeres munkához.”

„Az első félidőben volt egy jó megérzésem, hiába voltunk lassabbak a labdával, jól védekeztünk és játékban maradtunk. A második félidőben megtaláltuk a ritmust, ahogy általában szoktuk, jó teljesítményt nyújtottunk. Nem a legjobb oldalunk mutattuk, az később jön majd.”

Mbappé

„Sosem került nyomás alá, ami a gólszerzést illeti. Jó meccse volt, ahogy mindenki másnak is, nagyon jó volt a tizenhatoson belül. Mindenki jól teljesített, Vini pedig kiharcolt neki egy büntetőt. Önzetlen volt, és Rodrygóval együtt nagyon jó viszonyt ápolnak egymással. A gólszerzés fontos Mbappé számára, de a csapat munkáját értékeljük, ami jobb volt, mint az előző mérkőzésen.”

A támadók munkája védekezésben

„Vininek és Rodrygónak nincs ebben semmi újdonság. 2022-ben Rodrygo kemény munkája is kellett a BL-győzelemhez, és gond nélkül járulnak hozzá most is. Az átmenetekben keressük a lehetőségeket, mélyen védekezve három nagyon gyors támadóval.”

Játékrendszer

„Vinivel és Rodrygóval a széleken próbálkoztunk. Néha behúzódtak, amikor a szélsőhátvédek feljebb léptek, egész jól működött. Védekezésben sokkal egységesebbek vagyunk, ha mindhárman középen vannak.”

Mi hiányzik a csapatból?


„Kiegyensúlyozottabbnak kell lennünk. Néha elhagyjuk a pozíciónk, nem engedhetünk meg hanyag labdavesztéseket. A siker kulcsa mindig is az egység volt és az is lesz, a legutolsó gondunk a gólszerzés.”

Bellingham pótlása

„A három középpályás segített megszilárdítani a pozíciónk középen, így az ellenfelünk a szélekre kényszerült, amit könnyebb kontrollálni. Ehhez a rendszerhez is nyúlhatunk néha, ahogy a 4-4-2-höz is.”

Brahim és Fran García behozatala

„Nem hiszem, hogy bárkit is csereként bélyegzek meg. Két remek játékosról beszélünk, akik mindig hozzátesznek a csapathoz, mindegy, mennyi lehetőséget kapnak. Nagyon felkészültek voltak, sok energiát adtak a csapatnak.”

Tchouaméni

„Megmutatta az erősségeit. Nagyszerű, fiatal védekező középpályás, aki sokat tanulhat még arról, hogyan legyen éppen eleget nála a labda. Védekezésben pótolhatatlan, sokat segít a védőknek. Kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést, neki a védőkkel kellett dolgoznia, nagyszerű munkát végeztek.”

Válogatott szünet

„Ez sosem jó, hiszen a játékosok elutaznak, különösen a Dél-amerikaiak miatt fájó, nehéz lesz visszarázódniuk. Egyedül azt kívánom, hogy senki ne sérüljön meg, ez jelenti a legnagyobb veszélyt. Már mind hozzászoktak ahhoz, hogy állandóan pályán vannak.”

Real Madrid (forrás: realmadrid.com)
Tovább

A Betis elleni kezdőcsapat

Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára a Betis elleni bajnokin.

Kezdőcsapat

1. Courtois
​2. Carvajal 
3. Militão
7. Vini Jr.
8. Valverde
9. Mbappé
11. Rodrygo
14. Tchouaméni
19. D. Ceballos
22. Rüdiger
23. F. Mendy

Cserejátékosok

13. Lunin
​26. Fran González
10. Modrić
15. Arda Güler
16. Endrick
17. Lucas V.
20. Fran García
21. Brahim
31. Jacobo

Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ancelotti: A csapat motivált, ismét jól akarunk játszani

A Real Madrid vasárnap este a Betis együttesét fogadja a spanyol bajnokság 4. fordulójában. A találkozó előtt Carlo Ancelotti a csapat problémáiról, Ceballosról és a támadósorról is szót ejtett.

A mérkőzés

„A szurkolók segítenek bennünket. A legjobb teljesítményt akarjuk nyújtani. A Las Palmas elleni kemény meccs után a csapat motivált, szeretnének jól játszani, visszatérni erre az útra és olyan egységet alkotni, mint korábban.”

„A mérkőzések előtti felkészülési idő éppen megfelelő, hozzászoktunk a kemény menetrendhez és a problémáink megoldásához. Beszéltünk erről korábban is, felismertük a problémát és szeretnénk megfelelő választ adni holnap.”

Aggódik?

„Az aggodalom nem rossz, azt jelenti, hogy kezeled a felmerülő problémát. Az előző mérkőzésen nem tudtunk egységes blokként fellépni, a közös munkában kell fejlődnünk, ebben mind egyetértettünk. Beszéltem a játékosokkal, ők is így érzik. Ha egyértelmű a probléma, viszonylag egyszerű a megoldás is.”

Mi lehet a megoldás?

„Nem olyan bonyolult ez. Jobban kell védekeznünk, ahogy említettem, a kollektív munka és hozzáállás a kérdés. Most az egyének jobban kiütköznek, közösen kell dolgoznunk a labdaszerzéseken. Öt gólt kaptunk öt mérkőzésen, de úgy érezzük, a labdaszerzés esik nehezünkre – az ellenfelek túl sokszor kerülnek a vonalaink közé, ezt kell megoldanunk.”

A tabella

„Ez csak egy részlet. Azok a meccsek hatottak ránk, amelyeken nem tudtunk jó teljesítményt nyújtani, nem pedig az a négy pont az első helytől, hiszen nagyon hosszú az idény. Nem vagyunk boldogok, hiszen négypontos hátrányban vagyunk, de ez csak azért van, mert nem játszottunk jól.”

Vannak kétségei a csapat elvárt játékát illetően?

„Egyáltalán nincsenek. Csak most kezdtünk, figyelembe kell venni a nehézségeket. Keveset dolgoztunk együtt, de megoldjuk a problémáinkat, versenyképesebbek leszünk, efelől nincs kétségem.”

Ki rúgja a büntetőket?

„Ezt a döntést a játékosok hozzák meg.”

Ceballos helyzete

„Maradni fog. Mindannyian örülünk és izgatottak vagyunk, mert fontos játékosa a csapatnak. Nem kapott annyi lehetőséget, amennyit valószínűleg szeretett, érdemelt volna vagy amennyire szüksége lenne, de boldogok vagyunk, hogy marad. Komoly, profi labdarúgó és a csapat számára is jó, hogy marad.”

Mbappé beilleszkedése

„Ha a védekezésre gondolunk, Mbappé az utolsó ember, akit számításba kell venni. Nagyon jól játszik, veszélyes játékos. Nem rúgott túl sok gólt, de remekül mozog. Nincs gond a beilleszkedésével. A fókusz a védekező munkán van, ez pedig a csapat felelőssége kell, hogy legyen. A támadóknak nyilvánvalóan kevésbé kell elkötelezni magukat, hiszen nem ez az elsődleges feladatuk.”

Kritikák

„Ez teljesen természetes, egyáltalán nem aggódunk. Májusig rengeteg kritikát kapunk még, ez normális, akármi történik.”

Összjáték Vini és Mbappé között

„Úgy gondolom, remekül játszanak együtt elöl. A gólok hiánya nem egy apró részlet, természetesen ez fontos egy támadó számára. Mindig játszhatsz gyorsabban, jobban, több mozgással, a támadóharmadban jelentkező probléma nem specifikusan ezeken a meccseken jelentkezett, hiszen mindegyiken betaláltunk és biztos vagyok benne, hogy még fejlődni fogunk.”

„A probléma nem itt rejlik. Idővel az Mbappé és Vini közti összjáték is javulni fog, ahogy az Mbappé és a középpályások közti is. Támadásban nem lesznek gondjaink, ahogy eddig sem voltak, idén pedig végképp, hiszen itt vannak a világ legjobbjai.”

Gondolkodott azon, hogy változtasson a posztjaikon?

„Mbappé és Vini váltogathatják a pozíciójukat a pályán, de többet játszunk úgy, hogy Vini húzódik ki a bal szélre, és szerintem így folytatjuk majd.”

Gondot okozhat a büntetőrúgó kiválasztása?

„Nem, mivel úgy gondolom, jó döntés az ő kezükbe adni ezt a felelősséget. Ugyanolyan jól rúgják a büntetőket, nem akarok választani. Ráadásul egy meccsen sok minden történhet, egyikük lőtt már egy gólt, míg a másiknak szüksége van egyre például. Mindkettejükben maximálisan bízom, nem látok problémát.”

Fede Valverde (forrás: realmadrid.com)
Tovább

A Betis elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a Betis elleni bajnoki mérkőzésre.

A keret

Kapusok: Courtois, Lunin, Fran González
Védők: Carvajal, Militão, Lucas V., Fran García, Rüdiger, Mendy, Jacobo
Középpályások: Valverde, Modrić, Tchouameni, Arda Güler, Ceballos
Támadók: Vini Jr., Mbappé, Rodrygo, Endrick, Brahim

Kimaradt: Alaba, Bellingham, Vallejo és Camavinga sérülés miatt.

Real Madrid – Real Betis

Helyszín: Madrid (Santiago Bernabéu)
Időpont: 2024. 09. 01. (vasárnap), 21:30
TV: Spíler2

Spanyol bajnokság 4. forduló
Fede Valverde (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Valverde: A gólomat Ancelottinak ajánlottam

A Real Madrid 3-0-s győzelmet aratott hazai pályán a Real valladolid ellen. A mérkőzés után a játékosok részéről Valverde, Mbappé és Brahim nyilatkozott.

Valverde

A góljának ünneplése Ancelottival

„Nagyon sokszor mondta nekem, hogy több különböző csapattársammal is gyakoroljam a szabadrúgásokat. A bátorítása segített legyőzni a feszengésemet és a félénkségemet, amelyek miatt nem akartam magamhoz venni a labdát. A gólt neki ajánlottam.”

A mérkőzés

„Nehéz meccs volt, különösen az elején. Nehéznek találtuk, nem tudtunk úgy játszani, ahogy az edző kérte tőlünk. Szerintem a támadásokból is hiányzott a lendület, meglehetősen passzívak voltunk. A második félidőre sokat javultunk.”

Második gól három meccsen

„Ahogy két évvel ezelőtt is. Nagyon örülök, hogy gólokkal segíthetem a csapatot. A védekező munka is nagyon fontos, erre is büszke vagyok. Ez egy olyan aspektusa a játéknak, amelyben folyamatosan fejlődnöm kell, mivel rengetegszer kell alkalmaznom.”

Tchouaméni mellett

„Az edző azt kéri, hogy próbáljunk meg játszani és biztosítsuk az egyensúlyt. Vannak nehéz pillanatok, mivel nem szoktuk még meg, hogy együtt játszunk. Egyre jobbak leszünk, nagyszerű játékosok vagyunk, sokat tudunk még javulni.”

Endrick debütálása

„Megérdemli. Keményen kell dolgoznia továbbra is, még nagyon fiatal. Hosszú út áll előtte ennél a klubnál, ha Isten is úgy akarja. Keményen kell dolgoznia és edzenie.”

Visszatérés a Bernabéuba

„Csodálatos érzés ilyen hosszú idő után újra a szurkolók és a család előtt játszani. Különleges nap volt ez. Reméljük, hogy így tudjuk majd folytatni.”

Mbappé

„Nagyszerű pillanat volt a mai, nagyon boldog vagyok, hogy pályára léphettem a Bernabéuban és mindezt egy győzelem és három pont koronázta meg. Nagyszerű este volt, a szurkolók is nagyszerűek voltak. Hálás vagyok mindenkinek ezért a pillanatért, azért, hogy a csapat mögött és mögöttem álltok.”

„Szerettük volna megnyerni az első meccsünket, elégedettek vagyunk és ennél csak többet akarunk. Ebben a stadionban pályára lépni egy valóra vált álom, most azonban a csütörtöki meccsre kell koncentrálnunk, azt is meg akarjuk nyerni.”

Brahim Díaz (forrás: realmadrid.com)

Brahim

A mérkőzés

„Az első félidő nehézkes volt, aztán megtaláltuk a ritmust és jól játszottunk a vonalak között. Igyekeztünk minél gyorsabban forgatni a labdát és a védelem mögé kerülni. A második játékrész nagyszerű csapatmunka volt. Elégedettek vagyunk a három ponttal.”

A második gól

„Tudtam, hogy Militão odaíveli a labdát, edzéseken is sokszor teszi ezt. Amint elszakadtam az emberemtől, már ívelte is az üres területre. Láttam, hogy érkezik egy védő, ezért fejjel toltam egyet a labdán. Amint láttam, hogy a kapus elindul kifelé, ellőttem mellette.”

Erős szezonkezdet

„Nagyon örülök, hogy ilyen nagyszerű játékosokkal játszhatok együtt, rengeteg tehetség van a csapatban. Ahogy mindig is mondtam, ez egy család. Együtt küzdünk, a célunk is ugyanaz, minél több trófeát akarunk nyerni és tovább akarjuk írni a világ legnagyobb klubjának történelmét. Személy szerint örülök, hogy kivehetem a részem ebből. Még többet akarok.”

Endrick debütálása

„Mindig készen áll a játékra, pozitív a hozzáállása és keményen dolgozik. Mindkét lábával képes erőteljesen lőni. Nagyon örülünk, hogy ő és Kylian is csúcsformában vannak, hiszen az elvárások is magasak.”

A Santiago Bernabéu

„Ez az otthonunk. Ez a legjobb stadion a világon, hihetetlen érzés itt játszani. Minden csodálatos. Könnyű hazai pályán nyerni, hiszen a szurkolók mögöttünk állnak és segítenek minket a jobb és a nehezebb időkben is.”

Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ancelotti: Endrick pillanatok alatt megmutatta, mire képes

A Real Madrid 3-0-s győzelmet aratott a Real Valladolid ellen a spanyol bajnokság 2. fordulójában. A találkozó után Carlo Ancelotti beszélt többek között Endrickről, Valverdéről és Mbappéról is.

A mérkőzés

„Elégedettnek kell lennünk a győzelemmel. Emlékeznünk kell a felmerülő problémákra, különösen azokra, amiket az első félidőben tapasztaltunk. Védekezésben fejlődtünk. Az első játékrész ritmusa lassú volt, a második félidőben sokkal energikusabbak voltunk elöl, jobban mozogtunk a labdával.”

„A játékosok szorosabban összezártak, labdavesztés után sikerült hamar visszaszereznünk a játékszert. Védekezésben jobbak voltunk, mint a Mallorca ellen. Nem csak a támadók teljesítettek jobban; sikerült egy egységként fellépnünk.”

Valverde szabadrúgása

„Manapság sokkal nehezebb szabadrúgásból betalálni. Valverde remekül lő, ezt pedig ki kell használnunk. Nehéz közvetlen szabadrúgásból betalálni, hiszen a fal is emelkedik. Valverde veszélyes ilyen helyzetekben, ma nagyon jól teljesített, egyértelműen neki kell elvállalnia a szabadrúgásokat. Nem fogom nyomás alá helyezni.”

Mbappé kvalitásai

„Ő egy nagyszerű támadó, labda nélkül is jól mozog, támadja a védőket, ma is három vagy négy helyzetet teremtett a mozgásával. Be fog találni ezen a poszton is, mert mindig ezt teszi. Nem kell mindig a bal oldalon vagy középen játszania, mert így is rengeteg gólt szerez majd.”

Endrick potenciálja

„Nagyon jól néz ki, sok rejlik benne. Hamar megmutatta, mire képes a labdakezelésével és erőteljes lövésével. Középső támadóként nagyon veszélyes a szűk területeken.”

Milyen egy olyan játékossal dolgozni, mint Valverde?

„Még mindig fejlődik, sokkal karakteresebb és több felelősséget vállal a csapaton belül. A minőségének, erejének és intelligenciájának köszönhetően pótolhatatlanná vált. Szerencsések vagyunk, hogy itt van. Amikor Kroos távozott, a tökéletes játékost választotta utódjául.”

A fiatalok beilleszkedése

„Ez a meccs is ennek a része volt. Ardának és Endricknek is játékpercekre van szüksége, hogy beilleszkedjenek és folyamatosan fejlődjenek. Minden nap, minden meccsen jó lehetőségük nyílik arra, hogy a Real Madrid szintjén játsszanak.”

A csapat irányítása

„Nem érzek semmilyen nyomást. Nagyon boldog vagyok, mert azok, akik kevesebb lehetőséget kapnak, minden percet kihasználnak. Lucas Vázquez például nem állandó kezdő, mégis ő az egyik legjobb az edzéseken.”

„Ezért is olyan nehéz kiválasztani a kezdőt. Kicsit szomorú vagyok emiatt, de az én felelősségem a kezdők kiválasztása. Az idény ezen szakaszában hamar elfáradnak a játékosok, köszönhetően a melegnek.”

„Ha valaki elfáradt, az a helyes, ha felemeli a kezét és jelzi, de ilyet 40 éve nem láttam. Ezért kell nekem észrevenni, ha valaki fáradt. A játékosoknak nagyobb felelősséget kell vállalni ilyen téren. Beszéltem már velük erről, hiszen mély a keret és olyanok ülnek a kispadon, akik jól teljesítenek és megérdemlik a perceket.”

Arda Güler pozíciója

„Játékmesterként kezdett, majd megcseréltük a pozícióját Rodrygóval. Ma az volt a kérdés, hogy Arda vagy Brahim játszik-e. Úgy éreztem, ez Güler meccse lesz, mert itthon játszottunk és hasznára váltak volna a játékpercek. Őszintén szólva jó teljesítményt is nyújtott.”

Lunin marad a csapatnál?

„Igen, marad.”