K. Matyi

651 cikk
Tovább

Alaba és Vázquez: Érik a csere a Bayern és a Real Madrid között

Tény, hogy mindkét játékos elutasította a csapata által kínált szerződéshosszabbítási ajánlatot, a szimbolikus csere pedig hamarosan megtörténhet. Az osztrák hátvédet már november óta szinte a Real Madrid játékosaként kezelik, a tárgyalásokat pedig az elkövetkezendő hetekben zárhatják le.

A most futó idényt egy nem teljesen szokványos tényező is befolyásolja a múltbéli szezonokhoz képest. A világjárvány hatására a klubok igyekeznek megtartani lejáró szerződésű, ámde kulcsfontosságú játékosaikat. A listát a két spanyol gigász csapatkapitányai vezetik. Sem Sergio Ramos, sem Lionel Messi nem határozott még a jövőjéről – legalábbis hivatalosan. A visszaszámlálás elkezdődött, és egyik játékos sem jelentette még be, hol fogja folytatni pályafutását.

A sor azonban nem velük ér véget. Sergio Agüero hétfőn megerősítette, hogy nyáron elhagyja a Manchester Cityt, de többek között Gianluigi Donnarumma, Memphis Depay, Julian Draxler és Eric García szerződése is a végéhez ér nyáron jelenlegi klubjánál.

A topklubok megegyeztek abban, hogy az átigazolások terén nem lépnek át egy határt annak érdekében, hogy ne robbanjon fel a piac, mely mindannyiuk közös érdeke. A csapatok ismerik egymás lépéseit a szabadon igazolható játékosok piacán, és jelenleg egyik ilyen labdarúgó sem nyilatkozott jövőjéről.

Lucas Vázquez elutasította a Real Madrid megkeresését, a Bayern München pedig türelmesen vár és dolgozik azon, hogy a szélsőt a csapatában tudja. Azt már november óta tudni, hogy a sokoldalú David Alaba távozik az idény végén Münchenből, mivel nem sikerült megegyezniük a hosszabbításról.

Amennyiben a találgatások hivatalos formát öltenek, mindkét klub egyszerre nyer és veszít el egy sokoldalú értéket. Alaba a válogatottban és a Bayernben is a kezdőcsapat állandó tagja, míg Vázquez – bár a 2018-as világbajnokság óta nem szerepelt a spanyol nemzeti tizenegyben – a Real Madridban egyre inkább kulcsjátékossá vált, mivel több poszton is bevethető és szereti elvégezni a piszkos munkát is.

Tovább

Ne rontsd el, Cristiano, ne gyere vissza Madridba!

Ne rontsd el, Cristiano Ronaldo. Ne gyere vissza. Ne változtasd meg ennek a megismételhetetlen időszaknak a végét. Érzésem szerint a Real Madrid szurkolói már nem haragszanak amiatt, ahogyan elbúcsúztál. Izzadtságtól átázott habfehér mezben, a BL-győzteseknek járó konfettiesőben a kijevi éjszakában, ellentmondásos módon kinyitva a kijárati ajtót annak a Gareth Bale-nek, aki a döntő legjobbja volt, köszönhetően történelmi találatának.

Minden bizonnyal minden madridista azt akarja, hogy hunyd le a szemed, és képzeld el, ahogy bármely spanyol csapat ellen gólt szerzel. Mindegy, milyen mérkőzésről, versenysorozatról beszélünk. Senkit sem érdekel már az ügyed az adóhatóságokkal vagy a vágyad, hogy több pénzt keress és így kényszerítsd Florentino Pérezt további áldozatok meghozatalára.

Nem tudod megugrani azt, amit a Real Madridnál elértél. Ha a gárda fejlődni is fog csapatként, semmi sem lesz már ugyanaz. Mert nem tudom elképzelni, hogy úgy jössz vissza elbúcsúzni, hogy nem akarsz versenyezni, hogy elfogadsz egy másodlagos szerepet és hagysz egy másik támadót kibontakozni Karim Benzema személyében.

Ha nem tetszik Torinó, ha nem szeretsz a Juventusban játszani, próbáld ki magad máshol: Angliában vagy a hazádban, Portugáliában, esetleg egy másik ligában, ahol többet pihenhetsz, még ha ez nem is fér most a fejedbe. Ne ragaszkodj azonban ahhoz, hogy újraírd azt a több mint 400 mérkőzést és találatot a Real Madrid színeiben, amelyeket idilli módon lezártál és talán egy fél évszad is kell ahhoz, hogy valaki megközelítse a számaidat és a nyomdokaidba lépjen.

Az tesz emberivé, ha elfogadod a hibáid. Ha nincs is most tető a fejed felett, a Bernabéun kívül gyakran hideg van és kabát nélkül láttak ott. Egy jótanács ez Sergio Ramosnak. Még az alteregódnak, Lionel Messinek is.

De Cristiano, egyszer vissza kell térned a Real Madridhoz, hogy a klub lehető legjobb nagykövete légy és néhány év alatt tiszteletbeli elnökké avassanak. De nem játékosként.

Eljött Kylian Mbappé ideje. Vagy Erling Hålandé. Vagy Harry Kane-é. Vagy egy új arcé. Vagy bárkié, akinek még befejezetlen ügye van Madridban. Ahogy Cervantes is jelezte a Don Quijotéban: a második rész sosem jó. Cristiano és fegyverhordozója, Jorge Mendes. Az idő kereke pedig a Fehér Hold Lovagjává alakult.

Tovább

A Real Madrid új kiszemeltje: Houssem Aouar

Aouar remekül teljesít Lyonban, a bajnoki címre áhítozó csapat egyik kulcsembere, aki remekül használja ki, hogy szabad kezet kap a pálya közepén: már hat gól és három assziszt áll a neve mellett. Zidane számára az is vonzó lehet, hogy remekül építi a támadásokat és a bal oldalról is veszélyes játékos, fiatal kora ellenére pedig vezéregyénisége csapatának. Teljesítményére Didier Deschamps is felfigyelt, irányítása alatt Aouar tavaly októberben a francia válogatottban is bemutatkozott annak ellenére, hogy Algéria is igyekezett magához csábítani.

A Real Madridnak nem lesz azonban könnyű dolga, ha ajánlatot tesz a fiatal játékosért, ugyanis a Liverpool ugyanezen a poszton szeretne erősíteni. Jürgen Klopp Georginio Wijnaldum utódjaként tekint Aouarra, miután a holland játékos nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését a L’Équipe szerint.

A Juventus és az Arsenal tavaly nyáron igyekeztek megszerezni a fiatal középpályást és továbbra is érdeklődnek iránta, de a királyi gárdának vannak bizonyos előnyei az átigazolás kapcsán. Aouar példaképként tekint Zidane-ra, a csodálat pedig kölcsönös. A Lyon és a Real Madrid közötti kapcsolat pedig remek, Karim Benzema, Ferland Mendy és Mariano mindkét csapatban megfordultak már. Utóbbi játékos a spanyol fővárosból költözött Franciaországba, majd egy ígéretes szezont követően visszatért a habfehér együtteshez, és fennáll annak a lehetősége, hogy az üzlet részévé válik.

A Real Madridnak minden valószínűség szerint egy játékos+összeg opcióval kell készülnie, hiszen a játékosért európai topklubok állnak sorba és a Lyon elnöke, Jean-Michel Aulas nem szeretne csökkenteni a 60 millió eurós vételáron. Ha a királyi gárda megszerezné Håland-t vagy Mbappét a nyár folyamán, kevesebb összeget fordíthatnának Aouar leigazolására. A klub azonban nem szenved hiányt kiegészítőemberekből, akik pótolhatják a hiányzó összeget, így Zidane-nak több variációs lehetősége lesz arra, hogy Madridba csábítsa a fiatal középpályást.

Tovább

Taktikai kérdések: Háromvédős rendszer? És mi legyen a támadással?

A királyi gárda viszonylag jó pozícióban van, miután az odavágón Ferland Mendy gyönyörűen tekert a hálóba, így 1-0-s előnyről várhatja a csapat a visszavágót. Zidane-nak most egyetlen feladata van: biztosítani a továbbjutást a negyeddöntőbe, melyre már három éve nem volt példa.

Szombaton a francia szakember három középhátvédnek szavazott bizalmat az Elche ellen, a sérülésből visszatérő Sergio Ramos mellett Raphael Varane és Nacho alkotta a tengelyt. Erre a formációra már korábban is láthattunk példát, a Real Sociedad elleni 1-1-s döntetlen alkalmával Casemiro húzódott vissza harmadiknak. Miután Zidane ismét négy védőre váltott, csapatának sikerült is megszereznie az egyenlítő találatot.

Dani Calvo gólját követően a Real Madrid vezetőedzője megkeverte a lapokat. Lecserélte Ramost, a középpályára pedig Modrić és Kroos érkezett Casemiro segítségére. A 4-3-3-as felállás Rodrygo beállásával teljesedett ki. Casemiro eltiltás miatt kihagyja az Atalanta elleni összecsapást, így a veterán középpályások mellett Fede Valverdére hárulhat kulcsfontosságú szerep.

Fede Valverde

Kételyek a támadósorban

A legfontosabb kérdés a visszavágó előtt az, hogy három, vagy négy védővel kezdjen a királyi gárda. Zidane dönthet az utóbbi megoldás mellett is, Ramost játszatva középen, Nachót pedig jobbhátvédként. A védelem összeállítása emellett befolyásolhatja a támadók összetételét is. Karim Benzema biztosan a kezdőben kap helyet, a francia támadó három gólt szerzett legutóbbi négy BL-találkozóján.

A kérdés az, hogy ki csatlakozhat hozzá elöl. Eden Hazard ismét megsérült és kihagyni kényszerül a mérkőzést, míg Marco Asensio az Elche ellen sem kapott lehetőséget. Vinícius Júnior ellenben játszott és jól is teljesített, Rodrygo pedig a padról beszállva játszott kulcsszerepet a fordításban.

Tovább

Beharangozó: Real Madrid -Atalanta: A csapat biztosítaná helyét a negyeddöntőkben

A blancók remek formában vannak, már nyolc mérkőzés óta nem találtak legyőzőre. A legutóbbi találkozón az Elche gárdáját fogadták, és Karim Benzema duplájával sikerült begyűjteni a három pontot, csökkentve a hátrányt a bajnoki címért vívott küzdelemben. Visszatérve az európai kupaporondra, az odavágón már bebizonyosodott, hogy nem lesz sétagalopp az olaszok elleni párharc és a stabil védekezés jelenti majd többek között a kulcsszerepet. EZ most sincs másként, ha a védők és Courtois kapott gól nélkül hozza le a mérkőzést, akkor meg is van a továbbjutás.

Zidane így foglalta össze a mérkőzés fontosságát szokásos sajtótájékoztatóján: „Nagyszerű teljesítményt kell nyújtanunk, ha tovább akarunk jutni.” A 19 fős keretből hiányzik Casemiro, aki eltiltás miatt nem léphet pályára.

Atalanta

Gasperini csapata is tudja, milyen érzés továbbjutni a legjobb nyolc közé. A 2019-2020-as idényben kis híján az elődöntőbe is bejutottak, azonban a PSG az utolsó pillanatban megfordította a találkozót. Az olasz bajnokságban az együttes a BL-helyekért küzd, pénteken 3-1-re győzték le a Spezia együttesét.

Tovább

Jović: A Frankfurthoz való visszatérés volt a megfelelő lépés

Erőnlét
„Az elmúlt két évben nem játszottam sokat, így először az erőnlétemen kellett dolgoznom. Mindig is keményen edzettem, a határaimat feszegettem. Még mindig nem vagyok azon a szinten, mint korábban – nem bírok 90 percet végigjátszani. De igyekszem ezen olyan gyorsan változtatni, amennyire csak lehetséges. Minden nap egy kicsit jobban érzem magam és úgy gondolom, jó úton járok.”

Visszatérés a Frankfurthoz
„Úgy vélem, a visszatérésre tekinthetünk egyfajta előrelépésként is, kétségkívül ez volt a helyes megoldás, mert itt minden megfelelő számomra. A legfontosabb azonban az, hogy a csapat sikeres – ha a csapat jól teljesít, az számomra is pozitívum. Minden győzelmünk előrelépést jelent számomra. Természetesen én is részt akarok venni ebben és segíteni szeretném a csapatot.”

A jövő
„Majd akkor gondolkozom ezen, ha vége az idénynek. Most csak a Frankfurtra koncentrálok és azon dolgozom, hogy jól teljesítsek a meccseken. Természetesen minden lehetséges, mer sosem tudhatod, hogy mi történik a profi futballban. A kudarc számomra nem opció. Szeretem a kihívásokat és folyamatosan a legjobb énemhez hasonlítom magamat. Tisztában vagyok a képességeimmel, és azzal is, hogy mennyit érek. Nem szabad elfelejteni, hogy még mindig a Real Madridhoz tartozom.

Nehézségek a kezdőbe kerülés kapcsán
„Amikor megérkeztem ide, kezdettől fogva világos volt, hogy az erőnlétemet akarják fejleszteni. Ebben a tekintetben állandó kapcsolatban állok az edzővel. A csapat egy játékendszerben sikeres, így értelemszerűen ez nem fog sokat változni. Érzésem szerint azonban megtalálom a helyem a csapaton belül. Még sok mérkőzésünk van a szezon végéig. Pillanatnyilag minden okom megvan arra, hogy boldog legyek, minden jól alakul eddig.”

Tovább

Courtois: Egy cunamit éltem túl a Real Madridnál

A 28 esztendős hálóőr rengeteg kritikát kapott, miután megérkezett a spanyol fővárosba, mostanra azonban a királyi gárda egyik alapemberévé vált, folyamatosan stabil teljesítményt nyújtva. „Ha megnézzük, hova jutottam el azóta, hogy megérkeztem a Real Madridhoz… Egy cunamit éltem itt túl” – nyilatkozta nemrég a belga HLN magazinnak.

„2020-ban megnyertem a Szuperkupát, miután a büntetőrúgásoknál sorsdöntő védést mutattam be. A meccs után ezt olvastam a különböző elemzőktől: ’Courtois kevésbé érdemli meg a Belga Év Játékosa trófeát, mint [Romelu] Lukaku, mert a támadó mindig szerepelt a nemzeti csapatban, míg Courtois néhányszor távolmaradt…’ Nem mentem el Dániába [a belga válogatottal] szeptemberben, mert épp akkor ért véget a nyári szünetem és úgy gondoltam, jobban fel kell még készülnöm.”

A Real Madrid hálóőre arról is beszélt, hogy mennyivel többre becsülték teljesítményét akkor, amikor még az Atlético Madrid kapuját őrizte, míg a királyi gárdánál nyújtott performansza fölött elsiklik a közvélemény.

Thibaut Cpurtois

„Három fantasztikus évet töltöttem az Atléticónál, és Belgiumból rengeteg dicséretet kaptam” – mondta. „Az év sportemberének választottak és úgy véltem, ez remek. Ma úgy érzem, hogy minden, amit teszek, normálissá vált. A Valladolid elleni teljesítményem mintha nem is létezett volna, legalábbis nekem így tűnt. Úgy tűnik, nem éri meg folyamatosan magas szinten teljesíteni a világ legnagyobb klubjánál.”

Az interjú során a nyáron megrendezésre kerülő Európa-bajnokság is szóba került, Courtois biztos abban, hogy a belga válogatott jól teljesít majd.

„Ha a legjobb formában lévő Eden [Hazard], Kevin [De Bruyne] és Romelu [Lukaku] is rendelkezésünkre áll, akkor esélyesek leszünk a győzelemre is” – mondta. „Nem hinném, hogy most rosszabb csapatunk lenne, mint a két évvel ezelőtti világbajnokságon. Néhányan visszavonulnak majd, néhányan elmennek, de érkeznek mások, akik tapasztalatot szereznek és beilleszkednek a csapatba.”

Tovább

Jó és rossz hírek a madridi derbi előtt

A hétvégi madridi derbi előtt a Real Madrid a harmadik helyre csúszott vissza a bajnokságban, öt ponttal lemaradva az Atlético mögött, holtversenyben a Barcelonával. Lássuk, miért lehet Zidane optimista, avagy pesszimista a vasárnapi, sorsdöntő mérkőzés előtt.

Jó hírek: a Nacho-Varane kettős, hozzáállás, Valverde és Rodrygo visszatérése

Sergio Ramos távollétében kulcsfontosságú volt, hogy a helyén szereplő Nacho megtalálja az összhangot Raphaël Varane-nal. A spanyol hátvéd a Real Sociedad elleni találkozón leradírozta a jó formában lévő Alexander Isakot a pályáról, és nem lenne meglepő az sem, ha Luis Enrique behívná őt a soron következő válogatott mérkőzésekre. Francia kollégája is tett egy lépést előre, a Real Madrid védelmének vezérévé vált, irányításával a csapat mindössze két gólt kapott az elmúlt hat mérkőzésen.

Zidane amiatt is boldog lehet, hogy Valverde és Rodrygo hosszú idő után felépült sérüléséből, így mindketten szerepelhetnek a hétvégi rangadón. Amint felveszik a tempót, nagy eséllyel a kezdőcsapat tagjaivá válhatnak és segítgetik Zidane-t a rotációban. A francia szakember tudja, hogy a játékosok elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, a legutóbbi döntetlen sem törheti meg lelkesedésük.

Raphael Varane

„Sajnálom a srácokat, mert mindent beleadtak és megérdemelték volna a győzelmet” – nyilatkozta a Sociedad elleni mérkőzést követően. „Nagyszerű meccset játszottak.”

Végül, de nem utolsósorban Toni Kroos is kimagaslóan szerepelt hétfő este, a német középpályás állandó veszélyt jelentett rögzített játékhelyzeteknél.

Rossz hírek: Nehézségek hazai pályán, hiányoznak a gólok, Casemiro a mindenes

Ha a Real Madrid idén nem gyűjti be a bajnoki címet, azt nagyban köszönhetik majd annak, hogy 11 pontot hullajtottak el eddig a Di Stéfanóban, míg a 2019-2020-as idényben minden bajnokit megnyertek átmeneti otthonukban. A királyi gárda eddig három vereséget szenvedett és egy alkalommal játszott döntetlent hazai környezetben, de meg kell jegyezni, hogy idegenben pontosan ugyanennyi pontot veszítettek. „Úgy érzem, két pontot veszítettünk, mert hazai pályán játszottunk” – mondta Zidane a hétfői találkozó után.

Casemiro

Az egyik legnagyobb problémát a befejezések jelentik, különösen azóta, hogy Karim Benzema sérülés miatt partvonalon kívülre került. A blancók legutóbbi három mérkőzésükön három gólt szereztek, hétfő este pedig öt tiszta helyzetet sikerült elhibázniuk.

A kapu előtt (is) Casemiro jelentette a megoldást, aki az utóbbi mérkőzéseken minden pozícióban feltűnt már. A brazil középpályás azonban eltiltás miatt nem szerepelhet a BL-nyolcaddöntő visszavágóján az Atalanta ellen, így Zidane-nak új megoldást kell kidolgoznia a meglepetések elkerülése végett.

Eközben Marco Asensio sem talált még rá rég elvesztett önmagára, a spanyol játékost le is cserélte Zidane a Sociedad ellen, miután egészen gyenge teljesítményt nyújtott a támadóharmadban.

Tovább

Benzema nélkül nincs támadójáték

A Real Madrid sokat spórolt azért, hogy a Bernabéut daruk állják körül – olyannyira, hogy végül Karim Benzema maradt az egyetlen támadó a csapatban, aki veszélyt jelenthet elöl. Ha nincs a pályán, Casemiro, Kroos és Modrić elképesztő játéka hatástalan marad. A legutóbbi, Real Sociedad elleni mérkőzésen Zidane mindhárom támadóját lecserélte, ahogy történt az korábban is. Ezúttal Isco, Asensio és Mariano voltak a szerencsétlen trió tagjai, habár meg kell hagyni, valóban nem tettek sokat a találkozóhoz. A helyükre Hugo Duro, Rodrygo és Vinícius állt be, és egyedül utóbbi jelentett valós veszélyt. Helyezzük ezt kontextusba: a Real Madrid gőzerővel támadott, a Sociedad pedig mélyen védekezve őrizte előnyét. A brazil szélső fáradozásai végül megtérültek, ő szerezte csapata egyenlítő találatát.

Öt ponttal az Atlético mögött

Nem ez a legjobb eredmény a királyi gárda számára, jelenleg holtversenyben állnak a Barcelonával, de öt ponttal maradnak el az Atlético Madrid mögött, a városi riválisnak ráadásul van egy elmaradt mérkőzése is. Ez lehet döntő faktor is akár, de bármi történjék, a vasárnapi találkozó után az Atléti még mindig az első helyen áll majd, eggyel kevesebb meccset játszva. Benzema ismét pályára léphet majd, de megváltozott az az álláspont, miszerint az Atlético egyre lejjebb csúszik, míg a királyi gárda megtáltosodik. Még a francia támadó visszatérése esetén, még ha jó formában is tér vissza, akkor is kétlem, hogy lesz akár egyetlen társa is a támadóharmadban. Zidane Viníciusba vetett hite hátráltatja a brazilt, ahogy a Benzemával való játék is. Asensio még nem lendült formába, és már márciust írunk. Rodrygo folyamatosan sérüléssel küszködik. Iscónak van egy jó meccse, majd eltűnik. A Real Madrid láthatóan nehézségekkel küzd elöl.

Karim Benzema

Casemiro, a házi góllövőlista második helyezettje

Emiatt nem tudták legyőzni a Sociedadot sem. Az első félidőben irányították a találkozót, de alig jelentettek veszélyt a kapura. A második játékrészben Zidane három középhátvéddel kezdett, ki tudja, miért, a vendégek pedig sokáig vezettek ennek köszönhetően – illetve Portu nehéz fejese által. Isak tiszta helyzetet hibázott el. Ezt követően Imanol ideges lett, feladta a labdás játékot és átadta a teret a Real Madridnak. A hazaiak végül az utolsó pillanatokban kiegyenlítettek Viníciusnak köszönhetően. Egészen addig Casemiróban bízhattak a szurkolók, ahogy az korábban is jellemző volt. Benzema után ő a második a házi góllövőlistán. A védekező középpályás, mint második számú csatár – egészen bizarr. De láthatjuk, ez van.

Tovább

Beharangozó: Real Madrid – Real Sociedad

A körülmények ellenére a csapat nem hibázott februárban és remélhetőleg sikerül folytatni a jó sorozatot márciusban is. Zidane együttese zsinórban hatodik győzelmét szeretné begyűjteni ma este, ennek érdekében pedig kemény védekezéssel kell előrukkolni, ami az elmúlt négy találkozót is jellemezte – Courtois egyetlen gólt sem kapott ezeken a találkozókon. Ez a statisztika remekül jellemzi a csapat jelenlegi formáját.

„A Sociedad erősnek tűnik, de hazai pályán játszunk és szeretnénk pontokat gyűjteni”nyilatkozta Zidane az utolsó edzést követően. A francia szakember ismét számíthat Marcelóra, Odriozolára, Valverdére és Rodrygóra is, mindannyian tagjai a 21 fős keretnek. Természetesen nem hiányozhat Casemiro sem, aki múlt heti találata után egalizálta egyéni rekordját az egy szezonban elért találatokat tekintve, mellette pedig Toni Kroos tevékenykedhet a pálya közepén, aki vezeti a csapaton belüli rangsort a gólpasszokat illetően.

Az ellenfél

A Sociedad támadásban leginkább két emberre számíthat: Isakra és Oyarzabalra. A svéd támadó különösen jó formának örvend, legutóbbi hat mérkőzésén betalált és 12 góljával vezeti a házi góllövőlistát. Csatártársa is igyekszik felzárkózni mellé, egyelőre 10 találat áll a neve mellett. A baszk együttes jelenleg az ötödik helyen tanyázik és a BL-helyekért küzd, hárommeccses győzelmi szériával érkeznek a Di Stéfanóba, miután a bajnokságban két vállra fektették a Cádizt, a Getafét és a Granadát is.